Robert Fico (Smer) pártelnök, és Richard Sulík ellenzéki pártvezér hétvégi összecsapása az egyre nyíltabban Smer-szolidáris TA3 hírtelevízióban több tekintetben is fontos volt. Először ült vitaasztalhoz a legnagyobb kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt vezetője. És először lehetett közvetlenül összehasonlítani a két politikus minőségét.

 

A vitának gyakorlatilag nem volt győztese. Ha félretesszük a saját szubjektív véleményünket és ellenszenvünket a két pártelnökkel kapcsolatban, talán még Sulík valamivel előnyösebben jött ki a szócsatából.

 

Először is azért, mert Fico két dologra akarta felhasználni a vitát, és egyik célja sem teljesült kielégítően. Az egyik, hogy élő adásban újra elmondhassa saját maga és pártja eredményeit. A gond csak az volt, hogy a beszélgetés általában az ingyenes vonatokról és az ingyenes iskolai étkeztetésről szólt, amelyek, valljuk be, nem épp a legnagyobb horderejű kérdések ma Szlovákiában.

 

 hirdetes_810x300  

Szó sem esett a Kuciak-gyilkosságról, vagy a vietnami-ügyről, a vámcsalásokról, a gazdákról, az alkotmánybírók kinevezéséről, és nagyon kevés szó esett a nyugdíjkorhatár emeléséről. Így gyakran úgy érzékelhettük, hogy a felek apróságokról folytatnak vérremenő vitát.

 

Fico másik célja az volt, hogy a Smert az emberekért tevékenykedő „hős” politikai pártként mutassa be, akinek ellenfele nem más, mint a „főgonosz” Sulík, a liberálisok vezetője, aki eltörölné az összes „emberekért” hozott kormányintézkedést. A smeres pártelnök kedvében járó műsorvezető nem is győzte visszakérdezni Sulíktól, hogy „akkor ön eltörölné az ingyenes vonatokat?”.

 

Sulík azonban viszonylag jól állta a sarat, és részben ki is mondta lényeget: a Smer a mindenki által befizetett adóból támogatja saját, egyre szűkebb szavazói körét, hogy nélküle később se lehessen kormánykoalíciót létrehozni. Hiszen 28 százalékkal is lehet olyan kényelmesen kormányozni, mintha egyedül alakítana kormányt…

 

Pár példát érdemes megemlíteni. Fico azzal érvelt, hogy az ingyen vonatozásnak köszönhetően az évi 5-6 millióról 3 millió euróra csökkent a Szlovák Államvasút vesztesége. Sulík válasza erre az volt, hogy igen, de arról vajmi kevés szó esik, hogy évi 30 millióval több támogatást ad a kormány az Államvasutaknak. Epésen megjegyezte:

 

„Miért nem ad ötvenmilliót, és akkor még nyereséget is termelne?”

 

A másik említésre méltó példa az adók kérdése volt. Fico ideológiai útra próbálta terelni a beszélgetést, ezért az állam „segítségnyújtását” propagálva emlegette az ingyen ebédeket és az ingyen vonatokat, illetve megemlítette az ingyen autóbuszokat is. Sulík erre úgy reagált, oké, de mégis, a Smer kormányzásának elmúlt éveiben Peter Kažimír pénzügyminiszter egy sor adót vezetett be, amivel jelentősen megemelte az emberek terheit.

 

Fico viszontválasza pedig már a Smer valódi arcát mutatta. Kijelentette, hogy Sulíknak is tudnia kéne, hogy az emberek jövedelemadójából származó bevételekből az állam egy centet sem tart meg, mert az megy az önkormányzatokhoz.

 

És ez kemény csúsztatás volt: ugyanis Sulík és a nézők sem ezekre gondoltak. Hanem például a nem személyi jellegű biztosítások megadóztatására (az életbiztosításokon kívül), amely névleg a biztosítókat terhelik, de mivel senki nem akadályozza őket ebben, az állam által kirótt adót továbbterhelik az ügyfelekre. Többek között ezért nőtt az elmúlt években jelentősen az autóbiztosítások ára is.

 

És pontosan emiatt Ficonak talán nem sikerült akkora rétegeket megszólítania politikájával, mint szándékozott. Az emberek szimpatizálhatnak egy politikussal, de rossz néven veszik, ha hülyének nézik őket.

 

Komjáthy Lóránt

Nyitókép: aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!