Marcell
  • HUF: 345.38
  • USD: 1.18
  • 20 °C
  • 28 °C
Történelem

Kalita Gábor: Štefan Holčík, Pozsony tévedhetetlen helytörténész guruja?

Hová, mely jelentéktelen térre, parkba dugjuk el Mária Terézia (1717-1780) korábbi szobrának másolatát?

Nyitókép: .A Mária Terézia bronzszobor Carlton előtti szoborelhelyezési tervezete (Kép: bratislava.sme.sk)

 

Az operáció sikerült, a páciens meghalt. Avagy, amikor egy történelmi objektum, avagy régészeti lelet feltárásra kerül, utána elbontják… Vagy, lebetonozzák…

Hirdetés(x)

 

Képzőművész barátom egy érdekes, a Sme napilap blog portálján közölt cikket „keringőztetett” kollégái körében az Interneten. A cikk eredeti címe:  Kto je Štefan Holčík? – ked historik bojuje proti historii. Fordításban: Ki is Stefan Holčík? Amikor a történész harcol a történelem ellen. Az írás szerzője Vladimír Dudlák. A cikk 2017. november ötödikén jelent meg, ami persze ma sem vesz el egy csipetnyit sem az írás értékéből, aktualitásából. Ezért érdemes a terjedelmes cikket eredetiben is elolvasni, persze, némely esetben mi, magyarok részéről Vladimír Dudlák nézetei sem azonosulnak a mi történelmi ismereteinkkel.

Hirdetés(x)

 

Tehát, a szerző felteszi a kérdést: Ki is Štefan Holčík? Bő negyvenöt éve figyelem az archeológus, történész munkásságát, a hivatalos verzió így értékeli személyét:

 

PhDr. Štefan Holčík, CSc (született 1944-ben) archeológus, történész, Pozsony-óváros propagátora, több tíz év óta a városi önkormányzat képviselője.

 

Pozsony ismert személyisége több könyvet is megjelentetett Pozsony történelmével kapcsolatban. Egy olyan karizmatikus egyéniség, aki inspirálja (befolyásolja), a fiatal szlovák történészeket, aki mindig is odafigyel a metropolis dolgaira, fejlődésének milyenségére.

 

Hogy a történész személyével kapcsolatban mennyire igaz az írás címéből is kiolvasható állítás, erre igyekszik nekünk választ adni Vladimír Dudlák, melyből amolyan illusztrálás képen, kockában néhány példát kiemelnék. Ezek után a témával kapcsolatos saját tapasztalásaimat is megosztom kedves olvasóimmal, hogyan is látom én, negyvenöt év távlatából, magyar szemüvegen keresztül nézve az egyes, számunkra rendszerint kedvezőtlenül végződő történéseket.

 

Štefan Holčík „esete” Mária Teréziával

 

2017 az a dátum, amikor mi, az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén élők, Mária Terézia (1717-1780) születésének 300-ik évfordulójára emlékeztünk. Természetesen, Holčík úr sem maradt ki ebből a parádéból, ugyanis mint városi képviselőnek, szintén beleszólása volt abba, milyen mértékben is ünnepeltessék meg a királynők királynőjének emléke Pozsonyban. S jött a hidegzuhany, amit még a legnemzetibb szlovákok sem voltak képesek elhinni.

 

Történészünk kerek perec kijelentette, hogy Mária Terézia két alkalommal látogatta meg Pozsonyt. A döbbenetes kijelentést követően, még jól emlékszem arra, hogy később, a TA3 hírtelevízió  ezzel kapcsolatos műsorában Holčík már „mea culpázott”, s ezzel korrigálta korábbi blőd kijelentését: nem kétszer járt nálunk Mária Terézia, hanem (lehet kuncogni) háromszor.

 

A fentiekben említett írásban aztán Vladimír Dudlák is arról számolt be, amit mi magyarok részletesen ismerünk.

 

Tudva lévő, hogy Mária Terézia számos alkalommal hosszabb időt töltött Pozsonyban, hiszen többször is részt vett a városban tartott magyar országgyűlésen.

 

A királynő volt az, aki felújítatta, s épületrészekkel bővítette a pozsonyi várat. Fogadó termeket, királyi lakosztályokat alakíttatott itt ki. Mária Terézia kedvenc lánya, Mária Krisztina hosszú időszakot töltött Pozsonyban, s részt vett édesanyja által megálmodott városi park (Pozsony-ligetfalu Duna parti részén lelhető) létesítésének szervezésében, amelyik az első volt az Osztrák-Magyar Monarchiában.

 

Fiókban a Pozsonyi béke (1805) faksimile-je, persze hol máshol, ha nem Holčík úr fiókjában

 

Pozsonyi béke név alatt ismert történelmi dokumentum aláírására 1805. december 5-én került sor a pozsonyi Prímás Palotában. Annak apropója révén, hogy az austerlitzi csata után Franciaország és Ausztria kiegyezett a háborúskodás befejezéséről. A dokumentumot aláírásával maga Napóleon is ellátta.

 

Štefan Holčík, aki polgármester helyettes volt 2002-2006 között Pozsonyban a nem éppen eredményes Andrej Ďurkovský polgármester mellett, az említett esemény 200-ik évfordulójának kapcsán Franciaország Szlovákiának ajándékozta az értékes dokumentum eredeti faksimilejét. Mivel ezt Holčík úr vette át, a történész ezt saját tulajdonának hitte, s évekig „parkoltatta” íróasztalának fiókjában. Csupán később, az új polgármester helyettes, Iveta Plešková kérte vissza a város számára a jeles dokumentumot, amely most már megtekinthető a sok történelmi eseményt, vérzivataros időket is átélt Prímás Palotában.

 

Miért ne betonoztatná be egy archeológus (esetünkben Štefan Holčík), a pozsonyi vár alatt lévő, eddig még fel nem tárt archeológiai leleteket, ha ezt megteheti?

 

Évekkel ezelőtt hatalmas vita folyt azzal kapcsolatban, hogy megépüljenek-e a vár melletti telkeken a hatalmas föld alatti garázsok, vagy sem. A szlovák archeológusok elutasítását nemzetközileg elismert régészeti konzíliumok vezetői, nagyságai is megerősítették, ugyanis még korántsem fejeződött be az adott területen, a minden részleteibe kiterjedő régészeti kutatás.

 

Holčík úr a developeer céget támogatta, mondván, a legértékesebb, föld alatti épületrészeket feltárták, de ezek jelentősége nem akkora, hogy leállítsák a betonkolosszus megépítését.

 

Hogy egy hatalmas vár alatt is lehet parkolni, íme a bizonyíték: a „betonbunker” bejárati része, s maga a Pozsonyi vár

 

A garázsok ma már működnek, így Štefan Holčík archeológus is vár környéki villája garázsában beülve autójába parkolhat majd az általa szentesített, hatalmas vár alatti „bunkerban,” melynek betonpadlója, magyar történelmünk jó részét is tökéletesen elfedi (Szent István a vár felépítése előtt prépostságot alapított a várdombon, melynek alapjai ma is láthatók a vár-múzeumban található dokumentumokban).

 

Tovább folytathatnám Vladimír Dudlák szemléje egyes részleteinek sorolását, mely tartalmak magukba foglalnak olyan történéseket is, melyeket mi, magyarok másként értelmezünk, vagy egyes, persze ritka esetben, Holčík úr helyes meglátásait igazoljuk.

 

Ehelyett hadd foglalkozzak Štefan Holčík ama „virgonckodásaival,” amelyekhez személyes élményeim is fűződnek.

 

Napfényműterem? Gyorsan dózeroljuk el …

 

Publicisztikámban már a hetvenes évek közepén is foglalkoztam annak a volt napfényműteremnek a történetével, mely a Leškova utca 4 szám alatti társasház udvarában volt található. Korábban ez a telek a Püspök-kerthez tartozott, s a rajta lévő későbbi napfényműterem a kertész házaként szolgált.

 

Később, némi átalakítás után (a tetőrész egy részének üveggel való lefedése, stb.) Jánoska Ferenc (1891-1947) magyar fotográfus rendezte itt be fényképész szalonját, melyet később számos pozsonyi, bécsi, budapesti előkelőség is látogatott. Nem véletlenül, hiszen a fentről jövő természetes fénnyel, az oldalsó lámpa megvilágítással, a párját ritkító Zeiss lencsékkel ellátott, harmonikás műtermi gépeivel a mester olyan meghatóan harmonikus, technikailag tökéletesen kivitelezett portré és egész alakos felvételeket készített, melyeknek a mai napig csodájára járnak a szakmabeli hozzáértők, művészettörténészek.

 

Persze ma már azon sem csodálkozok, hogy annak idején én figyelmeztettem a járási műemlékvédelmi hivatalban dolgozó ismerősömet, hogy milyen objektum is található hivataluk közelében, a Leškova utcában. Aztán több évvel ezelőtt szintén írtam a napfényműteremről, később Holčík úr ezzel kapcsolatos írásával is találkoztam a Bratislavské Noviny hasábjain, de a Pozsonyi Casino-ban tartott egyik előadásában is, korábban történelmi attrakciónak nevezte magát a hajdan jó hírű napfényműtermet.

 

A történész az Akropolisz magasságáig terjedő dicsérő cikkben foglalta össze Jánoska Ferenc (szerinte František Jánoška) munkásságát, s  még azzal is kérkedett, hogy a mai napig áll ez a történelmi épület, amit az átkosban a város raktárként használt.

 

Aztán rövid idővel később, ott jártamkor borzalmas látvány fogadott. Éppen folytak a már földön fekvő épület szanálási munkálatai. Az ott dolgozó munkások segítségével sikerült még kimentenünk (úgy néz ki senkinek sem hiányzott) egy nagyobb dobozos gép egy méterre kihúzható „harmonikáját,” amit a mai napig őrzök műtermemben.

 

Megjegyzés: Holčík úr akkor is, a mai napig is döntéshozó, vagyis képviselő volt a pozsonyi városi képviselő testületben, egyben a városi múzeum munkatársa.

 

Városi képviselők:„Hová, mely jelentéktelen térre, parkba dugjuk el Mária Terézia (1717-1780) korábbi szobrának másolatát, ha mar egyszer számos egylet, idegenforgalmi konzílium folytat közelharcot ennek felállításáért?”

 

A szoborállítás újkori története a 2011-es év előtti időszakra datálódik, amikor a pozsonyi Városszépítő Egylet Maroš Mačuha megbízott igazgató vezetésével elkészítette a Mária Terézia kicsinyített szobrát. A szobrásznő, Martina Zimanová Matúšová, Fadrusz János eredeti szobrának ihletésére készítette el alkotását.

 

A hatalmas szoborkompozíció 1879-tól 1921-ig állt a Duna parti Koronázási domb tér helyén, most egy Štúr szobor áll itt (Tibor Bártfay alkotása), kimondottan szocreál megjelenítésben.

 

Amikor a szezon keveredik a fazonnal: a monarchia hangulatát idéző épületek előtt egy szocreál ihletésű Ľudovít Štúr szobor áll, előtte a Duna parton egy óriáskerék. Mindez, a valamikori Koronázási domb téren, ahol az eredeti Mária Terézia szobor együttes állt

 

Mivel a cseh légiósok a kőszobrot darabjaira verték szét 2021-ben (s ezeket a kődarabokat a Dunába talicskázták), így a jövő számára nem maradtak fenn szoborrészek, melyek pontos arányai alapján (a tapasztalt szobrászok ennek mesterei) elkészülhetett volna az eredeti kőszobor másolata a fennmaradt bő fotó-dokumentáció alapján is.

 

Így a szobrásznő a saját alkotói energiáit is latba vetve készítette el a szobrot. Ekkor még nem volt látható a díszmagyarba öltözött, lovon üllő Mária Terézia mellett a két, magyar mentét viselő daliás alakzatú nemes. A szoborcsoport, alkotója elképzelése szerint a magyar főnemesi támogatást, kiállást ábrázolja az 1741-s pozsonyi országgyűlés kapcsán.

 

Ezt a műgyantából kiformált szobrot egy időre ki is állították a Duna parti Propeller hajókikötő közelében.

 

Később, az egylet kitartó munkája révén elkészült a bronzból kivitelezett szobor, már a magyar formaruhás nemesek figuráival egyetemben. A terv az volt, hogy a Carlton szálló előterében létesített tér ad majd lehetőséget a szobor elhelyezésére, melyet a nemzetközi hotellánc tulajdonosai szívesen fogadtak, mondván: „Fenn kell tartani a koronázó város monarchiabeli jellegzetességeit.

 

a Carlton szálló előtti sétáló téren kívánták felállítani a Pozsonyban megkoronázott királyok büsztjeit, a szálló előtt viszont, Mária Terézia bronzszobrát

 

Az elkészült, már tekintélyes nagyságú bronz szobrot bemutatásképpen néhány napra ki is állították a szálló előtt, ám a csakis a saját történelmüket elismerő, előtérbe helyező nemzetiek a baloldali, s progresszív pártokkal egyetemben minősíthetetlen hangnemben nyilatkoztak a szoborról. Persze azt is hangoztatták néhány városi képviselő javaslatára, hogy a szobrot állítsák fel a belvárostól vagy nyolc kilométerre található Récsén, vagy esetleg a Duna másik oldalán,  Pozsony-ligetfalu valamelyik panelházak övezte terének közepén.

 

Korábban fiatal szlovák műépítészek javaslatára a Carlton szállóval szembeni téren, ennek sétáló részén sorba fel kellene állítani a Pozsonyban megkoronázott királyok büsztjét. Nagy turisztikai látványosság lenne, a világ ide látogató, a múlt emlékeit is megcsodáló turisták számára is.

 

A városi képviselő testület tagjai 2018-ban sem az egyik, sem a másik javaslatot nem fogadták el.

 

Könyöki József neve túl magyarosnak tűnhetett a szlovák döntéshozók történészei számára?

 

Személyes élmény, s konkrét tett fűz Könyöki József (1829-1900) házának legalább részbeni megmaradásában. Amikor a Duna utcán bontásokat végeztek, az egyik építésvezető barátom így szólt hozzám: „Mivel gyűjtöd a címeres téglákat, ott, abban a mellékutcában is lebontjuk a gyermekkórházzal (ma Szent Mihály kórház) szembeni épületet. Ott is vadászhatunk majd címeres téglákra…”  Megdöbbentem. Az 1868-ban alapított Városi múzeum, s egyben a Pozsonyi Képzőművészeti Egylet alapító tagjának, Könyöki Józsefnek a házát kívánják lebontatni a város fura urai?

 

Közbenjárásomra a korábban a város tulajdonába tartozó házat nem bontották el, a földszinti homlokfalat a díszes portállal együtt meghagyták, s még két emelettel bővítették az épületet.

 

Az új pozsonyi, látványos, modern „felhőkarcolóktól” néhány száz méterre, már az óvárosban található a turisták által is látogatott Szent András temető, mely siralmas látványt nyújt az itt sétálóknak

 

Az eset pikantériája, hogy egy developer cég kezére jutott  ez a jelentős épület, így a városi múzeum részeként nem is alakíthattak itt ki egy történelmi múzeum házat. Ennek az intézménynek a vezetése még arra sem volt képes, hogy már korábban egy jelzésértékű emléktáblával emelje ki az objektum jelentőségét. Úgy látszik, a pozsonyi Városi Múzeum eminens szlovák „történészei” szerint Könyöki József még egy emléktáblát sem érdemel.

 

A városi képviselők körében talán igen divatos a developerek igényeinek kielégítése? Talán Štefan Holčík keze is benne lehet ebben a szerencsétlen történetben? A felújított történelmi objektumon ugyanis a mai napig nincs emléktábla!

 

Továbbra is dőlnek, devasztálódnak (nemcsak a magyar feliratozású) sírkövek a Szent András temetőben

 

Amint erről a Körkép is többször hírt adott, a történelmi Duna utcától néhányszáz méterre egy kis Dubai nő ki. Itt épül  Európa egyik legmodernebb, egyben áruházakkal, közösségi terekkel, sokemeletes adminisztrációs épülettel bővített hatalmas, föld alatti buszállomása. A Duna parton már évek óta működő, népszerű Eurovea pláza mellett hatalmas, égbenyúló épületsor kapcsolódik az említett városrészhez.

 

Persze, az már a városvezetést végképp nem érdekli, hogy az említett, világszínvonalú épületek tövében ott lapul a nyolchektáros „történelem,” ahol dőlnek a sírkövek, a kápolnák.

 

A Szent András temető egyik beszakadt tetejű kápolnácskájáról a faágak hamarosan ledöntik a faragott kőkeresztet. A város nagy „helytörténészeinek” ez az állapot megfelel?

 

A már-már „turisztikai látványosság,”számba megy a következő: A Duna utca, s az Augusztus 29. utca kereszteződéséről is jól látható egy beszakadt tetejű kápolnácska, aminek az évek hosszú során az állagát sem voltak képesek megóvni. A kápolnán található impozáns kőkeresztet hamarosan ledöntik a tetőből kinövő, s a környező fák ágai. Vagy azért van ez így, mert valaki, valakik jó üzletet (visszaosztott pénzeket) látnak abban, ha majd a lassan összedőlő történelmi épület (több ilyen állapotban lévő van a temetőben), csókosok cégeivel kerül majd felújításra?

 

A ballépések sorát hosszasan lehetne sorolni

 

Tehát sem attraktív helyen elhelyezett Mária Terézia szobor, sem a Pozsonyban megkoronázott királyok büsztjeinek pantheonja, sem emléktáblák ott, ahol erre sürgős szükség lenne.

 

Persze, az „okosok” egyelőre azt is megakadályozták, hogy az önkéntesek által felvásárolt, majd fantasztikusan felújított „Bécsi villamos” Pozsony történelmi részében legyen provizórikus síneken elhelyezve, s ne valahol a peremrészen, a több tízezres lélekszámban mérhető  turista özön elől eldugva, a Közlekedési Múzeumban.

 

1921 környékén számtalan kincset érő magyar emlék lett végérvényesen megsemmisítve. A Dóm templom gyönyörű vitrázsait megsemmisítették, melyeken magyar királyok alakjai voltak láthatók.

 

A Szent Márton dóm színes vitrázs ablakait annak idején lecserélték, mivel korábban az itt koronázott királyok teljes alakot ábrázoló üvegfestményei voltak láthatók.

 

A területfoglalók különös figyelmet fordítottak a Magyar Királyság, az 1848-1949-es szabadságharc, s a millennium emlékére felállított emlékművek eltüntetésére.

 

Több száz ilyen kincs közül a legértékesebb, a dévényi várdombon felállított tíz méter magas, Berczik Gyula tervei alapján készült monumentális emlékoszlop, mely a honfoglalás emlékére állíttatott, melynek egy Árpád-kori harcost ábrázoló szoboralakját Jankovits Gyula alkotta.

 

Az emlékművet, mely a talpazattal együtt 21 méter magas volt, a csehszlovák legionáriusok 1921-ben felrobbantották.

 

A felvidéki magyar politikum, az illetékes kulturális minisztériumi, állami és megyei szervekben „székelő” magyarjaink (a legtöbbjük, nem a metropolisban lakó, naponta beutazó) mellőzik  a pozsonyi kulturális hagyatékaink iránti, tettekkel megalapozott odafigyelést?

 

Mind a Körkép.sk, mind korábban a Felvidék.ma portálokon megjelent írásainkban  számos alkalommal hívtuk fel az illetékesek figyelmét arra, hol milyen retorzió is érte a metropolisban a magyar kulturális emlékeinket, vagy az ezt szóvá tevő embereket. A legtöbb estben az ezzel kapcsolatos reakció jóformán a nullával volt egyenlő, amiről bővebben is írtam a közelmúltban portálunkon, a következő cím alatt: Valóban csupán pusztába kiáltott szó? Avagy, figyeljünk oda, kire szavazunk.

 

 

S mi történt a figyelemfelkeltő írásaink után?

 

Semmi!

 

Esetleg annyi, hogy ezek után „politikusainkat,” a kultúra felelőseit, helyi képviselőket virágcsokorral a kezükben, bájmosollyal az arcukon, falusi színpadokon láttunk ityegni, no meg fityegni, vagy éppen szintetizátor, gitár mögött állni, vagy gulyás, kolbász fesztiválokon dicsérni a helyi alkalmi szakácsok által készített finomságokat.

 

Az ilyen viselkedés mentén, választások alkalmával az egyszerű, tájékozatlan pórnép rendszerint a befutó helyekre juttatja a fentiekben körülírt politikusokat, hiszen: „Jéé, fentről hozzánk is lejöttek, emléklapokat is osztogattak, Rózsikának virágcsokrot is adtak, no meg kerámia plakettet…” Persze, szerencsénkre, manapság már egyre kevesebb a tájékozatlan, papagáj retorikával megvezethető felvidéki magyar választó (Ám sajnos közben harminc év telt el).

 

Megváltozott /elbabrált?/ pozsonyi látkép: a metropolis legértékesebb magyar emléke a Szent Márton dóm, melynek a vár felőli látószögéből szemlélve, gomba módra nőnek ki az óváros tövében, az újabb és újabb „felhőkarcolók”

 

Tehát, végeredményben politikusként, városi képviselőként, minisztériumi, megyei, kultúraszervezéssel megbízott felelős egyének stb. lévén miért is érdekelné őket, hogy ledózerolják egy magyar fotográfus napfényműtermét, hogy esetleg meg kellene támogatni Mária Terézia szobrának méltó helyre való felállítását, hogy dőlnek a magyar sírok (/is), a Szent András temetőben, s miért is kérnék számon, hogy miért tűntek el az eredeti magyar feliratok Pozsony templomaiból, stb., stb.

 

Mert ugye harcba szállni az említett ügyekért, könnyen sérülhetne a pókerarc, a közkedveltség, így mégis csak kifizetődőbb a pénzcsapok melletti lebzselés, a falusi kultúrházak kényelme, s az állandó alibista, pozíciómentő helyezkedés, a véleményt mondó „ellenség” lusztrálása, majd ellehetetlenítése.

 

Az igazság kimondásának fejében, elbocsátás…

 

Szomorú eset Zuzana Falathová (Falath Zsuzsi) esete is, akit a Városi Múzeum igazgatója, Peter Hyross  történészként azért bocsátott el, mert ellent mert mondani kollégái magyar vonatkozású történelmi tévedéseivel kapcsolatban. Zsuzsinknak felmondtak, az igazgatót újra választották posztján.

 

Hogy miként reagált erre a kisebbségi kormánybiztos, Bukovszky László? A választók, a nemzetiségi média már számos esetben véleményezték az ilyen jellemtelen, alibista viselkedésmódot: Habár az említett ügyben a kormánybiztos  tárgyalt a pozsonyi Városi Múzeum igazgatójával Peter Hyrossal, Falath Zsuzsi segítségkérését visszautasította, vagyis nem találkozott vele.

 

Bukovszky talán attól félt, hogy megremeg alatta a pénzzel kitömött bőrfotel, s elveszti a kormányhivatalban betöltött pozícióját?

 

 

Az ügy még ma sem végződött számunkra kedvező döntéssel, politikai, intézményesített szinten sem vonta senki felelősségre eddig az igazgatót a magyar történelmi értékek védelmét, megbecsülését illetően.

 

Vagy talán még mindig hódít a Fico kormány által gyakorolt, „a MI emberünk” szellemiség? Meddig kell még tűrnünk Holčíkok és Hyrossok önkényességeit, ami a múlt történelmi hagyatékainak korrekt megítélését illeti?

 

A jövőben, az alibista viselkedésmódot igenis, számon kell kérni minden nemzetiségi képviselettől, politikai társadalmi posztot betöltő egyéntől. Ha ez a maga természetes rendszerességével nem történik meg, akkor a fejek homokba dugása ismételten azt az átkosból is „lekoppintott” retorziót eredményezi majd, amit a felvidéki választó alaposan megtapasztalhatott az elmúlt harminc év nagy-nagy „demokrációjában.”

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Kalita Gábor

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 17 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

B, Gy.
2020. Júl. 07. 19:11

Csak sajnalni lehet olyan nemzetet amelyiknek alig nagyobb 0 tol a kulturaja de az mekkora butasagra vall hogy mas nemzet kulturajat rombolja .A primitiv szo hizelgo szamukra.Cirill es Metodtol nem sokat tanultak pedig istenkent tekintenek rajuk.Lehet kellene ujabb hitterito aki kivezetne oket a sotetsegbol vegre.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket