Az európai autonómiarendszerek és a magyar autonómiatörekvések

Az igazi nemzetpolitika alapelve szerint a magyar nemzet egésze harcol minden nemzetrész jogaiért, hiszen minden magyar felelős minden magyarért.

Az 1920-as trianoni békediktátum következtében 3,4 millió magyar került idegen fennhatóság alá. Ma ebből mindössze 2,5 millió él a mai Magyarország határaink kívül. Ezt azt jelenti, hogy ilyen mértékű az asszimiláció.

A magyarok részaránya az elcsatolt területeken a lakossághoz viszonyítva a Felvidéken 30%-ról 10%-ra, Kárpátalján 31%-ról 12%-ra, Erdélyben 34%-ról 20%ra és Délvidéken 28%-ról 14%-ra csökkent.

    

Általánosságban megállapítható, a többségi nemzeteknek és kormányaiknak csak addig van szükségük a magyarokra, amíg a belpolitikában olcsó ígéretekkel, koalíciós partnernek megnyerik, vagy külpolitikai megfontolásokból, jó bizonyítványt akarnak felmutatni a nemzetközi közösség felé. A kis lépések politikája tehát nem hozott semmi érdemleges eredményt, a külhoni magyarság „porlik, mint a szikla”.

Mi a megmaradás feltétele? Az anyanyelv korlátlan használata az élet minden területén a születéstől a halálig.

Horváthország és Szlovénia kivételével egyik elcsatolt területen sem ismerik el az ott élő magyar nemzeti közösséget államalkotó tényezőnek, tehát nem egyenrangú állampolgárok, ezért csak a tényleges és teljeskörű autonómia biztosíthatja a szülőföldön boldogulásukat és fennmaradásukat.

Világossá kell tenni, hogy az őshonos nemzeti közösségeknek is alanyi jogon jár az önrendelkezés az utódállamokban! Születésük helye adja meg ezt a jogot: ott születtek, ahol őseik élet és alkottak évszázadokon át. Falvakat, városokat építettek, gazdag kultúrát teremtettek, és vérükkel védték azt a földet, ahol ma is élünk. Jogunk van tehát nemzeti identitásunk megtartásával szülőföldünkön teljes életet élni.

Néhány szó az európai autonómia modellekről

A közép-európai rendszerváltások óta eltelt nagyjából 30 év nem hozott eredményt. Bebizonyosodott, hogy a kis lépések politikája eredménytelen, és a magyarság tragikus mértékben fogy. Ma már mindenki számára bebizonyosodott, hogy a felvidéki magyarság boldogulásának és megmaradásának egyetlen biztosítéka a tényleges és teljeskörű önrendelkezés.

Dél-Tirol

Az európai autonómiamodellek közül talán legismertebb Dél-Tirol esete. A 13 000 négyzetkilométeres, 450 000 lakosú tartomány Ausztria déli határán terül el Olaszországban. A II. világháború után Ausztria és Olaszország rendezni kívánta a dél-tiroli helyzetet. Az 1948-as olasz alkotmány autonómiát biztosított a német többségű tartománynak, de egy régióban egyesítette az olasz többségű Trentinóval. Az így kialakult egységben azonban már az olaszok voltak többségben, s ez az autonómiát névlegessé tette.

Az 1960-as években a radikális autonómia-pártiak robbantásokat, szabotázsokat szerveztek. Ausztria védhatalmi státuszt követelt magának, és az ENSZ-hez fordult. Sokéves diplomáciai csatározás és belső konfliktus után, 1972-ben Dél-Tirol külön közigazgatási egység lett. Lehetővé tették a német, valamint a ladin nyelv széleskörű használatát. (A ladin nyelv egy rétoromán dialektus, melyet Dél-Tirolban mindössze kb. 20 000-en beszélnek csak.)

Azóta Dél-Tirol a nemzeti kisebbségi kérdés megoldásának mintatükre.

A katalán példa

Katalónia autonómiájáról az 1978-ban népszavazással is megerősített spanyol alkotmány rendelkezett. Regionális kormányuk, saját parlamentjük és elnökük volt Spanyolországon belül. Később ez a terület 32 000 négyzetkilométerével és 7,5 millió lakosával Spanyolország egyik leggazdagabb régiójává fejlődött.

A 2017-es katalán függetlenségi népszavazást követően október 27.-én a katalán parlament kikiáltotta a Katalán Köztársaságot.

Belgium példája

A flamand-vallon megosztottságáról híres Belgiumról kevésbé ismert, hogy ma már teljes önállósággal rendelkező német kisebbsége is van. A több, mint 70 ezer fős etnikum – amelyet a hivatalos belga szemlélet szerint nem kisebbségnek, hanem alkotmányos jogokkal bíró, országalkotó közösségnek tekintenek – 1919-ben, az első világháború utáni békeszerződések nyomán került át a vesztes Németországtól Belgiumhoz.

30 évvel ezelőtt alakították meg a német közösség kulturális tanácsát, amely néhány év alatt parlamentté nőtte ki magát. A német kisebbség emellett saját, négytagú kormányzattal is rendelkezik, és önálló igazságszolgáltatási egységet alkot. A német nyelv – a flamand és francia mellett harmadikként – hivatalos nyelve az országnak, a közösség saját rádióadóval, televízióval és újsággal rendelkezik.

Regionális autonómia megoldások a Vajdaságban (Szerbia)

A XV. század elején ez a térség a magyar királyság leggazdagabb, és tisztán magyar népességű országrésze volt. A következő évszázadokban a törökök balkáni hódításai elől menekülő szerbek bevándorlása, majd a török hódoltság után a Habsburgok betelepítő politikája révén soknemzetiségűvé vált a terület. A magyarok az I. világháború elején még relatív többségben voltak. A XX. századi többszöri ki – és betelepítések után mára a tartomány lakosságának kétharmada szerb, egyharmada pedig 25 különböző etnikai csoporthoz tartozik. A 2011-es népszámlálás adatai szerint a magyarok aránya 13%, többségük a mai Magyarország határai mentén él.

A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége háromszintű autonómiát javasolt létrehozni. A koncepciót a perszonális elv jellemzi, mivel a magyarok többsége nem egy tömbben él. Azonban a koncepcióból ezidáig csak a kulturális autonómia valósult meg. 2003-ban Szerbiában alkotmányba foglalták a kisebbségek kollektív jogait.

Meghatározó szempont, hogy Szerbia jövedelmének 40%-át a Vajdaság termeli, de ebből csak 7%-ot kap vissza. A tartomány tényleges autonómiája esetén ez alapvetően megváltozna.

2017-ben az Európai Parlament aggodalmát fejezte ki a vajdaságban egyre növekvő politikai feszültség miatt, valamint felhívta a szerb kormány figyelmét, hogy hagyjon fel központosító intézkedéseivel.

A délvidéki magyar autonómia precedens értékű lehetne a Kárpát-medencében.

Erdélyi autonómiatörekvések

Az autonómia megvalósítása valamennyi romániai magyar politikai szervezet és párt célkitűzései közt szerepel. Ugyanakkor a román politikai erők autonómia ellenessége szinte már hisztérikus. A román kormány nem ismeri el az őshonos magyarságot államalkotó tényezőnek, és nem biztosítja a kisebbségek kollektív jogait.

Az erdélyi magyarok és székelyek autonómiáról szóló törvénytervezetüket már kétszer beterjesztették a bukaresti parlamentbe. Első alkalommal vita nélkül elvetették, második alkalommal egyszerűen elfektették.

Az RMDSZ 2005-ben kormányzati pozícióból terjesztett be kisebbségi törvény-tervezetet a parlamentben, mely magában foglalja az egész romániai magyarság kulturális autonómiáját. A tervezet azóta kallódik a bukaresti törvényhozás útvesztőiben.

Felvidék

Ahogy mind tudjuk a felvidéki magyarságot sem tekintik államalkotó őshonos nemzetnek, hanem kollektív jogokat nem élvező nemzeti kisebbségnek.

Ha ránézünk Felvidék etnikai térképére, magától adódik a területei autonómia lehetősége. Egy svájci típusú kantonrendszer bevezetése, vagy egy dél-tiroli autonómiamodell létrehozása társadalmi békét, politikai stabilitást és gazdasági fellendülést hozhatna a térségben.

Az igazi megoldás

A valódi megoldás felé vezető alternatíva talán az lehetne, ha az elszakított területek magyar pártjai, a jelenlegi magyar kormánnyal karöltve az Európai Parlamentben együtt szállnának síkra az elszakított területek jogfosztottsága ellen és autonómiájuk mellett. Hiszen az Európai Parlamentben példaként lehetne felhozni az európai autonómia rendszereket, és rámutatni arra, hogy az önrendelkezéshez való jog a nemzetközi jog része, amely jog kötelezi az Európai Uniót is.

Így tehát érvként lehetne felhozni, hogy amihez joguk van a katalánoknak, a tiroli-, belgiumi-, svájci németeknek, rétorománoknak, svájci franciáknak, valamint olaszoknak, ahhoz joguk van a magyaroknak is és ezt a jogot biztosítani kellene a számunkra is.

Amennyiben ezt nem biztosítják, tetten érhető a kettős mérce és diszkrimináció. Így talán ösztönözni lehetne az Európai Uniót arra, hogy felszólítsa Szlovákiát, Romániát, Szerbiát és Ukrajnát, hogy biztosítsanak egyenlő jogokat és önrendelkezést a Kárpát-medencében élő magyarok részére.

A legutóbbi választásokon nem jutott a Felvidéken magyar képviselő az Európai Parlamentbe. Ennek jelzés értéke is van, mely talán azt mutatja, hogy a választók nem voltak elégedettek az Európai Parlamentben tevékenykedő felvidéki képviselők munkájával.

A fentebb leírtakon kívül természetesen az egyes magyar pártoknak saját országaikon belül is dolgozniuk kellene saját nemzetük megmaradásáért és jogaik megteremtéséért.

Az önrendelkezés jogát nem megadni kell, mert arra minden népnek joga van, hanem kinyilvánítani. Ha erre politikai szervezeteink vezetőségei nem hajlandóak, akkor maradjanak egyedül semmitmondó programjaikkal!

Európa autonómia rendszerei élő példái annak, hogy ha igazán akarja egy nemzet, akkor el tudja érni, hogy tiszteletben tartsák jogait és emberi méltóságát.

„…mert, ahol szándék van, ott út is van…”

 Végh Tamás

Forrásmunka: Csóti György: Magyar autonómia a Kárpát-medencében