Adalbert
  • HUF: 363.46
  • USD: 1.16
  • 11 °C
  • 19 °C

Hirdetés (X)

Vélemény

Büszkeség és makacsság tizennyolc négyzetméterben

A felvidéki embernek csaknem ezer kilométert kell utaznia, ha katarzist szeretne megélni a magyarságával kapcsolatban.

Tavaly úgy alakult, hogy a 2019-es évet Erdélyben, Székelyföldön búcsúztattuk a családommal. A történelmi Magyarország ékszerdobozának számító vidék mind a feleségemnek és a gyermekeimnek is szűz felfedezésre váró terület volt.

 

A srácok fiatal koruk révén talán csak annyit fogtak fel az utazásból, hogy most jó sokat kellett ülniük az autóban ahhoz, hogy végre egy kis havat lássanak. Nejem első ízben járt Erdélyben, neki az utazás előtt hosszan ecseteltem mennyi természeti szépség és kulturális sokk vár ránk. Pár nap alatt megtapasztalhatta, hogy a székelyek a természettel, a környezetükkel mély szimbiózisban együtt élő nép. Talán ami ennél is fontosabb, hogy vallásukra, nemzetükre és történelmi hagyományaikra büszke emberek.

 

A székely vendégszeretet legendásan híres. Aki már járt arrafelé az tudja, nincs olyan ház ahol a messziről jött idegent ne fogadnák egy jó pálinkával és valami finom háztáji harapnivalóval. December utolsó napjait Csíkrákoson töltöttük Olti Arpi barátom fogadójában. A táj és a látvány magával ragadó. A panzió mellett a Bogát-hegy tornyosul, amelyen 1720 óta Szent Jakab és Fülöp kápolnája áll. Innen gyönyörű kilátás nyílik a Felcsíki-medencére, a Csíki-havasokra és a Hargita hegységre egyaránt.

 

 

Székelyföldre jellemző, hogy mind a magyar, mind a székely zászlót bátran használják a hatalom örökös vegzálásának ellenére is. Ahány zászlót levetetnek velük, ők annyiszor többet helyeznek ki. A vendégszereteten kívül a makacsságukról is messze földön híresek.

 

Mivel a kápolna jól látható helyen van, Árpi kitűzte mellé a székely zászlót – ismerve a román hatalom kicsinyes gondolkodását – azzal a gondolattal, ha esetleg mondvacsinált okokkal eltávolítatják, akkor ő máshová ettől jóval nagyobbat helyez ki. Egyelőre még csak a polcon várja a megfelelő pillanatot, de jó érzés volt egy kis időre a decemberi fagyos levegőben meglobogtatni a 18 négyzetméteres büszkeséget.

 

Sok gondolat megfordult a fejemben. Mi itt a Felvidéken miért nem vagyunk legalább egy picit is öntudatosabbak? Miért idegen számunkra a nemzeti jelképeink használata? A sok -ová végződésű nevekről már említést sem téve. Bár mi is a kisebbségi lét mindennapjait éljük, mi már nem a hagyományainkkal és azokkal a jegyekkel, amik minket mássá tesznek. Hanem görcsösen, egymást túllicitálva próbálunk a többségi nemzetnek megfelelni, jó állampolgárnak képzelve magunkat.

 

 

Az identitásnak vannak olyan metszéspontjai, halmazai ahol a határon túlra szakadt nemzettársainkkal és az anyaországiakkal vagyunk azonosak. Mi pont ezektől a jegyektől válunk meg önkényesen. Ezért van az, hogy a felvidéki embernek csaknem ezer kilométert kell utaznia, ha katarzist szeretne megélni a magyarságával kapcsolatban. Itthon mindezért, ami székelyföldön napi rutinként tudható be, sokszor a gúnyos megjegyzéseknek vagy akár a kirekesztésnek tesszük ki magunkat. Nem a többségtől, hanem saját nemzettársainktól.

 

Nem szeretném az ottani állapotokat idealizálni. Nekik is megvan a maguk Bugár Bélája. Már ott is kezd elharapózni az a fals téveszme, hogy csak a román iskola szavatolja a mennybemenetelt. Tény viszont, hogy a nagy többség még nem a szabados eszméktől a pénz hatalmától megmámorosodva él. Isten gondviselő keze alatt keményebb mindennapi munka kérgesíti a tenyerüket. A román állam nacionalizmusa mindent behálóz, megkeseríti az életüket. Ahogy az acél is a tűzben nemesedik, az emberi jellem is a nehézségek leküzdése által pallérozódik.

 

A mi életünk sem könnyű, az okok ismertek. Viszont éppen a buktatók sokasága miatt nem kéne feladni az évszázadok óta fennálló biztos pontokat. Azokat a mentsvárakat, amelyek a vészterhes időkben is egybe tartották nemzetünk. Isten, haza, nemzet. Ez tizennyolc négyzetméterbe belefér. Csíkrákoson megtanultam.

 

Dian Csaba

A képek a szerző felvételei.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 16 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Zempléni Péter
2020. jan. 12. 19:39

Remélem az Összefosás listáján induló Ladislavok, Jurajok, Pavolok, Magdalénák, Denisák meg a magyarOVÁk olvasták ezt és elgondolkodnak. A magyaros névhasználat jogát hosszú évek óta elismeri Szlovákia. Mégsem mernek vagy akarnak sokan élni vele. Szívük joga, de akkor legalább ne akarnának egy magát hangsúlyosan etnikai pártnak nevező politikai mozgalom színeiben képviselők lenni. Ha pedig az okmányaikban a sokszor nevetségesen hangzó szlovákos néven szerepelnek , akkor a plakátokon is ragaszkodjanak ahhoz és ne vezessék félre a közvéleményt. A sajtó pedig ne adjon segédkezet ehhez mint a Körkép vagy a Felvidék ma teszi.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket