Párkány után: Ki érdemelne szobrot Ipolyságon? Szavazás!

Nyitókép: rieth.hu

Azért az nem igazság, hogy hetek óta a párkányi szoborállításon pörög a felvidéki sajtó, Ipolyságnak is kérnék egy kis figyelmet. A Matica Slovenská szoborállítási szokásain felbuzdulva indítványozzuk, hogy Ipoly menti kisvárosunk is gazdagodjon egy új szoborral.

Vigyázat: Iróniával és humorérzékkel fűszerezett cikk.

Azok az idők elmúltak, amikor Ipolyság lakosságának több mint 90 százaléka volt magyar nemzetiségű (1910-ben 95%, 1941-ben 96%), ezért nagyvonalúnak kell lennünk (a bugári spolupráca mentén): szlovák és magyar személyiségeket, javaslatokat is olvasóink elé tárunk. Tesszük ezt mi, ha már az ipolysági Matica érdeklődés hiányában lehúzta a rolót.

    

Szlovák pályázókat kizárólag maticás logika mentén javasolunk, hiszen a párkányi eset óta tudjuk: szobrot csak olyan történelmi személyiség érdemel, akinek lehetőleg semmi köze nincs az adott településhez.

Szegény Ladislav Ballek, aki eleve diszkvalifikálta magát a versenyből azzal, hogy Ipolyságon töltötte gyermekkorát, pechjére néhány regényének cselekménye is városunkban játszódik. Nőtt volna fel máshol!

Lépjünk tovább! Tudtommal Štúr sem járt Ipolyságon, ezért tökéletes jelölt, ám a párkányi Matica már beelőzött az ötlettel.

Ha már itt tartunk, mekkora hülyeség volt Janko Kráľnak (méghogy nem volt szlovák király) mellszobrot állítani a Városháza homlokzatán, hiszen őt városunkban rabosították, ő volt az egykori vármegyeháza börtönének leghíresebb lakója.

Jánošíkot a kistúriak nyúlták le. Bár a haranglábnál felállított szobor egyesek szerint szimplán egy szlovák parasztot ábrázol, mások szerint a falu címerében szereplő alakot. A faragott alkotás kezében látható cséphadaró az utóbbit látszik alátámasztani. Később kicserélhetik még valaškára, ha a nemzetiségi arányok nagyobb teret engednek majd a jövőben a szlovákosításnak.

A javaslatok tárháza végtelen. Hiszen jóval több olyan szlovák személyiséget lehetne felsorolni, akinek nemhogy Ipolysághoz, vagy a kerülethez sincs semmi köze, mint olyat, aki legalább áttutajozott a városon életében legalább egyszer.

Mivel M. R. Štefánik lett nemrégiben a legnagyobb szlovák, ráadásul sosem járt Ipolyságon, szerény véleményem szerint ő kell a városnak.

Na de lássuk a magyar indulókat! Városunk lakosságának több mint fele még (!!!) magyarnak vallja magát, ezért tegyük meg a javaslatainkat e téren is.

De a maticás logikát hagyjuk el, két fő kritérium van: kötődés a városhoz, az illető „letett valamit az asztalra” élete során. Komolyra fordítva a szót, lássuk, ki az a magyar személyiség, aki szobrot érdemelne Ipolyságon?

Megérdemelné többek között Rákóczi Ferenc, akinek kötődése van a városhoz, hiszen Ipolyságon tartózkodott, amikor az erdélyi küldöttek meghozták a hírt, hogy fejedelemmé választották. Az életműve nem szorul magyarázatra. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy emléktábla már őrzi emlékét szülővárosomban.

Sajó Sándor, kiváló költőnk emlékét már mellszobor őrzi a városban, hiszen itt született. Az most mellékes, hogy voltak idők, amikor ürülékkel kenték össze ismeretlen tettesek az alkotást. Van szobra, és örülünk neki.

Ipolyság egy kis város, annál több magyar emlékkel büszkélkedhet, nehéz is lenne számba venni, hány tehetséges ember látta meg itt, a Börzsöny lábánál a napvilágot. Ám van néhány méltatlanul elfeledett személyiség, akinek már régóta törlesztenünk kellett volna egy köztéri szoborral. Tényleg a teljesség igénye nélkül.

Az egyik magyar nemzetiségű jelöltünk Fegyverneki Ferenc, egykori sági prépost, akinek a helyi egyházi iskola viseli nevét. Fegyverneki európai hírű humanista szerzetes volt, aki a 16. században közel 30 évig teljesített préposti szolgálatot a város monostorában, ahol nagy gondot fordított a humanista műveltség terjesztésére. Ha már monostor, idetolakodik a sokak által jól ismert Thuróczi János is, a Chronica Hungarorum szerzője, aki 1470-től a sági hiteleshelyen működött.

Harmadik jelöltünk Salkovszky Jenő, aki szintén szobrot érdemelne Ipolyságon, hisz sokat tett városunkért, a Honti Múzeum fejlesztéséért, a Honti Kaszinó újjászervezéséért az 1920-as években. Tagja volt a Szlovák Tartományi Gyűlésnek, majd – a visszacsatolás után – a Magyar Országgyűlésnek is. Emellett kulturális rendezvényeket szervezett, valamint kiadója és szerkesztője volt A Hét c. ipolysági hetilapnak. Rendszeresen publikált a Prágai Magyar Hírlapban. Egyértelműen szobrot érdemel.

Nehéz a döntés, ezért olvasóink segítségét kérjük.

 Betöltés ...

Kapusník Csaba