Pénteken meg utána máskor is, ha kimegyünk tüntetni az utcára, terekre Fico és a Smer ellen, ne feledkezzünk meg arról, hogy nem csak ők sárosak! Koalícióban szorosan együttműködnek a kisebbik kormánypártokkal, a Most-Híddal és a SNS-vel, ezért közösen kell viselniük a felelősséget is! Még akkor is, ha ezeknek a kormánytagságukból eredő kezdeti előnye lassan már kezd hátránnyá alakulni, csak még nem tudják, hogyan kihátrálni ebből a tért vesztett koalícióból. Mindketten igyekeznek most magukat szalonképesnek és válságkezelőnek feltüntetni.

 

Pedig senki se gondolja, hogy Vasiľ Špirko ügyész csütörtöki büntetőfeljelentésének részleteiről, előzményeiről a kis koalíciós partnereknek gőzük sem volt, mint ahogy a szlovák kormány és az olasz maffia gyanús összefonódásáról sem. Viszont könnyen elképzelhető, hogy a Špirko által megszellőztetett smeres buli csak az érem egyik oldala, és előfordulhat, hogy  kisebb fajsúlyú és nem annyira látványos pénzlenyúlások, korrupciós ügyek léteznek a másik két kisebb kormánypárt oldalán is. Ezek egyelőre nem kerültek napfényre. A Smernek érdeke, hogy ilyen szempontból „lekötelezze” koalíciós partnereit, hogy besározódjanak és ezért csöndben maradjanak, ha netán kitör a botrány! Bizonyára meg is tett ennek érdekében mindent! Különben miért hallgatna Danko és Bugár sunyi módon?

 

Nincs olyan kormánypárt, amelyik ne gondolna a jövőjére olyan értelemben, hogy mi lesz a következő parlamenti választásokon. Az imidzset és hajlékonyságot ezért már a kormányzás alatt kell kialakítani a következő választási időszakra, hogy elfogadhatók legyenek újra kormánytényezőként akár az ellentétes oldalon is. Tehát gőzerővel folyik a taktikázás mindkét térfélen, különösen most, válság idején!

 

 hirdetes_810x300  

Az egyszerű halandó választópolgárban viszont jogosan felmerül a kérdés, hogy elegendő-e most már Fico kormányát csak simán megbuktatni, nem kellene-e a fordulat után bírósági úton kivizsgálni a bukáshoz vezető történéseket – Špirko speciális ügyész részéről már feljelentés is van -, és büntetőperben felelősségre vonni a bűnösöket? Vagy majd a Fico kormányt követő politikai garnitúra is beéri a hatalomátvétellel, és felelősségre vonás éppúgy elhúzódik évtizedekig vagy teljesen elmarad, mint ahogy erre számos példa van már a fiatal Szlovákia rövid történetében.  

 

Mi lehet az oka annak, hogy a kormányváltó erők általában megelégednek a politikai fordulattal, a számonkérést már nem firtatják annyira. Vajon miért? Fico első kormányában részt vett Mečiar is, ami bizonyára hátráltatta a HZDS-nek a kilencvenes években elkövetett ámokfutásának a kivizsgálását, dehogy Dzurindáék ezt miért nem tették meg, máig tisztázatlan. Az öreg ,Mečiar azóta zátonyra futott, az amnesztiáitól a mostani kormány megfosztotta, de azóta se történt az egykori kormányfő és csapatának felelősségre vonásában semmi érdemleges. Hiába, a közös kormányzás bizonyos összefonódást is jelent sok területen….. A Szlovák Nemzeti Párttal is hasonló a helyzet, a mostani közös kormányzást megelőzte már egy előző, csak akkor még Fico mellett Slota volt a hunyó a nemzetieknél. Viszont érdekes dolgok, faliújságtenderek akkor is történtek.

 

A számonkérés malmai tehát igencsak lassan őrölnek a politikában. Senki se kíván boszorkányüldözést, de a tetteseknek felelniük kell tetteikért még akkor is, ha egykoron közjogi méltóságok, kormánytényező politikusok voltak!

 

Száraz Dénes

Nyitókép: cas.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!