Áremelkedés „szupermarket-adó” miatt?

Nyitókép: nlcafe.hu/illusztráció

Nézem valamelyik este gyanútlanul a tévét, s Boris Kollár parlamenti képviselőt látom, amint vitatkozik a „kormánnyal“, hogy rossz az adónak még az ötlete is, mert a lakosság számára élelmiszerár-emelkedést fog eredményezni. Gyakran visszatérő érv ez minden hasonló esetben, emlékezzünk csak arra az időre, mikor a magyar kormány csinált valami hasonlót, de a bankadóra is, mikor a magyar ellenezék jött hasonló érvekkel, miszerint a bankadó majd arra készteti a bankokat, hogy az így megnövekedett kiadásaikat a lakosságra hárítsák. Vizsgáljuk hát meg a kérdést a kögazdasátudomány szabályai szerint.

A magyar bankadó kapcsán az OTP elnök-vezérigazgatója mondta ki az igazságot, hogy nem olyan egyszerű dolog a banki kamatok és illetékek megemelése, mert a bankok egyrészt konkurensei egymásnak, s így a tőkeerősebbek, kisebb mértékben fognak emelni, hogy megtartsák ügyfeleiket, másrészt a lakosság alternatív megtakarítási módokat keres magának; pl. ingatlanbefektetések, vagy bemegy a lakos az első adóhivatalba, mondjuk Esztergomban, s ott ahol ki van írva valami olyasmi, hogy államkincstár – kincstárjegy, elhelyezi a banki megtakarításait.

Milyen egyszerűek is egyes emberek, főleg ha bele akarnak rúgni a kormányba. Tisztán elméletileg, a bank akkor kényszerülne illetékemelésre, ha semmi tartaléka nem lenne, veszteség szélén táncolna. De messze nem így van, a bankok nyeresége mindig jól áll, kivétel, amikor holding-adózási okokból trükköznek a nyugati anyabankokkal adóelkerülési okokból. De ez a kormányokat nem kell, hogy felizgassa, tudnak ellene fellépni.

    

Ugyanez érvényes minden nagy nyereségrátával dolgozó ágazatra, elsősorban külföldire. Lóránt Károly magyar kögazdász számításai szerint a nyolc év szocialista-liberális kormányzat ideje alatt, 30 milliárd eurót vittek ki az országból. Ezt állította le az Orbán-kormány nagyon határozottan, amennyire csak tudta, mikor bevezette az ágazati adókat, más ágazatokra is a bankokon kívül, pl. biztosítókra, mobilszolgáltatókra stb., de lépéseket tett a magas nyereséggel működő szuper- és hipermarketeket üzemeltető elsősorban külföldi üzletláncok  irányába is.

Nyilvánvalóan kell és lehet itt követni olyan célt is, hogy a logikus keretek között előnybe részesítsék a hazai élelmiszerkereskedőket. Ezt tiltaná sok egyezmény, de ha az üzletláncok közt éppen a kis alapterületűek vannak hazai kézben, akkor egy ilyen disztingválás már hatásos lehet, arról nem is beszélve, hogy a kistelepüléseken, ahol alig akad korkurencia, fennmaradjon az üzlet. Másrészt elvárható ettől egy olyan változás is, hogy a fogyasztók egy részét átirányítja a helyi piacok felé, ahol hazaiak árulnak s egyébként is hasznos „kulturális“ okokból is.

A szlovák kormány tehát jó irányba gondolkodik az üzletláncok diferenciált megadóztatásával – ki ne látná, hogy magyar tapasztalatokat követ, úgy ahogy a bankadó bevezetésekor is tette!

Aki azt állítja, hogy ez automatikusan áremelkedéshez vezet, mert a vállakozások a vásárlókra hárítják az adókat, az megfeledkezik alapvető közgazdasági igazságokról: a vásárlónak mindig van bizonyos mozgástere egy ilyen változás kikerülésére, másrészt ezzel ahogy pl. akár Boris Kollár is, elfeledkezik a konkurencia erejéről. Ha mégis ilyesmi előállna, ez azt jelentené, hogy Szlovákiában nincs konkurencia, tehát keresleti piac van, s nem kínálati. Ez azt jelenthetné, hogy bárki bármikor szabadon árat emelhetne akár nyakló nélkül. Ennek azonban nyomát sem látni, tehát nem kell aggodalamaskodni az áthárítás miatt, ez csak ellenzéki demagógia.

Ez önmagában egy neoliberális ellenzéki érvelés, amely nem az ország, hanem elsősorban  a /külföldi/ vállakozások érdekeit szolgálja. Arról nem is beszélve, hogy az országnak vannak külföldi adósságai, és nem kéne a neoliberálisoknak megfeledkeznie arról, hogy a neoliberális tanítás azt is mondja, hogy nem szabad a következő generációkra tolni az adósságok visszafizetését. Okos dolog, ha erre van mód, hogy ezt ne mind a lakosságra hárítsák, hanem be kell ebbe vonni a külföldi tőketulajdonosokat is. Ezzel a gondolkodásmóddal született meg az a valami, amit magyar gazdasági csodának nevezhetünk, bátran.

Könözsi László

A szerző által megfogalmazott vélemény nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét