Elvtelen alkuk és bizniszpártok helyett: A magyar jövő feltételei

Nyitókép forrása: Körkép.sk/Komjáthy Petőcz Andrea

A felvidéki magyar nemzeti politika az 1918 óta eltelt több mint száz évben ugyanarra a célra épült: túlélni. A túlélési stratégia pedig abból a kimondott vagy kimondatlan reményből táplálkozott, hogy a Felvidék magyarlakta részei egyszer majd hazatérnek. Ám ez nem következett be tartósan, időközben pedig a körülmények is megváltoztak.

Közép-Európa felemelkedő időszakát éli, és ebben Magyarországnak legalább akkora szerepe van, mint a nemzetközi rendszerben végbemenő változásoknak. Ahogy Orbán Viktor többször kiemelte, véget ért a száz év magyar magány, és már nem vagyunk egyedül. Ez igaz Magyarországra, amely szoros szövetséget ápol Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal, de igaz a felvidéki magyarságra is, amely egy erős, határozott és céltudatos anyaországot tudhat a háta mögött.

Ám a helyzet nem egyszerű. Rengeteg dilemmával szembesülünk, így például azzal is, hogy Magyarországnak szüksége van Szlovákia szövetségére a migráció elleni harcban, de közben meg kell óvnia a felvidéki magyarokat is a szlovák sovinizmustól. Szüksége van a jószomszédi kapcsolatokra, de arra is, hogy a határon túli magyarok mozgósíthatóak legyenek, ha a kárpát-medencei magyar érdekeket kell megvédeni.

   

A dolgok tehát megváltoztak, és ma már a felvidéki politikai gondolkodás nem elégedhet meg a puszta túlélés célkitűzéseivel. Valamiért élni kell.

Ki kell lépni a „komfortzónából”

Bár a felvidéki magyarok területileg nem tértek vissza az anyaországhoz, döntéseik következményei kihatnak rá. Ha a magyar-szlovák nemzetközi együttműködés jó és összehangolt, a magyar-felvidéki együttműködésnek még jobbnak és összehangoltabbnak kell lennie. Erre egy Most-Híd féle politikai felfogás alkalmatlan, az etnikai politizálás azonban alkalmas.

Az etnikai politizálás bukása és felemelkedése (?)

A határon túli magyarság nem probléma, hanem lehetőség, sőt, megoldás

Szlovákiában a politikai spektrum ma két csoportra oszlik: korrupcióellenesre és korrumpáltra. Az előbbi szerepbe a balliberális új pártok, az utóbbiba pedig Bugár Béla döntéseinek köszönhetően a Most-Híd (és a szlovákok szemében általában a „magyarok”) kerültek bele.

Ennek ellenére a felvidéki magyarok lehetnek azok, akik új egyensúlyt hozhatnak a szlovákiai politikába. Az egyetlen választói csoport Szlovákiában, amely egyszerre szélsőség- és korrupcióellenes, az a magyar. És a magyar nemzeti közösség az a kapocs, amely elmélyítheti a V4 szövetségét és felelevenítheti a kárpát-medencei sorsközösség fontosságát a szlovákok körében, akik a magyarokhoz hasonlóan többségében konzervatív érzelműek és nem bevándorláspártiak.

Ma már egyértelműen látszik, hogy az észak-déli kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok további bővülése elsősorban a magyarok lakta déli régiókon múlik, mert kiéheztetésük okán ők igénylik azt leginkább. A szlovákiai politikusok fejében a mai napig Prága a viszonyítási alap, így az ország kelet felé haladva egyre szegényebb régiókká alakul át.

A közép-európai gazdasági infrastruktúra fejlesztésének hangsúlyozása és az észak-déli kereskedelmi útvonalak, hidak építésének felkarolása a felvidéki magyar politikum egyik fő feladata lenne, saját és a vele sorsközösségben élő többségi nemzet részeinek érdekében. Mindezt úgy, hogy hangsúlyozzák azokat a közös érdekeket, amelyeket száz év szlovák nacionalista torzítása elhomályosított.

Ütőképes politika kell

A nemzetegyesítésnek sok arca van. Amit az EU nem tudott megoldani a határok „légiesítésével”, azt céltudatos, következetes és türelmes gazdaság- és nemzetpolitikával Magyarország megoldhatja határmódosítás nélkül. Magyarország számára egy fejlődő és stabil Kárpát-medence épp úgy érdekében áll, mint a szintén itt élő szlovákoknak. Mindadddig azonban, amíg a felvidéki magyar politikum képtelen stratégiai feladatokat felvállalni, saját magát bomlasztja, a hiteltelen vezetők pedig nem hajlandók távozni, csak gátat vetnek a kínálkozó lehetőségek kihasználása elé.

Ma a legnagyobb dilemma a Felvidéken nem az, hogy a jelenlegi politikai elitnek van-e elég hitele a parlamentbe jutásra, hanem az, hogy lesz-e olyan politikai elit (parlamenten kívül vagy belül), amely hajlandó és képes képviselni a felvidéki és kárpát-medencei magyar érdekeket. Amely képes húzni egy vörös vonalat, amelyen túl már nem alkuszik, és amely képes kordában tartani az üzleti lobbiérdekeket, hogy azok ne károsítsák a nemzetpolitikát.

Magyarország az emberek egységének ígérete. Nem a rendszer, hanem a nép tartja össze

Nem választási ciklusokban kell gondolkozni, hanem magyar jövőben

A magyarságnak van egy olyan képessége, amelyre a legzordabb időkben is támaszkodhat: mindig képes felállni, akármilyen tragédia éri. Erre a kitartásra lehet alapozni a Felvidéken is, még ha a jelenlegi politikusok mindent meg is tettek e képesség elsorvasztásáért. Ráadásul történelmi örökségünknek hála ezt hosszútávon is gyakorolni tudjuk.

Fel kell ismerni a kínálkozó lehetőséget. A történelem kereke újra változásokat hoz a nemzetközi politikában. Egyeseket ismét felemel, másokat bukásra ítél. A sors úgy hozta, hogy ezúttal a magyarokat emeli ki Közép-Európában. Ezt a lehetőséget bűn lenne elmulasztani, főleg, hogy most nem egyetlen választási ciklus a tét, hanem több évtizednyi magyar jövő. Ennek súlyát a szlovákiai magyar politikusok egyelőre nem értik és érzékelik. Olyanokra van tehát szükség, akik erre képesek.

A magyarság Szlovákia immunrendszere

A szlovákiai magyarok történelmükből és helyzetükből adódóan nagyon érzékenyek a szlovák politika túlkapásaira. A Smerrel szemben először a magyarság foglalt állást, de a magyarok voltak azok is, akik elsőként karolták fel – ha nem is politikai, de társadalmi szinten mindenképp – például a szlovákiai gazdákat és figyelmeztettek a mezőgazdaság leépítésének problémájára. A felvidéki magyar sajtó figyelmeztet az infrastrukturális beruházások elmulasztásának veszélyeire (nem csak az autópályákról, hanem a vasutakról, első és másodosztályú utakról is szó van), ahogy az autóipar és az autópályák mindenekfeletti istenítésének hátulütőire és a beruházások hiányára a régiókban.

Az elsők között érzékeljük a szlovák sovinizmus megjelenését és előretörését, a romakérdés megoldatlanságát. És elsőként érzékeljük azt is, ha nagyhatalmai érdekek játékszereivé akarják tenni az országot.

Ezekből adódik a felvidéki magyarság rendkívül nagy felelőssége Szlovákia és a Felvidék irányába, amelyeknek – tetszik vagy sem – meg kell felelni. Például a fenti problémákhoz hozzájáruló magyar politikusok felelősségre vonásával.

Összefoglalva tehát, Magyarország magasra tette a lécet, nekünk pedig az elmúlt évek hibái miatt nagyon messziről kell felzárkóznunk. Ennek ellenére, úgy hiszem, a feladat teljesíthető. Alkuk helyett kemény munkával, pozícióosztás helyett eredmények elvárásával, magyarázkodások helyett felelősségrevonással, bizniszpártok helyett magyar etnikai politizálással.

Komjáthy Lóránt