Szlovákia születésnapjára

Nyitókép: Aktuality.sk

A „Vélemény” rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét, álláspontját.

Január elsején nem (csak) az új évet köszöntjük, hanem az önálló Szlovákia létrejöttének 26. évfordulóját is. A felvidéki magyarok pedig valószínűleg keserűen tekintenek erre a napra, mert az önálló Szlovákia sem hozta el a megváltást számunkra: a másodrendűség, elnyomottság és kisebbség érzésétől való szabadulást.

Mégis, ha a múltra visszatekinteni nem is annyira kellemes, a jövőnk szempontjából érdemes halvány reménnyel tekinteni erre az évfordulóra. De tényleg csak halvány reménnyel.

   

A Tiso-féle bábállamot is beleszámítva Szlovákia a Trianon óta eltelt száz évben nem volt független, így önálló akarata sem lehetett. Természetellenesen a Kárpát-medencén kívül eső, sokkal inkább német, mint közép-európai hatás alatt álló Csehország társállama volt.

Csehszlovákia a háborúból született, a győztesek kegyéből, és a könnyen szerzett ország történelmi emlékeit módszeresen pusztította, hogy minél kevesebb dolog emlékeztesse őket a magyar uralomra – vagy inkább, a magyarokkal közös ezer évre.

Ma már a szlovák történészek egy része is elismeri, hogy a Magyar Királyság nélkül szlovák nemzet sem lenne – vagy a lengyelek, vagy a csehek olvasztották volna őket magukba Szent István királyunk állama nélkül. Hogy hálával tartoztak-e volna ezért, az most nem számít, a lényeg, hogy a közös kárpát-medencei sorsnak köszönhetik, hogy ma nemzetként léteznek.

És a mai, átalakulóban lévő világunkban ez újra jelentőséget nyer. Sokan talán úgy vélhetik, hogy a szlovákok ismét el fogják árulni közép-európát (V4-et), ahogy annakidején a nemzeti önrendelkezés jegyében sárba tiporták az akkori határ északi oldalán rekedt magyarokat, akikkel évszázadokig éltek sorsközösségben a tatárjárás és törökdúlás viszontagságaitól a napóleoni háborúkig. Ám valami megváltozott. 1993. január 1-jétől saját országot kaptak.

Könnyű lehetett Ľudovít Štúréknak a magyarokkal szemben Bécset támogatni az 1848-as szabadságharc idején, mert nem tudták, hogy milyen elveszteni egy általuk épített ország függetlenségét. Szó szerint azt hihették, hogy nincs mit veszteniük.

A magyar nép ezer éves előnyben van. Megéltük Koppány lázadását, a tatárjárást, Mohácsot, és megéltük Trianont is. Ezek az események hősöket és fontos tapasztalatokat adtak a következő generációknak. Megtapasztaltuk, hogyan játszadoztak velünk a nagyhatalmak, a Habsburgok, hogyan hagytak cserben többször is a franciák, hogy húztak zavarosba a németek, és azt is megjegyeztük, hogy nincs olyan nemzet a Kárpátok karéján kívül, amelyet érdekelné az itt élők sorsa. Megerősödtünk, védekező mechanizmusokat alakítottunk ki.

Az, hogy Szlovákia önállóvá vált, fontos lépés. 1993 előtt a szlovákok a maguk és persze a felvidéki magyarok bőrén tapasztaltatták meg a cseh dominanciát, a kommunista elnyomást, majd az önállóság elnyerése után, Mečiar alatt az oroszok játékszerévé váltak.

Később jött az EU, és a külföldi gazdasági érdekeknek a kis ország nem tudott ellenállni. Tönkrement a cukorgyártás, a mezőgazdaság, idegen cégek vetették meg magukat azon a földön, amelynek szlovák kézbe juttatásáért egykor magyarokat telepítettek ki, családokat szakítottak szét. Könnyen jött, könnyen ment.

Szóval, tapasztalnak. Gyűlnek a pofonok. És annak ellenére, hogy a leghangosabb szlovákok ma még mindig vagy a nyugatot, vagy az oroszokat éltetik, remélhetőleg előbb utóbb a többségnek a keserű élmények okán felnyílik a szeme, és rájön, hogy a Kárpátok nemzeteinek nem Brüsszelben, de nem is Moszkvában van a szíve.

Hogy ide eljussunk, feltétlenül szükség van az önálló tapasztalatokat szerző Szlovákiára. Hogy végre tisztában legyen azzal, tulajdonképpen mit nyert, és mit veszített, és hogy egyáltalán, milyen országot képes egyedül létrehozni.

Igen, eddig nem túl jók az eredmények, de most van erős V4, erős Magyarország, és még itt vagyunk mi, felvidékiek is. Talán erre gondolt Orbán Viktor, mikor arról beszélt, hogy Magyarország szomszédainak nem fenyegetésként, hanem lehetőségként kell tekintenie a területén élő magyar nemzetrészekre.

Meglátjuk, itt van előttünk egy egész év, ami várhatóan semmivel sem hoz nyugodtabb politikai hangulatot, mint a tavalyi.

Készüljünk a legrosszabbra – és reménykedjünk a legjobban.

Komjáthy Lóránt