Hogyan vált Orbán Viktor a szlovákság számára egyszerre példaképpé és fenyegetéssé?

Nyitótókép forrása: mti

Hatalmas a szakadék Magyarország és Orbán Viktor szlovákiai megítélése és a valóság között. Ám ezt az elmúlt négy év gyümölcseként ma már teljesen máshogy kell értelmeznünk, mint ahogy korábban. Orbán Viktor és Magyarország ma a szlovákság egy széles rétege számára épp annyira példa, mint amennyire fenyegetés.

Még emlékszem, mennyire meghökkentem Andrej Danko SNS-elnök négy évvel ezelőtti tévés interjújakor, hogy Magyarországot követendő példaként említette. Aztán a mostani választási ciklusban többször elhangzott szlovák nemzeti, de nem kevésbé nacionalista smeres politikusok szájából is, hogy magyar rezsimet kellene bevezetni Szlovákiában.

Kemény kézzel

   

Nemrég pedig megakadt a szemem az Aktuality.sk egyik írásán, amelyben a Ľuboš Blaha smeres, marxista „influencer”-politikus vidéki kampányrendezvényein tapasztaltakat írták le. Ezeken jórészt az idősebb korosztály képviselői vesznek részt, akik nyugdíjasok vagy közel állnak hozzá, van bennük egyfajta szocialista nosztalgia, egykor Mečiarra szavaztak, és a balliberálisokat pedig kizárólag az imperialista, gonosz, dekadens Nyugat termékének látja.

Szó szerint a következők hangzottak el a fórumon:

„Remélem, hogy a Smer eléri azt, amit Orbán, aki ma kemény kézzel kormányozza Magyarországot. De ezen még rengeteget kell dolgoznunk”

ezt maga Blaha mondta. Aztán az egyik férfi a hallgatóságból azt rótta fel a Smer politikusának, hogy pártja az elmúlt tíz évben elfelejtette a propaganda fontosságát”. Ezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, hogy lehessen látni azokat a mélységeket, amelyek a Smer egyes választóit jellemzik.

A túlzottan demokratikus szlovák kormány

Blaha többször visszatért Magyarországra:

„Egyetértek abban, hogy keménynek kellett volna lennünk, mint Orbán vagy Putyin. Még azok is lehetünk, hiszen ezt róvom fel én is már régóta.”

De azzal is a kijelentésével is egyetértettek a szimpatizánsai, miszerint

 „Orbán rendet csinált a médiák és az NGO-k között, és nincs probléma. De mi mindig nagyon demokratikusak akartunk lenni. Aztán jött az újságírógyilkosság, és ők egyik napról a másikra majdant csináltak országból”

utalt Blaha az ukrán forradalomra. És immáron harmadszor példálózott veszélyes kontextusban Magyarországról.

Valóság helyett megelégszenek a sajtóban sulykolt képpel

Amiről ugyanis Blaha beszél és amit hívei elhisznek valóságnak, az nem Magyarország és Orbán Viktor valódi arca, hanem az a kép, amit a nyugati mainstream sajtó kialakított róla. Tragikus, de a szlovák választók egy része számára Orbán azért tűnik követendő példának, mert azt hiszik, hogy tényleg diktatúrát vezetett be, hogy tényleg elnyomja az ellenzéki sajtót, hogy üldözi az NGO-kat, és tényleg annyira Putyin-hívő, mint amennyire a balliberális sajtó szeretné, hogy legyen.

Az NGO-k ugyanis csak olyan szintű átláthatóságra lettek kötelezve, mint amit egyébként ma a TIS vagy maga a PS-SPOLU Szlovákiában alapból megtesz. A jobboldali média térnyerése valóban markáns, csak épp arról nagyon kevés szó esik, hogy még most is a baloldali-liberális médiumok javára billen a mérleg. Szögezzük le azt is, hogy Magyarország 200 katonával vett részt a NATO Irak-missziójában, a NATO és az USA számára fontos stratégiai kérdésekben (pl. INA-ügy) teljesítette a „házi feladatát”, míg Szlovákia saját nyugati irányultságában is kételkedik és mindössze 7 katonát küldött Irakba.

És még nem beszéltünk az alapvető jogállamisági kérdésekről: szlovák újságírógyilkosság, alkotmányellenes állampolgársági törvény, rendszerszintű korrupció, oligarcha-alvilági-politikai összefonódások.

És lehet, hogy Orbánt keménykezű kormányfőnek tartják, de ő még nem nevezte az újságírókat „mocskos magyarellenes ribancoknak”. Egyébiránt, jó lenne egyszer látni, hogy Robert Fico vagy Peter Pellegrini évente legalább egyszer három órán át tűri a sajtó kérdéseit és válaszol is rájuk.

Van néhány beszédes különbség a két ország között

A szlovákok Magyarország-képe és ezirányú rajongásuk legalább annyira veszélyes, mint amennyire lesújtó. Egy nemrégiben megjelent Focus-felmérés szerint a szlovák választók 14-16 százaléka szimpatizál azzal a gondolattal, hogy önkényuralmi rendszer működjön Szlovákiában. Egy harmaduk pedig egy erős vezetőt az ország élére. Ha valóban sikerülne egy szlovák pártnak egy fent vázolt rendszert bevezetnie, az maga volna a katasztrófa.

Magyarországról sokféle vélemény születik, de tény, hogy az Orbán-kormányok alatt az ország gazdasága megerősödött és már a szlovák bezzegország pozícióját veszélyezteti. De ami sokkal fontosabb, van vállalható jövőképe, nem egyetlen választási ciklusra, hanem évtizedekre előre. Ennek helyességéről lehet vitázni, de van egy koncepció.

Szlovákiában azonban a politikai tervezés négy évre szól. Itt még a legnagyobb kormánypárt sem mer reformot bevezetni, nehogy megsértse az üzleti körök nyerészkedésére épülő status quót. Itt a politikusok szolgálják ki az oligarchákat, és nem fordítva, ami azért sokkal rosszabb, mert nem lehető őket leváltani, számon kérni, elszámoltatni.

Nincs más hátra: nacionalizmus és magyargyűlölet

Ha Szlovákiában valósulna meg a nyugati sajtó által felépített Magyarország-kép, akkor az valóban az amúgy is döglődő szlovákiai demokrácia végét jelentené, rövidtávon az oligarchák korlátlan uralmát, középtávon a bérből és fizetésből élők kizsákmányolását, hosszútávon pedig az ország darabokra hullását jelentené.

Magyarként egy pillanatra ugyan fontolóra venném ennek a lehetőségnek az elfogadhatóságát. De csak egy pillanatra. Ha egy üzleti és politikai csoport a választásokon azt tapasztalja, hogy a mérhetetlen pofátlanságot a választók újabb mandátumokkal jutalmazzák,  akkor utána bármire hajlandó lesz. Újabb Kuciakokat, kizsákmányolt és rejtélyes körülmények között megölt gazdákat, leépülő egészségügyet és oktatásügyet termelnének ki.

És mivel a demokratikus berendezkedés megszűnne, az egyetlen dolog, ami egyben tarthatja az országot, az újra a nacionalizmus és a magyargyűlölet lesz. Ez törvényszerű él és elkerülhetetlen.

Blaha vidéki fórumainak hatására utána néztem, hogy Orbán Viktorról szóló szlovák cikkek alatt, milyen véleményeket fogalmaznak meg. A tapasztalat szörnyű. Egyetlen épkézláb, tényeket akárcsak sejtetni engedő hozzászólást nem találtam a magyarokkal kapcsolatban. A hozzászólók többsége igazat ad Orbánnak a migrációval kapcsolatban, ám megvannak győződve, hogy el akarja foglalni Szlovákiát, és ezért a szlovákiai magyarokat hibáztatják, akik „nyilván” nem elég hűségesek Szlovákiához.

Ennek a cikknek az volt a célja, hogy bemutassa a szlovákok egy valószínűleg elég terjedelmes rétegének világnézetét és látásmódját. És hogy ezt bemutatva felhívjuk a figyelmet, hogy bármekkora botrányok és igazságtalanságok is történnek Szlovákiában, nagyon sok embernek ez is rendjén van. Vagyis az elmúlt években napvilágra került botrányok hatása korlátozott.

Mindezek után csodálkozhatunk-e, hogy képtelenség Szlovákiában érdemi közvitát kezdeményezni a kulcskérdésekben?

Sajnos (?) vannak dolgok, amelyet egyetlen nemzet sem tud megvenni vagy kapcsolati tőkével megszerezni. És ez a történelmi szintű látásmód: egy ezeréves nemzet újabb ezer év tétjével méri a holnapot. Egy 26 éves nemzetállam viszont épp csak tanulgatja, hol a helye a táplálékláncban.

Komjáthy Lóránt