politika

Új összefogás régi arcokkal

Azt hittem, valami vicclapot tartok a kezemben. Simon, Nagy, Menyhárt. Micsoda nevek.

Nyitókép: Facebook

 

Csaknem 15 éves koromig magyar népmeséket olvastam. Élveztem Illyés Gyula, Benedek Elek mesevilágát. Ahol legtöbbször a szegény parasztlegény a világnak indulva és a gonoszt legyőzve találta meg szerencséjét. Mai nyelvhasználattal akár konjuktúrlovagnak is nevezhetnénk őt annyi magyarázattal, hogy amint szerencséjére lelt, veszteg maradt.

 

Felvidéki közösségünk az évtizedek alatt megszülte a maga lovagjait. Akik a mai kor követelményeinek megfelelve már nem esetlen molnárlegények, hanem dörzsölt üzletember-politikusok, akik az idők változásával gyorsan alkalmazkodnak. A focivilág szakzsargonjával élve sokszor igazolnak egyik csapatból a másikba. De amíg a sportban a valós teljesítmény után van rájuk igény, addig a mi kis világunkban ők az önjelölt csapatváltók. Folyamatos gyenge szereplés után az ilyen játékosok a nívosabb kluboknál csak a kispadot koptathatnák. Na de a szlovákiai politikai élet maga a kemény Champions League.

 

A napokban került kezembe a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) nyilvántartásba vett jelöltjeinek jegyzéke. Amint rátekintettem, azt hittem, valami vicclapot tartok a kezemben. Simon, Nagy, Menyhárt. Micsoda nevek. Ezekkel nemhogy a Wembleyben nem rúgnánk egy hatost, hanem a megye III-ba se mernék felállni velük. Három évtized politizálása után ennyire futja? Olyanok kerülnek listavezető helyekre, akiknek millió egy esélyük volt a bizonyításra. Hol itt, hol ott. Mert helyezkedni, süllyedő hajóról menekülni tudtak. Aztán Messiásként feltűnve a Kánaánt ígérve újra elénk állnak.

 

Menyhárt bűne „csak“ annyi, hogy a rábízott hajót csendes vizekre kormányozta. Dehogy kormányozta. Az legalább valamilyen tevékenységet sejtetett volna. Állt a kormányrúdnál és bámulta a horizontot révedezőn. Nagy Józsefnek sem okozott gondot pártot váltani. Egyik napról a másikra, ha az érdekei éppen úgy kívánták. Megyei képviselőként sem zavart sok vizet az üléseken, azokra ugyanis egyéb elfoglaltságai révén legtöbbször el sem ment. Simon Zsolt ars poeticája érdekelne engem a legjobban. MKP-ból lett Hidas, most pedig az MKÖ színeiben tűnik fel.

 

Az ember jobb esetben bizonyos periódusokként változik az életében. Az értékrendje, világnézete viszont alig. Az MKP szöges ellentétben áll a Most-Híd által képviselt dolgokkal. Neki mégsem okozott gondot kabátot váltani. Ahogy most sem, látva, hogy már sem az egyik, sem a másik pártban nem rúg labdába. Adott a kérdés, mennyire hiteles az ilyen politikus? A Magyar Közösségi Összefogás listáján vannak tehetséges, lehetőséget még alig kapott fiatalok. Akik évek óta építik magukat és igyekeznek a közért és nem Önös érdekeikért dolgozni. Nekik most mégis a labdaszedő szerepe jutott. Összefogás lett, megújulás viszont nem.

 

Nehéz lesz a választókkal elhitetni, hogy most valami más, magasztosabb dolog következik. Volt idő a bizonyításra. A még egyszer el kell menni csatakiáltás ma már kevés. Sokszor szólítottak harcba vele. A következményeit a mai napig nyögjük.

 

A közösségemért felelős emberként mégis szavazni fogok. Óriási lelki vívódások után fogom csak behúzni azt az ikszet. A külalak más alternatíva hiányában még lenyomható a torkomon. A tartalommal van a baj. Azt kell, hogy írjam, sajnos megint.

 

Dian Csaba

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 38 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás