A szlovák politikai palettát hamarosan a regionális pártok fogják uralni. Talán elrugaszkodott elképzelésnek tűnik, de a kormány gazdaságpolitikáját elnézve ennek valószínűsége egyre nő.

 

Ma az ország egy gazdag Észak-Nyugatra, egy Pozsony közelsége miatt úgy-ahogy boldoguló, de infrastrukturális beruházásokat követelő Dél-Nyugatra, egy elmaradott, etnikailag megosztott és gazdaságilag elhanyagolt Dél-Közép- és Észak-Kelet-Szlovákiára és egy Kassa köré centralizálódó, de szintén gazdaságilag lemaradt Dél-Keletre osztható. Jelen pillanatban pedig az első régió igényt tart a többi terület munkaerejére, fiataljainak és tudásának javára.

 

Ennek az igénynek a teljesítéséhez a jelenlegi kormányzat nagymértékben hozzájárul a munkavállalás céljából történő utazás és költözés támogatásával, azzal, hogy az állami támogatások kedvezményezettjei elsősorban a nyugat-szlovákiai nagy autógyárak és beszállítói.

 

 hirdetes_810x300  

Túl sokat fojtogatták a régiókat

 

Ez logikus, ha figyelembe vesszük, hogy 2006-tól rövid megszakításokkal a Smer van kormányon, és elsősorban oda nyomja a pénzt, ahol az ő szavazóbázisa és támogatói vannak. De mivel immáron 10 éve mást sem csinál, a leszakadó régiók olyan hátrányba kerültek, amit egykönnyen nem tudnak majd ledolgozni.

 

Ha nem történik változás, akkor valószínűleg folytatódik a keleti régiók leszakadása, tömegével vándorolnak majd el a fiatalok, és vagy elnéptelenedésnek leszünk tanúi, vagy más etnikumok megjelenésének (pl. ukránok betelepülésének). Akármelyik is következik be, az eredmény ugyanaz: egy ponton túl saját politikai identitása lesz ezeknek a régióknak, amely merőben különbözni fog a Nyugat-Szlovákiaitól.

 

Már ma is érezhetjük ennek előszelét. Marián Kotleba pártja sokkal inkább volt regionális párt, mint országos, ezért jelentett számára akkora pofont a megyei választási eredmény. És bár elég mesze áll Kotlebáéktól, az MKP gazdasági szempontból szintén Dél-Szlovákia érdekeit szeretné képviselni. És persze ott van a nemrég újjáalakult egykori Agrárpárt, amely már teljesen egyedi szempontból tekint Szlovákia térképére.

 

A függetlenek rövid sikerútja

 

Jelenleg erősödnek a független jelöltek, ezt a novemberi megyei választások is megmutatták. Helyi szinten ez a trend folytatódhat, de megyei és parlamenti szinten valószínűleg csak rövid ideig nyernek teret. Népszerűségüket ugyanis a pártokból való kiábrándultság táplálja, de sok független képtelen önszerveződni, mindig a homogénebb pártokhoz illetve koalíciókhoz csapódnak majd, hogy érdekeiket érvényesíteni tudják.Csakhogy emiatt rövid idő után belőlük is kiábrándulnak az emberek.

 

Mivel egyre nagyobb a szakadék Kelet és Nyugat, Észak és Dél vágyai és céljai között, a töredezett társadalom az országos pártok és függetlenek között keres majd köztes megoldást. A régiós pártokat. Egy tágabb régiót képviselő párt elég nagy ahhoz, hogy súlya legyen az országos politikában, és hogy más régiókból is szerezzen szimpatizánsokat. Ugyanakkor elég kicsi ahhoz, hogy specifikus célokat valósítson meg. Nem közigazgatási területekhez kötődnek, hanem közös sorsú területekhez. Nyilván lesznek programjukban általános célok is (honvédelem, költségvetés, külügy), de ez nem zárja ki azt, hogy például olyan gazdaságpolitikát hirdessenek, ami a régiók egyenrangúságát és a méltányos pénzelosztást hirdeti. (Mint ahogy azt már ma is az MKP csinálja…)

 

Újabb kihívás az MKP előtt

 

Ezek a pártok persze nem egyik pillanatról a másikra jelennek meg, és nem is fogják teljesen kiszorítani az országos pártokat, de alaposan átrajzolják majd az erőviszonyokat.

 

E tekintetben az MKP nehéz helyzetben lesz. Dél-Szlovákia, mint olyan, abból a 16 járásból áll, amelyben jelentősebb magyar kisebbség él. Ez az etnikai terület azonban több helyen megszakad, elvékonyodik. Dél-Nyugat és Dél-Kelet között alapvető különbségek vannak, amelyeket kizárólag nemzeti alapú politikával rendkívül nehéz lesz összeegyeztetni.

 

Végezetül érdemes még egy dologba belegondolni. Ha Szlovákia tovább halad a gazdasági/társadalmi megosztottság útján, és elmélyülnek a régiók közti különbségek, vajon mindez nem azt jelenti-e, hogy a mai kormányzat saját maga ássa alá az ország integritását?

 

Komjáthy Lóránt

Nyitókép: cas.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!