Nyitókép: Körkép.sk

 

„Szomorú vasárnap” reggelre ébredtünk…

 

Amelyik független hírportál időben, sikamlósabb témákban is szólni mert, állást foglalt, használható tanácsokkal szolgált, az egyesek részéről közellenségnek (pártellenségnek) kiáltatott ki

 

„Szomorú vasárnap” reggelre ébredtünk mindannyian, akik a „hol volt, hol nem volt” MKP-ra, az új verzió szerint a hirtelenjében összetákolt (akkortájt, néztünk is nagyokat, mint a moziban), Magyar Közösségi Összefogás pártjára adtuk le szavazatunkat.

 hirdetes_810x300  

 

A szavazás előtt az alábbiak miatt rossz előérzet töltött el:

 

Tulajdonképpen kivel, kiket kívánt összefogni a választások előtti utolsó időszakban az égből pottyant vezetésű Összefogás párt? Az MKP párttagjait, annak támogatóit?

 

Mert aki az MKP „csúcsvezetésében” abban bízott (volt ilyen csoport), hogy majd a totális lejtmenetben találtatott, maffiakormányt erősítő Most-Híd vezetőivel, választóival ebben a felállásban össze lehet fogni, az az időrablás zsákutcájában bolyongó kapitális tévedésének áldozata lett.

 

A legutóbbi EP választásokon az MKP egymaga érte el a 4,96 százaléknyi eredményt

 

Ez sokkal jobb a mostani, „összefogásos” /3,91/ eredménytől annak ellenére, hogy akkor valóban slendriánul volt megszervezve a választók mozgósítása. Az eredményt ismerjük, egyetlen képviselőnk sem jutott be az EP-be. A mostani választási felkészülés az MKP részéről lényegesen jobb volt.

 

Így a teoretikusan kifelé szépen csengő, ám csalóka „Összefogás” haszna abban nyilvánult meg, hogy az MKP soraiba a hadsereg felderítő, „surranó” katonáinak módjára többen égből pottyantként érkeztek a nemzetiségi politizálásba, akik többet vittek, mint hoztak. Ezek közül néhányan soha nem voltak sem a politikában, sem az MKP-nak a tagjai.

 

De szimpatizánsa sem. Akár ballib „újszósokként,”  korábbi MKP-s pártütőkként (Simon Zsolt, Nagy József), vagy olyan táborvezetőként aktivizálódtak, akik nemzetiségi, nemzeti, s keresztény szempontból kétes figurákat, művészeket, előadókat hívtak meg a korábbi években (Gombaszög) szereplésre.

 

Számos olyan véleményt hallottam nemcsak az intelligencia soraiba tartozó emberek részéről, hogy sok régi MKP szimpatizán, most azért nem szavazott az MKÖ-re (Magyar Közösségi Összefogás), mert annak BEFUTÓ, listás emberkéi nem feleltek meg az ő elképzeléseinek.

 

Kemény pártépítés helyett…

 

Éppen ezért kellett volna már évekkel korábban, a harmadik nagy választási bukás után az MKP frontjain kemény pártépítésbe fogni. Ennek anyagi feltételei ugyanis vastagon megvoltak, s nem közvetlen a választások előtt nyüzsögni, mutatni magunkat, s a szomszéd pártoknál sunnyogni egy kis alamizsnáért.

 

Az értékteremtő politizálásra, a választókkal való folyamatos párbeszédre lett volna szükség, s kiemelni azokat az embereket, akik a közösségüknek, s nem a közösségükből élnek.

 

Éppen ezért kellett volna már évekkel korábban, a harmadik nagy választási bukás után az MKP frontjain kemény pártépítésbe fogni. Kép: Körkép.sk

 

A közösségünkből, emellett az állam nyújtotta pártpénzekből, funkcióhalmozásból élő, saját érdekeik mentén gondolkodó politikusok fő feladataiknak csakis azt tartották, hogy állandóan helyezkedjenek, másokat lusztráljanak, kompromitáljanak, csakis a saját megmaradásuk, anyagi jólétük érdekében. Ezt a témát többször is boncolgattuk a Körképen, ugyanis a bugárizmus jeleit, ennek maradványait véltük felfedezni még a választások előtti utolsó hónapokban is.

 

Ugyanis maradt a horizontális politizálás, a „csakis a MI embereink” szlogen jegyében, s a nemzetiségi kriptokommunisták és volt ügynökök, „szpolupracovnyíkok” támogatása. Többször is megírtam, hogy egy tucat volt, magyarokat feljelentgető, ma helyzetbe lévő besúgót javasoltak a magyar pártok a huszonnyolc év alkalmával Magyar Érdemrendek elnyerésére. Az ilyen ocsmány múltú, majd helyzetbe hozott „vörös brigád” alkotta a háttértámaszt egyes futtatott, előretolt nemzetiségi (s, ezeket a bűnöket elhallgatni kényszerülő) politikusok számára?

 

El sem tudjuk képzelni, milyen sebeket hagyott ez azokban a kommunizmus által üldözött magyarjainkban, akik, s ezek felmenőinek (Gulag, keresztényüldözés, 68 utáni félreállítások) szenvedéseikért, eddig semmiféle elégtételben nem részesültek, s a mai napig háborús bűnösként (Beneš-dekrétumok) vannak kezelve. Csupán azt látják, hogy az eltelt harminc év folyamán hétpróbás volt kommunisták és besúgók is a piedesztálra szemtelenkedtek (ezt nevezem a hagyományos bolsevik pofátlanságnak), akik mindvégig csakis saját, „vörös” enklávéjukat hozták, s hozzák ma is helyzetbe.

 

Kapcsolódó cikkeink: 

 

Kalita Gábor: Harminc éve tartó sáskajárás, volt kommunista, s besúgó módra

 

Mit gondol, kedves olvasóm, ezek a sokat szenvedett emberek, a leszármazottjai, akik korábban nemzetiségi politikusok kijelentései által zsinórban észlelték, „ne bolygassuk az említett dekrétumokat,” kikre, melyik pártra (ha végképp elmentek  szavazni) adták le voksukat?

 

Hiba hibára halmozva, avagy mi választók sokszor hajlandók vagyunk elnézni „díszpintyeink” kapitális tévedéseit

 

A vertikális, választó központú politizálás szinte kiirtatott, ugyanis a döntéshozatalokban keményen kimaradt a választók általi véleményezés. Példaként említve: ha kisebb nagyobb problémákról számoltak be a pártokat életben tartó választók, független média, akkor rendszerint nem találtak meghallgatásra. Nem véletlenül, hiszen éppen az egyes megszólított politikusok, önkormányzati képviselők reszkírozták volna „ilyesmikkel” pókerarcuk további fényét, sikerességét? Nem bizony!? Ehelyett többnyire a ne szólj szám, nem fáj fejem jól bevált taktikát választották.

 

A politikusi kiállás – számtalan esetben – kútba esett, s ehelyett a politikusok részéről, a karakergyilkolászás szféráiba csúszott át, a KI, HA NEM ÉN viselkedés mód jegyében.

 

Írásainkon keresztül itt, a Körkép.sk hasábjain is szóltunk ezzel kapcsolatban időben. De azok a tapasztalt, ma már aktívan nem politizáló személyiségek, közírók is határozottan kifejezték ebbéli aggályaikat, s azt is, hogy a Bugárékkal való összepaktálás – a parlamentbe való, septében összehozott Összefogás címlet alatt való izzadságszagú bejutás kényszer idővel az MKP hátba szúrását jelentette volna.

 

Ugyanis, ez ideig mindannyian alaposan megismerhettük a minden hájjal megkent Bugár már-már szélhámossággal párosuló, maffia kormányt életben tartó politizálását.

 

Vagyis, maradt volna a saját zsebre játszás, s ennek fejében nemzetiségi magyarjainknak néha-néha oda lett volna vetve egy kis konc. Az is két gúnymosoly közepette, hiszen az ötezer eurós parlamenti képviselői fizetés, a kiemelt nyugdíj a négy évre szóló képviselői státusz a néhány, egymást piedesztálra emelő „parlamenti magyarunkat” már nem kötelezte volna semmire. Esetleg egy „pardonra,” négy év után.

 

Tabu téma a Beneš-dekrétumok és a területi önrendelkezés?

 

Ennek a „jelenségnek” az elmúlt néhány évtized alatt többször is szemtanúi lehettünk, hiszen példaként felhozva maga az ÖNRENDELKEZÉS fogalma tabutémának számított, a magukat máskülönben elitnek nevező politikusok soraiban. Ezt tapasztalhattunk most is, a parlamenti vitákban, s a szlovák sajtónak adott nyilatkozatokban, mely elutasítás magyar részről vonatkozott a Beneš-dekrétumokra, az önrendelkezésre is (lásd, az SaS vezérével, Richard Sulíkkal, s híveivel való tárgyalás alkalmával is).

 

Ez a gyávaság szinonímája volt. Az ilyen önfeladás révén a SaS s más szlovák pártok képviselői bátran nyújtották kezüket azok felé a magyar választók felé, mely magyarjaink képtelenek voltak tovább tolerálni az MKÖ egyes, sztárokká avatott politikusainak amatőr viselkedését.

 

Névváltoztatás közvetlenül a választások előtt?

 

Egy technikai megjegyzés azzal kapcsolatban (több évig vezetem könyvkiadót, s reklám ügynökséget), hogy mind a szakma, mind az én véleményem szerint is kapitális hiba volt egy 1998-óta működő, komoly struktúrákkal kiépített párt (MKP) nevét megváltozatni a választások előtt.

 

A volt MKP tagok részéről sokan azért nem az MKÖ-ra, hanem más pártra szavaztak, mert megzavarta őket a későn elkezdett kampány körüli vita, hercehurca, az új brand, logó, s egyes kétes figuráknak a személye. Kép: Körkép.sk

 

Hiába nevezzük ezt több párt összefogásának, az MKÖ esetében az MKP képezte, közel száz százalékban az alapot, ebből alakította ki struktúráit egy septében össze grundolt, s nemrég regisztrált párt az Összefogás, s egy, a mozgósítás szempontjából törpe párt, a Magyar Fórum a volt „hidas,” Simon Zsolt vezetésével. A választók zömét ugyanis alaposan megzavarta ez a korántsem jelentéktelen pártszervezési tévedés.

 

A zavaros, későn elkezdett nemzetiségi választási kampány következtében sokan szlovák pártokra szavaztak

 

Az is káoszt okozott a választók tudatában, hogy az egyes, Bugárhoz közel álló MKP-s politikusok azért tulajdonítottak görcsösen jelentőséget az MKÖ létrehozásának, hogy a Most–Híd szlovák-magyar vegyes pártot is be lehessen vonni – szerintük – az immár öt párti egyeztetésbe. Ez is (amit már sokan, politológusok, publicisták, közírók idejében észleltünk, s adtuk közre), keményen hozzájárult az ismételt bukáshoz.

 

Kapcsolódó cikkek: 

 

Kalita Gábor: A megvezetés taktikája

 

A volt MKP tagok részéről sokan azért nem az MKÖ-ra, hanem más pártra szavaztak, mert megzavarta őket a későn elkezdett kampány körüli vita, hercehurca, az új brand, logó, s azoknak a kétes figuráknak a személye, akiket évtizedek óta politizáló, MKP-s politikusok „éjek éjszakáján fű alatt” becipeltek az új politikai agglomerátum (MKÖ) soraiba. Volt közöttük olyan „napilapos” (pld. Gál Zsolt személyében), aki a korábbi években lapja hasábjain mást sem csinált, mint azt, hogy szidta a határ mögé szorult kisebbségeket maximálisan támogató magyar kormányt.

 

Bugáréktól „lódobogást” elvárni a nemzetiségi, nemzeti, s a hagyományos keresztény értékeket szolgálni kívánó MKP részéről a naivitás mintapéldánya

 

Mivel a Körkép.sk szerkesztői, publicistái szinte napi rendszerességgel számoltak be a választások előtt kialakult ügyes és ügyetlen tapogatódzásokról, fűbe rúgásokról, így csupán azokat a lényeges momentumokat említem meg, melyek felidézése a tanulság levonás érdekében nélkülözhetetlenek.

 

Halászás a zavarosban, avagy – gumibugyi a világ?

 

Az alaposan megkésett választási aktivitás, sok tili-toli értekezés, s politikusi csavar után legdöbbenetesebb s legskizofrénebb esemény a Most Híd aktérjaival való „egyesülési” tárgyalás során az volt, amikor az egyik keddi napon, egy „különös házasság” előjátékára került sor. Megszületett ugyanis, a közös képviselet.

 

Menyhárt József lemondása után ki legyen az MKP új országos elnöke?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

A korábbi, látványos zavarokat keltő „egyesülési” tülekedésben, káoszban, egyesek még a korábbi Bugár vezette MKP egyes vezetőségi tagjainak örömére egy ilyen befutó lista született: A listavezető a Most-Híd-as Ravasz Ábel lett, a második Bárdos Gyula, a harmadik Bugár Béla, többen a Most –Hídból, páran MKP-ból, s egy valaki az Összefogás pártból. Az utóbbi közül lehet olyan, aki a párt és helyhatósági munkával soha az életben nem találkozott.

 

Tehát, még mondja valaki, hogy egy ilyen bandérium felállítása nem-e magyarságunk nemzeti, etnikai hagyományokkal felvértezett pártjának (MKP) titkos szétverése felé irányult.

 

Ugyanis, a listavezető az a Ravasz Ábel lett, aki fogadott vendég politikus az anyaországi SZDSZ utódnál, a Soros által támogatott, s finanszírozott ultra liberális  Momentumnál.  Ennek egyik tagja Donáth Anna ittjártakor egy választási találkozón felszólalásával végigsértette a felvidéki magyarság egészét, s EU-s képviselőként zsinórban ma is az anyaország kormányát piszkítja, amolyan „szargentínis” alpári módon.

 

Tehát, ezt a listát hagyta jóvá nagy-nagy tapsikolás közepette néhány póker arcú MKP-s politikus is (akik már a parlament kiváltságokkal járó langyos „pocsolyájában” érezték magukat), de szerencsére a végső döntésre az MKP két nappal későbbi, csütörtöki OT ülésén került sor.

 

Ez a pult alatti megegyezés jóformán az MKP választóihoz el sem jutott volna, ha a Körkép, (s a felvidéki kommunikációs szürke zóna) nem értesíti széles olvasótáborát, a még épp ésszel gondolkodó magyarjainkat. Ez is azt bizonyítja, hogy politikusi főszereplőink számára a választó mars béli lény, az ő véleménye annyit ér, mint egy megrepedezett fagomb.

 

Így tehát, a választók döbbenetes felháborodása, s a még józan gondolkodású MKP-s politikusok elutasítása hozta meg azt, hogy az OT „ torkán” két nappal később már nem tudták lenyomni azt a békát, mely az MKP (vagy nevezhessük akár egyenlőre a számos választó számára idegenül hangzó MKÖ) bedarálásához vezetett volna.

 

Bugárnak ugyanis a parlamentbe való bejutás volt a fontos bárkik hátán is. A többi részvevőt csakis saját magas enklávéjának hasznára figyelve, már újraválasztott parlamenti képviselőként, vagyis öreg „traktorosként,” beszántotta volna.

 

Félresikerült, mindannyiunkat sértő politikusi kijelentések

 

A Felvidéken szinte közszájon forogtak az egyes pártpolitikusok lélegzetelállító kijelentései, ezennel nem foglalkozva Bugár Béla papírsárkányként, napi szinten eregetett hazugságaival, s blődségeivel.

 

Szinte a hanyatt vágódás erejével hatott az a kijelentés, miszerint: „Visszanyerjük a  felvidéki magyarság becsületét.”

 

A közel harminc éve regnáló, a választások során többször bukott, ma is ténykedő politikus arra talán álmában sem gondolt, hogy elsősorban a saját becsületét kellene visszanyernie? Ugyanis a felvidéki magyarság becsülete ma is, ebben a vesztes helyzetben is a helyén maradt.

 

A sok közül, egy másik „pipacsvirág:”

 

– „Felvidéken eljött az ideje annak, hogy végre, az istenadta nép akarata érvényesüljön.”

 

Kérdezem én: eddig, a harminc év folyamán, kinek, kiknek az akarata érvényesült? A funkcióhalmozó, csakis maguknak s a saját szűk enklávéjuknak kaparó politikusok „akarata?”

 

A ma már magát átverni nem hagyó, jól tájékozott felvidéki magyar választó ilyen „invitáló nyilatkozatot” is meg kellett, hogy emésszen, egyenesen az MKP elnökének szájából:

 

„Minden támogatót szívesen fogadunk…Káderezni nem fogunk…”

 

Tehát az etnikai párt esetében a fenti kijelentés szerint sorainkba jöhet mindenki, az ótvaros posztkommunista propagandista, a volt, magyarjainkat feljelentgető nemzetiségi besúgó, a kereszténygyűlölő stb.,Mert hát ugye – gumibugyi a világ (volt is erre bőven példa, az elmúlt harminc év alatt is).

 

Az ilyen típusú, kétes tartalmat hordozó kijelentések sajnos sok ezer, etnikai vonalon gondolkodó választót idegenítettek el a választásokon való részvételtől.

 

A sokszorosan ismételt bukás után egyetlen járható út a megtisztulás útja

 

Természetesen nemzetiségi közösségünkben eddig megszokhattuk, hogy a nem besimuló, nem az „elit” kedve szerint táncoló, ezeknek nem behízelgő média, hírportálok  szókimondó publicistáinak, politológusainak, közíróinak építő szándékú intelmeire nem kell odafigyelni, sőt, el kell küldeni őket a poklok poklainak fenekére. Hiszen ők azok, akik „díszpintyeinknek” rontják az imázsát, pókerarcuk fényét. Ja, hogy ezek eddig nem tettek semmi érdemlegeset nemzetiségi közösségünkért? Ez kit érdekel? Ők akkor is, a MI „liblingjeink.”

 

Kapcsolódó cikkek: 

 

Kalita Gábor: Elérkezett a pókerarcok alkonya?

 

Éppen ezért, vagyis azért is, az újra történő talpra állás KÖTELEZŐ, ám a mindig tájékozottabb választó nagyon is megnézi magának azt, hová is áll majd a jövőben.

 

Hathatós támogatás az anyaország részéről

 

A magyar kormány még soha nem juttatott ennyi támogatást a felvidéki magyarságnak, lásd óvodák felújítása és építése, gazdasági fejlesztések, kisiskolások, az etnikai párt hetilapjának, hírportáljának maximális, szinte erőn felüli anyagi támogatása stb., mint az utóbbi években. Hogy ezzel jól-e sáfárkodtak az illetékesek, ezt a kedves olvasó, a kemény fiaskóval végződő választások után döntse el maga.

 

Annyit persze megjegyeznék, hogy ezek szerint, az ÉVEK ÓTA FOLYÓ anyagi támogatást, nem az ÉVEK ÓTA FOLYÓ kemény pártépítésre, a választókkal való bizalmi kapcsolat megteremtésére, tehát egyben a választásokra való időbeni felkészülésre lett fordítva.

 

A ma már jól tájékozott, TETTRE KÉSZ felvidéki magyart nem lehet csak úgy átverni semmitmondó pótcselekvésekkel, trükkösen megfogalmazott papagáj szólamokkal, a választók igényeinek fű alatti negálása mellett. Nem lehet folytatni azt a gyakorlatot, hogy politikusként villogunk falusi színpadokon, zenélünk, virágcsokrokat osztogatunk akkor, amikor a kultúrházak melegét élvezve néhány épülettel odébb, iskolák, kisvállalkozások, családi házak, egészségügyi intézmények, öreg otthonok, alamizsna nyugdíjú idős emberek szerény otthonainak falai mögé beszorult a társadalmi, szociális frontokon az idegfeszítő gond. A probléma, ami sürgős megoldásra vár. Tehát ezek megoldása lett volna a feladata (a saját pókerarcuk fényezésére, eddig igencsak nagy gondot fordító), „elit”politikusainknak.

 

Persze, tisztelet a kivételnek, hiszen főleg az alapszervezetekben – akár kellő erkölcsi, anyagi jutalmazás nélkül – dolgoztak odaadó, helyi képviselők is.

 

A négy év folyamán aktív civiljeink kimondottan jól szerepeltek, mivel közösségünk érdekében súlyos plusz terheket is magukra vállaltak

 

A civil szervezeteink zöme is nagy-nagy erőfeszítések, anyagi gondjaik ellenére azon ténykedtek, hogy az olykor semmi jót nem hozó, furfangos „számítgatós” politizálás mellett érvényre jussanak a hetven százalékban keresztény, s hagyományos értékek mentén élő felvidéki nemzettársaink igényei is.

 

Amint ezt a fenti alcímben is megfogalmaztam, a 2009 óta számítandó ötödik bukás után etnikai pártunk – nevezzük azt MKP-nak, vagy MKÖ-nek –  egyetlen jövőbeni feladata, a párton belüli nem színlelt igazi megtisztulás folyamatának beindítása, az elmaradhatatlan kádercsere.

 

Vagyis, a KÖZÖSSÉGÜNKÉRT tenni akaró embertársainkat, rajtuk keresztül a választókat kell előtérbe helyezni, s nem a helyezkedés minden csínjával-bínjával megáldott, a választók előtt magukat elitnek tartó, semmitmondó, üres papagáj retorikával rendelkező, urizáló, KÖZÖSSÉGÜNKBŐL élő politikusokat, ismét csak dirigálni óhajtó „vén rókákat.”

 

Az ilyenek  olyan „hasamra csapok” kijelentéseket tettek közvetlenül a választások előtt (tisztelet a kivételnek), mintha közük sem lenne az elmúlt évek félrecsúszott politizálásához. Íme, néhány „csiszolt gyémánt” ezek közül:

 

Gombázni voltak?

 

– Senki sem lehet elégedett a mostani helyzettel. Ezért kell másként csinálni és gyökeres változásra van szükség.

 

(Megjegyzés: Okoskodó, „rutinér politikuskáink,” a húsz-harminc év folyamán merre jártatok? Gombázni voltatok?)

 

 

Kapcsolódó cikkeink:  

 

Kalita Gábor: Kilépni a komfortzóna buborékából

 

– Nem szabad megengedni, hogy olyan paktum szülessen, amely egyesek túlélését biztosítja.

 

/Megjegyzés: Az „EGYESEKRŐL” kik döntenek? A mai  „vezérkar” azon alibista tagjai, akik négy év alatt jóformán csak akkor mutatták magukat, amikor nem „lőttek,” s közvetlen a választási időszak kellős közepén bújtak elő komfortzónájukból, nagy-nagy csinnadratta közepette? Addig jó volt nekik a számukra sok pénzt hozó, pártmunkájuk rovására menő, figyelemelterelő funkcióhalmozás, a falusi kultúrházak színpadainak kényelme?

 

–  Én, mindent megtettem…

 

(Megjegyzés: VALÓBAN???)

 

Bíztunk, drukkoltunk, őszinte meglátásainkat időben közvetítettük, de sajnos hiába. A „Szomorú vasárnap” sok honfitársunkat megrendítette.

 

Ennek ellenére: Hajrá Felvidék!

 

Kalita Gábor

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 22 olvasónak tetszik ez a cikk.