Ipoly
  • HUF: 345.32
  • USD: 1.18
  • 21 °C
  • 27 °C
Vélemény

Meglepetés Gombaszögön: A Most-Híd “nyerte” a Közéleti Pikniket

A pikniken kicsomagolták a magyar egység igényét. Hogy ebből mennyire fognak kérni a választók, az még a jövő zenéje.

Nyitókép: Körkép.sk

 

Bár maga sem számított rá, meglepetésre mégis a Most-Híd “nyerte” a gombaszögi Közéleti Pikniket. Legalábbis, annak politikai hozadékát tekintve. De egyébként nyert vele az Összefogás (az ötletért és a hibátlan szervezésért), valamint az MKP is, akinek frissen választott elnöke, Forró Krisztián megnyugtatóan szerepelt első nyilvános megmérettetésén.

 

Hirdetés(x)

De vegyük csak sorjában, mi és miért is történt csütörtökön, július 30-án Gombaszögön, a mintegy közel 400 résztvevő jelenlétében.

 

A gombaszögi tábor bejárata, a háttérben az éppen zajló Közéleti Piknik. Kép: Körkép.sk

 

A fő üzenet mindhárom párt részéről ugyanaz: egyformán érdekeltek az egységes politikai képviselet megteremtésében.

 

Ezen kívül a Most-Híd lehet különösen elégedett, hiszen egy vesztes helyzetből sikerült győztesként kijönniük a találkozó végére.

 

Solymos László ugyanis maga sem titkolva ült le fura érzésekkel a beszélgetéshez, látva a kezdeti 1:2 arányt (Most-Híd vs. MKP és Összefogás). Ez azonban néhány percen belül megváltozott. Forró ugyanis váratlanul kijelentette, hogy az Országos Elnökség előző napi döntése értelmében felülvizsgálta eddigi álláspontját, és mégsem csak az Összefogással kezdi meg a tárgyalásokat, hanem egyszerre, illetve párhuzamosan mindkét párttal.

 

A pártelnöki fórum és a közönség. Kép: Körkép.sk

 

„Úgy látjuk, erre van igény“ – szólt az indoklás. A valódi indok sokkal inkább az lehet, hogy az MKP ezzel vágott vissza az Összefogás egyébként teljesen legitim kezdeményezésére, hogy a piknikkel némileg kivették a szelet az MKP vitorlájából. Az MKP így válaszul felülbírálta az Összefogás eddigi exkluzív helyzetét, és felemelte melléjük a Most-Hídat. Mindezt ráadásul azzal tudta leplezni, hogy maga az Összefogás ültette le hármójukat egy asztalhoz.

 

Solymos és a Most-Híd fellélegezhet

 

Ez egyébként különösen vonzó bejelentés volt az eddigi talán egyik legjobb nyilvános szereplését nyújtó Solymos számára. Annál is inkább, mivel a Polis aktuális felmérése szerint a Most-Híd elnöke egy alig 1%-on mért párt elnökeként ült le az 5,5 százalékon jegyzett MKÖ-val (MKP és Összefogás együtt). Ezért nevezhetjük győzelemnek, hogy végül nem maradtak várólistán, várva sorukra, amíg az MKP és az Összefogás megegyezik, hanem együtt kezdhetik meg a tárgyalásokat.

 

A láthatóan elégedett Solymos meg is köszönte a gesztust, viszonozva azt partnereinek azzal, hogy „küldjünk komoly üzenetet a választók felé.“ Javaslata szerint augusztus 20-án Komáromban, a várost vezető független Keszegh Béla szorgalmazására közös koszorúzáson vehetnének részt, ahol szándéknyilatkozatot  írnának alá a politikai egység megteremtéséről. Elképzelését mindhárom pártelnök támogatta. (Közben a leginkább önmagát képviselő Magyar Fórumos Simon Zsolt idegesen toporgott, oldalt mindenkitől.)

 

Simon Zsolt a pártelnöki fórum alatt a helyszíntől távol, idegesen toporgott, pótcselekvésében szóval tartva mindenkit, aki éppen arra haladt. Kép: Körkép.sk

 

Politikai kockázat

 

Nem feltétlenül kell, hogy bekövetkezzen, mindenesetre az MKP-ra visszaüthet a párhuzamos tárgyalásos dolog. Az ilyen gesztusok ugyanis felbátoríthatják a felvidéki magyarság (jelenleg az Index melletti kiállással elfoglalt) liberális részét, beleértve az őket támogató médiumokat – Új Szó, Pátria, Paraméter, Bumm. Hogy ez mit okozhat, láthattuk anno a régi nagy, egységes Magyar Koalíció Pártja esetében. Az MKDM és az Együttélés mellett hiába volt a liberális MPP a legkisebb, leggyengébb elődpárt, a gazdasági hatalmat javarészt ők gyakorolták (emlékezzünk csak az ún, gazdasági holdudvarra, mely végül Bugár Béla leváltásához vezetett.)

 

A Közéleti Piknik első panelbeszélgetésén Agócs Attila (Most-Híd) részéről el is hangzott, hogy a „szélsőjobb” helyett inkább a romákat kellene bevenni (értsd, a Samu István féle Új Egység Mozgalom helyett inkább a vegyespárt cigányait, ami az egységes magyar politikai szubjektum belső erőviszonyait is befolyásolná – emlékezzünk újra az MPP-s tapasztalatokra.)

 

Első panel. Balról: Varga Tibor (MKP), Rigó Konrád (Most-Híd), Bauer Ildikó (Összefogás), Czimer Gábor (Új Szó), Agócs Attila (Most-Híd), Cziprusz Zoltán (MKP), Orosz Örs (Összefogás). Kép: Körkép.sk

 

Ugyanúgy óvatosságra intenek a másik hidas, Rigó Konrád szavai, melyek leginkább egy afféle felvidéki magyar RMDSZ létrehozásának örülne, mely azzal lépne „pragmatikus alapon“ kormányra, akivel éppen kell és lehet. Ugye ez is ismerős a Most-Híd elmúlt évekbeli történetéből?

 

Feszült Most-Híd – Összefogás viszony

 

A Közéleti Pikniken szinte vágható volt a vegyespárt és az Összefogás közti hűvös viszony. Solymos be is szólt nekik, megjegyezve, hogy az anno „maszkban felfúrt” kétnyelvű vasúti helységnévtáblákat a vegyespárt kormányzása alatt senki sem szedte le a helyükről, ellentétben az övéikkel.

 

Jelzésértékű volt továbbá az is, hogy az MKP korábbi vezetéséből Menyhárt József, Őry Péter, Csáky Pál, valamint az ismertebb Via Novások nem vettek részt a találkozón.

 

Az MKP mindenesetre egyelőre ideális helyzetben van. Jelenleg (még) mindkét kisebb párt az MKP-nak udvarol, Forróék pedig kijátszhatják őket egymással szemben.

 

Felkészültek és felkészületlenek

 

Az Összefogásnak sem ártana, ha a pártegyesítés során a kreatív ötletelés és hibátlan szervezés mellett saját, politikai üzenetekre is törekedne. Mózes ugyanis az MKP – Most-Híd kölcsönös gesztusát követően némileg légüres térbe került a beszélgetés során, mindezt ráadásul „hazai pályán.“

 

Végezetül, említést érdemel a moderátorok, műsorvezetők személye. Öllős László ugyanis kiválóan vezette a pártelnöki beszélgetést, ellentétben az első panelban saját szerepével és feladatával is hadilábon álló, a képességek terén újra csak gyengén muzsikáló Új Szós Czímer Gáborral.

 

A pikniken kicsomagolták és asztalra tették a magyar egység igényét. Hogy ebből mennyire fognak kérni a választók, az még a jövő zenéje. Mindenesetre a Forró-Solymos-Mózes hármas egyelőre (megváltozott helyet ide vagy oda), összehangoltabban muzsikál, mint elődeik.

 

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

 

Király Zsolt

 

Jobbról: fehér ingben Berényi József (MKP), mellette Solymos László (Most-Híd), Nagy József (Összefogás) és Rigó Konrád (Most-Híd)

 

Háttal Berényi József (MKP), feketében Solymos László (Most-Híd), Forró Krisztián (MKP) és Nagy József (Összefogás). Kép: Körkép.sk

 

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 13 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

B, Gy.
2020. Júl. 31. 14:18

A felvideki magyarsag lete es megmaradasa a tet.Mit lehet ezen annyit filozofalni. Egy uton kell menni mert a tobb utas megodasba belebuktunk.Onrendelkezes fele kell orientalodni es kesz.

varga lajos
2020. Júl. 31. 14:20

Nem értem mi tárgyalni valója lehet ma egy felvidéki magyar embernek az olyanokkal, akik képesek voltak egy asztalhoz ülni a fasiszta szlovák nemzetiekkel! Ezeknek nem voltak felmenőik, akiket a nevezett koalíciós partnereik elődei kiraboltak és kisemmiztek, vagy nekik úgy is jó, hogy egy szinte tiszta magyar lakosságú településen minden írott dokumentum nyelve a szlovák, persze csak azért, hogy pár év -évtized múlva az ilyen dokumentumokat lobogtatva lehessen a brüsszeli prostituáltaknak bizonygatni, hogy ez itt tiszta szlovák vidék.

Nagy K.
2020. Júl. 31. 20:03

Minek ez a színház...Úgyis a Fidesz dönt - független FELVIDÉKI politizálásnak nagyon kicsi az esélye. :-(

    St. Gábor
    2020. aug. 01. 13:05

    Valószinuleg igazad van, csak szemelyi kerdesekrol donthetnek, de meg itt is johet egy mail es kezdhetik elolrol az egeszet...

Piszematyi
2020. aug. 01. 12:04

"Öllős László ugyanis kiválóan vezette a pártelnöki beszélgetést, ellentétben az első panelban saját szerepével és feladatával is hadilábon álló, a képességek terén újra csak gyengén muzsikáló Új Szós Czímer Gáborral." Öllős László egy tapasztalt szakember, a másik pedig egy szenzációhajhász, képzetlen senki!

Szóljon hozzá!

Király Zsolt

Király Zsolt, 42 éves közgazdász, a Körkép.sk alapító főszerkesztője. A 2015-ös Újságírói Díj nyertese oknyomozó kategóriában. Korábban a .týždeň-ben és a Heti Válaszban is publikált.

Kövessen minket