Amikor napközben, s szombat este az emberfia végigzongorázta a világ szavahihető hírközlő „monstrumainak” beszámolóit, híradásait, Rómával volt tele a riporterek, helyszíni tudósítók, televíziós, rádiós kommentátorok „kosara.”

 

Nem véletlenül, hiszen nem mindennapi erődemonstrációt tartott Rómában a jobboldal. Mintegy 500 autóbusz, s nyolc különvonat szállította az örök városba azokat az olaszokat, s más országok szimpatizánsait, akik kétszázezres „kicsinységükkel” azt kívánták demonstrálni, hogy Európát a jövőben nem kívánják népek olvasztótengelyeként látni. Vagyis, Európa szuverén nemzetállamai csakis az európaiaké.

 

Berlusconi „koronázott”

 

 hirdetes_810x300  

Az olasz jobbközép politizálás nagystílű veteránja, a volt miniszterelnök, a sajtómágnás, a Forza Itália pártcsoportosulás elnöke, Silvio Berlusconi szabályos „királykoronázást” hajtott végre akkor, amikor a bevándorlás ellenes Salvinit a korábbi kormányalakítás után belügyminiszterré választották.

 

A koronát nem véletlenül tette  Salvini fejére a korábbi „király,” hiszen a szebb időket is megélt, ma öt-hét százalékos Forza Itáliát alaposan lekörözte Salvini Liga pártja, mely korábban tizenhét százalékot ért el.

 

 

A korábbi kormányalakító, a Liga, és az Öt csillag Mozgalom szakítópróbája az idei EP-választás volt, ahol Salviniék már harmincnégy százalékot szereztek, az Öt csillag Mozgalom mindössze tizenhetet.

 

Salvini rossz koalíciós partnerre lelt

 

Az új, korábbi kormány /Liga, Öt csillag/ döbbenetes változtatásokat hozott Olaszország életében. Salvinit belügyminiszterré avatták, így már az első napokban határozott arról, hogy az NGO-k hajói elől lezárják az olasz kikötőket, s nem kívánják súlyosbítani a már eddig is komoly migráns problémákkal küzdő Európát.

 

Sajnos, az öt csillag Mozgalom vezetése szinte készpénznek vette azt a nyomást, mely mind az Európai Unió, mind a Soros-nadációk vezette csoportosulások nyomást gyakoroltak Olaszországra azért, mert nem teljesíti „humánus kötelességét,” a többségükben gazdasági bevándorlók befogadását.

 

A szóban forgó két párt között a viszony megromlott, így Salvini – nem éppen kellőképpen átgondolt – előrehozott választásokat hirdetett meg. Ezt használta ki az erejüket most már az Öt Csillag Mozgalommal is megerősített balközép mozgalom, mely átvette Olaszország irányítását.

 

Jelenleg az olasz kikötők NGO-s hajóktól, s migránsok áradatától nyüzsögnek

 

Luciana Lamorgese mostani belügyminiszter a különböző összejöveteleken, értekezleteken pozitív trendként, s immár hagyományként kezeli azt a tényt, hogy Olaszország partjaira migránsok érkeznek.

 

A képen a következők lehetnek: 2 ember, szakáll
Kép: Matteo Salvini Fb-oldala

 

A belügyminiszter szerint csak szeptemberben 2386 migráns érkezett az országba a tenger felől. Persze a migránsáradat érkezése folyamatos. Például az Ocean Viking civil hajó 104 menedékkérőt vett fedélzetére pénteken ötven tengeri mérföldre a líbiai partoktól, s Európa felé indult „rakományával.” Közben 81 illegális bevándorló érkezett meg egy vitorlás hátán az olasz partokra Lecce közelében.

 

Szardínia-sziget déli térségébe naponta érkeznek migránsok, de ugyanez a helyzet Lampedusa szigetével is, ahová főleg Tunézia felől érkeznek lélekvesztők, melyek utasai nagy pénzeket fizetnek az NGO-kal is összedolgozó embercsempészeknek a sokszor tömeges elhalálozással végződő „utazásért.”

 

A jobbközép kormányok ezért napi szinten bírálják a jelen vezetés fejetlen döntéseit, melyekre a Merkel-Macron duó, s a mai napig is regnáló, „régi” EU-vezetés /Juncker, Timermans, stb./ bíztatja Olaszországot annak jegyében, hogy a befogadott migránsok szétosztásra kerülnek majd az EU egyes országai között.

 

Az oppozícióban regnáló Liga párt erősödik, s nincs egyedül

 

Valóban sikernek nevezhető az a tény, hogy a teljes olasz jobboldal és a jobbközép felsorakozott Salvini Pártja mellé.

 

Kép: Matteo Salvini, Fb.

 

A Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek /Fdl/, a Hajrá Olaszország/FI/, amelynek vezetője Silvio Berlusconi, ma már szoros kötelékben állnak azzal a Liga párttal, mely tavasszal kormányváltásra készül tagpártjaival együtt. Közösen tűzték ki céljukul azt is, hogy addig leváltják Róma „ötcsillagos” polgármesterét, aki szinte már elfeledte: nem is olyan rég húszezer fekete afrikai tüntetett Róma belvárosában, jobb ellátási körülményeket követelve az adóságokkal küszködő olasz kormánytól. Közben törtek-zúztak mindent, ami Róma utcáin elébük került.

 

De már több európai ország is jelezte szimpátiáját az olasz jobboldallal, s konkrétan Salvini pártjával kapcsolatban. A V4-ek például továbbra is elkötelezettek támogatni mind a magyar, mind a többi balkáni ország határvédelmét. 2015 óta segítik a Macedón határvédelmet is annak ellenére, hogy Skopjéban a „soros-úthenger” segítségével a szociáldemokraták eltávolították a jobboldali kormányt.

 

Orbán Viktor Salvinihez és Berlusconihoz, az olasz jobboldalhoz fűződő barátságáról  talán már említést sem kell tenni. Erről árulkodott az a megható esemény, amikor Orbán Viktor részt vett az Olasz Testvérek bevándorlás ellenes találkozóján, ahol a magyar kormányfőnek elénekelték az 56-os forradalom tiszteletére szerzett dalukat: „Avanti ragazzi di Buda-t.”

 

Kép: Matteo Salvini, Fb.

 

Orbán Viktor itteni felszólalásában ezen a találkozón is kijelentette: „hazánk kész segíteni, ha haza kell vinni a migránsokat, de ahhoz igazán nem fogunk asszisztálni, hogy Európába importálják őket.”

 

Avanti ragazzi di Roma

 

Mintegy kétszázezren vettek részt szombaton Róma legnagyobb terén, a lateráni Szent János-bazilika előtti téren, az „olasz büszkeség” jelszóval felvértezett tüntetésen.

 

Matteo Salvini az egész teret betöltő tömeg előtt kijelentette, hogy a Liga vezette jobboldal készen áll a kormányzásra, a jelenlegi kormányerők leváltásával. „Ígérem nektek, hogy a Liga ismét kormányra kerül! Megváltoztatjuk a történelmet! – hangoztatta Salvini, aki néhány hónapos türelemre kérte híveit.

 


A mai olasz politikai élet jobboldalának vezére a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a  kormányt alakító pártok, az Öt csillag Mozgalom és a baloldali Demokrata Párt a választók megkerülésével döntenek jelenleg az olaszok sorsáról, Merkel és Macron telefonos utasításainak engedelmeskedve.

 

A Giuseppe Conte vezette kormányt viszont Salvini a „nyitott kikötők és üres zsebek” kormányának nevezte. Pontosítva, Conte kimondottan rossz migrációs politikája és a lakosságot terhelő, új adók bevezetésének révén.

 

A szintén jelen lévő Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország elnöke kijelentette, a jobbközép ismét erről a térről indul útra, majd megerősítette Salvinit, a jobboldal első irányítójának, vezérének posztján.

 

Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek elnöke többek között arról is szólt, hogy a baloldal, amolyan pajzsként felhasználva a migráns gyerekeket, állampolgárságot kíván nekik adni. A jobboldali erőknek Olaszországban, az ilyen fejetlen döntések miatt is kell átvennie tavasszal a hatalmat.

 

Szimpátiatüntetés Budapesten

 

A felszólalásokat vezető moderátor az összejövetelen azt is bejelentette, hogy Budapesten, a Stefánia körúton található olasz nagykövetség előtt szimpátiatüntetés folyik, a római tüntetéssel egy időben. A bejelentést óriási taps fogadta.

 

Kép: Matteo Salvini Fb-oldala

 

A Salvini által vezetett békés megmozdulás, mely nemcsak Olaszország, de egész Európa eredeti keresztény értékrendjének a megmaradása, s tovább gyakorlása érdekében is üzent a világ józan gondolkodású, egymás mellett békében élni kívánó népei felé.

 

Egyben rámutatott az Európai Unió, az ENSZ változtatás után kiáltó, kimondottan rossz, eddigi bevándorlási politikájára.

 

Kalita Gábor

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 10 olvasónak tetszik ez a cikk.