Nyitókép: HVG

 

Ahelyett, hogy Menyhártot azonnal elküldték volna, a Bugárral való közeledés lehetőségeit keresik saját túlélésük biztosítására.

 

Ebből még párton belül feszültségek lesznek” – figyelmeztetett tegnap Csáky Pál az MKP sajtótájékoztatóján a Mosttal való együttműködés lehetőségére. Hangsúlyozva, hogy Bugárral elképzelhetetlen a tárgyalás, magával a párttal azonban igen.

 

 hirdetes_810x300  

Le kellene mondania az MKP elnökének, Menyhárt Józsefnek a sorozatos választási vereségek miatt?

Betöltés ... Betöltés ...

 

Majd délután összeült az Országos Elnökség, melynek torkán Menyhárt lenyomta a Mosttal való tárgyalások megkezdéséről szóló nyilatkozatot. Anélkül, hogy beletették volna a kitételt, miszerint Bugárral nem ülnek le egy asztalhoz. Az a Menyhárt diktál tehát továbbra is az MKP-ban, akit már Budapesten is csak előszobáztatnak, és akivel a párt sorra bukja el a választásokat.

 

Elvek vagy érdekek?

 

Egy hónappal ezelőtti cikkünkben a Körképen már megírtuk az oligarchák kiszivárgott tervét, mely arról szól, hogy hogyan mentenék át hatalmukat és a zavartalan biznisz lehetőségét a 2020 utáni időszakra is. A Czucz István (bár nevét Štefannak írja) befolyása alatt álló Bugár, valamint a Világi csicskásaként tébláboló Menyhárt igyekszik most megvalósítani a feladatot.

 

Kiszivárgott az oligarchák terve: Íme, az EP-választások utáni felvidéki magyar “összefogás” receptje

 

A bizniszpárti összefogást sürgetők pechje, hogy az MKP-nak néhány száz szavazaton elúszott az EP-mandátuma. Csáky Pál így a havi 15 ezer eurós fizetés helyett idővel és felszabadult kapacitással rendelkezik, és él is az új helyzettel. Ami nem is baj. Bár számára bizonyára fájó lehet az öt év alatt elúszott 900 ezer euró, de Csákyra most nagyobb szükség van idehaza, mint Brüsszelben. Gondoljanak róla több, vitathatatlan és súlyos politikai hibája ellenére az őt nem szeretők bármit is.

 

De kezdjük egy kicsit messzebbről

 

Három éve, Berényi József lemondása után több hónapos holtidőszak köszöntött az MKP-ra. Az új elnökkeresésre leggyorsabban párton kívül, a gazdasági lobbi berkeiben, a Csallóközben reagáltak. A kiválasztott szerepet az akkor viszonylag ismeretlen, zenélésből, vőfélykedésből, és diákjai bánatára oktatásból élő Menyhárt József kapta. Nem véletlenül, „Dodit” ugyanis egyesek már korábban kinézték maguknak.

 

A Nyékvárkonyban élő, az őt ismerők szerint gőgös, nagyratörő, pöffeszkedő Menyhárt régóta, a faluban is több érdekeltséggel rendelkező, köztük az Amade Chateau luxus szállót birtokló Világi kegyeit kereste. Olvasóink visszaemlékezései is megerősíthetik, hogy a politikailag teljesen tapasztalatlan, anyagilag viszonylag szerény körülmények között élő Menyhárt már 2016-os parlamenti választások előtt bombasztikus egyéni kampányt folytatott.

 

Menyhárt egy zsoldos

 

Ebben sokáig az MKP logóját, színvilágát sem vállalta, és grafikai jegyei is különböztek az MKP központi kampánystábja által jóváhagyottaktól. Komoly feszültség is volt belőle ekkor párton belül.

 

Videói, egyéni kampánya a Világi ellenőrzése alatt álló Paraméter nevű, Fidesz-ellenes bulvárportál segítségével IS készültek.

 

Az így előkészített Menyhárt kellő pillanatban fel lett kínálva az elnök nélkül maradt pártnak, az MKP küldöttei pedig meg is szavazták. A többi már történelem.

 

Menyhárt tehát semmi mást nem tesz jelenleg, mint próbálja megvalósítani azt, amire szerződött. Kérdés, milyen sikerrel.

 

A Most feltételei

 

Hol van ebben a történetben jelenleg a Most?

 

A vegyespárt, bár megszégyenült az EP-választásokon, továbbra is magabiztosnak igyekszik mutatkozni és próbál diktálni. Nagy József EP-listavezető szerint akkor képzelhető csak el a két párt közti együttműködés, ha az MKP elfogadja a Most specifikus jegyeit, és lemond az etnikai politizálásról.

 

Ravasz Ábel, a párt alelnöke a köztévé 5 perc múlva 12 című műsorában pedig az MKP és a Fidesz közti szoros kapcsolat, és Orbánék, – szerinte vállalhatatlan politizálása –  miatt tartja kérdésesnek a két párt közti együttműködést.

 

Értsd, Nagy és Ravasz a nemzeti politizálást és az anyaország kormánypártjával való kapcsolat lazítását kérik a tárgyalások megkezdéséért cserébe. Mondanunk sem kell, hogy ez az MKP Mosthoz hasonló hibrid párttá válását jelentené.

 

És Bugár? Az egyre népszerűtlenebb pártelnök egyelőre hallgat, korábban azonban elég egyértelművé tette, hogy az MKP-val való együttműködés érdekében nem hajlandó lemondani. Az egyedüli ok, ami erre kényszerítheti, az a Most-Híd érdeke.

 

Pozsony, 2017. április 26.
Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt elnöke (b) és Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja (MKP) elnöke kezet fog az õszi megyei választásokon való együttmûködés lehetõségeirõl a két párt vezetõi részvételével tartott megbeszélésén az MKP pozsonyi székházában 2017. április 26-án.
MTI Fotó: Krizsán Csaba

 

Az MKP sem egységes

 

A Körkép.sk megpróbálta feltérképezni azt is, milyenek az erőviszonyok jelenleg az MKP elnökségében, ki hol áll(hat) ebben a közeledési történetben. Íme, a jelenlegi, közel sem szentírást jelentő leosztás, mely természetesen a politikusoktól gyakori kabátváltás miatt gyorsan változhat.

 

Akik számára elfogadható lehet egy Bugárral való esetleges együttműködés:

 

Menyhárt, Farkas, Szigeti, Bárdos, Csúsz

 

Akik számára nem:

 

Csáky, Berényi, Őry, Kiss, Hájos, Németh, Forró

 

Akik egyelőre kivárnak:

 

Cziprusz, Gergely Papp, Furik, Kőrösi, Varga

 

Csáky Pál így, Menyhárt József úgy gondolja. Kép: reprofoto (Facebook)

 

Amíg tehát a Világi – Czucz befolyása alatt álló pártelnökök osztani próbálják a közös tortát, egyre tágabb tér nyílik a hiteles magyar alternatíva megteremtésére. Az idő azonban vészesen fogy, a szlovákok saját berkükben mindezt már meg is lépték és bejött nekik.

 

Kérdés, hogy a felvidéki magyar közösség képes lesz-e ugyanerre,  akár a jelenlegi két pártban csalódottak részvételével, vagy pedig visszatérünk a 2006-ig tapasztalt, és az egységes magyar politizálás felbomlását okozó oligarcha politizáláshoz.

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 45 olvasónak tetszik ez a cikk.