Kesztyűbábok tangója

Kalita Gábor írása. Manapság annyi rossz történik a világban, hogy az emberek már épp ésszel képtelenek lereagálni a  múlt és a jelen véres történéseit. A jövőt nézve már atomszagú háborúk lehetséges megjelenését, az eszetlen fegyverkezést, a glóbusz egyes tájain élő népek éhínségét, vízhiányát, s a kimondott mélyszegénységét.

Érthetetlen történések 

A kimutatások szerint a világ milliárdosainak és biliárdosainak pénz és ingatlan vagyona az utolsó tíz évben már lassan a csillagos eget súrolja. Nemrég kiderült, hogy a világ összvagyonának a 82 százalékát a glóbusz lakóinak – magánvagyonként – mindössze 1 százaléka birtokolja. A bankok, pénz spekulánsok sokszor összevonva ezeket a hatalmas  pénzeket – a lehető legjobb üzlet megkötése felé terelik, hiszen ne feledjük, magánvagyonokról van szó.

   

Közben, céljaik elérésének érdekében,  háttéremberek bevonásával könnyűszerrel befolyásolnak olyan, a világtörténések jövőjéről, emberek százezreinek, millióinak a sorsáról, egyben puszta életéről döntő világszervezeti vezetőket is, akik, ennek hatására sok esetben művelnek olyan furcsa, eredeti feladataikkal korántsem összefüggő dolgokat, melyeket értelmes ember képtelen  felfogni, s persze elfogadni.

Ám az élet adta világtörténések egy-egy korábbi példázata rásegíti tudatunkat arra, hogy ezek a kacifántos, emberek százezreinek, millióinak szenvedését, vagy halálát okozó rossz döntések háttértörténései – mindannyiunk számára – érthetővé váljanak.

Az ENSZ korábbi főtitkárának, Ban Ki Mun, bősi kiruccanásáról

Hogy kis hazánkba, méghozzá  honi tájainkra, a Felvidékre is ellátogatott 2015 novemberében az ENSZ dél-koreai származású főtitkára, ez egy olyan csoda, melyet bizony illik – fekete krétával felírni a kéménybe. S, hogy miért is nem fehérrel, erről csakis Ban Ki Mun „kitűnő,” vagyis „kellő” tájékozottsága tehet.

Történt ugyanis, hogy Ausztriával való megegyezés alapján Szlovákia bizonyos időre befogad 500 létszámú menekültet a Bőshöz közeli ausztriai befogadó táborokból. Az ENSZ főtitkára, aki Robert Kaliňák, szlovák  belügyminiszter kíséretében érkezett a bősi átmeneti befogadó helyre, nyilatkozataiban agyon dicsérte Szlovákiát, hogy milyen nagy tettet is hajtott végre, hogy segített ezeken az elesett embereken. S hát bírálta azt a Magyarországot, melyen éppen akkor százezres számokban csörtettek végig a migránsok, mely ország rosszul bánik a menekültekkel, vagyis képtelen megoldani a róluk való mindennemű gondoskodást.

Az ünnepélyes bősi ceremónián – az aktuális tévéhíradó láttán – Szlovákia belügyminiszterének gondterhelt arckifejezéséről az volt leolvasható, hogy ez a látogatás – finoman kifejezve – „kétértelmű,” s a V4-ek miként is tud majd segíteni annak a szegénységéről ismert Macedóniának, mely ország annak idején jóformán az utolsó leheletéig küzdött ezzel a végtelen emberáradattal azért, hogy megállítsa a semmiféle legitimitást felmutatni nem tudó embertömeget.

Az Európai Unió bizottsága – Juncker elnök vezetésével – szinte a kisujját sem mozdította, ám a V4-ek országai nagyonis összehangoltan, s tettre készen nemcsak Macedóniának, de a többi érintett országnak is folyamatosan segítettek, s ma is részt vesznek határaik, egyben Európa déli határainak megvédésében.

Hogy az ENSZ főtitkára Bős helyett miért nem a macedón, a bulgár, a szerb, a magyar határokat látogatta meg annak idején, lehet tippelni. Talán azért nem, mert az illetékes országok vezetői felkérték volna őt arra, hogy világszervezetének kéksisakosai az EU déli határain segítsenek a már-már katasztrófába torlódó, a szociális hálók szakadását okozó krízishelyzet megoldásában?

Kesztyűbábok az ENSZ élén?

Ha már a fentiekben egy világszervezet által produkált háttértörténés fura anatómiáját taglaltuk, korántsem megkerülendő a következő, a földkerekség szégyeneként számon tartott, valóban gyászos pogrom rövid elemzése:

Ma már számos bizonyíték, leirat, személyes tanú szól arról, hogy az 1994-ben történt ruandai tömeggyilkosságok leállításában az ENSZ csapatok még csak részben sem vettek részt, habár – a helyszínen tartózkodtak. De mi is történt tulajdonképpen?

A Ruandában élő hutuk amolyan törzsháború keretében száz nap leforgása alatt összesen 800 ezer-, egy millió /!/ tuszi embert kaszaboltak le macseteikkel.

Roméo Dallaire, az ENSZ ruandai, békefenntartó erők missziójának vezetője gyors telegramot küldött a vérengzések indulásának idején az ENSZ békefenntartó főosztályának abban az értelemben, hogy engedélyezzék kéksisakosai számára, hogy átkutathassák a hutu milíciák macsete raktárait, s ezeket lefoglalhassák. Mivel a műveletre a békefenntartók főnöke nem kapta meg az említett világszervezet engedélyét, így számos nyugati nagykövetségnek is elküldte üzenetét. Itt sem járt sikerrel.

Döbbenetes melléfogás

De ki is volt az, aki nem adta meg az engedélyt a hutuk véres gaztetteinek megfékezésére?

Maga Kofi Annan, aki azokban az időkben az ENSZ békefenntartó főosztályának volt a vezetője. A korábban titkosított dokumentumok ma fehéren-feketén arról tanúskodnak, hogy az amerikai kormányzati erők is tudtak arról, hogy Ruandában már a folyók, s patakok is vörösen vérszínűek, s a magát világ nagyhatalomként megnevező USA sem mozdult az ügyben.

S, amint ez már a világpolitikában szinte bejáratott viselkedésmód, Kofi Annant  – talán hallgatása, netán titkos parancsteljesítése érdemeként? –  fura erők 1997-ben az ENSZ főtitkárává nevezték ki.

Annan a későbbiek folyamán, az elhallgatás időszakában bocsánatot sem kért, csupán tíz évvel később, 2004-ben – amikor Brüsszelben átvette a Szaharov-díjat – az Európai Parlament előtt egy elejtett mondata utalt csupán arra, hogy lelkiismeretével valami nagyon nincs rendben:

 „Többet kellett volna tennem és a lehetőségem is megvolt rá.”

Aztán retorikájában villámgyorsan „váltott,” s arról regélt, hogy:

 „A bevándorlóknak szüksége lesz Európára és Európának szüksége lesz a bevándorlókra. Nem lehet kétség afelől, hogy az európai társadalmaknak szükségük van bevándorlásra. Az európaiak tovább élnek és kevesebb a gyermekük.”

Az EU képviselőinek részéről – hogyan is másként – hatalmas taps követte a 2001-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Kofi Annan beszámolóját, így továbbra is megtarthatta a Béke Pápája „rangot” – megjegyzem, minimum 800 ezer halottal a „zsebében” – a világ szeme előtt.

Kofi Annan G. Soros nagy barátja?

Hogy a fenti idézetek alapján – Európa népének elvárásait, érdekeit figyelmen kívül hagyva – Kofi Annan kemény bevándorlás párti, s ezt ma is lépten nyomot minden lehető alkalommal, fórumon nyomatékosan kihangsúlyozza, koránt sem a véletlen műve.

Az ezredforduló évét írjuk, amikor számos ismert politológus véleménye alapján a G. Soros érdekszférájába tartozó Kofi Annan, egy akkor még szinte újdonságként kezelt bevándorlások és Európa területére való betelepítések témáját kongatta meg értekezésében. Később ennek meg is történt a valóságban végrehajtott gyakorlata, amikor Soros segítségével, amolyan félkatonai jelleggel megszervezett, többnyire katonaviselt fiatalemberekből álló, muszlim tömeggel törette át a balkáni útvonal államhatárait.

Tehát ma már érthető, hogy akkor miért is nem mozdult az Európai Unió, az ENSZ békefenntartó erőinek vezérkara.

Kofi Annan mind korábban, mind már az ENSZ főtitkári posztja idején szinte álcázatlanul támogatta Soros egyetemét, pontos elnevezése  szerint a Közép-európai Egyetem – Central European University – CEU, erről tanúskodik többszöri látogatása az egyetemen, s az itteni fogadásainak, előadásainak ceremóniája.

Akkor, amikor Magyarország kétségbe vonta a CEU akkreditációs hiányosságait, az egykori ENSZ főtitkár levélben tiltakozott a magyar felsőoktatási törvény legújabb, a CEU-t ellehetetlenítő, módosító javaslatai miatt, az egyetemet jelenleg rektorként vezető, volt politikus, Ignateff úrnál.

Nemrég, a Világgazdasági Fórum 2018-as januári csúcstalálkozóján, a svájci Davosban Kofi Annan találkozott a Soros-birodalom „trónörökösével,” Alexander Sorossal, s az itt készült közös fotójuk is azt bizonyítja, Annan folyamatosan tartja a kapcsolatot a pénz spekulánssal, s családjával.

Antonio Guterres, Kofi Annan örököse?

Az Egyesült Államok korábbi ENSZ nagykövete, John Bolton szerint: „Antonio Guterres, az ENSZ jelenlegi főtitkára a korábbi, s a mostani történések alapján Kofi Annan örökségét viszi tovább pályáján, ami bizony – problémák sorozatát hozhatja majd magával.”

Bolton szavai logikusnak tűnnek, hiszen a kemény balos politikát nyíltan vállaló Guterres előzetes véleménye, a most kidolgozásra kerülő migrációval kapcsolatos ENSZ tervezet szinte teljesen azonos az elhíresült Soros terv megállapításaival, téziseivel. Az Egyesült Államok kongresszusának szóvivői már most kijelentették, hogy az USA nem vesz részt ennek a leendő tervezetnek a megvalósításában.

A fentiekben körülírt, egy-két példa elemzése után a világpolitika zavaros, emberek millióinak sorsát – jól, vagy sok esetben nagyon rosszul – befolyásoló lépéseinek sorát  bőven folytathatnánk tovább, de véleményem szerint ez is elegendő ahhoz, hogy megértsük: egy plusz egy – az nem mindig kettő.

Kisiskolás korom egyik meghatározó élménye volt az, amikor tanuló társaimmal, gyerek cimboráimmal szinte szájtátva bámultuk a bábszínház kesztyűbábjainak különleges, meseszerű világot sejtető játékát. Akkor nem is tudtuk, hogy ezeket a színes, rikácsoló hangú, jól megvilágított, a közönség elé tárt bábokat egy sötét, megvilágítatlan fekete lepel mögül irányítják.

Fenti írásom tehát elsősorban nem a nagyközönség elé tárt, irányított kesztyűbábokról, hanem a fekete lepel mögött rejtőzködő, láthatatlan, sötét „szellememberekről” szól.

Kalita Gábor

Nyitókép: Kevin Frayer (Kanada), Getty Images, World Press Photo 2018

[stw]