Nyitókép: Körkép.sk

 

A kétezres évek elején nagyon nehezen szántam rá magam, hogy megvásároljam első számítógépünket, nem tudtam, mi a helyes döntés, hiszen nem volt, nem lehetett saját tapasztalatom. Ismerőseim közül sokan érveltek ellene, sokan mellette, végül mégis győzött lányom óhaja, és vásároltunk egy teljesen új számítógépet. Nagy volt az öröm, s be kellett látnom, valóban hasznos dolog egy computer.

 

Aztán ismét el kellet telnie néhány évnek, amikorra rászántam magam, hogy az internetet is bevezettessem, mert beláttam, sem a gyermekem, sem saját magam nem tudunk előbbre lépni ennek hiányában. Az első években leginkább az elektronikus levelezést és a kereső programot használtam a leggyakrabban, ami valóban megkönnyítette mindennapjaimat.

 

Végül sok – sok évnek kellett eltelnie, amikorra magam is megjelentem a legnagyobb közösségi hálón. Sokan ellene szóltak és szólnak, sokan mellette, ám ennek előnyeiről, s hátrányairól voltak már közvetett ismereteim, saját gyermekem kapcsán, így tudtam, mit akarok, és mit nem.

 hirdetes_810x300  

 

Ma már sok éves tapasztalattal állíthatom, nagyon jó dolog a világháló, nagyon hasznos a közösségi oldal, mindaddig, amíg jó célokra használjuk. Ez csupán tőlünk, emberektől függ.  Számomra számos hozadéka van: végtelenül hálás vagyok a lehetőségért, hogy folyamatosan tartani tudom a kapcsolatot gyakran hosszabb ideig távol élő lányommal, hogy megismerhettem soha nem látott elsőfokú unokatestvéreimet, hogy üzenetet írhatok egykori osztálytársaimnak, hogy erősíthetem baráti kapcsolataimat, hogy ismét felfedezhetem gyerekkori játszótársaimat …

 

A pozitívumok mellett sajnos nagyon gyakran szembetűnnek a világháló, ezen belül a közösségi oldalak negatív hozadékai is, s úgy vettem észre, az utóbbi napokban ez a sokszorosára erősödött. Ha az ember kissé tallózik a közösségi háló szövevényes szálain, megdöbbentő, primitív véleménynyilvánításokkal találkozhat. A vulgáris kifejezések, durva beszólások, sértegetések sora olvasható a véleménykülönbségek kapcsán.

 

 

Nem új ez számomra, évek óta látom a jelenséget, de az utóbbi napok kommentjei felülmúlják az eddigi átlagát. A friss, világméretű probléma okozta feszültségtől az egyének, valamint a különböző nézetet valló csoportok is gyakran egymásnak ugranak, ami roppant elszomorító, sőt, ijesztő. Persze ez nem a közösségi oldal hibája, hanem a használóké, hiszen azt mi töltjük meg tartalommal. Szerintem nemcsak a kisgyermekeket, a tanulóifjúságot kell félteni a közösségi háló veszélyeitől, a felnőtt közösségek számára ugyanannyira veszélyes.

 

Életem jelentős részét iskolapadok közt töltöttem, a tapasztalatból mondhatom: az óra közti szünetekben mindig a magaviseleti szempontból nehezen kezelhető tanulók voltak a hangoskodók, a bajkeverők, s ők a szorgalom terén sem igazán jeleskedtek. A szerényebbekkel a tisztességtudókkal kevésbé volt gond. Ám amikor az osztályfőnök, vagy a szaktanító belépett az osztályba, mindenki elcsöndesedett, és helyet foglalt.

 

De ki parancsol, ki szab határt, ki mutat utat most a felnőtt embernek, ha sem Istent, sem embert (elöljárót) nem ismer (el)? Senki! A szólás szabadságát, az önmegvalósítás korszakát éljük! ( Amíg a nagytestvér le nem tilt, ha úgy látja jónak, de ez egy egészen más téma, véletlenül se keverjük ide, mert most másról van szó.)

 

Közösség? Ugyan már! Mindenki azt ír, amit akar, úgy, ahogy akarja, olyan elméleteket gyárt és terjeszt, amilyet akar. Csoportok és egyének feszülnek egymásnak primitív beszólásokkal, és nincs egy osztályfőnök, aki azt mondaná: Gyerekek, elég volt! Ne hergeljétek tovább egymást, mert most tényleg nagyon-nagy a baj! Ha nem értetek egyet a másikkal, az nem gond, az a gond, ha emiatt egymásnak estek! Tegyen mindenki belátása szerint, de ne kiáltsatok társatokra kígyót, békát! Próbáljatok közös nevezőre jutni, ha nem megy, inkább maradjatok csendben!

Úgy tapasztalom, gyakran abban rejlik a meg nem értés gyökere, hogy egyes csoportok, egyének, saját tudatlanságuk okán eleve összehasonlíthatatlan dolgokat próbálnak összevetni. Egy konkrét példát hozok fel: Miért nem tesztelik a rákot, hiszen ebbe is évente több ezren halnak meg, és akkor miért kell tesztelni a koronavírust?”

 

A két betegség eleve nem összehasonlítható, ugyanis a rákbetegségek nem fertőzőek, nem terjednek emberről emberre, tehát nem fogod csak úgy elkapni az élelmiszerboltban, az autóbuszon, az iskolában, a munkahelyeden. Egyébként pedig mindenkinek lehetősége nyílik a rákszűrésre, a leggyakoribbak szűrését, a mellrákot, a méhszáj-, a vastagbélrákot az egészségügyben nagyon gyakran kampányszerűen is hirdetik, és rajtad múlik, elmész-e, vagy sem. Tehát eleve felesleges, értelmetlen volt a dolgok összehasonlítása.

 

Vannak kimondottan személyeskedő, egymást sértegető bejegyzések is, melyek gyakran hemzsegnek a helyesírási hibáktól. Ez utóbbi persze nem lenne különösebben gond, hiszen nem mindenkinek erőssége a leírt szó, de ha a tartalom is durvaságot sugall, vulgáris szavakra épül, akkor elég nagy a valószínűsége, hogy az adott hozzászóló szokványos viselkedésével is összefügg.  Valódi, közösségi baj ebből akkor keletkezik, ha ő lesz a minta, a hangadó, akit sokan követnek…

 

Sajnos az egészen primitív megnyilvánulások sem ritkák.

 

Ha tőlem a rendőr papírt fog kérni (igazolást a tesztről) akkor vécépapírt fogok a markába nyomni!” „Én majd megmondom, hová nyomja a pálcikáját!”  „Aki ezt az egész marhaságot (tesztelést) kitalálta, annak kéne golyót röpíteni a fejébe!”

 

Nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen kijelentést, mint az utóbbi, bárki komolyan gondol. Ha az adott személy 1989 előtt már felnőtt volt, emlékezhetne, ettől enyhébb megjegyzést sem mert volna megengedni magas rangú állami tisztviselővel szemben. Most viszont a szólás szabadságágának korszakát éljük, s ezt sajnos sokan összekeverik a szólás szabadosságával.  Nem árt tudatosítani, hogy a közösségi oldalon megjelenő nyilvános bejegyzéseink saját felnőttkori bizonyítványunk.

 

 

Sokan eleve azt keresik, mibe is köthetnek bele, mert szeretnek kötekedni, mások a kákán is csomót keresnek, mert ilyen a természetük, akadnak bőven olyanok is, akik csupán egy vékony hajszállal kapcsolódnak a közösséget érintő témához, aztán csak mondják, mondják saját történetüket, vég nélkül, remélve, hogy rájuk is figyel valaki.

 

Aztán akadnak olyanok is, akik nagyon szeretnek kéretlenül is tanácsot adni. Ezt tedd, azt ne tedd! Itt nagyon csöndesen szeretném megjegyezni, hogy a tanácsadás végtelenül nagy felelősséggel jár, mert hosszú távú következményei lehetnek, akár pozitív, de negatív irányba is. De nem szükséges, hogy elfogadd az állításom, csak úgy megjegyeztem…

 

Úgy gondolom, hogy pillanatnyilag a legrosszabbak és legveszélyesebbek az összeesküvés elméletek gyártói és hirdetői. Akadnak, akik a Covid -19 teszteléssel és a készülő oltóanyaggal kapcsolatosan egész Szlovákia és Csehország lakóinak tervezett kiirtásáról szóló rémtörténeteket terjesztenek. Lehet, így hiába valónak tűnik az állami vezetők, a tudósok igyekezete, ha nemcsak a vírussal, de ilyen erős ellenszéllel szemben is harcolniuk kell.

 

Én mindenesetre elmegyek a COVD -19 tesztelésre. Úgy gondolom, saját hozzáállásommal is segíteni fogom a járvány mielőbbi megfékezését, mert most ez a legfontosabb. Te ha nem akarsz, ne menj el, hiszen szabad akaratod van. Ám lehet, hogy egészségesnek érzed magad, közben vírushordozó vagy. És ha netán megfertőzöd az anyukád, vagy a nagymamád, bárkit, aki súlyos beteg lesz, akkor ez a te döntésed következménye. A kijárási tilalom alatt pedig otthon maradok, mert megtehetem, s mert ezt látom ésszerűnek saját magam, s a társadalom szempontjából is.

 

Esetleg a vénasszonyok nyara csábításának engednék, ha végre mégiscsak beköszöntene, s kivonulnék időnként a természetbe, hogy a nap sugaraival erősítsem, s vidítsam magam.

 

Buday Mária

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 12 olvasónak tetszik ez a cikk.