Boldoggá és szentté avatni Mindszenty József bíborost

Ebben az évben emlékezünk meg Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország utolsó hercegprímás halálának 45. évfordulójáról. Mindmáig hatalmas hiányérzet uralkodik annak a több millió magyarnak a lelkében – példátlan életművének elismerése tekintetében –, akik szerették, tisztelték őt életében és halálát követően.

Hogy miért? Mert több mint négy évtizede húzódik Mindszenty bíboros boldoggá avatásának procedúrája. Ez példátlan az egyház történetében. Pedig egyrészt Mindszenty József a 20. század egyik legnagyobb mártírja és vértanúja volt (még akkor is, ha nem végezték ki, fogsága, meghurcoltatása, módszeres megalázása azonban felér egy kivégzéssel!).

Másrészt Mindszenty József rendkívüli egyéniség volt, makulátlan életű pap, buzgó, magyar és nemzetközi szempontból egyaránt kivételesen eredményes lelkipásztor, meggyőződését bátran és megalkuvás nélkül mindig vállaló közéleti ember, hazáját és nemzetét rajongásig szerető magyar: mély meggyőződésem szerint a 20. század legnagyobb magyarja.

   

Harmadrészt Mindszenty bíboros nekünk, magyaroknak most kellene. Most lenne olyan lelkipásztori hatása a Kárpát-medencében élő egész magyar nemzetre, amely meghatározó jelentőséggel bírna. Tehát most kellene már végre boldoggá avatni.

Reménykedtünk abban, hogy a 2020 szeptemberében, a Budapesten megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson – Ferenc pápa jelenlétében – végre sor kerülhet erre az aktusra, azonban a találkozó a világjárvány miatt elmarad, 2021-re halasztották.

Mindszenty József életét, tevékeny életútját és személyét többféle megközelítésben kell megismerni, majd vizsgálni és kutatni, melyek tömören az alábbi pontokban fogalmazhatók meg: 1. a történeti kutatás alanyaként; 2. sokoldalú és termékeny emberként; 3. megalkuvást nem tűrő egyházi főméltóságként; 4. Istenéért, Egyházáért és hazájáért munkálkodó és azokért bármilyen áron áldozatot hozó papként; 5. magyar nemzeti hősként; 6. az életszentség hírében álló főpásztorként.

Példaértékű az a termékeny és sokoldalú tevékenység, amit Mindszenty József a kényszerű emigrációban végzett magyar hívei körében, s amely egyedülálló, rendkívüli lelki és fizikai teljesítménynek számít. Őt nem divatból és érdekből szerették és tisztelték a magyarok, hanem azért, amit értük tett. Az egész nyugati magyar emigrációt körbeölelő útjai és missziója legalább egy nemzedékkel meghosszabbította a szórványmagyarság életét. Mintha XII. Piusz pápa előre látta volna a magyar hercegprímás hányatott életét, hosszú kálváriáját, szenvedéseit, vértanúságát és vállalásait, amikor 1946. február 21-én a bíborosi kalapot átadva a következőket mondta Mindszentynek: „Az új kardinálisok közül Te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíborszínnel jelzett vértanúságot.”

Negyvenegy esztendővel ezelőtt – és Mindszenty József halála után négy évvel –, 1979-ben, a Mariazelli Napok keretében világi hívek sürgetésére aláírásgyűjtés indult Mindszenty József boldoggá avatása ügyében. 1985-től (Mindszenty halála után 10 évvel) Füzér Julián ferences szerzetes összegyűjtötte az emigrációban élő magyarok írásos emlékeit Mindszenty Józsefről. Ez a kötet – amelyben 192 tanúságtételt közölt a szerzetes – 1987-ben (30 évvel ezelőtt) jelent meg Youngstown-ban a következő címmel: „Szentnek kiáltjuk! Emigráns magyarok Mindszenty bíborosról halálának 10. évfordulóján”.

1986-ban a Mindszenty Alapítvány kezdeményezte az eljárás elindítását, Bécsben. Két évvel később, 1988-ban, kinevezték az eljárás posztulátorát is, Szőke János szálezi szerzetes személyében. Sajnos az eljárás érdemben még évekig nem kezdődött el, annak ellenére, hogy az osztrák fővárosban gyűltek a dokumentumok és az imameghallgatások egyaránt. Közben Kelet-Közép-Európában – így Magyarországon is – megtörtént a rendszerváltás, s joggal lehetett remélni, hogy Mindszenty József boldoggá- és szentté avatási eljárása Magyarországon folytatódhat.

1993. február 23-án a Bécsi Érsekség átadta illetékességét az Esztergomi Főegyházmegyének, ezt 1993. április 16-án a Szentszék jóváhagyta. 1993. június 15-én a Szentszék nyilatkozatban rögzítette a szentté avatási eljárás lehetőségét, majd 1993. december 16-án a Magyar Katolikus Püspöki Kar támogatásáról biztosította a szentté avatási eljárást. Mint említettem, Mindszenty József szentté avatási eljárásának kezdeményezője (actor) a Mindszenty Alapítvány volt, 2005 decemberében az ügy előmozdítására és meggyorsítására a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) úgynevezett pertársaságra lépett a Mindszenty Alapítvánnyal, így az MKPK társkezdeményezője (coactor) lett az eljárásnak.

1994-ben megalakult a szentté avatási bíróság, melyben a bírói tisztséget Paskai László bíboros, esztergomi érsek töltötte be, a bíróság ügyésze Erdő Péter volt (2002-től esztergom-budapesti érsek, 2003-tól bíboros). Három egyháztörténész – Mészáros István, Szántó Konrád és Török József –, illetve további hét történeti, jogi, diplomáciai és levéltári szakértő segítette a szentté avatási bíróság munkáját, különös tekintettel Mindszenty József életútjának vizsgálatára. Az egyházmegyei eljárás iratanyagát hetvenkét tanúvallomás teszi hitelesebbé, emellett nagyon fontosak a dokumentumjellegű bizonyítékok is.

Paskai László bíboros 1996. július 31-én lezárta az eljárás vizsgálati szakaszát, majd a teljes iratanyagot Habsburg-Lotharingiai Mihály, a Mindszenty Alapítvány elnöke és Szőke János atya, posztulátor, elvitte Rómába. A Kongregáció 1999-ben elismerte az egyházmegyei vizsgálat szabályszerű lebonyolítását, illetve az iratanyag formai szempontok szerinti teljességét, ez a dokumentum az úgynevezett decretum validitatis. Az egyházmegyei és római vizsgálatok tartalmi összesítését, az úgynevezett positio-t, majd annak kinyomtatását 2007-ben kezdték el és 2016-ban fejezték be.

2019. február végén Ferenc pápa engedélyezte a Szentté Avatási Kongregációnak, hogy dekrétumban tegye közzé Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország egykori prímása „hősies erényeinek elismerését”. Naivan azt mondanám, hogy ezzel talán közelebb került a mártír főpap a boldoggá avatásához.

Azért fogalmaztam úgy az imént, hogy „naivan azt mondanám“, mert számomra mindmáig rendkívül furcsa és érthetetlen, hogy vajon miért nem avatták boldoggá Mindszenty Józsefet 40 év után…? De ha nem a mariaczelli aláírásgyűjtést veszem alapul az eljárás kezdetének, hanem mondjuk 1996-ot, amikor Habsburg-Lotharinigiai Mihály és Szőke János atya kivitte Rómába a több ezer oldalas hiteles anyagot Mindszentyről, akkor is 24 év telt el azóta… Vajon ki, kik vagy mi akadályozza még mindig mártír főpásztorunk, Mindszenty

József boldoggá avatását…, szentté avatását…? Egy bíboros Rómában, aki nyolc évig ellene volt Mindszenty boldoggá avatásának…? Mindszenty VI. Pál pápával való konfliktusa lehet az akadály…? Nem elég erős a magyar egyházi képviselet Rómában Mindszenty boldoggá- és szentté avatása ügyében…? Nincs meg az egyházjogi akarat…? Szándékosan céloztam olyan okokra, amelyek valósak lehetnek. Ezekre a kérdésekre talán választ kapunk majd akkor, amikor a Szentszék szekrényeiből is kiesnek azok a bizonyos „csontvázak“…

Ha alaposan megvizsgáljuk Mindszenty bíboros lelkivilágát, világossá válik, hogy élete legnagyobb keresztjének nevezte, hogy el kellett hagynia Magyarországot, illetve hogy az esztergomi érseki széket megüresedettnek nyilvánította a Szentatya. Ő soha nem mondott le, de méltósággal elfogadta a pápa döntését.

S hogy milyen nagyvonalú volt Mindszenty e tekintetben, azt az is bizonyítja, hogy amikor a bécsi Pázmáneumban szentmiséket tartott, mindig tisztelettel beszélt a pápáról, soha nem érződött rajta a sértődött érsek magatartása. A hívek többsége, illetve a nyugati bulvármédia képviselőinek nagy része azt várta, hogy Mindszenty majd célozgatni fog a pápa őt érintő döntésére. Nem így történt. Kitűnő ismerője volt a Szentírásnak, a teológiának és a magyar történelemnek. Ezek képezték beszédeinek legfőbb tartalmát.

         „Állok Istenért, Egyházért, Hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos. Imádkozom az igazság és a szeretet győzelméért. Azokért is, akik Mesterem szava szerint nem tudják, mit cselekszenek“

– nyilatkozta Mindszenty bíboros.

Nem világos tehát a boldoggá avatás késedelmének az oka. Már két csoda is fűződik a Mindszenty bíboros nevéhez, egy magyarországi és egy dél-franciaországi, úgyhogy ezek hiánya sem lehet akadály. Mindszenty életében és hitében nincs semmi olyan gyarlóság, amibe bele lehetne kötni. Ha lenne, akkor a kommunista diktatúra gyökereiben forgatta volna ki ezeket a gyarlóságokat, annak érdekében, hogy megalázzák a magyar katolikus egyházfőt.

Pio Langhi apostoli pro-nuncius – II. János Pál pápa nevében – a következő levelet írta Irányi László külföldi magyar püspöknek, 1985. április 19-én, Washingtonba:

„A katolikus világ emlékezetében él a magyar prímás bátorsága és Istenhez való hűsége. Nem felejtettük el szenvedéseit, személyének megalázását, szavainak meghamisítását, értelmének megtörését: Magyarország prímása tanúságot tett Istenről és hűségesnek találtatott. Dicséretes dolog, hogy Ön, Püspök Atya és az Ön népe tiszteli ezt a nagy személyiséget, aki magát egészen az Úrnak szentelte. Példája erősítse a magyar katolikusok hitét és hűségét, és szolgáljon továbbra is útmutatóul minden jóakaratú ember számára. Szent István királynak, Magyarország védőszentjének közbenjárására nyerje el mindezt a magyar nép.”

Mindszenty József holtában is beszél, holtában is üzen nekünk. Halála után négy és fél évtizeddel is üzen nekünk, tanít bennünket, hogy soha meg ne alkudjunk, soha ne adjuk fel elveinket, még akkor sem, ha ez kényelmetlen a számunkra, vagy ha mély emberi meggyőződésünkön és hitünkön alapuló véleményünkkel egyedül maradunk. Helytállásra ösztönöz, feltétlen hazaszeretetre buzdít, könyörtelen őszinteségre tanít. Így maradjon meg emlékezetünkben, és szorgalmazzuk mielőbbi boldoggá avatását!

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

Tarics Péter