Papírforma eredmény született az államfőválasztás második fordulójában Szlovákiában. Több mint egy millió szavazattal a jogász Zuzana Čaputová váltja Andrej Kiskát az elnöki palotában.

 

Maroš Šefčovič smeres jelölthöz képest méltósággal viselte vereségét, viszonylag korán gratulált ellenfelének, akit éjfél után egy hatalmas virágcsokorral maga Kiska is meglátogatott.

 

Aki magyarként elment, rá szavazott

 

 hirdetes_810x300  

Čaputová nem egy tartalom nélküli üres csomagolópapír, mint a leköszönő államfő. És bár a kampány során magyar támadásokat is kapott, a választásokon részt vevő szlovákiai magyarok döntő többségét ez nem zavarta.

 

Motivációjuk hasonló lehetett, mint a szlovákoké. Hozzájárulni a Smer megbuktatásához, és ha ehhez Čaputová a megfelelő jelölt, ám legyen.

 

Zuzana Čaputová nyerte a választásokat. Szlovákiának először lesz női államfője

 

Fontos figyelmeztetés ugyanakkor, hogy a szlovákiai magyarok kétharmada ezúttal is otthon maradt. Bár Čaputová az országos átlagnál nagyobb mértékben tartolt a magyarok körében (Pozsony, Nagyszombat, Nyitra, Besztercebánya és Kassa megyét is bevette), épp a magyarlakta járásokban éltek a legkevesebben a választási jogukkal.

 

Dél-szlovákia kétharmada otthon maradt

 

Csak néhány szám: Szlovákia történetének eddigi legalacsonyabb, 41,8 százalékos választási részvételéhez képest a Komáromi járásban például csak 24,44 % (negatív országos csúcs!!), a Rimaszombati járásban 27,02 % (országosan a 2. legkevesebb), a Dunaszerdahelyi járásban alig 30,55 % (országosan a 4. legkevesebb) választópolgár élt a szavazati jogával.

 

A szlovákiai magyarok kétharmada otthon maradt, mert úgy gondolta, nincs kire szavazni. Ez egyben Bugár és Menyhárt (mindketten Čaputová támogatására biztattak) hívó szavának erejét is mutatja, Akik viszont elmentek, azok szinte kizárólag Čaputovára szavaztak.

 

A győzelem képei: Zuzana Čaputová – Az ország változást követel (Képriport)

 

Aki most már nemcsak szavakban és ígéretekben, hanem tettekben is bizonyíthat. Magyar nyelvű kampánya, a magyarok iránti nyitottsága (az elnöki palotában vélhetően magyar nemzetiségű tanácsadó is munkát kap) jóval erősebb kezdés, mint anno Kiskánál.

 

Reméljük, többet tud rólunk a halászlénál

 

Míg ugyanis Kiska magyarokhoz való viszonya kimerült abban, hogy minden alkalommal elmondta, mennyire szereti a halászlét, addig a szökőévenként felmerülő magyar kérdésekben informális tanácsadójával egy buddhista vallású somorjai fura figurával konzultált.

 

Čaputová közeledése hozzánk ehhez képest jóval őszintébbnek tűnik.

 

Az új államfő nem egy tartalom nélküli üres ember, mint elődje, de ha nem figyel, stábjának köszönhetően könnyen ugyanúgy megközelíthetetlenné válhat. Szombaton éjjel egy picit olyan érzésünk volt, mint öt évvel ezelőtt, Andrej Kiska megválasztásánál. A győzelem megvan, most már a magyarok várhatnak a sorukra.

 

Míg ugyanis a második forduló előtt még kérdezhettünk Čaputovától, ezúttal, az eredmények ismeretében már nem volt módunk kérdésünket feltenni. Sajtófőnöke, bár ott álltunk mellette és látta, hogy jelentkezünk, a szlovák és a cseh médián kívül (előbbi közül volt, aki többször is lehetőséget kapott) magyar kérdést nem engedett feltenni.

 

Pedig 150 ezer egyedi olvasónk nevében szerettük volna megtudni Szlovákia új államfőjétől, hogy mire kötelezi őt a megelőlegezett bizalom a magyarok részéről, és konkrétan miben kíván más lenni a számukra, mint elődje. Egy sajtótájékoztatóból mindenesetre nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, de azért nem árt, ha résen leszünk.

 

Erős kezdés, kérdés, meddig tart ki

 

„Elsősorban anya szeretnék maradni” – válaszolta arra a kérdésre, hogy mi mindent fog kelleni feladnia eddigi életéből államfőként. Majd a nap végén már útban hazafelé, mindennél erősebb szimbolikával megállt, hogy gyertyát gyújtson a meggyilkolt Ján Kuciak és Martina Kušnírová emléktáblájánál.

 

Erős kezdés, vitathatatlanul. Hogy meddig tart ki, csak rajta múlik. Mint ahogy az is, hogy a magyarok megelőlegezett bizalmat konkrét tettekkel is megszolgálja.

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 13 olvasónak tetszik ez a cikk.