A 2020-as parlamenti választás a felvidéki magyar képviselet teljes bukását hozta. Kivétel nélkül, és sajnos megérdemelten. A kiútkeresés azóta is akadozik, mint ahogy az elengedhetetlen személyi konzekvenciák levonása is. A Körkép.sk-n ezért társadalmi vitát indítottunk a felvidéki magyar politizálás jövőjéről.

 

Akik felkérésünket eddig elfogadták, illetve véleményüket kifejtették:

 

Solymos László (Most-Híd),

Nagy József (Összefogás/Magyar Közösségi Összefogás),

 hirdetes_810x300  

Németh Gabriella (MKP)

Keszegh Béla (Független)

Forró Krisztián (MKP)

Samu István (Új Egység Mozgalom)

Mede Ferenc (párton kívüli)

Nagy Dávid (MKP, Via Nova)

Orosz Örs (Összefogás/Magyar Közösségi Összefogás)

Pallér Péter (Jobbik)

Papp Sándor (MKP)

Borbély József (Független)

Agócs Gergely (Összefogás/Magyar Közösségi Összefogás)

Vavrek István (Most-Híd)

Halász Béla (független)

Berényi József (MKP) – egy nagyobb interjú részeként

 

A társadalmi vita tovább folytatódik a Körképen. Az elkövetkező napokban többek között Feszty Zsolt, Király Zsolt, Bindics László (Magyar Fórum), Őry Péter (MKP), Forró László (MKP), Forgács Attila (PS Magyar Platform), véleményét is közöljük.

 

A Körkép.sk továbbra is várja a politikai vezetők, intézményvezetők, civil személyek, közéleti szereplők, mint ahogy olvasóink véleményeit is.

 

Fehér István (pártonkívüli) komáromi lakos, tanár, iskolaigazgató, független politikai gondolkodó

 

Mit csinál Fehér István ezekben a napokban, mivel foglalkozik március óta?

 

A járvány senkit sem került el, így az országos intézkedések engem is, mint intézményvezetőt munkahelyemen, a bátorkeszi Kováts József Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában érintenek. Idén augusztus elsején lesz egy éve, hogy egy sikeres pályázat után átvettem egykori iskolám irányítását a szülőfalumban. Igyekszem megfelelni minden előírásnak, biztosítani a szükséges higiéniai feltételeket elsősorban az ott dolgozó kollégáknak, de június elseje után azoknak a gyerekeknek is, akiknek a szülei úgy döntöttek, hogy behozzák őket az iskolába erre az egy hónapra. Az önkormányzattal karöltve próbáljuk túlélni, megoldani ezt a senki által eddig nem ismert furcsa helyzetet.

 

Egyébként pedig a jelenleg iskolánkban futó három pályázat szempontjából kettőben fura módon szinte jól is jött ez a helyzet. A sportpályánkat késő ősszel sikerült teljesen felújítani, így az új fű erősödhet, s mire normál üzemmódban folytatódhat az oktatás, a pályánk teljes mértékben, korlátozások nélkül használható lesz már. A másik éppen futó munkánk pedig 3 tanterem teljes felújítása: a nyelvi laboratórium, az iskolai könyvtár és az informatikai terem munkálatai is folynak. Most, hogy csak kevés gyerek mozog az épületben, senki senkit nem zavar, tehát zavartalanul „szépülhetünk” belsőleg. Ide kívánkozik még, hogy az épületünk főbejárata előtti udvarrész is végre megújulhat az őszi csőtörés után, amikor is egy 30 m hosszú, 4 m mély gödör hetekig éktelenkedett előttünk. A tél miatt a felszíni munkákat már nem tudtuk befejezni. Jövő héten viszont az önkormányzat hathatós segítségével remélhetőleg ennek a dolognak a végére is pontot tehetünk.

 

DAC meccsen a lányommal

 

Nem hagyhatom ki azt sem, hogy ezekben a „vírusos hetekben” mint pedagógusi kar, többször is brigádot szerveztünk és ennek a hatalmas épületnek több alagsori termét is rendbe raktuk. Ennek köszönhetően 8 helyiséggel többre számíthatunk, amennyiben úgy hozza egyszer a szükség. Az épületünk előtti hatalmas zöld parkot és a kiskertet a szülői munkaközösség segítőkész tagjai újítják majd fel, mindenki nagy örömére. A távoktatás feladatainak teljesítése mellett tehát igyekeztünk megcsinálni azokat az elmaradott munkákat, amelyekre hosszú évekig valahogyan soha sem volt idő. Munka mindig van, csak észre kell venni és meg kell csinálni! Külön öröm számomra, hogy ebben számíthatok a szülők, pedagógusok, az iskolai személyzet és természetesen kenyéradó gazdánk, Bátorkeszi község önkormányzata, polgármesteri hivatala segítségére is.

 

Hogyan értékeli a parlamenti választások eredményét önmaga, a magyarokat megszólító politikai pártok és össz-szlovákiai szempontból?

 

Soha nem voltam semmilyen politikai pártnak a tagja sem 1989 előtt, sem utána. Valamikor leginkább az Együttélés mozgalommal szimpatizáltam, főleg Duray Miklós személyének hitelessége és a mozgalom kitűzött céljai miatt is, de nem lettem a tagja. Akkor először tapasztaltam meg ugyanis, hogy ott is, mint a többi újonnan létrejött pártok körül is lebzseltek a régi kommunista nomenklatúra tagjai. Akkor azt mondtam magamnak, hogy azokkal én semmilyen szinten nem tudok egy karámba tartozni! Olyan volt a neveltetésem, amibe egy ilyen dolog nem fér bele. Nem bántam meg soha, hogy így döntöttem.

 

Most is éberen figyeltem a magyar pártok vergődését és pontosan olyan lett az eredmény márciusban, amilyenre számítottam. Magyar állampolgárként nem szavazhatok már lassan 10 éve. Bevallom viszont, hogy most, ebben a politikai „katyvaszban” nem hittem, és el se mentem volna, ha tehettem volna, akkor sem. Mert nem érdemelték meg! Be kellett végre következnie annak, hogy senki ne üljön ott, mint magyar, aki ezekből a „magyar” pártokból él! A választási bukta tehát sehogyan nem befolyásolta az életemet.

 

A „Most –Híd” projekt végre pontosan azt kapta, ami már rég járt nekik. 1989 után a felvidéki magyarságnak ők okozták minden szempontól – de főleg a megmaradásunkat szem előtt tartva – a legnagyobb kárt. Szégyellje magát az, aki ezt a projektet, ezt az átverést kitalálta! Ez a párt kizárólag a pénzről és a pozíciókról, egyes emberekről szólt keletkezésétől a végéig. Végre észre is vette ezt nagyon sok felvidéki magyar ember. Épp ideje volt! Egyetlen hozománya a „szlovmagyar identitás” lett a köztudatban, ami nem is létezhet, ahogyan fából sem lehet vaskarikát csinálni! Az MKP pedig próbált előre menekülni, de szerintem rossz lóra tett, mert az Összefogás nevű formációban – bár voltak/vannak jóérzésű, tenni akaró fiatalok is – de mögöttük ott sunnyogtak a más pártokból átvedlett megélhetési politikusok és ez azt az eredményt hozta, amit.

 

Jászón a feleségemmel

 

Ezért bekövetkezett az, hogy soha nem látott mennyiségű magyar szavazat ment el szlovák pártokra, ami szégyen! Úgy látszik, nekünk tényleg Mohács kell, de az folyamatosan! Akkor tudunk tisztábban gondolkodni és főleg talán egy kicsit összefogni is. Felvidéken nem lenne szabad még két pártban sem gondolkodni, mert nem vagyunk már sajnos félmilliónyian sem! Nem siránkozni kell a 120 ezer eltűnt felvidéki magyarról 10-12 év alatt! Ha tényező akarunk lenni Pozsonyban, egyetlen párt lehet csak, amely világos célok eléréséért harcol.

 

Ilyen cél mindenekelőtt az autonómia! De teljeskörű, területi, kulturális, iskolai stb.! 1989 után véleményem szerint nem láttunk évekig tisztán. Azok, akik a régi rendszer kegyeltjei voltak, ezt alaposan ki is használták, jól megtollasodtak belőle, jókor voltak megint jó helyeken. Őket soha nem érdekelte a közös érdek, holmi megmaradás, gazdasági fejlődés, kultúra, egészségügy és iskola, csak a pénz! És vannak közöttük magyarul beszélők is szép számmal!

 

1994. január 8. Komárom volt egy olyan mérföldkő, amelyből jól is kijöhettünk volna, ha ott és akkor kikiáltjuk az autonómiát! Ott voltam és emlékszem a bezengett bombariadóra, amiről már akkor tudtuk, mondtuk is egymásnak, hogy hazugság! Ott indult el tulajdonképpen valakinek a „politikai karrierje”, amiből máig jól megszedte magát.

 

Évtizedekig tudta aztán hülyíteni, de főleg megosztani a felvidéki magyarokat. Attól a naptól kezdve a többi magyarul beszélő pozsonyi képviselő is azt a szöveget tolta, hogy az „autonómia most (meg MOST) nem időszerű” meg hogy „nem kell feltépni régi sebeket”, „legyünk megértők, lojálisak a többségi nemzettel szemben” és folytathatnám.

 

Ahogy mondtam, nem voltam semmilyen párt tagja, de véleményem mindig volt, aminek sokszor, sok helyen hangot is adtam. A magam módján, szinte magányos farkasként éltem és élem meg felvidékiségemet, magyarságomat. Elsők között vedlettem le magamról az erőszakkal elszlovákosított keresztnevemet, mihelyt ez törvényi háttérrel lehetségessé vált. Tettem ezt elvi megfontolásból és lelkiismereti okoknál fogva is. 2011-ben pedig az elsők között voltam, aki felvette a magyar állampolgárságot.

 

Péter bátyámmal Prágában

 

De számomra természetes volt, hogy be is jelentem azt a szlovák hivatalok felé. Talán az egyetlen voltam, aki ezt megtettem állami alkalmazottként, beosztottként úgy, hogy akkor még a nyugdíjazásom is a távoli jövőben volt, tehát teljes volt a bizonytalanság a hogyan-továbbal kapcsolatban! Megtörtént olyan, hogy fegyveres kommandósok jöttek be délelőtt az osztályba, amikor épp 15 éves elsősöknél voltam bent földrajz órán. A szlovák hivatalos papírjaimat akarták elvenni, amelyeket természetesen nem adtam oda a mai napig sem. Végig magyarul beszéltem hozzájuk a gyerekek előtt, ők persze „államnyelven” kommunikáltak velem. Azóta is mosolygok azon, hogy vajon kitől is tudták meg, hogy abban a nagy épületben hol is vagyok éppen, mert pontosan tudták, hová kell jönniük! Tippem persze van 100%-os, de azt meghagyom magamnak.

 

Besúgókkal tele volt és van a padlás még manapság is. Rendőrségi idézések, kihallgatások sora következett, de nyugodtan mondhatom, hogy ma is mindent pontosan úgy csinálnék ebben az ügyben is. Úgy gondoltam, hogy tartozom ennyivel is a szüleimnek, akiket az akkori hatalom földönfutóvá tett és mindenüket elvett. Tartozom magamnak is, mert mindig is csak szigorú elvek mentén tudtam élni és soha nem tudtam azonosulni azzal, hogy hivatalos irataimon idegen címerek éktelenkednek. És tartoztam a sok ezer volt és jelenlegi diákomnak is, akik hittek/hisznek bennem, és akiknek be akartam bizonyítani, hogy amiről beszéltem megmaradásunkkal, magyarságunkkal kapcsolatosan az úgy is van, és igenis az adott szó is kötelez!

 

Hiszem ugyanis, hogy a jó példa egy ilyen helyzetben is többet ér bármi másnál! Az ember, pláne, ha pedagógus és gyerekek között éli a mindennapjait, csak egyszer hagyja meghajlítani a gerincét, de abból, míg él, nem mászik ki soha! Az egyenes út szinte mindig nehezebb, mint a kacskaringós, és ezt is gyakran mondogattam a diákjaimnak.

 

Székesfehérváron, a Szent Korona másolatával

 

Visszatérve a politikusainkhoz, szerintem ők itt (is) hibáztak! Amikor látták, hogy a hatalom vegzál mind a nyolcunkat, hiszen akkoriban tele volt velünk a sajtó, lépniük kellett volna! Tudom szinte valamennyiükről, hogy ugyanúgy magyar állampolgárok, mint én. Nekik kutya kötelességük lett volna akkor azonnal előbújni a „farbával”, sőt, ösztönözni a felvidéki magyar embereket arra, hogy bátran tegyék meg ők is, mert 2-300 000 magyarral a hatalom nem tud kezdeni semmit! Ennyi embert nem lehet megfosztani alapvető jogaitól még ebben az országban sem, még ebben az EU-ban sem! De nem tették meg, csupán politikai nyilatkozatokat tettek, mintha ezzel segítenének nekünk.

 

A szlovák pártokról sokat nem mondanék, de az mindenképpen jó, hogy pl. az SNS sincs már a parlamentben, Mečiarékat meg már lassan el is feledjük. Jó hogy változás következett be  a kormányrúdnál is. De az idő mutatja majd meg, hogy Matovičék mennyire váltják be ígéreteiket, sikerül-e nekik a tolvajokat, a gyilkosságokra felbújtókkal együtt börtönbe juttatni. Friss ugyebár a „100 fős találkozó” amely Trianon gyásznapja előtt volt két nappal Pozsonyban. Nos, ez majdnem rosszul sült el. A miniszterelnök hagyta magát befolyásolni a sovén szlovák sajtó által és én értem, hogy neki nagyon tudni kell lavírozni a sajátjai és a magyarok között.

 

Remélem viszont, hogy lesznek mellette olyan magyarok, akik akár négyszemközti beszélgetések alkalmával, de megpróbálják a szinte lehetetlent. Ha megérti és bevállalja azt is, hogy ő többé nem lesz miniszterelnök utána, akár az autonómia is elérhető! Már hallom is a hangos nevetéseket e mondat után, de kérdezem én: ha nem lesz autonómia, vajon hány évünk van még a szülőföldünkön? Nincs tovább, mert vége van! Elfogytunk, ezért valóban most vagy soha!

 

A Brüsszelben tett látogatásomkor (a kettős állampolgárságommal kapcsolatban) meggyőződtem arról, hogy az EU nem is akar foglalkozni az őshonos európai kisebbségekkel. Ott bizony a lőtéri kóborkutyát nem érdekli ez a téma sem! Sőt, azóta az is kiderült, hogy „Brüsszelisztánban” kimondottan gyűlölnek szinte mindent, ami magyarországi vagy magyar! Sajnálom mindazokat, akik még mindig nem vették ezt észre. Mindenféle biológiai aberráció, vagy uborka görbület, papírok nélküli migráns fontosabb az EU-ban, mint a saját őshonos, tehát európai kisebbségek, akik nem mellesleg adófizetők!

 

Szerintem az EU az utolsókat rúgja, és ez a járvány idején is tisztán látható. Aki követi az eseményeket, tudja, hogy miről beszélek. Erősebbnek látszó államok is megszűntek már – ez sem lesz örökös! Mert nem az emberi érték, hanem a pénz az elsődleges, egy hatalmas porhintés, hülyítés az egész! Ezt azért mondom, mert hazai ügyeinkben nem számíthatunk az EU-ra. Nekik mi piac vagyunk, ahol ki lehet zsigerelni az olcsó munkaerőt és ahol el lehet adni a nyugati bóvlit és a gyöngébb minőségű árut! Felvásároltak mindenünket és nem mi szabjuk meg, hogy idehaza mi mennyibe kerül. Csak figyelni kell pl. a szomszédos Ausztriában és még tovább. Lenéztek és lenéznek bennünket, mint afféle szegény rokont. Csak az olcsó munkaerőnk számít! Nekem ez a véleményem.

 

Mi lehet a hogyan tovább? receptje a felvidéki magyar képviselet számára, és a jövőt illetően hol látja benne esetlegesen a saját szerepét?

 

Meg kell említenem, hogy ebben egyetértek az előttem szóló Mede Feri és Borbély József  által is kifejtett véleményekkel. És mivel pedagógus és apa is vagyok, talán a legfontosabbnak  én is a szerves magyar műveltséget emelném ki. Innen nézve persze nagyon messzinek és lehet, hogy már elérhetetlennek is tűnik sokak számára, vagy akár megfoghatatlannak is.

 

De mint tanárember és magyar apa, én mélyen hiszek abban, hogy először is emelni kell alaposan az átlagos műveltségi szinvonalat, ami azzal is járhat, hogy az értéktelen kultúrszemetet el kell tüntetni a sajtóból, vagy egyes temékeket egyszerűen meg kell szüntetni! Hogy az nem demokratikus? Miért, az mennyire az, amit pl. a kereskedelmi csatornákon ömlesztenek rá a még fejlődésben levő fiatalokra? Én ezt a fiatalság megfertőzésének, amerikanizálódásának, hülyítésének nevezem.

 

Tibód. Székelyföld

 

36 éve vagyok gyakorló pedagógus. Végignéztem azt, hogy mennyire teret nyer a fiatalok körében a nihil, a semmittevés, a céltalanság, a bóvli és folytathatnám. Csupa értéktelen semmi, ami becsapja a jövő nemzedékét. Már nincsenek példaképeik, akik vannak, azok meg nagyon rossz, értéktelen példák! És itt sorolhatnám a neveket a kultúra, a zene, a sport és egyéb területekről. Bennünket, a mi magyar fiataljainkat csak az igazi, a klasszikus magyar műveltségre alapozott szellemiség menthet meg!

 

Nekünk semmilyen szellemi értékért nem kell a szomszédba menni, nekünk nem kell a másokét lopni, mert a mi kultúránk egy és utánozhatatlan! És pontosan ezért vannak népek, akik gyűlölnek bennünket, mert irigykednek ránk, vagy kisebbségi komplexusaik vannak velünk szemben. Ők pontosan tudják, hogy mi jók voltunk és jobbak is lehetnénk pl. a mai nívónál. Ha most nem kongatjuk meg a vészharangot, még nagyobb bajban is lehetünk! Ezt is már átélhettük pontosan azokban az időkben, amelyek a trianoni zsákutcába vezettek bennünket 100 éve! Akkor kezdődött idehaza a baloldal országlása, a sokéves vörös terror! 89-ben azt hittük naivan, hogy már vége, de hatalmasat tévedtünk, hagytuk magunkat becsapni, átverni és majdnem kisemmizni is! Szerintem semmiféle bársonyos forradalom nem volt! Egy megszervezett kommunista hatalomátmentés volt, semmi több!

 

A hazai magyar politikumnak most van támasza az anyaországban. Aki ezt nem látja, az nem is akarja, vagy vak, vagy csak simán liberális. Ez bizony komoly mankó, kapaszkodó, de én reménykeltőnek is nevezném. Ezt el kell fogadni, ebbe ma bele kell kapaszkodni, mert egy a Nemzet és nem kell törődni holmi gúnyhatárokkal. Tény, hogy az én életemben ilyet még nem tapasztaltam az anyaország részéről, és már elmondhatom, hogy a kenyerem javát bizony megettem. A saját szerepemet amíg a pályán vagyok ugyanúgy látom, mint eddig. Teszem a dolgomat, amíg bírom ugyanúgy, ugyanazon elvek mentén, ahogyan eddig.

 

A visszajelzésekből úgy látom, hogy megérte sok dolgot bavállalni, kimondani, megcsinálni és engem ez tesz boldoggá. Elégedett soha nem vagyok, mert mindig lehet mindent még jobban csinálni, csak erő, egészség és meggyőződés meg persze hit kell hozzá. A pedagógusnak is kell kapaszkodó, kellenek célok, hiszen ha nem látja ezeket, értelmetlen amit csinál!

 

Hogy látja a jelenlegi kormánykoalíció és a magyar – szlovák kapcsolatok alakulását az elkövetkező 4 évben?

 

Ebből a kérdésből sem hagyhatjuk ki a mi elmúlt 100 évünket. Nem tudunk elvonatkoztatni tőle, mert ebbe születtünk, és ez itt ül a nyakunkon. A felvidéki magyarság szempontjából teljesen mindegy, hogy ki van hatalmon ebben az országban, mert sajnos nem mi vagyunk ott. A közöttünk levő ellentét antagonisztikus, mert amit mi a sajátunknak tekintünk, arról ők pontosan az ellenkezőjét állítják. Ha bárki (most pl. Matovič) is van hatalmon nem fog nekünk kínálni semmit. Nekünk kell nem is kérni, hanem folyamatosan, okosan, de határozottan követelni.

 

Elsőként a történelmi tévedéseiket kellene velük tisztázni, mert ez nélkül semmi nem fog sikerülni! Ez az alap. Túlélésünkkel kapcsolatosan radikális lépésekre van szükség, mert katasztrofális méreteket ölt már régóta a számbéli fogyásunk! Az, amit eddig a politikai elitünk képviselt, totális zsákutca! Kövezzenek meg érte, de a számok engem igazolnak! Van persze mit tenni saját magyar családi berkeinken belül is és itt persze, hogy a magyar iskolákra gondolok! Számomra elfogadhatatlan, hogy akár egy magyar gyerek is szlovák iskolába járjon! Süket duma, hogy majd úgy jobban érvényesül. Ez nem lehet felsőbbrendű cél, mint magyar gyökereink gondozása!

 

Nincs fontosabb, mint a magyar megmaradás! Ezt bármi áron, de csinálni kell! Ezrével, tízezrével vagyunk, akik magyar iskolákból értük el azt a maximumot, amit lehetett – itt az egyetemi végzettségre gondolok. Ma pedig már az sem biztos, hogy a magyar vagy a szlovák iskola után idehaza tanul, mert elmegy külföldre és angolul, németül, spanyolul stb. tanul tovább! A saját családomban van épp erre példa! Aki akar, elérheti a célját, de mindennél fontosabb, hogy megmaradjon annak, akinek az Isten teremtette! Ha végzett, akkor pedig jöjjön haza, mert hiányzik a magyar értelmiség a Felvidékről! További fogyatkozását az értelmiségi rétegnek ez a közösség már nem bírja el!

 

Székelyföld Egyes Kő

 

A magyar – szlovák kapcsolatok alakulását azért most én is egy picit pozitívabban látom, pontosabban kevésbé negatívan, mint eddig bármikor. Magyarországon már 10 éve egyfolytában van nemzeti kormányzás, nálunk pedig először érzek némi közeledési készséget az új szlovák vezetés részéről. Ha túl leszünk ezen a „vírusos” időszakon és elkezdődik az érdemi kormányzás, meg fog mutatkozni, komolyan gondolja-e, a szlovák fél a közeledési politikáját.

 

Szerintem mindkét félnek most fontosabb a V4 összetartása, mint akár a felvidéki magyarság megoldásra váró gondjai, de kívánom, hogy ebben egy jó nagyot tévedjek! Az is tény, hogy csak akkor vesznek bennünket komolyan, ha következetesen, emelt fővel kérjük mindazt, ami nekünk jár, mert mi itthon vagyunk sokszáz, vagy ezer éve a Kárpáthazában és bizony nem a tegnapi vonatról szálltunk le! Ezzel el is mondtam, hogy hosszútávlatokban és nem 4 éves ciklusokban gondolkodom a felvidéki magyar jövő tekintetében! Nekünk meg kell maradni magyarnak a saját szülőföldünkön mindig és mindenféle körülmények közepette!

 

Az interjút készítette: Király Zsolt

Képek: archívum

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 64 olvasónak tetszik ez a cikk.