Orsolya
  • HUF: 330.72
  • USD: 1.12
  • 11 °C
  • 26 °C
politika

Írjunk programot Felvidéknek

Egy valamirevaló programnak tartalmaznia kell a legfontosabb dolgot, megmaradásunk zálogát, az önrendelkezést

Nyitókép: Körkép.sk

 

Rohamos ütemben közelednek a választások, és a szlovákiai magyar politikai pártok még mindig csak a helyezkedésnél tartanak. Még mindig csak az a téma, hogy kinek a listáján, a hogyan pedig még fel sem merült. Úgy tűnik, hogy elegáns kései belépőt terveznek. De hol marad a program?

 

Majdnem száz évvel ezelőtt egy lesújtó sorscsapás következtében szinte minden magyar párt összefogott egy közös cél érdekében. Nem az volt a kérdés, hogy melyik párt kerül legközelebb a vályúhoz, hanem hogy sikerül-e közösen, azonos irányelvek alapján visszaszerezni a nemzet becsületét.

 

Akkoriban gyászba borult az egész magyar föld. Órák alatt minden feketébe öltözött, feketére cserélték a függönyöket a házak ablakában és kérlelhetetlenül kongtak a harangok.

 

A nemzet képes volt egységben gondolkozni és egy rövidebb időre ismét talpra állni. Sajnos ez volt az utolsó időpont, az utolsó példa minderre a történelmünkben.

 

És hol tartunk most?

 

Egy nép, amelyik egykor együtt sírt, együtt nevetett, együtt lélegzet a közös cél érdekében, hova jutott a 21. század kezdetére? Ott tartunk, hogy jelenlegi politikusaink még arra is képtelenek, hogy egységesen ki merjék mondani, ami fáj nekünk.

 

Szitokszóvá vált az autonómia, vagy önrendelkezés kifejezés. Nem merjük kimondani. Félünk attól, hogy ehhez esetleg más mit szól. Lemondunk jogainkról, mert attól félünk, hogy jogaink megemlítése esetleg valakinek derogál, valakiben visszatetszést kelt. Mint a kisgyerek, akinek tetszik nagymama formás kakaóskalácsa, és szívesen belekóstolna, de nem mer kérni belőle, így aztán sosem tudhatja meg, hogy milyen íze van.

 

Hol veszett el a magyar identitástudat? Mikor lettünk hűtlenek önmagunkhoz, hogy hűek lehessünk helyette valaki máshoz? Mikor váltotta fel a szakrális rendet a pénz, mint Isten? Mikor váltunk „há, de itt ílünk…” embereké? Hogy felejthettük el, hogy a családunk után van egy nagyobb családunk, a nemzet, melyért éppen úgy felelősséggel tartozunk?

 

Politikai felmérések

 

Van olyan felvidéki politikus, aki 30 éve vezető szerepben tetszeleg és erről a vezető szerepéről soha nem fog önként lemondani. Bárki is szeretné őt összefogásra ösztönözni, tudatosítania kell, hogy az ilyen ember képtelen a másodhegedűs szerepre a közös cél érdekében, mert ilyen hiú az emberi természet.

 

A felmérésekből látszik, hogy az éppen aktuális felvidéki magyar pártok csak a parlamentbe jutással foglalkoznak. Célnak tekintik mindezt és nem pedig eszköznek. Mert hát, miről szólnak ezek a felmérések? Százalékokról, és arról, hogy milyen felállásban van a legnagyobb esélyük a parlamenti küszöb megugrásához. Egyetlen felmérést sem készítenek arról, hogy mik lennének a választók igényei. Hogy mi az, amit a választók elvárnának a felesküdött és parlamentbe jutott képviselőktől? Ezért aztán felmerül a kérdés, hogy érdekli-e őket egyáltalán a mi véleményünk?

 

Nem úgy lenne hát a korrekt, hogy aki bennünket szeretne képviselni, az nálunk érdeklődik az igényeinkkel és elvárásainkkal kapcsolatban? Hogy esetleg érdemben mi is hozzászólhassunk az állítólagos képviselet módjához, mikéntjéhez? Hiszen minden parlamenti képviselő felesküszik arra, hogy a polgárok igényei szerint fogja kötelességeit teljesíteni. Az eskü pedig egy gerinces embert kötelez, ezért illő lenne betartani.

 

Akkor hát milyen lenne az ésszerű program?

 

Mi az, ami megállíthatná mindazt, ami már menthetetlenül és rohamos ütemben zajlik itt Felvidéken, az asszimilációt? Odáig jutottunk, hogy sok városban és közösségben az emberek egy része már az anyanyelvét sem meri használni. Helyette inkább államnyelven kommunikálnak, nehogy valakiben visszatetszést keltsen anyanyelvük használata. Lásd Galánta!

 

Megint mások kinevetik embertársaikat, ha helytelenül, hibásan beszélik a szlovák nyelvet. Pedig nem az a szégyen, ha valaki nem ismer, vagy hibásan beszél egy nyelvet. A szégyen az, amikor szégyelled magad a saját anyanyelved miatt.

 

Az egyetlen valamirevaló programnak tehát tartalmaznia kell a legfontosabb dolgot, amely egyben megmaradásunk záloga, ez pedig az önrendelkezés.

 

Ami a képviseletet illeti, elmaradhatatlan dolog kellene, hogy legyen a rasszista és megbélyegző Beneš-dekrétumok eltörlése. Hiszen, amíg azok hatályban vannak, addig hivatalosan is háborús bűnösöknek vagyunk titulálva. A bűnösökre pedig ítélet vár és további jogfosztottság. Az ítéletet bár nem mondták ki hivatalosan, de a büntetés már folyamatban van. Úgy hívják, hogy asszimiláció, vagy beolvasztás.

 

 

Ezek azok a dolgok, amiket egy magyar pártnak feltétlenül meg kellene akadályoznia. Bárki bármit is mond, nincs más és fontosabb dolog a saját megmaradásunknál.

 

Sorolhatnánk még ezer dolgot programpont gyanánt – beleértve a kórházakat, a tömegközlekedést, a mezőgazdaságot, az oktatást –, de mindezt minek? Minek harcolnánk ezer és ezer kört végigfutva, megfelelési kényszer által vezérelve, ha az autonómia, vagy teljes körű önrendelkezés mindezekre és az erőszakos asszimilációra önmagában nyújthat komplex megoldást?

 

Ez lenne a legfontosabb programpont gyermekeink, utódaink érdekében.

 

És mi van az oligarchákkal?

 

Hogy lennének bizonyos oligarchák, akik a háttérből mozgatják a szálakat üzleti érdekek által vezérelve? Ezzel csak az nincs tisztában, aki nem akarja látni és homokba dugja a fejét. Kérdés, hogy az ő érdekükkel ellentétes-e az önrendelkezés, vagy hosszútávon nekik is az érdekeiket szolgálná? Hiszen, ha valaki felvásárolta már a fél Csallóközt, akkor egyszerűbb lenne egy kisebb közigazgatási területen gazdaságilag boldogulnia. Vajon nem szorult beléjük egy csepp nemzeti öntudat sem, hogy teljesen mindegy lenne nekik? Vagy talán ők is ezt építik? Érdekes kérdések. Aligha…

 

Rajtunk múlik, hiszen mi vagyunk a választók

 

Az igazság kivívása viszont minden egyes ember kutya kötelessége! Nem csak bólogatni és helyeselni kéne, ha egy vélemény szívünknek tetsző, hanem mindazt meg is kéne szívlelni és aszerint élni!

 

Legyen hát bennünk tartás! Merjük kimondani, amit szeretnénk, ami fáj nekünk, akár egy demonstráció keretén belül is! Hiszen emberek vagyunk, akik mind vágynak az egyenjogúságra, a megbecsülésre. Amit szeretnénk, az nem az ördög találmánya, hanem a jogállamiság egyik alapköve, hiszen igazi jogállamban minden egyes ember véleménye egyaránt számít.

 

Nem az a baj, ha nem tudunk valamit, vagy ha rosszul tudjuk. A baj az, ha nem is merjük kimondani, amit érzünk!

 

Mind érezzük, hogy magyarnak lenni nem más, mint erő és örökös küzdelem. Viszont véletlenek nincsenek és semmi nem történik ok nélkül.

 

Alkossunk hát mi programot! Mi vagyunk a választók. Hallassuk a hangunk, és mutassuk meg, hogy csak arra szavazunk, aki a mi programunkat fogja megírni!

 

Végh Tamás

A szerző az Új Egység Mozgalom tagja

A Körkép.sk várja más pártok, mozgalmak tagjainak véleménycikkeit is.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 15 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője. Mindenhez ért. Mindenhez is!

Kövessen minket

Megosztás