Virág
  • HUF: 361.00
  • USD: 1.19
  • 1 °C
  • 5 °C
politika

Feszty Zsolt a Körképnek: Ez a dekadencia kora. Rossz a csapat, nincs kiért kimenni a pályára

A mi utunk Budapesten át vezet a pozsonyi parlamentbe. Máshogy már nem fog menni.

Nyitókép: Felvidek.ma

 

A 2020-as parlamenti választás a felvidéki magyar képviselet teljes bukását hozta. Kivétel nélkül, és sajnos megérdemelten. A kiútkeresés azóta is akadozik, mint ahogy az elengedhetetlen személyi konzekvenciák levonása is. A Körkép.sk-n ezért társadalmi vitát indítottunk a felvidéki magyar politizálás jövőjéről.

 

Akik felkérésünket eddig elfogadták, illetve véleményüket kifejtették:

 

Solymos László (Most-Híd),

Nagy József (Összefogás/Magyar Közösségi Összefogás),

Németh Gabriella (MKP)

Keszegh Béla (Független)

Forró Krisztián (MKP)

Samu István (Új Egység Mozgalom)

Mede Ferenc (párton kívüli)

Nagy Dávid (MKP, Via Nova)

Orosz Örs (Összefogás/Magyar Közösségi Összefogás)

Pallér Péter (Jobbik)

Papp Sándor (MKP)

Borbély József (Független)

Agócs Gergely (Összefogás/Magyar Közösségi Összefogás)

Vavrek István (Most-Híd)

Halász Béla (független)

Berényi József (MKP) – egy nagyobb interjú részeként

Fehér István (pártonkívüli)

 

A társadalmi vita tovább folytatódik a Körképen. Az elkövetkező napokban többek között Forgács Attila (PS Magyar Platform), Bindics László (Magyar Fórum), Őry Péter (MKP), Forró László (MKP), Király Zsolt véleményét is közöljük.

 

A Körkép.sk továbbra is várja a politikai vezetők, intézményvezetők, civil személyek, közéleti szereplők, mint ahogy olvasóink véleményeit is.

 

Feszty Zsolt (pártonkívüli) református lelkész, vállalatmenedzser, komáromi helyi képviselő, aktivista

 

Feszty Zsolt

 

Mit csinál Feszty Zsolt ezekben a napokban, mivel foglalkozik március óta?

 

Eredendően református lelkész vagyok, s ezt tekintem elsőrendű hivatásomnak, mégha 8 év lelkészkedés után 2005 óta – egy 2 éves budapesti szolgálatot követően, hazatérve – lelkészi állás nélkül is maradtam. Egy kis iróniával azt is mondhatom, hogy a Jóisten úgy rendezte, hogy az elmúlt 15 évben nem az egyház fizette a szolgálatomat, hanem azok a multinacionális vállalatok, amelyeknél menedzseri pozíciókban dolgoztam. 2016 őszétől fogva egy autóalkatrész forgalmazó román-magyar-svájci cégcsoport regionális menedzsere vagyok Szlovákiában. Mi egyáltalán nem éreztük meg a járvány okozta nehézségeket, sőt. A járvány miatt sokkal több munkánk volt a megszokottnál, mivel naprakészen kellett alakítani a munkamenetet, logisztikát, megoldani a változó helyzetek okozta kihívásokat.

 

Tanulságos, állandó készenlétet és kezdeményezést kívánó közeg az üzleti élet világa. Az elmúlt 15 évben ez a fajta munka biztosítja a családom fenntartását, de komoly iskola is egyben.

 

Mondhatom, hogy 3 közösségben is „szolgálok”: egyrészt 4 gyermekes apaként van mit tenni a családban, másrészt a felvidéki magyarság javára igyekszem hozzátenni a magamét többek között a 2006-ban alakult komáromi Te Ügyed KÖR Polgári Társulás tagjaként, harmadrészt 2014 óta önkormányzati képviselő vagyok.

 

Mivel úgy érzem, hogy a kérdés nem csak a koronavírus járvány miatti helyzetre irányul, hanem arra is, hogy a legutóbbi parlamenti választások eredményének ismeretében közéleti emberként mit teszek március óta – nos, a válaszom: többedmagammal keresem a lehetőségeket, hogy miként lehetne fordítani a felvidéki magyarság szekerén. Meggyőződésem ugyanis, hogy lehet. Ráadásul most van itt az ideje.

 

Hogyan értékeli a parlamenti választások eredményét önmaga, a magyarokat megszólító politikai pártok és össz-szlovákiai szempontból?

 

Erre számítottam. Egyszerűen nem jöhetett ki más. De nem csak most, hanem már a megelőző 2 választás alkalmával is.

 

A parlamenti választások előtt csak szűk körben osztottam meg a véleményemet, nem kerestem a nyilvánosságot – mert nem akartam senkit sem befolyásolni, vagy elcsüggeszteni -, de tiszta és egyértelmű volt számomra, hogy a felvidéki magyar politika a totális eredménytelenség felé tart.

 

Még nem megsemmisülés, de az is már csak idő kérdése, s akkor járnánk igazán jól, ha mihamarabb bekövetkezne. Akkor lehet ugyanis majd gyökeresen új közösséget építeni hiteles, józan emberekkel.

 

Aki nyitott szemmel él ebben az országban, az a 2000-es évek elejétől látta, hogy az akkor még egységes magyar politikum az egyéni érvényesülés (értsd: meggazdagodás), önfeladás, megalázkodás és a többségi nemzettel való feltétel nélküli együttműködés útjára lépett. Pozícióharcok és kisstílű ügyeskedések (vagy inkább ügyetlenkedések) sorozata, tehetségtelenség, koncepció hiány és valós munka nélküli évek nem is eredményezhettek mást, mint 1 év alatt(!) 3(!!!) választási leégést (köztársasági elnöki, EU parlamenti és országgyűlési).

 

 

Miközben elképzelhetetlenül erős háttértámogatást biztosít immár 10 éve a magyar kormány. Ennek ellenére a legkevésbé sem hatékony ennek a szellemi és anyagi támogatásnak a felhasználása (sem). Mert a módi a régi – egyéni haszonelvűség és jólét. Csak most már nem a szlovák kormány tagjaként, hanem a magyarországi támogatások révén.

 

Kicsiben ugyanaz a folyamat játszódik le a szemeink előtt, mint a Római Birodalom bukásakor. Az ellenség már a kapukat veri, a falainkra mászik, ég és pusztul minden – de az elöljárók bent a palotában még dőzsölnek, intrikálnak, szép ruhákban járnak, szövetkeznek vagy éppen egymás ellen fordulnak, címeket osztogatnak egymásnak (mintha bármit is számítana), s a címek birtokában azt hiszik, ugyanolyan hatalmuk van, mint az elődeiknek. Ez a dekadencia kora. Velük nincs mit tenni, mert az ilyen rendszer nem reformálható meg.

 

Egyetlen lehetőség: kint az utcákon küzdeni, helytállni … és közben várni, hogy a rendszer összedőljön. Majd egy teljesen újat kezdeni.

 

A választók egyértelmű és világos üzenetet fogalmaztak meg a távolmaradásukkal. Ez a távolmaradás véleményem szerint nem passzivitás vagy közöny, hanem tehetetlenség érzet és düh, aminek az oka, hogy:

 

  • A vezetőink nem tudnak, mert valójában nem is akarnak összefogni (ha az ember nem magyar, még jól is szórakozhatott a múlt nyáron, mert kabaré volt, ami folyt ez ügyben)
  • Mind megint csak a szavazatainkat akarják, de képtelenek világos és régóta elvárt célokat megfogalmazni és felvállalni
  • Gyakorlatilag megszűnt az országos szintű érdekérvényesítési lehetőségünk, s ez nem azért történt, mert nem mentünk el korábban szavazni – épp ellenkezőleg! Elmentünk és eljátszották.
  • S legfőképp vakok és süketek a látásra és hallásra – hosszú ideje nem veszik észre ugyanis, hogy a választók tábora nem csak generációs változáson ment át, hanem igényeit tekintve is megváltozott: azaz már nem elég, hogy valami magyar – jó is legyen!

 

Sajnos folytatódik a tragikomédia – egy 5 százaléktól fényévekre lévő 3,9 százalékos, önmagában is széthúzó 3in1 párt (Magyar Közösségi Összefogás) egyik tagja (MKP) akar egyesülni egy alig 2 százalékos, minden tekintetben leszerepelt gittegylettel (Most-Híd). Miközben a világról alkotott felfogásuk gyökeresen más. Mit hisznek? Mit remélnek? Az Összefogás tagjai gesztenyesütők. A Magyar Fórum pedig gyakorlatilag nem létezik (az is érthetetlen volt, hogy mit kerestek ebben a formációban).

 

Ludogorec elleni meccsen a fiammal.

 

A választók elsősorban nem az egyes pártokat nem juttatták be a parlamentbe, hanem a bennük lévő emberekre, szereplőkre mondtak nemet! Azaz, rossz a csapat – nincs kiért kimenni a pályára. Nincsenek követhető, imponáló, vállalható példaképek – tegyük hozzá gyorsan – ezekben a pártokban. Merthogy egyébként bizonyára vannak. Csak nincsenek szem előtt.

 

Mi lehet a hogyan tovább? receptje a felvidéki magyar képviselet számára, és a jövőt illetően hol látja benne esetlegesen a saját szerepét?

 

A mi segítségünk, megerősödésünk már nem tud egyedül belülről jönni. Erdély után a 2. legnagyobb határontúli nemzetrész vagyunk a magunk közel félmilliós létszámával. A felelősség azonban közös. Ha mi nem tudunk talpra állni, mi vár pl. Kárpátaljára és Délvidékre?!

 

Felmentő seregre van szükség – ez pedig Magyarország. Ahonnan jött eddig is a segítség (pénz, paripa, fegyver), de akikre rábízták, azok rosszul sáfárkodtak vele. Hiszen nem vagyunk előrébb.

 

Fel kell tenni Budapesten is a kérdést, hogy az eddigi támogatásoktól ezeket az eredményeket várták-e?! És számon kell kérni az eddigi bizalmasokon: „Mi lett a tőlünk kapott tálentumokkal? . . . Megforgattátok-e? Hozott-e tízannyit, harminc annyit, száz annyit?…”

 

Adott 1 év 3 választási bukása – ebből kellene kiindulni. Akiknek ez köszönhető, azokat a holdudvarukkal együtt Budapesten is el kell felejteni. A mi választóink ezt már megtették.

 

Adott egy status quo is most, mivel a közeljövőben nem várható semmilyen megmérettetés. Van idő tehát építkezni. S az események, eredmények ismeretében most van itt az idő építkezni.

 

2022-ig viszont dűlőre kell vinni a dolgunkat – egyelőre ennyi időnk van biztosan.

 

Orsi lányunk szalagavatója Sárospatakon

 

A magyarországi támogatások hatékony felhasználása érdekében a magyar kormány illetékeseivel egyetértésben fel kellene állítani egy 6-8 főből álló testületet, tanácsot, ami akár egy polgári társulás formájában is működhetne. Ez a testület szellemi irányadója lenne a közéletünknek, s hivatott lenne dönteni minden magyarországi támogatásról (kulturális, oktatási, gazdasági). Hiába van ugyanis bőséges támogatás – ha nem társul hozzá magyar elkötelezettségű szellemi műveltség, nem tudják jól használni. Az ép lélek tud jó döntést hozni.

 

Ugyancsak ennek a testületnek az égisze alatt el kell elkezdeni kiépíteni egy polgári körökre hasonlító országos hálózatot. Ez a hálózatépítés lehetne az új, egységes 2022-23-ra formálódó magyar párt kovásza, s ez a munka felszínre hozná azokat az alkalmas személyeket, akik 4 év múlva jó eséllyel indulhatnának képviselői helyekért. Olyanokat, akik magyarul használják a nevüket, s erre kérni sem kell őket. Akiknek nem csak a nagyapjuk, hanem várhatóan az unokájuk is magyar . . . s akik nem ijednek meg, ha a magyar állampolgárság felvételéről esik szó.

 

Kellene legalább egy, de inkább több saját rádióadó (nem az állami Pátria). Ami a miénk, ahol a mi életünk dolgai hangzanak el, a mi zenénk szól, stb. Mint pl. Erdélyben, ahol 15-20 magyar FM rádióállomás sugározhat, csak mert nem olyan diszkriminatív a médiatörvény, mint nálunk.

 

Ha nem lehet Szlovákiában, akkor Magyarországon (Győr – Salgótarján – Miskolc vonalon). És akár minden nap el lehet és kell mondani, hogy az érvényben lévő szlovák médiatörvény miatt csak egy másik országból sugározhatunk.

 

4,4 millió választásra jogosult személy van Szlovákiában – ennek min. 10%-a a mi potenciálunk. S Szlovákiában ez sok mindenre elég lehet.

 

Ez most egy mozdulatlan, néma had. Csak jó és bátor tisztekre várnak. Olyanok pedig eddig mindenkor akadtak.

 

Abba most nem mennék bele, de költői kérdésként az Olvasók szívére helyezem, hogy miért kell egy nemzetiségi pártnak országos átlagot produkálnia a bejutáshoz?! Miért nem lehet a népszámlálási adatok alapján százalékos arányban helyet biztosítani a parlamentben egy nemzetiségnek?! Miért nem lehetnek csak magyar nyelven sugárzó rádióadóink?! . . . stb.

 

Feszty Zsolt (J) Bartók Csabával

 

Meggyőződésem, hogy a mi utunk Budapesten át vezet a pozsonyi parlamentbe. Máshogy már nem fog menni.

 

Magamat illetően pedig sokszor elmondtam már, hogy az ördögön kívül bárkivel hajlandó vagyok együttműködni, ha az valóban a közösségünk épülésére irányul, s a szavakhoz tettek is párosulnak.

 

Hogy látja a jelenlegi kormánykoalíció és a magyar – szlovák kapcsolatok alakulását az elkövetkező 4 évben?

 

Egymásra utaltsági kényszer alatt állunk. Hogy a kölcsönösen korrekt viszony barátsággá válik-e, az kettőn áll.

 

Itt volna az ideje a kiegyezésnek, de van mit rendezni hozzá. Az MKP memorandumában foglaltak valós problémáink. De most nem segített a közeledésben. Nagy kár, hogy 1998 óta mindeddig valahogy sosem voltak ilyen bátor szókimondók. A Most-Híddal 2012-ben kötött „Nemzetiségi minimum” idején sem. S azóta sem semmikor.

 

Ugyanakkor Matovič kezdeményezését sem tartom gesztusnak. Kiváló kommunikációs trükk volt – de semmiképp sem gesztus. Gesztus ügy tanulmányozására jó szívvel ajánlom a bibliai Zákeus történetét.

 

Nagy kérdés, hogy egy ilyen váratlan akcióra hajlamos miniszterelnöktől mire lehet számítani hosszabb távon.

 

Ahogy a 2 nép egymásra van utalva, ugyanígy a 2 kormány is. Nem tudjuk eltüntetni a másikat. Több évszázados szomszédság a miénk, s valószínűleg így is marad még egy darabig. Kezdenünk kell valamit egymással.

 

Kingyesen, többek között Kertész Péterrel, az Ópusztaszeri Emlékpark igazgatójával

 

A mai európai helyzetben létkérdés, hogy a V4-ek együttesen tudjon fellépni. Ezt megértette a Fico-kormány is. Az a kormány, amelyik indulatból hozott ellentörvényt a magyar állampolgárságra. Amelyik együtt kormányzott a szélsőséges Szlovák Nemzeti Párttal. Amelyik elszabotálta Malina Hedvig ügyét. De mindezek ellenére korrekt partnernek bizonyult a V4-eken belül. Ráadásul, annak ellenére, hogy Szlovákia a legkisebb tagállam ebben a négyesben, ugyanakkor az egyedüli, amelyik az Euro övezethez tartozik.

 

Más szint a 2 ország, és megint más a 2 nép viszonya. Szóval, nem lesz egyszerű, de ahogy eleink is mondták – a kényszer nagy úr.

 

Én azért jó reménységgel vagyok.

 

Az interjút készítette: Király Zsolt

Képek: Archívum

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 42 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Kergemarha
2020. jún. 09. 07:04

A szokásos egymásnak ellentmondó suletlensegek. Az MKPnak keménynek kell lennie, de ha kemény, akkor miért akkor kemény, miért máskor. Együtt kell működni egymással, de ha együttműködnek, akkor gesztenyesüttők és gittegyletek. Persze Fico más, Fico nem gittegylet és gesztenyesüttő, hanem korrekt partner. Annyira korrekt, hogy egy magyar nyelvű rádióadót sem lehet üzemeltetni. És lehetne folytatni a sort.

Aranyossy Szabolcs
2020. jún. 09. 22:51

Zsolt, öröm rólad hallani és főleg olvasni. Szavaid zene füleimnek. Bizonyára emlékszel, hogy anno többed magunkkal létrehoztunk valamit, ami sajnos zátonyra futott, bizonyitva azt a már-már örök igazságot, hogy két magyar három felé húz. Talán le kellene porolni azkat az elképzeléseket, talán újra kellene gondolni felvidéki dolgainkat, talán meg kellene újból próbalni. Részben akkor is az MKP-én bukott meg az egész, mára a vakokon, az elfogultakon és a haszonlesőkön kivül a vak is látja, hogy az MKP valójában miről szól. Sajnos. Csak bizhatunk abban, hogy Magyarországon is látják, hogy a felvidéki zsák reménytelenül szétszakadt, és nincs értelme tovább foltozni, új kell, teljesen új! Én ezt hajtogatom már egy jó ideje. Viszont az új csak akkor lehet hiteles, ha a bukottak, akik ezidáig az MKP (netán HID) felső vezetésében tetszelegtek, nem lehetnek tagjai, Uram bocsáss vezetői az eljövendő új formációnak. Aki pedig pénzt akar, az dolgozzon keményen, vállalkozzon, vagy csináljon amit akar, csak ne a magyarságból akarjon meggazdagodni. Nem összefogás kell a HID és az MKP között, hanem ezeket a gerinctelen bitang embereket végleg elsöpörni a felvidéki magyar érdekképviselet környékéről. Áldás és békesség, na meg KITARTÁS!

    Borbély József
    2020. jún. 10. 19:14

    Kedves Zsolt,nagyon a szívemből szóltál.Jobban,pontosabban magam se tudtam volna megfogalmazni,ahogy ezt Te tetted. Külön öröm számomra,hogy a kikecmergést ebből a katasztrófális helyzetből csak az anyanemzettel karöltve tudod Te is elképzelni!

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket