Nyitókép: kollázs/körkép.sk

 

A bársonyos forradalom apropóján méláztam el az eltelt harminc év, az elmúlt tíz esztendő, valamint a mostani időszak felvidéki magyar történésein. 

 

Vajon mennyire gondolták, gondolják komolyan a magyar érdekképviseletet, a jogérvényesítést és közösségi jogaink kiterjesztését, netalántán bővítését a választott képviselőink, politikai és társadalmi életünk szereplői, megmondóemberei? Miben mutatnak példát és mi az, ami csupán porhintésnek, megtévesztésnek bizonyul?

 

Többedmagammal azt az elvet vallom, hogy a törvény adta jogok arra valók, hogy éljünk velük, máskülönben a meglévő, kiharcolt vagy kialkudott jogok is értelmüket veszítik.

 hirdetes_810x300  

 

Hiszen mely „gazda” szórna új élelmet a „jószága” elé, amíg az nem fogyasztotta el az elé helyezett, étekkel feltöltött etető tartalmát? 

 

A mai felvidéki végeinken ilyen „elénk szórt” jogunk az erősen (keserédessé) korlátolt nyelvhasználati jog, vagy a (külső ráhatással „ízesített”) névhasználatra vonatkozó jogszabályok.

 

Emlékszem az 1998-as ún. „pártegyesítő” országos kongresszus azon határozatára, mely szerint a létrejövő párt, t. i. „az MKP listáján kizárólag azok a jelöltek indulhatnak, akik hivatalosan is magyarul használják a nevüket”. Emlékeim és korabeli jegyzeteim szerint ez a határozat nem volt sem konkrét választáshoz, sem időkorláthoz kötve. Ugyanakkor az is tény, és ezt akkori jóváhagyott jegyzőkönyv hitelesítőként állítom, hogy a korabeli párttitkár (Vörös Péter), mint a következetlenség „netovábbja”, a szóban forgó jegyzőkönyvet soha el sem készítette.

 

Talán ez, vagy ilyesmi lehetett az oka, hogy a jóváhagyott határozat irányelvét már az 1998-as parlamenti választási lista felállításakor sem követelték meg az illetékesek, és az egyes jelöltek sem tulajdonítottak jelentőséget a rendelkezésben foglaltaknak, hiszen a 150-es listán 64-en nem magyar névvel indultak. Jól emlékszem, akkor is voltak olyanok, akik komolyan vették a megszólítást, és időt, pénzt, energiát nem kímélve ezen alkalomból magyarították vissza a nevüket. Pedig akkoriban nagyobb tétje volt a magyar közösséghez tartozás írásos kinyilvánításának, mely a név visszamagyarosításhoz igényeltetett. 

 

Meglehet épp az ilyen típusú következetlenségen felbuzdulva vált az azóta eltelt időszakban gyakorlattá, hogy még a magát „etnikai alapon politizáló közösségként” aposztrofáló párt is, egynémely közszereplőjét, annak nem létező magyar nevével reklámozza pl. választási szórólapjain és egyéb közfelületeken. Csekély vigasz, hogy a magyar nyelvterületen a „szlovmagy” vegyespárt hivatalosan nem magyar nevet használó tagjai, és egynémely identitászavaros független is ugyanezt a megtévesztő, félrevezető gyakorlatot alkalmazza.

 

Magyar indulók, vegyes névhasználat

 

De lássuk mit jelent ez itt és most a számok tükrében. Az MKP a 2018-as önkormányzati választásokon 15 járásban 115 helyen önálló listán szerzett polgármesteri mandátumot. Ebből a 115 polgármesterből mindössze 57 használja a magyar helyesírás szabályai szerint magyarul a nevét (tehát 58 magát magyar képviseletként eladó nem élt a névhasználati jogával, mellyel magyarságát hivatalosan is megvallhatta volna).

 

Ugyanebben a 15 járásban 215 polgármestert választottak vegyes listáról (ez jelent vagy vegyespártit, vagy koalíciós listán indulót és három esetben az MKDSz listájáról megválasztottat), akik közül hivatalosan csupán 34-en magyar nevűek. A helyzetet némiképpen szépíti annak a 30 független polgármesternek a hivatalba kerülése, akik szintén magyarul használják nevüket a hivatalos érintkezésben.

 

A mai Szlovákia területén polgármesteri hivatalt betöltő 2 919 személy közül összességében 121-en használják magyarul, a magyar helyesírás szabályai szerint a nevüket (ami az összes polgármesteri posztot betöltők 4,1%-át jelenti), és ebből mindössze 57 (azaz alig 2%) került a magát „etnikai alapon politizáló közösségként” meghatározó párt listájáról a polgármesteri székbe.  

 

Mivel az így összesített adatok mélyen elszomorítottak és elgondolkodtattak, ezért hirtelen felindulásból folytattam az utánanézést, mégpedig azon 20 felvidéki város házatáján, amelyekben jelen pillanatban még kötelesek a magyar nyelvhasználatot biztosítani. 

 

Lássuk tehát Dunaszerdahely, Bős, Somorja, Nagymegyer, Érsekújvár, Párkány, Galánta, Gúta, Komárom, Ipolyság, Zselíz, Fülek, Szenc, Nagykapos, Tornalja, Rimaszombat, Rozsnyó, Tiszacsernyő, Királyhelmec és Vágsellye összesítését.

 

A felsorolt 20 város 326 képviselői mandátumából 87 az ún. „etnikai alapú magyar párt” és 41 az ún. „vegyespárt” listájáról nyert mandátumot. A „magyar pártlistáról” bejutott 6 polgármesterből és 87 képviselőből 31, a „vegyespárt” listájáról bejutott 5 polgármesterből és 41 képviselőből 27 nem magyarul használja a nevét. A magyar személynév-használati statisztikákat itt is a nevüket hivatalosan is magyarul használó független képviselők javítják. 

 

A felsoroltak közt van pl. olyan város, ahol a polgármester és az egész képviselőtestület is a „magyar képviseleti” listát hirdető párt színeiben nyert mandátumot, ám láss csodát, közülük majdnem a felének hivatalosan nem magyar a neve. Persze ez nem jelent akadályt abban, hogy hamis és félrevezető információként az érintett képviselők család- és utónevét a nem hivatalos formában, vagyis magyarul jelenítsék meg információs és közfelületeken. 

 

Ez a jelenség nem egyedi, nem csak egy párthoz köthető, hanem több helyen és több formában is felbukkan. Mi ez, ha nem a felvidéki magyarság félrevezető, törvénysértő megtévesztése mesterfokon? Hiszen amennyiben a becses képviselők család- és utónevüket a magyar helyesírás szerint kívánnák hivatalosan használni, ezt minden nehézség nélkül szabályszerűen elintézhetnék ugyanúgy, ahogyan azt a törvény adta lehetőséggel élő társaik teszik. 

 

A mai Szlovákia hatályos jogszabályai szerint ugyanis a polgármesterek és az önkormányzati szervek képviselői is köztényezőnek és egyúttal köztisztviselőnek számítanak, így adataik nyilvános, információs és közfelületen hivatalos érintkezés adatainak számítanak.  Márpedig a köztényező köztisztviselők nyilvános, információs és közfelületen megjelenő személyes adatait a titulus, utónév, családnév és az ellátott közfeladat feltüntetése terjedelmében lehet közzétenni, mégpedig olyan formában és sorrendben használva teljes nevét, amilyenben az a születési anyakönyvben vagy házassági anyakönyvben feltüntetésre került (kivéve a nemzeti kisebbséghez tartozó személy családi és utóneve sorrendjét, amely az adott nemzeti kisebbség helysírása szerint rendezhető).

 

 

 

Az ilyen típusú megtévesztő cselekmény, amennyiben ez önkényesen történik, úgy az érintett képviselők irányába sértő és az alapvető emberi jogaik és szabadságuk megtagadásaként is értelmezhető. Ám ha tudatos az érintett önkormányzati képviselők nem hivatalos, úgyszólván „csúfneveinek” megjelenítése hivatalos és közfelületeken, az már a település polgárainak szánt szándékos félrevezetés benyomását kelti, illetőleg tudatos megtévesztésük vagy megtévesztettségükkel való visszaélés gyanúját veti fel haszonszerzés céljából, amivel véleményem szerint ez a cselekmény súlyos jogsérelem okozására nyit lehetőséget a választók kárára. 

 

Lám, csupán egyetlen társadalmi „szegmens” tüzetesebb megvizsgálása is micsoda szemfényvesztési technikák felfejtésére nyújt lehetőséget. Nem is szólva az egyéb közszereplők, véleményformálók, tanítók, média napszámosok, hivatalnokok stb., inkább visszatartó, mint példamutató (maradjunk csak ennél, pl.) névhasználatáról. 

 

Elképzelhető, hogy éppen ez okból, vagyis az érzékelhető több évtizedes meghasonlottság és kényelmesnek látszó átverési terep miatt nem ígér senki semmilyen konkrét, a felemelkedésünket szolgáló változást a mai felvidéki magyar politikai palettán szereplők közül? Hiszen amikor még ígértek, azt betartották-e? Vajon úgy gondolják-e, hogy még egyszer, utoljára hátha bejön a felvidéki magyarság maradványinál a nagy átverés-technika? 

 

 


Nem tudom lesz-e, várható-e egy lelkesítő, emberi léptékű hagyományos értékrendet képviselő, programalapúan célirányos, tudatosan építő következetesség közszereplőink részéről a felvidéki magyar közösségeink irányába?!  Ám azt hiszem, hogy végső soron rajtunk is múlik, hogy a globalista bóvli a „nem lesz olcsóbb kenyér” szólammal, vagy az ép gerincet, tartást biztosító, hagyományörökségben rejlő öntudat megtartása mellett tesszük-e le a garast! 

 

Én első lépésként azt javaslom, lépjünk ki a szemfényvesztők bűvöletéből és tartsunk eléjük tükröt! A közelgő választások alkalmával figyeljük meg, és gyűjtsük össze a bennünket már nevükkel is megtéveszteni akarók szórólapjait!

 

Ki tudja, hátha ez az impulzus igényeltetik egy nagyobb, őszintébb közösségi vállalás elindításához!

 

 

 

Polgár Hajnalka

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 27 olvasónak tetszik ez a cikk.