Nyitókép: Körkép.sk

 

Óvatos optimizmus. Így jellemezhető leginkább az MKP farnadi tisztújító kongresszusának eredménye. A felálló új vezetés névsorát böngészve a legnagyobb különbség az eddigi vezetéssel szemben az, hogy visszakerült az irányítás az MKP kezébe. Titkos háttéralkuk, piszkos mutyik, pénzosztások, oligarcha-randik helyett az átláthatóBB, tisztességesEBB politizálásnak szavaztak bizalmat a küldöttek.

 

Jobb vezetés jöhet

 

Forró jobb pártelnök lehet, mint Menyhárt volt, a kevesek által ismert Köpöncei is legalább olyan melós, hasznos tagja lehet a pártnak, mint előde volt. Ráadásul Őry Péterhez képest a pénzt is kevésbé isteníti. Ugyanakkor az új OT-elnök előtt álló első feladat, mely nem tűr halasztást, hogy nevét magyarosítva Peterből Péter legyen. Mielőbb. Ez a minimum ilyen tisztségben.

 hirdetes_810x300  

 

A farnadi kongresszus megmutatta azt is, hogy a pártalakulat még igenis élni akar. 10 év parlamenten kívüli lét, megannyi megalázó, súlyos vereség, dühítő stratégiai hiba ellenére a 200 küldöttből 198 ott ült a helyén. Az ország legkeletibb részétől egészen Pozsonyig. Fura ezt így az MKP jelenlegi helyzetében leírni, de régen mutatott ilyen elszántságot a magyar párt az elmúlt években.

 

Vesztesek és kiszorultak

 

Igen, a kongresszusnak vannak vesztesei is. Közülük elsőként a szimpatikus palóc, Papp Sándor érdemel említést, aki kicsit magának, és apró taktikai hibáinak is köszönheti  (de nem kizárólag) az eredményt. Ennek ellenére, ha Forró Krisztiánban van realitásérzék, elnöki megbízottként munkára, a régiók fejlesztésére szólítja Papp Sanyit a „Nemzetstratégiai Tanács“ élén.

 

A másik, ha nem a legnagyobb vesztese a szombati napnak Csáky Pál, akit nemes egyszerűséggel nyugdíjaztatott a saját pártja. Ugye, Pali, az a bizonyos biológiai óra…És hogy mit is jelent mindez az MKP korább miniszterelnök-helyettese, pártelnöke, EP-képviselője számára? A felismerést, hogy a politikai melót helyettesítő öntelt, kioktató írogatás ma már nem elég. Ha Csáky képes magába szállni és példát tud venni Duraytól, még lehet szerepe a jövőben.

 

A vérátömlesztést hozó országos kongresszus mellékpályára állított több tehetséges, regionális szereplőt is. Akik számára a tanulság az alázat lehet. Kemény munkával vissza lehet kerülni a fősodorba. Koruknál fogva akár még hasznukra is válhat ez az átmeneti idő.

 

Őry Péter nem kapott bizalmat. Kép: Somogyi Tibor (Új Szó)

 

100 nap

 

A végére hagytuk az Őry-Menyhárt tandemet, akik beszédük alapján láthatóan mindketten érezték a veszélyt. Tudták, hogy mindazért, amit elkövettek, fizetniük kell. Ugyanakkor a kongresszus mindkettőjüket megtartotta az országos elnökségben, amivel -, ha felhagynak végre az öncélú, harácsoló, hatalmukkal visszaélő, mások elleni aknamunkával és kiszorítósdival -, akár erősíthetik is a pártot (eddig leginkább önmagukat erősítették).

 

Szombaton az MKP vezetése visszakerült az MKP kezébe, ami jó hír LEHET az Összefogás, a Most-Híd magyarjai, és az elmúlt években elűzött, tenni akaró közösségi emberek számára. Adjunk 100 napot nekik, és értékelhetünk.

 

A kongresszssal kapcsolatos minden érdemi információ megtalálható a Körkép.sk helyszíni, élő közvetítésében (beszámolókkal, videókkal, fotókkal.)

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 12 olvasónak tetszik ez a cikk.