Nyitókép: fontech.startitup.sk

 

Alig hat héttel a  választások előtt kezd körvonalazódni az az emóció, mely végül eldöntheti a parlamenti sorsokat. Tény, hogy pillanatnyilag még minden lehetséges úgy pozitív, mint negatív értelemben. A megfelelő döntésekhez, utolsó pénzcsapok megnyitásához (később javítani már nem lesz lehetőség) azonban jó, ha a pártok kampánystábjaiban is világosan látják a tendenciákat. Például ezeket:

 

Focus-felmérés: Erősödik az ĽSNS. A Most-Híd és az MKÖ továbbra is parlamenten kívül

 

1. A Smer-SD folyamatosan veszít népszerűségéből és egyre kisebb az esélye annak, hogy ha meg is nyeri a választásokat, kormányt tud majd alakítani. A Kuciak-ügy bírósági tárgyalása kész rémálommal ér fel Robert Ficoék számára, amiért súlyos árat fizetnek. Ha a jelenlegi tendencia folyatódik, több, eddig érinthetetlen Smeres politikusra a kormányzati pozíció helyett a vizsgálati fogság várhat. Nem véletlen, hogy a tanúvallomások után Pellegrini és Fico is menekül a sajtó elől, sorra mondják le sajtótájékoztatóikat.

 hirdetes_810x300  

 

2. Nagy a valószínűsége annak, hogy a választások legnagyobb meglepetése Kotleba pártja lesz. Az ĽSNS „karrierje“ szépen ível felfelé. A szélsőjobbos, fasiszta alakulat sorra gyűjti be az elégedetlen választói csoportok szavazatait. Az elmúlt években először megyei szinten került hatalomra, majd négy éve a közvéleménykutatások ellenére a parlamentbe is bejutott. Február 29-én pedig akár választásokat is nyerhet, kormányalakítási dilemmák elé állítva mindenkit.

 

3. Ha csak nem változik a szépen csordogáló, a sajtó és a Kucaik-tárgyalás által diktált kampány alaphangulata, ha nem történik valami váratlan a még előttünk álló hetekben, a Focus számai alapján az alábbi halmazokba sorolhatóak a pártok:

 

Smer és ĽSNS – a választási győzelem legfőbb esélyesei

 

PS/Spolu és Za ľudí – a kormányváltásra aspiráló két legerősebb formáció

 

OĽaNO és Sme rodina – az ellenzéki másodvonal, akik minél jobb választási eredménye létfontosságú lesz a kormányváltáshoz

 

SaS, KDH, SNS – Az 5 százalékos bejutásért küzdő politikai alakzatok, akik közül 1-2 kieshet. A választók az utolsó pillanatban ugyanis hajlamosak inkább az esélyesebb felé húzni, hogy ne vesszenek el a szavazatok.

 

4. Most-Híd és MKÖ – Normális körülmények között Bugáréknak sokkal rosszabb, a magyar összefogás listájának pedig sokkal jobban kellene állnia. De nincs így. Amit látunk, az a tökéletes patthelyzetet, amire mindkét formáció ráfizethet.

 

“Bugár Béla a legnagyobb magyar! Mindent amit tett, értünk tette” – Most-Hidas kampányrendezvényen jártunk

 

A Most-Híd erőlködése már csak legfeljebb kabaré, az MKÖ pedig egyelőre nem és nem tudja hozni a bejutáshoz szükséges pluszt. Pedig van egy elvileg jól kommunikálható, tartalmas, általunk is megdicsért választási program az asztalon és minden külső körülmény az MKÖ-nek kedvez.

 

Programbemutató után – Óvatos dicséret a Magyar Közösségi Összefogás számára

 

Csak egy példa: Ha megnézzük, mennyiben járul hozzá az elmúlt két évben az MKP elnökének köszönhetően (mások kárára) 3 millió euróval támogatott Ma7.sk az áhított parlamenti bejutáshoz, az eredmény siralmas. Választások előtti stúdióbeszélgetéseik felvételeit alig 388, illetve 42 !! néző látta csak.

 

 

 

Jön a kampányfinis, fel kell(ene) kötni a gatyát, amíg lehetséges.

 

Körkép.sk/KZS

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 13 olvasónak tetszik ez a cikk.