Kalita Gábor: „Lecsó-nép”-e, Európa népe?

Nyitókép: 24.hu

Szívet örvendeztető látvány tárult elém az egyik magyar hírtévé No Comment témakörű műsorának egy-egy eseményt dokumentáló, rövid video-bejátszása alkalmával:

Ciszjordánia Betlehem városának főterén, a Biblia szerint Jézus szülővárosában, hatalmas kidíszített karácsonyfa, kivilágított, karácsonyi motívumokkal ékesített vendég váró sátrak, jó hangulat, örömét kifejező embertömeg. Nem féltek, viselkedésükkel bizonyították hová tartozásukat annak ellenére is, hogy tudták: bármikor provokáció történhet, hiszen más vallást képviselő erők – mint annyiszor korábban – említett örömüket ürömmé, sőt, patakokban folyó vérré változtathatják.

Hasonló élményben volt részem, amikor egy külföldi hírcsatorna videó-bejátszást közölt, ahol egy háború elől elmenekült, majd visszatért szír család ül körbe advent első vasárnapján egy kicsi, feldíszített, műanyag karácsonyfácskát félig lebombázott házuk, már élhetővé varázsolt szobácskájában.

   

A négy közül az egyetlen meggyújtott, fényesen világító gyertya mellett imádkoztak, szemükben azzal a bizakodó fénysugárral, hogy egyszer az angyalok hozzájuk is elhozzák a teljes békét, s keresztény vallásukat nyíltan, félelem nélkül gyakorolhatják.

A megható felvételek láttán hirtelen anyám felém intézett emlékezete jutott eszembe:

„A háború idején, 1944 karácsony estélyén Léván, a házunk közelében álló orosz tankokról apátok titokban néhány hosszabb fenyőágat szedett le, ezekből alakított ki egy fenyőfát, amit habár szerényen, de azt ki is díszítettünk. Akkor, pici gyermek bátyádnak nagyon tetszett a fa, a gyertyák fénye, s az apró kis ajándék, egy fából készült autócska. Nagyon szép, imába fűzött karácsony este volt. Azért is, mert aznap nem hallottunk fegyverropogást, az égen sem zúgtak a bombázók…”

Karácsonyfa – betonból

Megnyílt a rossz emlékű Berlini Karácsonyi Vásár. S mivel az emberek csak azért is feledni akarnak, immár tömegesen érkeznek folyamatosan Charlottenburg városrészbe, arra az immár karácsonyi kegyhellyé emelkedett Breitscheidplatzra, melyet a korábbi években meggyaláztak.

Azt idegen, az országban való tartózkodásuktól megvont betolakodók gyalázták meg, akik egyszerűen nem tűrték, hogy a német, vagyis az európai ember ünnepelje otthon saját karácsonyát, fenyőt állítson, s jól érezze magát a keresztény kultúrában felnevelkedett, vagy az ide érkező, ezt tiszteletben tartó, európai vagy más világtájakról ide utazó embertársai között.

A 2016. december 19-i kamionos terrortámadásnak 12 halálos áldozata, ötven sebesültje volt. Olyanok haltak meg, akik csupán azért ruccantak ki a karácsonyi szimbólumokkal kidíszített vásártérre, hogy közösségben is megéljék a karácsony várás szent örömét.

Jelen évben, a vásártérre, s a város más pontjaira érkezőt először, egy – el sem hiszem „típusú” –  skizofrén látvány fogadja: betonból kiöntött, súlyos, hatalmas, zöldre festett karácsonyfák.

Védekező állásban –  saját földjén – az európai polgár?

Először, szinte felháborodva nézegettem hírügynökségek fotóin a beton-fenyőket, majd képzőművész énem nyugtatott meg. Látványtervezők is kivették részüket a védelmi zónát képező szakasz kiképzésén.

Ronda betontömbök helyett, ahogyan ezt Európa más városaiban megszokhattuk, dizájn elemeket helyeztek a feltételezett veszélyforrás útjába. S itt is, úgymond bedolgozott a német precizitás: a robusztus karácsonyfatalp úgy került kiképzésre, hogy ha –feltételezett esetben- nekiront a „karácsonyfának” egy nehézgépjármű, a „fa” úgy borul fel, hogy a kereszt alakzatú talpazat automatikusan – tankakadályszerűen – megemeli a támadó jármű elejét, mely aztán már képtelen tovább tolni a több tonna súlyú akadályt.

De Bécsben most, karácsony várás idején láttam piros maslis, karácsony mintás papírba csomagolt, betontömböket is, melyek az ajándékcsomag látványát szolgálták.

Lelkesedésem csupán addig tartott, míg elemezgettem magamban a praktikusságot is felvonultató találékonyság jó ízléssel is megáldott mivoltát.

De. Európa egyes országaiban lerakott betonakadályok, az állandó rendőri készültség, a gyilkosságok, a terrorcselekmények sora mementóként jelzik: főleg az utolsó három évben valami nagyon nincs rendben kontinensünkön, vagyis mifelénk.

Valóban háború folyik Európában?

Úgy látom, évekkel ezelőtt sokunk nem hitte el azoknak a biztonságpolitikai szakembereknek a szavát, akik kerek perec kimondták: Jelenleg háború folyik Európában. Pedig, hát …

A terrortámadások legtöbbje, a párizsi Bataclan színház épületében történő gyilkos lövöldözés, Marseille tengerpartjának sétálóutcáján történt gázolásos gyilkolások, London, Párizs, Berlin, Hamburg, késelések színhelyei, a betolakodók által kiváltott svéd exodus, papgyilkosság Franciaországban, nők ezreinek megerőszakolása mindannyiunk által jól ismert esetek.

Európában cirkáló kamionos ismerősöm, a pozsonyi karácsonyi vásáron való találkozásunk alkalmával megborzadva említette:

„A balkánon, a fegyvereladásokkal kapcsolatban amolyan szabadkereskedés folyik a feketepiacon. Fegyverből ma is akad bőven, amit a semmi célt elérő, ottani véres háború idején maguk után hagytak azok a szabadcsapatok, melyek tagjai ezresével elmenekülve országaikból, ma kebabosokként, balkáni fagyi-és drogárusokként, prosti-lányok futtatóiként „díszítik” Európa nagyvárosait. Vagyis, amolyan fegyverterjesztő „összekötőkből” is akad bőven – főleg Nyugaton.”

Balkán, a puskaporos hordó

Persze, elsőként kellett volna említenem azokat a Balkánon átutazó, harmadik országokból érkező gazdasági migránsokat, akár – identitás nélküli – volt katonákat, terroristákat, akik szintén volt háborús övezetekből érkeznek. Az elszegényedett helyi lakosokhoz viszonyítva sokkal több pénz van a zsebükben, meg hát az ENSZ, az Európai Unió, a Soros féle gazdasági szélhámosok, Európánk megrontására felesküdött  háttér-hatalmisták által kibocsátott, támogatott, névtelen bankkártyák is lehetőséget biztosíthatnak számukra drog, s fegyvervásárlásra is.

A veszély tehát ott lappang mindennapjainkban, hiszen a párizsi Bataclanban történt tömeggyilkosságok megszervezője Salah Abdeslam is, aki a”névtelen” bevándorlók tömegében rejtőzve érkezett Magyarországon keresztül Nyugatra, Közép-Európában szerezte be társai, s maga számára gyilkos fegyvereit – 2015-ben.

De imámok által működtetett iszlám imaházakban, ezek közelében is találtak, s ma is találnak a hatóságok százasával elrejtett kalasnyikovokat, s más terrorcselekmények elkövetésére alkalmas eszközöket, robbanószerkezeteket, melyek – felfedésük híján, egyszer majd arra szolgálhatnak, hogy az iszlámnak, vagyis a saría iszlám vallásjog európai, jogi bevezetésének alkalom adtán, ismételten fegyverrel, terorral is „nyomatékot” adjanak.

Tényleg „lecsó-nép”-e az európai ?

A gondolkodó, Európát féltő emberben ott lappang a megválaszolatlan kérdés: – vajon ennyi politikai ballépés, háttérhatalmak, s ezek megvesztegetett, megvásárolt csicskásainak kanaszta tánca, úgymond a világ, s európai emberek testén, fején, aminek mindannyian tanúi lehettünk, lehetünk már a huszonegyedik században is, de legfőbbképp az utolsó néhány évben, következmény nélkül maradhat-e.

Vagyis maradhat-e válasz nélkül a békét, a biztos, jövedelmező munkát, kiszámítható életvitelt, saját, hagyományos kultúráját, vallását gyakorolni kívánó európai emberek többsége? Vagyis mindannyiunk számára azok a kimondott disznóságok, melyeket néhány, vagy jobb esetben egy tucat politikusi kalandor, milliárdos üzletember, háttérhatalmi „játékos” követett el, s folyamatosan követ el ellenünk saját, s plebszük megkoronázása, jóléte, hírneve érdekében?

Saját környezetünkben is észleljük ezt „kicsiben,” amikor nemzetiségi politikusaink ahelyett, hogy konkrétan oda állnának a megoldásra váró problémák mellé, a helyszínen igyekeznének megoldani az elszegényedés, az elesett nemzetiségi polgártársaink megélhetési, polgárjogi problémáit, ehelyett könyvbemutatókon, falusi színpadokon, kiállítás megnyitókon villogva fényesítik politikai karrierjüket, sok esetben a kommunizmusban közismertté vált, rossz múltú, vörös csörtetők mellett ücsörögve, vagy „ráragadva” az anyaországi támogatásokra, idegen tollakkal dicsekedve, ennek előnyeit „első kézből” kihasználva.

A fentiekben feltüntetett kérdésekre való válasz egyértelmű: Európa gyors, intenzív politikai, közrendi, biztonságpolitikai változtatások nélkül a szakadékban találhatja magát

Az Európai Unió tevékenysége, politizálása az utolsó négy évben – számos elemző véleménye szerint is – főleg a kontinens belbiztonságát figyelembe véve – katasztrofális volt.

Elég csak a legfőbb posztok, akár az EU „triumvirátusának”  fejetlen működését kockában jellemeznünk.

Jean-Claude Juncker, az EU Bizottságának elnöke korábban, Luxemburg mini-állam kormányfőjeként  /1995-2013/ hatalmas károkat okozott Európának.

Ugyanis több száz olyan titkos szerződést írt alá nemzetközi mamutcégekkel, melyek alapján Luxemburg államon keresztül minimalizálhatták adóalapjukat. Így hatalmas pénzek lettek kimenekítve Európából szinte ellenőrizhetetlen háttérhatalmi pénzügyi egységekhez. A Luxleaks kiszivárogtatási botrány alkalmával került sor ennek a sorozatcsalásnak a felfedésére.

A rossz múltú, újra helyzetbe hozott Junckernek nagy szerepe lehetett volna a kezdeti migráció megállításának fékezésében, ám az olaszok hangos”riasztásai” ellenére mindenféle ellenintézkedést leállított.

Ezzel „le is írta” magát, a nagyok phantheonjának csarnokában a jövőben mellszobrot nem kap.

Az elnök helyettese, Franz Timmermans észbontó politizálási praktikái közül elég csak megemlíteni muszlim „imádatát,” aki vajmi keveset tett az EU polgárai, alapgondjainak, a fiatalok továbbképzési, lakhatási, munkahelyi elhelyezkedésének, családalapításának hathatós támogatása, az őshonos kisebbségek jogainak védelme, a kontinens hagyományos, keresztény alapú kultúrájának megvédése, ennek ápolása érdekében. Pénzhiányra hivatkoztak indokolatlanul.

Holott közben kemény milliárdok folytak szét, s folynak szét a mai napig az EU ujjai között – jóformán a semmire, vagyis a többségükben munkát vállalni nem kívánó, gazdasági menekültek ellátásra.

A két említett Európai Bizottsági vezető jobb keze, Martin Seelmayer, a Bizottság kétes módon megválasztott főtitkára, korábbi, s mai funkcionálásának idején többet törődik azzal, miként is szolgálja ki az amerikai pénzspekulánst, George Sorost, s csakis azzal törődik, hogy a liberális baloldal, a háttérhatalom, ezek lobbistái minél nagyobb teret kaphassanak Európa irányításában.

Ennek a triumvirátusnak a terve az, hogy a jövő évi uniós választásokig át akarnak ültetni minden olyan, többnyire George Soros íróasztalán megalkotott törvényt – menekült vízum bevezetése, rakoncátlan országok szankcionálása, a lehető legtöbb mingráns betelepítése – ami, Európa polgárai többségének, s a még épeszű, államvezető politikusok, s polgáraik akaratával, célkitűzéseivel  – merev ellentétben áll.

A kisebbségek jogi helyzetének istápolására most nincs EU-s politikai akarat

A katalán forrongások idején is az Európai Unió atyjai félrelépéseikkel, tökéletesen rámutattak arra, hogy az európai kisebbségek helyzetét képtelenek kezelni, ezeket a változásra váró folyamatokat korrektül levezetni.

Mi, Európa őshonos kisebbségeinek tagjai saját bőrünkön is érezhettük az említett „triumvirátus,” s ezek háta mögött álló, hatalmas adminisztrációs testületek velünk kapcsolatos, lekezelő viselkedésmódját.

A hatvannyolcmilliós „kicsinységünket” megszégyenítve, egymillió aláírást gyűjtettek velünk össze, a kisebbségi jogok európai jogi kódexeibe való besorolása kapcsán.

Az eredmény? Az ügy elodázása, hiszen a junckerok, timmermanok, seelmayerok  véleménye szerint előbb, vagy utóbb úgy is lenyomják az európai –szerintük – „lecsó-nép” torkán az Egyesült Európai Államok politikai átültetésével kapcsolatos álmukat, így minden polgár globalista, tehát „egyenlő” lesz, vagyis, minek is itt kisebbségekkel foglalkozni.

Tehát, nemzetállamok az észbontó tervek alapján a térképről leradírozva, így a „lecsó-nép,” saját véleményét – rakja a kalapja mellé.

Vezető államok, ma már vezetésre képtelen vezéreiről

Angela Merkel tizennyolc éve tartó, kétes értékű politizálása ma már alaposan „átrágott” téma, aki rossz bevándorlás, Wilcommen politizálásával saját, korábban keresztény értékeket képviselő pártjának / Kereszténydemokrata Unió – CDU/ teljes ellehetetlenítésével hívta elő  pártelnökké való választása, 2002-óta, nemcsak a német, de a civilizált európai polgárok haragját is.

Európa második legerősebb országa sem járt jól azzal a migráns simogató Emannuel Macronnal, akinek mai népszerűségi rátája valahol a szuterén padlóján leledzik.

Franciaország arca Macron óta eltorzult, az államelnök politikai tapasztalatlanságát bizonyítják azok a folyamatos, erőszakosságokba fajult sztrájkok, melyek a rosszul megkomponált reformjavaslatok révén indultak be.

Macron bevándorlás politikája rossz, ezt bizonyítják a nemzeti értékek előtérbe helyezését szorgalmazó, a még ellenzékben álló pártok megerősödése, mindig nagyobb népszerűsége is.

A világ szeme ma az ENSZ főtitkárának, António Guterresnek és sokezres stábjának cselekedeteit „kémleli,” hiszen ma ő, hű csicskásaival együtt egy olyan „merényletre” készül, melybe belerogyhat Európa, mely a decemberben elfogadásra kerülő, ENSZ migrációs paktumával kapcsolatos.

Guterres hű maradt elődjéhez, Kofi Annanhoz, aki már az ezredforduló táján elhatározta George Sorossal, hogy Európát a kevert népek országává változtatják, s a muszlim áradat pontot tesz majd a hagyományos keresztény Európa további létének végére. Észlelték ezt az angolok is, ezért indították el az Európai Unióból való kivonulásuk /Brexit/ folyamatát.

Európa népe lázong, vagyis néhány mondat a jobbulás előszeléről     

Németországban az állami szervek ma már hiába erőltetik a szájzárat, a kölni erőszakoskodásokat, a chemmitzi, migráns általi késes gyilkosságot is – a több száz hasonló esettel egyetemben – az emberek felírták Angela Merkel „Wilcommenes” homlokára.

A svéd helyzet is pattanásig feszült, a szocdemek, a zöldek aligha bírják tovább erőltetni migráns simogatóik országuk gazdaságát már-már bedöntő ténykedésüket. Rendőreik, karhatalmi szerveik tagjai tömegesen mondanak fel, az eddig eltitkolt svéd no-go zónák kezdenek „ráégni” a karhatalmi szervek működésére.

A dánok is viszakozást parancsoltak, gondjuk már csak az, hogy a szigorított határellenőrzések miatt az ide betódult, elégedetlen gazdasági migránsoknak már lassan nincs hová „menekülniük.” Kitelepítésük, kiindulásuk helyszínére, szinte lehetetlen.

Olaszország kemény intézkedései akkor kerültek igazán érvényre, amikor  tavasszal, vagy húszezer afrikai menekült követelte – fél Rómát szét verve – azokat a prioritásokat, lakáshoz való jutás, tetemes munkanélküli segély, szociális ellátás, amit az embercsempészek ígértek meg nekik.

Matteo Salvini belügyminiszter kemény válasza csendesítette le, a népszerű, kiépített olasz tengerparti üdülőket is szeméttelepekké „varázsoló,” gumicsónakos „turistákat. ”

A spanyolok is megmozdultak, s Guterres is foroghat az ágyában

A spanyolországi fejlemények is bíztatóak, hiszen nem minden spanyol emésztette meg azt az országukkal való kitolást, hogy ha már egyszer Olaszország blokkolta kikötőit, akkor Soros hirtelen az említett országban való „jelenése,” Juncker kedvcsináló pénzküldeménye gyanánt, Spanyolország lesz Európa „migráns-begyűjtő” tábora.

Andalúzia beintett, az ottani jobboldali erők rakétagyorsasággal törnek előre, a keresztény Spanyolország más részein is érezhető már a fejetlen betelepítések elleni lázadás.

Az ENSZ főtitkárának António Guterresnek sem lehetnek felhőtlenek a napjai, mivel kemény ellenállásba torkolt a számos sarkítást, mondhatnánk hazugságot tartalmazó, az ENSZ által decemberben elfogadásra előterjesztett, globális migrációs paktum elfogadtatásának lehetősége. Vagyis a migráció jogra való emelése, a nemzetállamok beleszólásának lehetősége nélkül.

Európa jövőjének megálmodói – ésszerű döntéseket hoztak

Ma már szinte csak álmodozhatunk arról a háború utáni Európáról, amikor kontinensünk újra álmodói, vezéregyéniségei tudásukkal, tapasztalataikkal azon voltak, hogy felvirágoztassák életterünket. Charles de Gaule, Konrad Adenauer, Robert Schuman, Jaques Chirac, Helmuth Kohl, olyan politikusi nagyságok nevei, akik nagyszerű tetteit, Európa mai csúcsvezetése által lenézett „lecsó-népe” – sosem feledi.

Az Európai Unió,  a kontinens vezető államai, az ENSZ jelen csúcsvezetői névsorának felsorolása, kiemelése a fenti összefoglaló sorainak alapján is illetlenség, hiszen ezek szereplőinek említett névjegyzéke, lajstroma, – eddigi, háttérhatalmak által befolyásolt tetteik alapján megítélve – valahol a bányabéka feneke alatt leledzik.

Utószó helyett: csak bízhatunk abban, hogy a V-4-ek, s a többi velünk szolidáris nemzetállam vezetői, pártjai, a jövő májusi EU-s parlamenti választások alkalmával mindent megtesznek azért, hogy Európa a szuverén nemzetállamok szorosan együttműködő egységévé váljék. Megőrizve azokat a hagyományos szellemi, vallási, kulturális értékeket, melyek kontinensünket a történelem során, mindig is a világelsőség rangjára emelték.

Kalita Gábor