Nyitókép forrása: szombathelyihirek.hu

 

Húsz éve vártam a napot, hogy végre újra tétmeccsen mérje össze a tudását a magyar és a szlovák válogatott. Felvidéki magyarként sokkal intenzívebben éltem meg a történelmi mérkőzést, mint anyaországi nemzettestvéreim. Az eredmény ismert, mint ahogyan a horvátok ellen elért nagyszerű siker is.

 

Ahogy ilyenkor lenni szokott az ismerettségi körömben már a meccset megelőzően is hecceltük egymást. Ami viszont felvidéki kuriózium, hogy a beszélgetések nagy arányában egy másik magyarral folytattam eszmecserét arról, miért a magyaroknak és nem a szlovákoknak szurkolok. Egy valamiben egyetértettünk szinte minden alkalommal – abban, hogy nem értjük a másik álláspontját.

 

Pár nappal a kedélyek és a felfokozott hangulat megnyugvása után öntsünk tiszta vizet a pohárba. A Szlovákia ellen elszenvedett vereség után is volt olyan aki már a tőle megszokott, gúnyos mosoly kíséretében szegezte nekem a kérdést. Persze magyarul. ”Ugye most már a ‘mieinknek’ fogsz ezután szurkolni? Elvégre a magyarok bénák, meg hát, elvégre, itt élsz te is, ez a hazád.”

 hirdetes_810x300  

 

Közösségünkre jellemző hozzáállás, így senkit nem fosztok meg a jogától, hogy így gondolkodjon. Miszerint könnyebb az államalkotó nemzet mellé odaállni. Az erőt, a többséget képviselni, beolvadni. Ettől majd jobb és könnyebb lesz ez a gondokkal terhes élet. Főleg akkor hálás a feladat, ha a meghasonulást azonnali pillanatnyi siker is övezi. Ezzel máris visszaigazolva látja döntése helyességét.

 

Ha csak a sportra szűkítjük le a dolgot, nagy „hőstett” egy előre esélyesebbnek favorizált csapat mögé besorakozni, hogy aztán a győztes meccs után saját felmenőit letagadva egy másik magyar vérét szívja diadalittasan. A gerinctelenség ilyen formája nem újdonság Bugár országában. Valamikori elsőszámú politikusunk egy interjúban leszögezte, egy ilyen összecsapás alkalmával természetesen a hazaiaknak szurkol. Lelke (telke) legyen rajta.

 

Van viszont egy tábor, amely másképp éli meg mindezt. Ők nem esnek ámulatba Škriniar euró milliókban mért értékétől, nekik az is mindegy, hogy Hamšík Nápolyban vagy Kínában rúgja éppen a bőrt. Ezek azok az emberek, akiket a szív vezérel. A szenvedély. Akik nem egy lesajnált magyar válogatottat látnak, hanem egy olyat, aki hittel és akarattal még a világ második legjobb csapatát is képes legyőzni. Ők a mi fiaink. Akkor is ha éppen Málta az, aki két vállra fektet minket. A hazájára, nemzetére büszke ember nem választ válogatottat magának – azt a születésénél kapja. Ők azok akik a legnagyobb anyaországi szurkolócsoport, a Carpathian Brigáddal karöltve a kifüggesztett molinó alatt egyesültek. Akik megértették, hogy a három szó kötelez.

 

Erő, hűség, remény. Minden más alaptalan.

 

Dian Csaba

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 17 olvasónak tetszik ez a cikk.