Mennyit ér a gyerek, ha magyar?

Nyitókép: shutterstock.hu

A magyar miniszterelnök évértékelő beszédében bejelentette új családpolitikai elképzeléseit, népesedési mutatókat javítani hivatott programját, mely kiutat mutathat a több évtizede fennálló demográfiai válságból. Orbán Viktor úgy gondolja, hogy az elöregedést, a népességcsökkenést nem bevándorlás útján, hanem a magyar családok támogatásával lehet megoldani. Jöttek sorban az ellenzéki reakciók, mindenki megtalálta a neki nem szimpatikus pontot az ígért intézkedésekben, amiben nincsen semmi kivetnivaló. Az ellenzék és az ellenzéki médiumok nyilatkozatokban, elemzésekben, hosszú cikkekben reagáltak az elhangzott tervekre. Ez a dolguk. A vérlázítás azonban most sem maradt el, csak nem várt helyről érkezett.

Svédország szociális ügyekért felelős minisztere, Anika Strandhäll Twitteren reagált a magyar kormányfő elképzeléseire: „riasztó, ami Magyarországon történik. Most azt akarja Orbán, hogy több „igazi” magyar gyermek szülessen. A politika bűzlik a ’30-as évektől, és jobboldali populistaként ködösíteni kell, hogy ez a fajta politika milyen következményekkel jár arra az önállóságra nézve, amiért a nők küzdöttek.” Röviden: kirekesztő, nem píszí ma Magyarországon támogatni, ösztönözni a gyermekvállalást, mert annak „magyar gyerek lesz a vége.”

Tehát szégyenkeznie kell annak is, aki esetleg támogatja ezeket a terveket, netán igénybe is venné az ezzel járó kedvezményeket. Szégyenkeznie kell, mert akkor valószínűleg ő is bűzlik a 30-as évektől, ráadásul jobboldali populista meg lehet, hogy még náci is. Pedig akinek oka van arra, hogy elszégyellje magát, az éppen Strandhäll, illetve neoliberális, nemzet- és családellenes elvtársai. Álláspontjukat többször megfogalmazták: a népesedési problémákat és a munkaerőhiányt a bevándorlással lehet legegyszerűbben megoldani. Tegyék azt, lelkük rajta. De Kelet-Európának is engedtessék meg, hogy ezzel ne értsen egyet. Magyarország célja a magyarság gyarapítása, ne pedig az országban állomásozó bevándorlók gyarapítása legyen. Mert ez a feladata.

   

Madách Imre is zseni volt a maga idejében, előre látta, hogyan fog felépülni a falansztervilág. Következzen egy jövendőmondó párbeszéd részlete Az ember tragédiája című művéből:

Ádám: Mi ország ez, mi nép, melyhez jövénk?

Lucifer: E régi eszmék többé nincsenek.
Nem kisszerű volt-é a hon fogalma?
Előitélet szülte egykor azt,
Szűkkeblüség, versenygés védte meg.
Most már egész föld a széles haza,
Közcél felé társ már most minden ember,
S a csendesen folyó szép rend fölött
Tisztelve áll őrűl a tudomány.

Isten, haza, család. A mai Európa nyugati felén sajnos ezek ma mind szitokszavak. Főleg így egyben. Aki e három fogalomban jelöli meg az élet értelmét, arra könnyen rásüthetik, hogy populista, fasiszta és/vagy náci. Úgyhogy csak óvatosan.

Madách falanszterében az embereknek nincs nevük, csupán számokkal vannak megjelölve, ez is egy megvalósult jóslata a műnek, hiszen Franciaországban épp a napokban cserélték le az apa és anya megnevezést az iskolai nyilvántartásokban. Az új apa a szülő 1, az új anya a szülő 2. Vagy fordítva. Amikor a nagyobbik gyermekemért délután elmegyek az oviba, az óvónő meglát, s odaszól a fiamnak, hogy megjött apa. Mi lesz, ha hamarosan ez sem lesz píszí, s egyszer majd úgy szól oda neki, hogy megjött szülő 1. Bohózat! Mi lesz a következő lépés? A fiamat nem szólíthatom fiamnak, mert nem szabad beskatulyázni? Majd ő eldönti, hogy milyen nemű, ha felnő? Majd gyerek 1-nek meg gyerek 2-nek hívom őket? Hová tud a csökevényesedni a fejlett Nyugat?

Madáchhoz hasonlóan Orwell is elég pontosan látta a jövőt, ami a keleti blokkot és a kommunizmust illeti. Az Állatfarm című szatírája viszont a XXI. századi nyugat elé is görbe tükröt tart. Csak a tájaikon uralkodó ideológiát nem kommunizmusnak, hanem neoliberalizmusnak nevezik, a disznókat nem Napóleonnak, Süvinek és Hógolyónak hívják, hanem Macronnak, Junckernek és Timmermansnak (a teljesség igénye nélkül).

Nyugat-Európában is fellelhetőek ám a diktatúra egyes elmei, csak jól palástolva nem olyan szembetűnőek. Gondolok itt például a sajtószabadságra, a sokszínű sajtóra. Én nem ismerek egy olyan francia, német vagy osztrák mainstream napilapot sem, ami a bevándorlás-ellenes erők mellett érvelne. Nem hallani az ő hangjukat a közmédiában sem. Vajon miért? Hol vannak Le Pen, az AfD, a FPÖ szavazói? Őket ki képviseli? Ők melyik újságot olvassák? A nyugati sajtó nem egyoldalú talán? Nyugaton mindenki ki meri mondani az igaz véleményét a bevándorlás már érezhető következményeivel kapcsolatban? Erről persze nem készít elmarasztaló jelentéseket az Európai Parlament, hiszen senki nem piszkít a saját fészkébe.

Mint minden ideológiának, a neoliberalizmusnak is vannak követői kis hazánkban. Ők azok, akik nem a nemzet gyarapodásában, hanem felhígításában, „elgyökértelenítésében” érdekeltek. Falanszteri módon. Ki tudja miért? Ők azok, akik 2004 decemberében saját nemzettársaik ellen kampányoltak, de az idegen kontinensről származó bevándorlókat, ha úgy tetszik, menekülteket boldogan befogadtak volna. Mert menekültek. Kérdezem én: a Magyarország határain túl rekedt magyarok közül senki se érezhette úgy, hogy külhonban nincs biztonságban?

Mondjuk Hedvig ügye, vagy a dunaszerdahelyi szurkolóverés esete után? A temerini fiúkkal szembeni túlkapások idején? A legsötétebb mečiari években? Vagy az SNS és Slota királykodása idején? Mert a külhoni magyarokat úgy összességében nem kívánatos személyeknek nyilvánították annak idején. Senki sem kérdezte meg, hogy miért akar áttelepülni valaki, ha akar egyáltalán. Ismét felvetődik a kérdést: miért? Mert magyarok vagyunk? Mert Magyarországot hazánknak tekintjük? Mert keresztények vagyunk? Esetleg jobboldaliak (már aki)? Vagy csak egyszerűen számításból? Mit féltettek a határon túli magyaroktól akkor, amit az ázsiai és afrikai bevándorlóktól ma nem? Miben hordoztunk nagyobb veszélyt? Válasz még azóta sincsen.

Amikor 2004-ben csatlakoztunk az Európai Unióhoz, személy szerint nagyon örültem, izgatottan vártam a napot. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ebbe a – szinte utópisztikus – jövőbe beletartozik majd az is, hogy ördögtől való dolog lesz magyar gyerekek születését kívánni Magyarországon. Továbbá azt sem, hogy az apa és az anya kifejezés egyszer majd kirekesztő lesz. Véleményem szerint az európaiság nem zárja ki a nemzetben való gondolkodást. Tőlünk nyugatra ezt máshogy gondolják, kelet-európai helytartóikkal együtt. Nem tudom, hová korcsosulhat még Európa, de nem ezt a jövőt vázolták fel nekünk akkor, nem ezért lelkesedtem. S ha az európai vezetők ezen az úton vezetik tovább az Uniót, azt hiszem, én inkább mégsem kérnék belőle.  

Kapusník Csaba