Jolán
  • HUF: 332.80
  • USD: 1.11
  • 10 °C
  • 16 °C
politika

Kalita Gábor: Pozsonyi utca, harminc év távlatában

A főtereken, kulcscsörgetés közben, az egyes kulcscsomók nem mindig az „odavaló” emberek kezében „csörömpöltek”

Nyitókép: startitup.sk

 

Az utca sokszor többet árul el egy-egy metropolis életéről, egy ország társadalmi helyzetéről, mint bármiféle tudományos értekezés.

 

A főtereken, kulcscsörgetés közben, az egyes kulcscsomók nem mindig az „odavaló” emberek kezében „csörömpöltek”

 

Nyolcvankilenc eseményei Pozsonyban is tömegeket vittek ki az utcára, minket, nemzetiségi magyarokat is. Az ebből fakadó eufória is csupán akkor csitult némileg, amikor az emberekről már lekerült a téli kabát, s mindenki azon töprengett, az új felállásban mit is kezdjen önmagával.

 

Közben persze, lassan-lassan erősödtek a nemzetiségi viszályok, s aki azt hiszi, hogy csakis a magyarok ellen indult meg szép lassan a gyűlöletkeltés, az téved.

 

Sose feledem, én is ott álltam a közelben, amikor Václav Havel bézs színű Tatra 613-asa és kísérete megérkeztek egy  napsütéses délutánon az egyik, tízezres pozsonyi protest összejövetelre, s megálltak a kultuszminisztérium melletti utcában. Ekkor történt egy olyan esemény, ami a következő két évben lavinaszerű eseményeket indított el. Ugyanis, amikor Havel kiszállt a kocsiból, s testőreivel igyekezett volna a tribün felé, ahol beszédet kívánt mondani, tojással dobták meg.

 

Repült a tojás, szárnyaltak az érzelmek

 

A bili kidőlt, a viszály elkezdődött. Ekkor harsogta a tömeg jóformán először: csehek haza, önálló Szlovákiát.

 

Persze, volt néhány érdekessége is ezeknek a kulcscsomóval való, csilingelős összejöveteleknek. Amikor nyomdász barátaink kiterítették a nyomda átvilágított üvegasztalaira a  sztrájkokról, az ott résztvevő személyekről, jó szögből készült profi fotósok felvételeinek „házi” használatra elkészített nagyméretű kalander-lenyomatait, jött a nagy-nagy meglepetés.

 

Mi, ott lévők, az akkor már szabadfoglalkozású újságírók, underground művészek, költők, írók, annak alapján, ki kit is ismert fel, azoknak a fejét karikáztuk be, akik bizony nem voltak „odavalósiak,” ami az említett tömegméretű kulcsos összejövetelt  illeti.

 

A „Dvanásztászpráva,” /az államvédelmi rendőrség parancsnoksága – ŠtB/ tagjaitól kezdve az SZLKP ideológiai osztályain dolgozó csicskásokon keresztül a munkásőrig és sima besúgóig volt ott „minden.”

 

Ezek a semmirekellők olyan vehemensen csörömpöltek kulcsaikkal, éltetve a rendszerváltást, mintha ők lettek volna a kommunista rendszer elleni szervezkedések vezérei, a rendszerváltás hősei. Gyomorforgató volt látni képmásukat, hiszen az ellentmondás, az állszentség jellemezte róka tekintetüket. De mit is várhattunk volna el az ilyen jellemtelen, bosszúálló, megtévesztésre, zavarkeltésre beállított, karakter nélküli emberektől./ Pardon, indivídumoktól/.

 

Merre indulni, ugrani, ez volt a nagy kérdés

 

Tehát, a sorban megszűnő félben lévő állami vállalatokból, intézményekből, szintén csak özönlöttek ki az emberek az utcára, mint akkor, nyolcvankilenc és kilencven fordulójának időszakában. Persze, már nyugodtabb felállásban, megtöltve a kávéházakat, a kerti teraszokat, serényen söröző, borozó, morfondírozó, egymással vitatkozó emberekkel.

 

Mivel a lapok, kiadók sorban dőltek be, a Tulipán kávézó, a Csehszlovák Újságíró Szövetsége szlovákiai részlegének presszója, a Grand kávéház voltak a nagy beszélgetések, tervezgetések, kiadók, reklámügynökségek jövendőbeli magalakulásának színterei.

 

Ám eleinte szegényes vállalkozások voltak ezek, komolyabb indulótőke nélkül. A nagy bizniszek, egy utcasarokkal odébb fogantak.

 

Az Omnia, a Technopol külkereskedelmi cégek dolgozóinak jelentős hányada beszervezett ember volt, így az SZLKP pártközpontjának, az államrendőrség utcára került alkalmazottjaival közösen, a nagy hasznot hozó, külföldi külkereskedelmi cégek képviseleti posztjait foglalták el, s nem ijedtek meg a fegyverkereskedéstől sem.

 

Fussunk pártot alapítani, gazdagok leszünk

 

Egyelőre még csak az utcán futkosó pártot alapítani kívánó emberkékből is akadt garmadával, s talán itt volt a legnagyobb helyezkedés, „balra-é,” vagy jobbra – forduljanak.

 

A balosok Mečiar idejében erősödtek meg, s vadabbnál vadabb pártalapításokba kezdtek, kétes múltú kommunistákat is / Weiss, Fico, Gašparovič stb./ beszervezve.

 

Peter Weiss, az SZLKP Marx-Lenin ideológiai osztályának vezetője, a főtérre kiállva harsányan kiáltotta a tömeg előtt a mikrofonba: „Mi, a haladó baloldal, friss levegőt hozunk majd a közéletbe…” Mármint ők, a bigott kommunisták, s marxisták.

 

A „friss, a Kis-Kárpátok felől érkező levegőt” /szó szerint értve/ itt, Pozsonyban, harminc év után is érezzük, hiszen a jelenlegi maffiakormány ez ideig mást nem is igen volt képes nyújtani a becsapott népnek, nemzetnek.

 

Az utca lumpen-proli oldala

 

Kilencven után, az egyszerű polgár elhitte, hogy, na, megérkezett a demokrácia. A maga skizofrén megjelenésében üzemmódra váltott a liberális „tévelygő-zóna,” is, vagyis mindenkinek mindent szabad, tehát, gumibugyi a világ.

 

Pozsony aluljáróit ellepték a csencselők, a lengyel szerencsejátékosok, akik az amolyan kétpoharas kocka-játék keretén belül itt a nyerő, hol a tízes, bolondították a népet.

 

Mi, akik Pozsony történelmi városrészében lakunk, érdekes történések tanúi lehettünk. Például, megjelentek a micisapkás, stílusosan felöltözött köszörűsök, s pofátlanul csengettek mindenhová, mely lakótömbökbe, a nyitott kapukon bejuthattak.

 

Kép: slovakia.travel

 

A nagyi, amikor elment a konyhába megkeresni az élesítésre váró késeit, no meg a kisollót és a nagyollót, a köszörűs társa körbenézett a lakásban, s aki keres, talál alapon, a visszaérkező nagyira / gondolva, a gazdag zsákmányra/  már bájosan, bizalomkeltően mosolygott.

 

A „köszörűsök,”  koraeste már a Varsó irányába süvítő vonaton ültek. Ekkor tanulta meg Pozsony népe is, kaput, ajtót, ablakot zárj, idegent a lakásodba ne engedj!

 

De megjelentek a védelmi pénzt kérő, kis stílű zsarolók is. A Széplak utcát egy „Gorbacsov” név alatt futó, kék színű Mercedes-szel furikázó „pénzbegyűjtő” uralta. Egy ideig megtehette, mert felesége az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott.

 

Az alvilág is mobilizálódott

 

A mai pénzügyminisztérium épülete előtt, elsőként egy fehér DS-19-es Citroen röpült a magasba. Na, nem, kedves olvasó, nem Fantomas készült egyet repülni, majd mély, bariton hangján egy jó nagyot kuncogni rajtunk, halandókon, hanem a szóban forgó autót robbantották fel.

 

Ezzel kezdődött el a maffia adok-kapok, fegyveres hangszerelésű macska-egér játék, mely szinte már természetes része lett, hosszú ideig életünknek. Ügyvédeket, üzletembereket, vállalkozókat lőttek le, elástak embereket, szinte naponta olvashattunk  „pénzéhesék” bűntetteikről.

 

A mečiari gőzhenger Pozsonyban is tarolt

 

Amikor 1994-ben, Vladimír Mečiar miniszterelnökként elkezdte a diktatórikus uralkodást, ekkor indult el az ország vagyonának szétlopása, a mezőgazdaság szószerinti, két vállra fektetése. Az ok az utóbbira Mečiar számára tálcán kínáltatott. Hiszen a megvetett „magyari” éltek az ország azon területein, ahol korábban a mezőgazdaság, s maga a kiskertészet, a reneszánszát élte.

 

Ez a terület, nemhogy a cirka hatvan százalékban hegyes dombos Szlovákiát volt képes ellátni mezőgazdasági termékekkel, – mindig is remek mezőgazdászaink voltak -, de határon kívülre is jutott a minőségi, élelmiszeripari alapanyagokból. Ma? Had ne rontsam el kedves olvasó napját az ezzel kapcsolatos statisztikai adatok felsorolásával.

 

Szlovákia fővárosa – Besztercebánya!?

 

Fiataljaink tájékoztatásaként vázolom Mečiar őrült tervét, miszerint, ebben az időszakban tervezte el a nagy mufti, hogy Pozsony fővárosi jellegét megszünteti, s a metropolis privilégiumát Besztercebánya kapja meg. El is indultak az ezzel kapcsolatos szervezkedések, például a Szlovák Posta vezérigazgatóságát áthelyezték az említett, közép-szlovákiai nagyvárosba.

 

Persze, szirénaszerűen felerősödtek az abbéli bíráló hangok, hogy a Bécs-Budapest-Pozsony történelmi háromszög erejének megtörése valahol csak egy saját érdekeit szem előtt tartó önző őrült / az átkosban Doktor álnév alatt beszervezett, kommunista hálózati embernek/  agyában születhetett meg.

 

A „szlovák király” kora

 

Mindannyian jól emlékezhetünk arra, hogy kilencvennyolcig, a „szlovák király” uralkodásáig Pozsony történelmi része kegyetlenül elhanyagolt állapotban volt, az egy koronáért felvásárolt hotelokat, kávéházakat, közösségi helyeket az államvagyont szétlopó politikai maffia uralta, az épületek vakolatának nagy része nem a falakon, hanem a földön leledzett.

 

Besztercebányán felújították a történelmi főteret, hatalmas pénzek lettek befektetve a város infrastrukturális fejlesztésébe, az úthálózat alagutakkal megdrágított építkezései többnyire Szlovákia közép, és északi részein valósultak meg.

 

Aztán az adminisztrációs átszervezés bonyolultsága ébresztette rá  magukat az ördögi terv végrehajtóit is, hogy –  alaposan fűbe rúgtak.

 

Ismét szaporodtak a sztrájkok, Pozsony főterei, utcái, ismét emberekkel telt meg.

 

1998 – Pozsony számára is a fellélegzés éve volt

 

Ugyanis, ekkor tört meg a mečiari uralkodás ereje, Pozsony ébredezni kezdett kómájából.

 

Sajnos, a kétszer is kormányon lévő magyar párt nem tudta kihasználni az adott lehetőségeket. „Otom-potom” vezérünk, ahelyett, hogy erősítette volna az etnikai önállóság vonalát, a parlament padjaiban elkényelmeskedett, jól megfizetett táskahordozóival harcolt volna a be nem tartott alapjogainkért az eszetlen, vertikális megyei felosztás ellen.  EKKORm A PARLAMENTBŐL VALÓ KILÉPÉS AZ MKP RÉSZÉRŐL KÖTELEZŐ LETT VOLNA. Bugár inkább a köldökét mutogatta egy Jánosík „lajbiban,” egy szórakoztató műsor keretén belül.

 

Az a gyomor irányából érkező gúnyos vigyor, ahogyan ezt, s a többi „benyalós” jelenetet fogadta a gazdanemzet nacionalistább része, a Slota kolompja után ballagó, magyargyűlölő nyáj egyedei, nem jelzett mást, mint azt:  „A mi emberünk vagy, Béla. Tehát, ezen túl úgy alázzuk meg a magyarjaidat, ahogyan jókedvünk tartja…”

 

Meg is aláztak minket, de rendesen, amikor  a már említett, vertikális megyei felosztást alkalmával, mi magyarok jöttünk ki a legrosszabbul. Az akkori nemzetiségi politizálás kapitális szégyene volt ez, ugyanis a parlamentben ücsörgő  „képviselőink” jobbnak látták megtartani a magas képviselői fizetéseket, mint harcolni az ilyen eszeveszett törvények ellen, mint – végső protest gyanánt – elhagyni a parlamentet.

 

Míg Pozsony fejlődésnek indult, a mi önrendelkezési óhajaink széjjel foszlottak egyes gazdasági, politikusi csoportosulások önző, a köz érdekét a hátuk közepének tartó viselkedése révén.

 

Aztán 2009-ben, a Most-Híd parlamentbe való bejutása, a felvidéki magyarság teljes megosztását jelentette. Az MKP később három választás alkalmával sem érte el az öt százalékot, a Most-Híd később egy maffia kormány egyik vazallusává vált. A 2019 májusi EP-s választást részünkről  egyenesen katasztrofálisnak nevezhetjük.

 

Közelednek a novemberi emlékünnepségek, így nemcsak a pozsonyiak emlékeznek

 

A magyar politikumban jelenlévő, pillanatnyi káosz, ilyenkor, november előtt, szintén „kint van” Pozsony utcáin, hiszen magyar polgár magyart, szlovák polgár magyart szólít meg: – hogyan lehetett egy ilyen áldatlan állapotig eljutni?

 

A válasz egyértelmű: Mi, akik nem csupán harminc negyven éve figyeljük a szemünk előtt zajló politikai eseményeket, látjuk azt, hogy ma is elsősorban azok a politikai erők keverik a lapot/ megjegyzem, a saját zsebük irányába /, akik 1992 után – közben maguk elől eltakarítva, vagy meggyengítve a valódi ellenállók táborát – kommunista, s korábbi államvédelmi /ŠtB/ behatással hatalomhoz jutottak. Akik 1994-ben / komáromi nagygyűlés/ alaposan bemutatkoztak.

 

Az utca hangja azon csodálkozik, hogy ma is akadnak olyan áruló nemzetiségi politikusok, akik látszatra a hagyományos keresztény politikai vonalak mentén folytatták a mai napig hamis zászlós tevékenységüket. Jelenleg azt rikácsolják, igen is, össze kell állni azon gazdasági csoportosulások tagjaival, ezek, koncért sorban álló támogatóival, akik pártjuk zászlaja alatt jelenleg egy maffiakormány tagjai. Vagyis, akik nem akadályozták meg kilépésükkel ezeknek a zord erőknek a mai napig tartó, részbeni regnálását

 

Korrekt, elfogulatlan útmutatás nélkül nem megy

 

A fentiekben vázolt, a zord politikai menetelést ebben az értekezésben körül írni szükségtelen, hiszen naponta tanúi vagyunk annak, miként is hullanak ki a politikum, gazdasági élet „szekrényéből” az éppen soros csontvázak.

 

Mind ezekről, mind viszont az aktuális  nemzetiségi társadalmi, politikai történésekről nyújt a Körkép hírportál valós, semmilyen politikai, gazdasági erő által nem befolyásolt napi helyzetjelentést. Ugyanis, csakis a  korrekt útmutatás segítheti nemzetiségünket, választóinkat abban, hogy végre kilábaljon abból a kátyúból, melybe csakis a saját érdekeikre figyelő politikusok, gazdasági érdekcsoportok, s ezek hamiszászlós strómanjai zavarták.

 

Kalita Gábor      

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője. Mindenhez ért. Mindenhez is!

Kövessen minket

Megosztás