Jogaink a Felvidéken

Nyitókép: pixabay.com

Sokan siránkoznak idehaza Felvidéken, hogy el vagyunk nyomva mi magyarok, és másodrendű állampolgároknak tekintenek minket. Az indokokat csak érintőlegesen említeném meg, ugyanis ez a cikk most nem erről szól: Beneš-dekrétumok, állampolgársági törvény, zászlótörvény, nyelvtörvény, stb.

A magyarság felháborodása idehaza teljesen jogos. Mindenki változást szeretne, igazi képviseletet, valakit, aki vezet majd minket. Ám egy dolgot nem szabad elfelejtenünk: vezetőre csak a vakoknak van szüksége, vagy a sérülteknek!

Olyan rendszer még nem született, amelyik mindenkinek megfelelt volna, de olyan sem, amelyik senkinek nem felelt volna meg. Ám olyan emberek mindig voltak, akik minden rendszerben életképtelenek voltak, és mindig az aktuális kormányt szidták, azt remélve, hogy egy kormányváltástól majd egyszeriben kolbászból lesz a kerítés.

   

Az emberek nagy része viszont elfelejt egy fontos dolgot: Miközben a megcsorbított jogaink miatt búslakodunk, elfelejtünk élni a már meglévőkkel.

Éljünk hát meglévő jogainkkal!

Talán kevesen tudják, de azon településeken, ahol a magyar lakosság aránya eléri a 20%-ot, kötelesek az adott település  közigazgatási szervei magyar formanyomtatványokat biztosítani az azt igénylőknek (221/1999. sz. kormányrendelet). Ha felszóllításra sem így cselekszenek, akkor nem vagyunk kötelesek átvenni az adott nyomtatványt, kérvényt, szavazólapot, lakossági értesítést, stb.

Pontosan 512 ilyen település található az ország területén, melyek jegyzéke itt található.

Persze, „magyar képviseletünk“ ezen joaginkra sem hívja fel figyelmünket, annak ellenére, hogy jogvédőik vannak. Sajnos úgy néz ki, hogy ezek a jogvédők csak az ő jogaikat védik és nem a mieinket, noha fizetésüket a mi adónkból kapják.

Az egészségügyben a törvény így rendelkezik:

„A Szlovák Köztársaság nemzeti kisebbséghez tartozó állampolgára a 2. § (1) bekezdés szerinti településen az egészségügyi létesítmények és szociális szolgáltató létesítmények, illetve a szociális jogi gyermekvédelmi és szociális gondnoksági létesítmények személyzetével folytatott kommunikáció során használhatja a kisebbség nyelvét.”

A kisebbség nyelvének használata a hivatalos érintkezésben 

„Ha a Szlovák Köztársaság nemzeti kisebbséghez tartozó, adott településen állandó lakhellyel rendelkező állampolgárai két egymást követő népszámlálás szerint a település lakosságának legalább 15%-át alkotják, e községben a hivatali érintkezés során joguk van a kisebbségi nyelvet használni.” (Tt. 184/1999. 2. §)

Vagyis ez azt jelenti, hogy a postán, az adóhivatalban, a községi-, illetve munkahivatalban is kötelesek az ilyen településeken tolmácsot biztosítani, amennyiben az alkalmazott nem beszél az adott „kisebbség“ nyelvén.

Rendőri eljárásnál viszont mindenféleképpen kötelesek tolmácsot biztosítani, amennyiben képtelenek kommunikálni velünk a rendőri szervek.

Kiállás nemzeti himnuszunkért

Ha valakit felháborít, ha betiltják a nemzeti himnuszát, az miért nem lép fel ez ellen? Ugyanis a közfelháborodás nagyon nagy volt. 450 000 magyar szinte egy emberként kapta fel a fejét. Ennek ellenére a tiltakozó megmozduláson Pozsonyban, május 5.-én csak kb. 700-750 személy vett részt.

Persze, egyszerű otthon a fotelben zsörtölődni, de attól még nem fog megváltozni semmi. Könnyebb a kitaposott úton tovább menni, de az nem biztos, hogy oda vezet, ahova mi szeretnénk menni. Könnyebb várni egy vezetőt, aki majd mindent megold helyettünk, de ha nincs ki megsüsse, akkor hiába fogjuk várni, hogy a sültgalamb a szánkba repüljön.

Minden ember a saját sorsának kovácsa.

Hatással van rád a környezeted

Aki gyermekét nem az anyanyelvének megfelelő iskolába iratja, annak tudnia kéne, hogy az iskola nem csak tanít egy gyereket, hanem valamilyen szintű nemzeti identitást is ad. Továbbá nem ártana Brian Tracy a világhírű motivációs előadó szavait is megszívlelnünk, aki szerint:

„Annak az öt embernek a keveréke vagy, akikkel a legtöbb időt töltesz.“

Ezeket az elveket nem ártana figyelembe vennünk, amikor gyermekünknek életkörnyezetet választunk. Hiszen gyermekünk jövőjét mi alapozzuk meg, és rajta keresztül utódaink sorsának, identitásának alakulására is hatással vagyunk.

Nem az a magyar, aki magyarul beszél, hanem akinek gyermeke, unokája is magyar lesz.

Nomen est omen

Ha például valaki a Kovács József nevet használja, de a személyi igazolványában a Jozef Kováč szerepel, az miért elégedetlenkedik? Hiszen a saját nevéről mindenki önként dönt, és önként megváltoztatható. Tehát a hölgyek is lehetnek „Kovácsok“ vagy „Kováčovák”, tetszés szerint.

És, ahogy a latin mondja: „Nomen est omen“, vagyis a „név egy jelzés“, „nevében a sorsa“. Eme mondás felfogása szerint a név elárulja viselőjét, vagyis a név kötelez. Azzá leszel tehát, amit a nevet mutat. Ezért írd úgy a neved, ahogy a szívedben helyesnek érzed!

Tegyük hát meg, amit meg kell tenni!

Nem szabad tehát elfelejtenünk, hogy senki nem fogja helyettünk megtenni mindazt, ami a mi dolgunk! Hiszen, ha mi nem állunk ki saját magunkért, és a már meglévő jogainkkal sem élünk, akkor hogyan szeretnénk magunknak újabb jogokat, esetleg önrendelkezést kiharcolni?

Tudatósítanunk kell, hogyha nemzeti értékeinket nem ápoljuk, nem őrizzük, nem visszük tovább a lángot, akkor az a láng kialszik. És hogyha az öntudat lángja kialszik, akkor meghal a nemzet. És ez nem valami olyasmi, amit majd valaki helyettünk, tőlünk függetlenül fog majd eldönteni (mondjuk a kormány, vagy egy pártember) és akkor élni fogunk, avagy nem. Ez mindannyiunk egyéni felelőssége. Hiszen, minannyiunknak egyénileg és együtt is pédát kell mutatnunk a körülöttünk élőknek, hogy elmondhassuk, megtettük, amit kell.

Végül pedig álljon itt a puszták magyar betyárának, Rózsa Sándornak jelmondata, mely szerint:

„Ha mindenki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkor minden úgy lösz, ahogy lönni köll!“

Végh Tamás