Janka, Zsanett
  • HUF: 346.54
  • USD: 1.11
  • 11 °C
  • 15 °C
Mindennapjaink

Egy privát felmérés adatai fészbukos szokásainkról

Hogy a Facebook mennyire szolgálja az esetlegesen hozzá kapcsolt mélyebb tartalmakat, felmérésemből kiderül

A közösségi hálón a legkülönfélébb tartalmak jutnak el hozzánk, melyek közül kiválaszthatjuk a számunkra érdekes, hasznos, fontos információkat, témákat.  Tény, hogy sok az épülésünket szolgálja, de ennek az ellenkezője is igaz. Persze akadnak bőven semlegesnek vélhető tartalmak is, amolyan könnyű műfaj, melyek spontán magukkal ragadják az egyént. Ezek többsége leginkább a közös szórakoztatást, időtöltést hivatott biztosítani. Ilyenek a legkülönfélébb lánc-tevékenységek is, melyek hatalmas tömegeket képesek aktivizálni.

 

Március végén hozzám is eljutott egy felhívás, mely arra buzdított, hogy tegyek ki magamról egy fekete-fehér fotót. Ez a szórakozási forma egy összefüggő, végeláthatatlan lánc-sorba kapcsoló, közösségé olvadó szelfizés, melyben minden egyén megmutathatja saját nagyszerűségét, szépségét, stb., így elősegítve az adott személy pozitív önértékelését.  Ám hogy mennyire szolgálja az esetlegesen hozzá kapcsolt mélyebb tartalmakat, ez a következő felmérésből kiderül.

 

De lássuk előbb a felhívás szövegét:

Hirdetés(x)

 

„Sajnos, mi nők, nagyon gyakran csak kritizáljuk egymást ahelyett, hogy kiállnánk egymás mellett, és belátnánk, hogy minden nő gyönyörű a maga módján…

Mert mi mindannyian szépek vagyunk…

(Rakj fel egy fekete-fehér fényképet magadról, amelyen egyedül vagy, és jelölj ki 25 vagy annál több szép nőt (csúnyák nincsenek!), hogy ugyanezt tegye.

Azért választottalak, mert gyönyörű vagy és inspirálsz engem…

Csináljunk valami pozitívat!!!

Építs a pusztítás helyett!

(MÁSOLD A SZÖVEGET ÉS RAKD FEL A KÉPED)”

 

Egy nap gondolkozás után jutottam el oda, hogy elfogadom a kihívást, de megtoldom a képet egy történettel, pontosabban egy elolvasandó szöveggel.

 

 

 

Érdekelt, hány ember szán időt ennek elolvasására. Első pillanatban csupán a kíváncsiság vezérelt, a másodikban határoztam el, hogy felmérést készítek. Így született meg menet közben a prózaballadának nevezett írásom is.

 

Nézzük hát a kihívásra tett válaszreakciómat:

 

„Köszönöm szépen N.I-nek a kihívást. Más, egészen közeli ismerősöm úgysem jelölt volna, mert alapos sejtése támad, hogy ezt a játékot én úgyis „jól” elrontom majd. Mert miért és kinek is kéne bizonygatnom, hogy szép vagyok? Magamnak? A világnak? Persze egyetértek, mindnyájan szépek vagyunk (a férfiak is!), ám ez a bennünk lakó láthatatlan LÉLEK titka!

 

De megígértem Ildinek, hogy majd alszom rá egyet. Aztán előkerestem én is gyermekkori képeimet, mint ahogy többen, például B. G.


Az első, amelyet kiválasztottam, egy kőkemény naturalista fotó. A szomszéd néni készítette, úgy hirtelen az utcán, a Szent János szobornál, Anyánk tudta nélkül, aki haragudott is érte: „Minek kellett őket levetetni ezekben a ruhákban?!” Ketten vagyunk a képen a bátyámmal, (ő is nagyon szép!) a leghétköznapibb gúnyánkat viseljük, a lábamon a cipő legalább 2 számmal nagyobb a kelleténél, mert a sajátomnak éppen levált a talpa. „Jó lesz, amíg keresek másikat”, mondta Anyám, mert akkor éppen nem volt ideje. A „tyepláky” is jól buggyosodik a térdemen, mondom, olyan igazi, naturalista fotó. Bizonyára a ruhát is, cipőt is a bátyámtól örököltem, de van ott rajtam egy csuda aranyos kötényke, és ebből látni, hogy én kislány vagyok. Körülbelül 1957-et írhattunk.

De nem sikerült jól a kép bemásolása, nagyon homályos lett. Így egy másikat választottam. Úgy rémlik, fekete szalag van a hajamban, mert Nagyanyám temetésére készültünk Sopronba, ám ekkor, 1959 –ben, Anyámnak Pozsonyban kellett kérvényeznie, hogy átléphesse a szlovák határt. Az engedélyre 2 hetet kellett várni, így aztán lekéste saját anyja temetését. Komáromban ekkor még komppal kellett átmenni a dunai holt-ágon.

Persze jelen esetben mindez mellékes, a lényeg, hogy mindkét képen gyönyörű vagyok. Ezt onnan tudom ilyen határozottan, mert Apám mondta. Gyakran szólított így: Gyönyörű Virágszálam! És ha Ő mondta, akkor az igaz! Mert Apám sohasem hazudott. Tönkre is ment „rendesen” …

Nem emlékszem, hogy bárki más mondta volna később, hogy gyönyörű vagyok. De valahogy nem is igényeltem, nem volt miatta hiányérzetem. Persze igyekeztem én is csinos lenni, de tudtam, hogy személyiségem lényege nem ebből fakad.

Amikor eljött számomra az Igazi, azt mondta, azért szeret, mert én „olyan okos vagyok”. Érted, ezt ő mondta, nem én. Nevettem is ezen a férfitól jövő nem szokványos széptevésen.

 

Aztán jó néhány évvel később eljött az Igazibb, a Párom, aki még a csillagok közül is velem van. Ő még ennyit sem mondott. Azt mondta, azért döntött mellettem, mert én tudok vele bánni. Időnként lelkendezve odakiáltott engem az ablakhoz, és mutatott kifelé: „Nézd, Mamus, nézd csak, micsoda jó nő !” Én meg csak nevettem, vidáman és őszintén: valóban. Szerette a szépet, gyönyörködött benne. Művészember volt. Tudom, hogy nagyon szeretett engem. A lelkemig látott.

 

Nos, e prózaballada végén, ha kedve támad bárkinek még egy fekete-fehér fotót megnézni rólam, előbb az albumokra kattintva, majd pedig az idővonalra feltöltött fényképek sorában megtalálja a gimnáziumi tablóképemet. Közvetlenül az újévköszöntő mellett van, mert idén január 2-án töltöttem fel.

 

Aki végigolvasta a szöveget, esetleg rákeresett a gimis fotóra is, kérem szépen hagyjon ott, vagy itt, a szövegre visszautaló rövid hozzászólást, vagy jelet. Pl. érzelmi megnyilvánulást kifejező matricát, ne csupán a képre reagáló emotikont. Köszönöm.

 

Buday Mária: Prózaballada két gyermekkori emlék kapcsán”

 

 

Tehát, mint kiderül, csupán az írás legvégén fordultam ismerőseim felé azzal a kéréssel, adják jelét, hogy végigolvasták a szöveget.

 

Összegzés:

Az első 24 órában 40 ismerősöm lájkolta a képet, ezek közül összesen 6 személy küldött számomra visszajelzést, melyből egyértelművé vált, hogy elolvasta a hozzá kapcsolt történetet. A későbbiekben még néhányan végigolvasták a szöveget, de addigra már megjelent köszönetnyilvánításom a 6 visszajelző irányába.  Az adatokból kitűnik, hogy a közösségi oldalon néhány másodpercet szívesen fordítunk a képek lájkolására, de az egy – két percet igénylő szöveget már nagyon kevesen olvassák el. Jelen estben ez a lájkolók 6,6 százaléka.

 

Elgondolkodtató mindenki számára.

 

Buday Mária

Képek: A szerző felvételei

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket