Virág
  • HUF: 361.00
  • USD: 1.19
  • 0 °C
  • 5 °C
Vélemény

A francia elnök szánalmas gyászbeszéde

Azzal, hogy migránsterroristák tevékenykednek szabadon Franciaország-szerte, Macron is felelős a tanár haláláért

Nyitókép forrása: msn.com

 

Katonai tiszteletadás mellett – állami temetés keretében – eltemették Samuel Paty francia földrajz- és történelemtanárt, akit a csecsen származású Abdullah Anzorov fejezett le Párizs külvárosában, 2020. október 16-án. A temetésen gyászbeszédet mondott Emmanuel Macron francia elnök is, ami véleményem szerint rendkívül gusztustalan és hazug gesztus volt a politikus részéről.

 

Emmanuel Macronnak ugyanis akkor lett volna erkölcsileg joga gyászbeszédet mondani a tanár koporsójánál, ha az elmúlt időszakban mindent megtett volna annak érdekében, hogy a migránsterrorizmust visszaszorítsa Franciaországban.

 

De amint azt az elmúlt évek történései – gyilkosságok, nők zaklatásai, erőszakolások, lopások, rablások, műemlékrongálások stb. – egyértelműen és cáfolhatatlanul bizonyították, a francia elnök megbukott e tekintetben, sőt: minden fórumon támogatta/támogatja a migránsok ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen betelepítését Európába, így saját országába is, ami a terrorcselekmények hatványozott növekedését eredményezte Franciaországban. Ezért (is) őszintétlen a gyászbeszéde, hiszen azzal, hogy migránsok és terroristák – vagy migránsterroristák – mászkálnak és tevékenykednek szabadon Franciaország-szerte, az elnök közvetett módon ő is előidézte a francia tanár tragédiáját.

 

“Kemény válasz” és mellébeszélés

 

Én a család nevében biztosan nem engedtem volna beszélni a francia elnököt a pedagógus temetésén, de még a temetés helyszínének közelébe sem engedtem volna. Nem adtam volna lehetőséget arra, hogy Macron politikai tőkét kovácsoljon még a tanár halálából, temetéséből is. Undorító, átlátszó és erkölcstelen ez a politikai magatartás Macrontól. De ezt már megszokhattuk tőle, nem ez az első eset, s gondolom, nem is az utolsó.

 

Macron kemény választ, illetve a jelentős iszlamista szervezetek feloszlatását ígérte, de ez egyértelműen mellébeszélés volt. Vajon miért nem tették eddig? Hiszen a látókörükben volt a gyilkos is, mint ahogy több más – az Iszlám Állammal kapcsolatban lévő – terrorista is, mégsem tettek semmit.

 

Az egész „eset”, pontosabban fogalmazva: a pedagógus nyílt utcán történő kivégzése is azt bizonyítja, hogy a francia titkosszolgálatok és a francia hírszerzés tevékenysége egyértelműen kívánni valót hagy maga után, hiszen már hónapok óta a látókörükben volt a gyilkos személye és tevékenysége. A titkosszolgálatos és a hírszerzés feladata elsősorban a preventív intézkedés, tehát a cselekmény elkövetésének megelőzése. Ezt nem tették meg most sem, és a már elkövetettek bűncselekmények esetében sem.

 

A gyilkosság

 

Mint ismeretes 2020. október 16-án Abdullah Anzorov délután két késsel és egy Airsoft-fegyverrel felszerelkezve érkezett a conflans-i iskola elé. Állítólag több száz eurót is magával hozott, ezt a pénzt használta ösztönzőként arra, hogy a diákokból információkat csaljon ki Samuel Patyval kapcsolatban.

 

Samuel Paty az utolsó óráján kellemes őszi szünetet kívánt diákjainak, majd hazaindult. Anzorov az iskolától nem messze, az utcán megkéselte, majd lefejezte. A csecsen fiatal fényképet is készített Paty levágott fejéről, ezt pedig a következő szöveg kíséretében feltöltötte a Twitterre:

 

„Macronnak, a hitetlenek vezetőjének: megöltem egy pokoli kutyádat, aki gyalázni merte Mohamedet”

 

A helyi rendőrség öt óra körül fedezte fel az utcán heverő holttestet, a szomszédos településen pedig csakhamar rátaláltak az elkövetőre, aki „Allah akbar!”-t kiáltva Airsoft-fegyverével támadt rájuk, majd miután leterítették, utolsó erőfeszítésével kését lóbálva esett volna nekik, de ez nem sikerült, mert kilenc golyó oltotta ki életét.

 

Megválaszolatlan kérdések

 

Mindmáig nem tisztázott, hogy a tanár valóban a sajtószabadság témája keretén belül kívánta megmutatni diákjainak a karikatúrákat, vagy provokálni akart ezzel. Ez már talán a nyomozás során sem fog kiderülni, hiszen a teljes igazság ilyen esetekben sajnos nem kerül nyilvánosságra.

 

Samuel Paty a lyoni egyetemen végzett a kilencvenes évek elején, évfolyamtársai „ragyogó hallgatóként”, majd „nagyon jó tanárként” emlékeznek vissza rá, aki mindig a párbeszédet kereste. Jelenlegi diákjai szerint Paty humoros és kedves tanár volt, aki még a gyengébb tanulók figyelmét is felkeltette. Órái viszonylag laza hangulatban teltek, Paty azonban fegyelmet is tudott tartani, a nehézségekkel küzdő tanulók szüleinek pedig rendszeresen beszámolt gyermekük javuló vagy rosszabbodó teljesítményéről.

 

Az órákon állítólag sokszor lehetőséget teremtett arra, hogy a diákok megvitassanak egy-egy kérdést. Paty a 2015. januári terrortámadások óta a Charlie Hebdo Mohamed-karikatúráit az általa tartott etika óra keretében, a véleményszabadságról és annak határairól értekezve minden évfolyamnak megmutatta, előtte azonban mindig lehetővé tette, hogy aki szeretné, elhagyja az osztálytermet. Így tett a legutóbbi alkalommal, október 5-én is. Az, hogy a szóban forgó tanítási órán mi történt pontosan, már sohasem tudjuk meg. De a gyilkosság megtörtént.

 

A francia döntéshozók „megoldása”

 

A csecsen származású Abdullah Anzorov 2002-ben született Moszkvában, családjával nyolcéves korában menekültként érkezett Franciaországba. A gyilkosság elkövetésének helyétől mintegy 80 kilométerre található, normandiai Évreux-ben élt, ahol 2017-ben telepedtek le. Anzorovnak rongálás és más kisebb súlyú ügyek miatt már volt dolga a hatóságokkal, ám a terrorizmusellenes szervek mégsem figyeltek fel rá. 2014-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz. Radikalizálódása az elmúlt évben törtzént. Júniusban Twitter-fiókot nyitott, az elmúlt hetekben több mint 400 bejegyzést közölt, főképp idézeteket a Koránból.

 

Még a gyilkosság estéjén a helyszínre érkezett Emmanuel Macron, Jean Castex kormányfő és több miniszter. „A tanáraival szolidaritást vállalva az állam a lehető leghatározottabban fog reagálni, hogy a köztársaság és annak polgárai szabadon élhessenek” – jelentette ki az elnök. Új törvényjavaslata értelmében az önkormányzatok többletjogosítványokat, az iskolák többletforrásokat kapnának a szélsőségesek visszaszorítására, emellett szorosabb ellenőrzés alá vonnák a mecseteket. De nem ez nézetem szerint a megoldás. Az egyértelmű megoldás az lenne, ha nem engednék be Európába és Franciaországba ellenőrizetlenül a migránsokat, illetve ha nem engednék szabadon tevékenykedni az Iszlám Állammal kapcsolatban álló személyeket.

 

Tarics Péter

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Szabó Péter
2020. okt. 26. 11:25

A cikk szerzője közeli ismerettségben lehet Macron Úrral, vagy minden bizonnyal részese a francia kormány üléseinek, ha ilyen pontosan tudja, hogy az elnök nem tett meg mindent!! Talán bizony Tarics Péterrel kellett volna konzultálnia.Mindenekelőtt megkérdezni tőle mi az a minden. Ő, innen az EU baromfiudvarán kapirgálva biztosan jobban értesült a francia bel- és biztonságpolitikát illetően mint a Francia Köztársaság elnöke. A gyászoló család is milyen ostoba, hogy nem Tarics véleményére hallgatott és elfogadta a francia nép együttérzését, amelyet Macron elnök tolmácsolt. Nem a francia elnök és a család volt kegyeletsérző, hanem ez a szánalmas bértollnok, akinek ez a tragédia jó ürügy a nyugat és migráns elleni hidztéria keltésére. Ön szégyellje magát ne Emanuel Macron!

Zoz
2020. okt. 26. 23:01

Jó kis írás. Sok igazság van benne.

Berlin
2020. okt. 27. 18:57

Szabó Péter úr indulatos reakciója megfogalmazásakor valahogy nem vette figyelembe, hogy Franciaországban, fényes nappal az utcán halálra szúrtak egy született franciát, majd módszeresen lenyiszálták a fejét. Tette mindezt egy migránshátterű mohamedán nagykamasz, aki szerint ilyesmit szabad... A szörnyű bűncselekménynek két gazdája van. Az egyik a francia politikai közgondolkodás, ami öngyilkosságig menően elnéző a muszlim terrorizmussal szemben (ennek legfőbb közjogi képviselője az elnök, Emanuel Macron), a másik az alig ellenőrzött muszlim migráció, ami az ilyen eseteket előre borítékolja. Szóval a dolog úgy áll, hogy Tarics Péter puszta tényközlésbe bocsátkozott, mikor az adott szituációt szemléltette. Ezért is méltatlan bértollnokként azonosítani. Franciaország haldoklik. Talán nem azt kellene gyalázni, aki észreveszi.

    Balázs
    2020. okt. 28. 11:47

    A nyugat haldoklik már jó pár éve és mégis tömegek gondolták úgy, itt az egykori szoc táborból, hogy megkockáztatják és inkább ott haldokolnak a franciákkal, németekkel, angolokkal, hollandokkal és az ottani muszlim, kínai karibi,stb, gyökerű emberekkel . Valahogy az innen , vagy Erdélyből, Kárpátaljából, Vajdaságból felkerekedő magyarok sem a biztonságos és egyre jobban teljesítő, nyelvi akadályt sem jelentő anyaországban keresik a boldogulásukat. Még ezek után sem kerekedtek fel és rohantak haza a "biztonságba.Mint minden politikai vezető, úgy Macron is felelősséggel tartozik a népének. Közvetlenül felelőssé tenni egy elvetemült gaztettért, sőt elítélni őt mert a nemzetét képviselve részvétét nyilvánította az több mint túlzás. Egy szabad, demokratikus jogállamban nem olyan könnyű az elmebeteg terroristákkal szemben fellépni, mint a diktatúrákban. Dicséretes, hogy Macron ezek után sem a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméinek feladását hirdette meg, hanem azok erősítését. Ezt ilyen országokból ahol a demokráciának csak halvány körvonalai látszanak vagy még azok sem nehéz felfogni. Volna itt elég téma amin sopánkodhatna, amiért aggódhatna, szánakozhatna Tarics Péter. A franciák, miként a többi nyugati demokrácia, meg fogják oldani a problémájukat a jogállamiság keretei között, nem kell őket félteni senkinek. Főleg nem a poszt szovjet államok politikusainak és zsurnalisztáinak.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket