Toldozunk? Foltozunk? – Avagy politika helyett

Nyitókép: Körkép.sk

Én? Dehogy foglalkozom politikával! Távol áll tőlem. Nem szólok bele a nagyfiúk játékába.

Ha napi teendőim közt akad egy kis szabadidőm, szívesen szabok-varrok, hiszen ehhez is értek egy kicsit. Megtanultam az alapokat nagyon régen, még zsenge lányként, csak úgy szórakozásból, mert érdekelt.

Most éppen három, eléggé viseltes régebbi ruhámból készülök egy újat varrni. Az íróasztalomat erre az időre át is alakítottam szabó-asztallá, és itt vizsgálgatom, forgatom mindegyik kelmét, előre, hátra, körbe-körbe, jobbra, balra. Nézegetem, hol van bennük olyan rész, ami nem túlzottan kopott, és megállja a helyét egy új ruha részeként is. Hát, őszintén szólva, nehezen találok… Mert mindegyik szakadozik már, vagy ha nem is, eléggé megfakult a színe.

   

Előveszem a megfelelő szabásmintát, mert ugye az is kell, nem lehet csak úgy találomra belevágni. Ráhelyezem mind a három régi ruha legépebb részére, és fontolgatom, honnan is tudnám kiszabni az új ruha elejét, hátulját, ujjait. Forgatom sokadszor is körbe-körbe, ám egyre erősebb kétségeim támadnak. Vajon jó ötlet ez? Megéri a munka, az idő, a fáradozás?  Lassan arra az álláspontra jutok, hogy a három ruhából nem érdemes egy újat varrni. Ha alaposabban megnézem, a színük, a mintázatuk sem passzol… Kettő még csak-csak, de a harmadik! Szemmel láthatóan ütik egymást.

Mese nincs, el kell fogadnom, rossz volt az alapötlet. Főként azért is, mert található a szekrényemben új ruhaanyag, nem is egy, csak elő kell húzni. Vagyis nem egészen újak, csak éppen eddig nem került rájuk a sor.  Valahogy megfeledkeztem róluk. De tiszta, kiváló minőségű, használatlan, szép holmi mind.

Már nem is értem magam, miért is akartam a három régiből egy újat varrni. Hiszen az sokkal nehezebb feladat! Ha nekem nem hisztek, kérdezzetek meg egy kitanult, szakmáját gyakorló szabót, varrónőt. A régi ruhákat először nagyon precízen, kellő óvatossággal szét kell fejteni. Nagy türelem kell hozzá, mondhatom! Aztán jöhet a vasaló. Alaposan ki kell vasalni minden egyes ráncot, gyűrődést, hogy az anyag teljesen sima legyen, és szépen megfeküdjön rajta a szabásminta. Végül, még ha sikerül is kiszabnom, majd összevarrnom, akkor sincs semmi garancia rá, hogy tartós lesz. Mert előbb-utóbb biztosan szakadni fog. Hiszen régi anyag, nem időtálló.

Ennyi töprengés után végre rászánom magam, hogy a régi ruhákat a használaton kívüli holmik alsó polcára tegyem, és egy teljesen új ruhát varrjak. Mert erre valóban szükségem van. Hiszen a napi viselet többfunkciós szerepet tölt be az ember életében. Fontos tehát, hogy olyat készítsek, ami majd kiválóan szolgál, örömet okoz, jól érzem magam benne, és sokan megdicsérik.

És miután teljesen kész a régóta vágyott új ruha, akkor (és csakis akkor!) ismét előhúzom a selejtezésre szánt holmit. Felteszem az erősebbik szemüvegem, és még egyszer alaposan átnézem mindhárom anyagát. (Mert nem vagyok annyira radikális, hogy csak úgy, egyszerre mindet kidobjam.)

Igaz, egy elegáns, új ruhát lehetetlen volt belőle összetoldani, de ez nem azt jelenti, hogy az anyaguk már semmire sem jó. Nagyon fontos a dolgok újrahasznosítása. Ezt én nem a jelenlegi újhullámban tanultam meg, hanem még gyerekkoromban, úgy öt-hat évtizeddel ezelőtt, az édesanyámtól.

Ahogy jól szemügyre veszem a kelmét, már látom is új funkcióikban. Az épségben maradt részekből lehet szép sál, elegáns mandzsetta, cuki hajpánt, praktikus textil-táska, díszpárna, meg néhány apró szalagcsokor. És adódhat akár olyan alkalom is, hogy éppen az új ruha kiegészítőjeként jutnak majd szerephez. Sosem lehet előre tudni, mit produkál az élet…

A hulladékkal, ami ezt követően keletkezik, már valóban kár tovább foglalkozni. Likvidálása elkerülhetetlenné válik…

C’est La Vie.

Talán elmondtam mindent, amit akartam.

…ennyi…

Én? Dehogy foglalkozom politikával! Soha. Láthatjátok, akad egyéb tennivalóm is …

Buday Mária