Orbán
  • HUF: 325.42
  • USD: 1.12
  • 12 °C
  • 27 °C
Vélemény

A Štúr-szobor margójára: amikor a biznisz felülírja az elszlovákosítást

Időnként előfordul, hogy a gazdasági haszon a legnemzetibb szlovák honpolgár torkán is letuszkolja a magyar múltat.

Nyitókép: hegyalja.info

 

Vasárnap az északról Párkányba özönlő importszlovákok és bértapsolók üdvrivalgása mellett felavatták Ľudovít Štúr  szlovák nemzetébresztő szobrát az esztergomi bazilikával szemben, a Duna-parton. Párkány olyannyira ősi szlovák város (legalábbis a maticások szerint), hogy az előbb említett importáru hiányában kínosan kevés lett volna az érdeklődő a frissen megválasztott “második legnagyobb szlovák” mellszobrának leleplezésén.

 

Sok kérdést felvet és felvetett már a történet, amit a felvidéki sajtó többé-kevésbé ki is vesézett az elmúlt napokban. Azt már nem tudjuk meg, mit szólna Ľudo, hogy a magyar tenger közepén helyezték el a szobrát, minden jövendőbeli retorziónak kitéve. Ráadásul tették ezt úgy, hogy az ott élő szlovákság egy része sem tartotta jó ötletnek a kezdeményezést, hiszen egyértelműen színtiszta provokáció. A szobor fölé magasodó bazilika, ami az ezeréves államiságunk (Szent István révén), de még inkább a kereszténységhez való tartozásunk egyik szimbóluma, árnyékot vet Štúr nagyságára.

 

Az elszlovákosítás jól kidolgozott menetrend szerint zajlik

 

A (cseh)szlovák asszimilációs politika jól átgondolt rendszer mentén startolhatott el az első világháború után, hasonlóan folyt le az összes elszakított területen. Egyszerű az elszlovákosítás menetének logikája: nagyvárosok-középvárosok-kisvárosok-falvak-és itt a vége. Persze mindez indokolatlan szoborállításokkal megspékelve (lásd. Komárom, Párkány).

 

Pozsonyt és Kassát, a két legnagyobb újszlovák várost még a két világháború között sikerült elszlovákosítani, nagyrészt betelepítésekkel, elüldözöttekkel. A következő lépcsőfokon olyan dél-szlovákiai városok foglaltak helyet, mint Losonc, Rimaszombat, Érsekújvár vagy Léva. A középvárosokból mára már nem sok maradt, már amelyik meg tudta őrizni magyar többségét. Tulajdonképpen csak egy-kettő: Dunaszerdahely és Komárom. Még.

 

Vajon Gabčík járt-e Bősön?

 

A második világháború után – mivel ismét a vesztes oldalon álltunk, ahogy egyébként igazából a szlovákok is – ismét divat lett köpni a magyart, ezért az elszlovákosítás új szintet léphetett. 1948-ban több magyar többségű települést is valamilyen szlovák történelmi személy után kereszteltek újra. Így járt Párkány is, amiből egy csapásra Štúrovo lett. De ide tartozik Hurbanovo, Kolárovo, Palárikovo, Bernolákovo, Tešedíkovo, Sládkovičovo, Hamuljakovo, Gabčíkovo nevezetű sose létezett települések tragikomédiába illő megalkotása is.

 

Új földesuraink úgy gondolták, szerencsés mindent átnevezni, ami magyar, mindent eltörölni, ami a magyar időkre emlékeztet. Ennek első, még a 19. században kivitelezett, egyébként ügyesen kifundált lépése egy kitalált ország és annak kitalált népe volt. Gondolok itt az Uhorsko-Uhor problematikára. Ezzel a lépéssel egy csapásra szlovák történelmet tudtak teremteni a Štúr-iskola tagjai. Sok idő telt el, még rájöttek, hogy kitalált ország kitalált népéhez kitalált településnév is dukál. Valahogy így keletkezhettek a fent említett szlovák településnevek is. De idetartozik Bratislava és Košice esete is.

 

Már a kisvárosaink és falvaink vannak soron

 

Persze voltak olyan települések széles e vidéken, amelyek komoly fejtörést okoztak a szlovákosítók számára. Itt van például Ipolyság esete, ami kezdetben volt Ipoľské Šiahy és Šiahy is, még rájöttek, hogy Šahy a becsületes ószlovák megnevezése. Az Ipoľnak meg Ipeľ.

 

Ipolyság esete jól mutatja, hogy a kisvárosok nagy részének asszimilációja mára végstádiumához érkezett, helyenként már a falvakon a sor. Az egykori megyeszékhelyen ugyan még a magyarok alkotják a legnépesebb etnikumot, de a szlovák és magyar alapiskolákba beíratott gyerekek száma elénk tárja a szomorú jövőt. Halkan teszem hozzá, szemlátomást a városi hivatalokban is befejeződni látszik a szlovák honfoglalás. Már épp csak egy életnagyságú Pribina-szobor hiányzik a Fő térről.

 

Amikor a biznisz felülírja a szlovákosítást  

 

Azért időnként beleszaladhatunk olyan esetekbe is, amikor az üzleti, gazdasági haszon a legnemzetibb honpolgár torkán is letuszkolja a magyar múltat, sőt a legnacionalistább szlovákkal is megszeretteti azt. Gondoljunk csak vissza a több évtizedes múltra visszatekintő, a Tokaj márkanév körül kialakult vitára.

 

A pár száz hektár ellenére irreális mennyiségben (a gyanú szerint az alapanyag nagy része más borvidékekről származik) előállított “szlovák tokajit” miért nem nevezték el valamelyik tátrai nemzetébresztőről? Így néz ki, amikor a gazdasági haszon felülírja az amúgy beteg elveket, hisz úgy ragaszkodnak Tokajhoz, mint egyszeri maticás a párkányi Štúr-szoborhoz. Hogy is van ez?

 

Kapusník Csaba

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 45 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás