Nyitókép: Körkép.sk

 

Etnikai politizálás megtartása (A feltétel) a Smer + Smer hangjának (Hlas) politikai elutasítása (B feltétel). Ezeket kell teljesítenie annak, aki a magyar és a szlovák kormánnyal is partneri viszonyra törekszik. Az MKP jelenlegi vezetése mindkettőt garantálja, az út Orbánhoz és Matovičhoz így Berényin (és Forrón) keresztül vezet.

 

Viszonylag kényelmes helyzetben van az MKP az egység szempontjából, melynek azért kellett már, mint egy falat kenyér a mai közös sajtótájékoztató Matovičcsal.

 

Matovič, Forró és Berényi közös sajtótájékoztatója: A kormányfő ígéretet tett, hogy az uniós mentőcsomag kapcsán sem mellőzik majd a déli járásokat

 hirdetes_810x300  

 

A párton belüli ellenzék (Őry és Menyhárt) ugyanis a B pontot nem teljesíti, Matovič pedig tetteivel nem teljesítette mindazt, amit korábban a magyaroknak megígért. Emellett az Összefogás is egy kisebb politikai győzelmet aratott ma az MKP felett. A Matovičnak tanácsadóskodó Berényi így egyre nehezebb helyzetbe került, melyből a mai sajtótájékoztatóval sikerült egy bajuszos huszárvágással kivágnia magát.

 

Pontokba szedtük, mi minden derült ki számunkra:

 

  • Igor Matovič férfiként viselkedve vállalta vasárnapi hibáját, és kerek-perec bocsánatot kért a magyaroktól szerencsétlen fogalmazása miatt – JÓ PONT

 

  • Az MKP, és főleg Berényi ismét megmutatta, hogy tanácsadóként nemcsak egy díszpinty, hanem ha nagyon kell, oda is tudja magát tenni – JÓ PONT

 

  • Matovič is tiszta vizet öntött a pohárba a legerősebb kormánypárt és az MKP (vagy majd az „“egység) számára. A Körkép kérdésére válaszolva elmondta, hogy partneri viszony akkor lesz, ha az „egység“ elutasítja a Smerrel és annak klónjával, Peter Pellegrinivel való politikai együttműködést – JÓ PONT

 

  • Berényi gyors reakciójában mindezt meg is tette, így amíg a Forró – Berényi tandem vezeti a pártot, fenn is áll a partneri viszony Budapest és Pozsony felé, annak minden lehetséges hozadékával együtt (infrastruktúra-fejlesztés, uniós újjáépítési alapból délre érkező pénzek, stb.) – JÓ PONT

 

  • Szintén a Körkép.sk érdeklődésére megtudtuk azt is, hogy a kettős állampolgárság lehetősége ebben a kormányciklusban a magyarok számára biztosan nem lesz rendezve. Ami motiváció is egyben a felvidéki magyarok számára, akik tudatosíthatják, hogy ehhez erős magyar politikai képviseletre lesz szükség – JÓ PONT

 

  • A Most-Híd és az előző MKP vezetés (Őry és Menyhárt) kormányváltást sürgető üzenetei (miközben Menyhárt pár hónapja még a saját felesége érdekében lobbizott Matovičnál, hogy az erre a pozícióra tökéletesen alkalmatlan Matus Éva dunaszerdahelyi járási elöljáró lehessen, majd miután ez nem jött össze, az OĽaNO ellen fordult) is tiszta sor a felvidéki magyarság számára. Solymos, Ravasz, Bugár, Őry, Menyhárt ugyanis inkább Peter Pellegrinit választották – JÓ PONT ez is, mert látjuk a kártyákat.

 

Csupa jó hírrel szolgált a mai nap, melynek köszönhetően jóval tisztábban láttunk, mint előtte.

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 22 olvasónak tetszik ez a cikk.