Nyitókép: upi.com

 

Ideológiai, szellemi, társadalmi kútmérgezés folyik  Európában. Rajtunk is múlik meddig…

 

Már-már „upíri” vérszomjassággal, bosszúállással vetették magukat Krakkó érsekének, Marek Jedraszewskinek a „nyakába” azok az újpogány ideológiát szajkózó egyedek, „filantrópok” által kilóra felvásárolt NGO-k, aki szentbeszédében elítélte azokat a szivárványos, prájdos mozgalmakat, melyek ma már, ablakon és ajtón betolakodva, gonoszul átgondolt propagandazápor kíséretében kívánják rákényszeríteni az emberekre, s főleg a fiatalokra a fin oman sz & aacute;lva, a természet törvényeit fejük tetejére állított életstílusukat.

 

 hirdetes_810x300  

Krakkó érseke nem véletlenül emelte fel hangját

 

A sokakban borzadást keltő, TV előtt ülő, az utcán sétáltatott gyermek számára szinte megmagyarázhatatlan melegfelvonulások mellett ismét nagyot szólt az LMBTQ reklámágyúja: a már világhírnevet szerzett, budapesti Sziget fesztivál előtt a Coca-Cola cég „teleragasztotta” Magyarországot olyan plakátokkal, ahol egyneműek csókolódznak együtt.

 

A hatalmas felháborodás hatására posztert váltott a cég, most már viszont szivárványszínben „tündöklő” plakátokkal árasztott & aacute;k el Budapestet és a Sziget fesztivált, ahová az idén Európa minden államának fiataljai félmilliós lélekszámban látogattak el hosszabb vagy rövidebb időre.

 

Prága bíboros érseke az elsők között állt ki a krakkói érsek mellett

 

A „prájdosok és nem prájdosok” érzékenységét a krakkói érsek augusztus elején elhangzott szentbeszédének egyik részlete – úgymond – ingerelte:

 

 „A vörös pestis már nem szorongatja hazánkat. Ami nem jelenti azt, hogy ne lenne itt egy újabb, ami uralni akarja a lelkünket, a szívünket, az elménket. Ez nem marxista és nem bolsevik, de ugyanabból a lelkületből született: neomarxista. Most már nem vörös, hanem szivárványos.”

 

Elsőként a lengyel püspöki kar elnöke, majd Dominik Duka, Prága bíboros érseke állt ki a keményen támadott főpap mellett. Egy részlet a cseh főpap állásfoglalásából:

 

 „Riasztónak tartom, hogy az utóbbi időben az LMBT ideológiai témái ateista és sátánista célkitűzésekkel bővültek.”

 

A cseh bíboros levelének megírása után arra kérte a szlovák és a magyar kollégáit, adjanak ki a lengyel főpapot támogató nyilatkozatot.

 

Erre nagyon gyorsan reagált Veres András, Győr püspöke, a Magyar Püspöki Konferencia elnöke. Az ő támogató leveléből is idézünk néhány sort:

 

„Megdöbbentő látni, hogy azok, akik meggyőződéseik elfogadását követelik, ezzel egy időben megtagadják önöktől és a más véleményen lévőktől a megszólalás jogát egy adott kérdésben. Mivel ezek a támadások példátlanok, ezzel a levéllel szeretnénk kifejezni szolidaritásunkat és testvéri támogatásunkat.”

 

Alakulóban a szivárványos totalitarizmus, a bolsevizmus felújított változata?

 

Akik gyermekkorunkban jártunk hittanra, majd később részletesebben megismertük a katekizmus tanításait, jól tudjuk: a katolikus egyház álláspontja a homoszexualitással kapcsolatban kétezer éve nem változott. A homoszexuális cselekedetek – mondja ki a katekizmus – rendetlenek, vagyis ellentétesek a természet törvényeivel. Nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének.

 

Habár Ferenc pápa szavait a balliberális sajtó igencsak szereti kiforgatni, s kétértelművé tenni, a pápa kijelentéseiben többször is elítélte a genderelméletet, a házasság intézménye elleni támadást. A szivárványos reklámhadjáratot, ferdített propagandát szívünk, agyunk elleni gyarmatosítási próbálkozásnak nevezte.

 

S valóban. Mivel ma már a bolsevik eszköztárból előhalászott pofátlansággal jóformán mindenkire reá akarják kényszeríteni akaratukat, itt igen is mindannyiunknak ellenállást kell tanúsítania.

 

Amikor már az utcára is kiviszik „ferdeségeiket” /poszterek, szivárványos felvonulások/, akkor az már a magánügy szférájából a közügy vizeire csúszik át, ami a kiskorúak természetes fejlődésének érdekében is progresszív megoldást követel.

 

Merjünk nemet mondani

 

Európa megrontása folyamatban van, a háttérhatalmak kihasználnak minden lehetőséget kontinensünk keresztény hagyományainak bomlasztására, vagyis a deszakralizálásra.

 

Az ilyen lehetőség számukra a filantróp, hamis zászló mögé bújtatott, az embercsempészekkel összejátszó, Európát migránsokkal elárasztó NGO-k anyagi támogatása, ilyen lehetőség a szivárványos mozgalmak, a genderelmélet, a beliberült, a pénzhatalom és a háttérgazdaság kiszolgálására felbérelt Zöldek támogatása.

 

Ugyanis a társadalmi káosz megteremtése az egyes, Európába betoloncolt vallások ellentétbe való helyezése a hagyományos honi vallásokkal. Ez jelenti a „habos süteményt”az Egyesült Európai Államok után vágyóknak, vagyis – részünkről – egy rémálom megteremtőinek.

 

Ugyanis ezek a zord erők nagyon is tudatában vannak annak, hogy amíg Európát erős nemzetállamok képezik majd, addig minden neomarxista próbálkozásuk füstbe ment terv formájában esik el a történelem barikádjain.

 

A „dinnyepártok” is a partnereik

 

Minden jel arra mutat, hogy a szivárványos mozgalmak nagyon kemény partnerei a „dinnyepártok.”

 

Kedves olvasóm bizonyára rájött már, hogy azokról a kívül zöld, belül vörös Zöldekről van szó, akik már korábban „aláfeküdtek” a pénz -és háttérhatalmak akaratának.

 

Jó példa erre a hollandok zöld pártjának, Sargentini asszonynak „vörös” menetelése az EU parlamentjében, aki mindennel foglalkozott, csak azzal nem, amivel eredeti pártja megbízta. S hogy a zöldek minden prájdos fesztiválon jóformán teljes létszámban részt vesznek, ez már magában felvilágosít minket arról, hogy vad erők mennyire bevonták a két formációt Európa politikai, erkölcsi társadalmi rombolásába.

 

Zárszó helyett

 

Mindannyian tehetünk azért, hogy a „dinnyepártok” által is keményen támogatott szivárványos jelenlét idővel ne rombolja le szeretett Európánkat. Ehhez segít hozzá mindannyiunkat a férfi és nő kapcsolatán alapuló családépítés, a hagyományos európai keresztény kultúra támogatása, valamint az erős nemzetállamok modelljének éltetése. Tehát: LMBTQ – NEM!!!

 

 Kalita Gábor

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 13 olvasónak tetszik ez a cikk.