Álljunk meg egy szóra! – Avagy nemzetpolitika a baloldal és a jobboldal szemével

Nyitókép: tozsdeforum.hu

Tusványos után újra elszabadultak az indulatok. A jobboldal ünnepelt, a fiatalok fesztiváloztak, a baloldal (politikusostul, filozófusostul stb.) szokás szerint rettegett, diktatúrázott és románozott. Felváltva.

A baloldali, jelenleg éppen kultúrmarxista Tamás Gáspár Miklósnak annyi jött le Tusványosból – amellett, hogy földbedöngölte Lovasi Andrást, mert az fellépett a patás ördög (értsd: erdélyi magyarok és persze a Fidesz) rendezvényén -, hogy a szegény románokat már megint provokáljuk és megalázzuk ezzel. Úz-völgye után, a craiovai gyalázat („Döglött magyar a jó magyar”) előtt is volt magyar, aki az összetört román szívekért, ártatlan lelkükért aggódott. Pacsi!

Aztán Semjén Zsolt azt találta mondani, hogy a továbbiakban is támogatni fogják (ti. a magyar kormány) a külhoni magyar közösségeket. Anyagilag is. Na, bumm! Szokás szerint be is indult a gyűlöletcunami, ha úgy tetszik: testvérgyalázás. Nem csak a miniszterelnök-helyettes nyakába öntötték ám a moslékot, hanem a külhoni magyarokéba is.

   

Mi tartsuk el a románokat, szlovákokat?

A mi adónkból? A szlovákokat meg a románokat is mi tartsuk el? Mehetne inkább az egészségügyre, oktatásra! Szlovákiába küldjük a pénzt, ahol jobb az életszínvonal? – vetették fel a jobbnál jobb kérdéseket nemzettestvéreink.

Az, hogy néhány hazánkfia így gondolkodik rólunk, a komcsik mellett a neoliberálissá vedlett Kádár-káderek és kultúrmarxisták felelőssége. A közember nem tehet róla, megvezetettek, vitázni kár, jómagam is meguntam már.  Ahogy Hamvas Béla is megunta a vitát az ateistákkal, akiket úgysem lehet meggyőzni.

„Csatázni? Egészséges ember sántákkal és vakokkal verekedjék?”

 

– veti fel a kérdést Hamvas A bor filozófiája című művében.

A nemzet egy nagy család

A képlet mégis érthető, hisz a neoliberálisok, és úgy látszik a kultúrmarxisták is, elfelejtettek családban gondolkozni. A nemzet ugyanis család, csak nagyban. A családban felelősséggel tartozunk egymásért, egymás sorsáért. A neoliberalizmus meg ugye manapság nem rajong a hagyományos családmodellért. Igazolták ezt 2010 előtt is, amikor kirekesztettnek érezhettük magunkat, hála az MSZP-Szadesz házasság éveinek. És nem csak a 2004 decemberére gondolok itt. Még ma is előszeretettel űznek gúnyt mindenből, ami magyar.

Na, de mit várjunk az egyszerű, megvezetett emberektől, akik a körülrajongott politikusaik és prófétáik mantráját nyomják tovább csupán? Főleg, ha DK-szimpatizáns? Veszett ügy! S honnan ez a mantra? Nem is olyan régen vitába szálltam (volna) a közösségi térben egy baloldali megmondóemberrel, aki arról ismert, hogy amit mond, annak általában a szöges ellentettje valósul meg. Nem, nem Lengyel László, hanem Czeglédi Zoltán politikai elemező/celeb. Amikor hozzászóltam egy általa firtatott témához, ledobta a DK-s atomot, szó szerint idézem:

„Köszönjük, küldd át majd megint a szavazatod a határon.”

Így érvel ma egy ellenzéki politikai elemző. Mit várjunk tehát a plebstől? Lapozzunk!

Viktor bizony nem utalt

Tehát a fent leírtak alapján a külhoni magyar szavazógép, pénzért szavaz, megvásárolható. Kilóra. Már majdnem elhittem a vádakat, de megnéztem a folyószámlámat…S mit láttam? Viktor bizony nem utalt.

Akkor milyen pénzről is van szó? Hát arról, amit (bezzeg)Szlovákiának kellene biztosítania az adózó állampolgárai számára, akik nem a többségi nemzethez tartoznak. Ugyanis a felvidéki magyar is becsületesen dolgozik és adózik. Vissza azonban nem annyit kap, mint a szlovák polgárok vagy a szlovák intézmények.

Nézzük körül egy északi és egy déli kisvárosban! Hatalmas különbségek vannak a kettő között. Délen már 50 méter új járdával is választást lehet nyerni (Ipolyság a jó példa erre), északon ez nem eredmény, sőt: édeskevés. A magyar iskolák felszereltsége sem éri el a szlovák iskolákét, ha mégis, az pont a magyar államnak köszönhető. Rengeteg kisiskola, kulturális intézmény, rendezvény nem működhetne e támogatások nélkül. És még hosszan sorolhatnám.

Tehát, mindenki nyugodjon le: nem jakuzzira, sem a mindennapi megélhetésre, de nem is új medencére a ház mögé vagy új autóra jön a támogatás a külhoni magyarnak. És pláne nem járunk pénzért szavazni. Még akkor sem, ha Gyurcsány Ferenc ezt állítja. Állított már ennél hajmeresztőbbet is.

Más a helyzet Szlovákiában

Ha a szlovák állam megadná a nem szlovák nemzetiségű állampolgárainak azt, ami neki jár, nem szorulnánk rá az anyaország állandó támogatására. Bár így lenne, de sajnos más a helyzet itt, a „fejlett Szlovákiában”.

Stadionok ide, Mészáros Lőrinc oda, mégis ez a kormány szakított a rendszerváltás után (is) hódító trenddel, s kezdett el velünk családtagként bánni (bár mindig is azok voltunk). Nem magyar állampolgárokban, hanem magyar nemzetben gondolkozik. És ez az, amit a neoliberális megmondóemberek, politikus és azok rajongói nem fognak tudni lenyelni soha, de megváltoztatni se. Mindezek ellenére mi itt leszünk, megmaradunk magyarnak, de a nemzetegyesítésen és az egység megteremtésén láthatóan még dolgozni kell.

Kapusník Csaba