Nyitókép: archív

 

December 18-ával leáll a politikai élet és jövő év január 11-ig mindenki visszavonul karácsonyozni a családja körébe.

 

Az MKP és a Most-Híd számára különösen fontos, hogy még ezelőtt pozitív üzenetet küldjön a választóinak, ezzel is jelezve, hogy a karácsonyfa alá a „zeggység“ is megérkezett. Ajándékként.

 

Nem kizárt azonban, hogy az összeborulás végül csak kétpárti lesz. A gondot az Összefogás jelenti, mely nem elégedett a tárgyalások menetével. Pontosabban azzal, amilyen szerepet szán neki a két „nagyobb“ és régebbi párt.

 hirdetes_810x300  

 

Hol tartanak a tárgyalások?

 

Az MKP, a Most-Híd és az Összefogás lényegében szinte már mindenben megegyezett. A fő problémát már csak a toxikus személyek kiszűrése és az arányok jelentik. Azaz, hogy ki milyen súllyal képviselje magát a „zeggységben.“

 

A Most-Híd szerint az Összefogás komolytalan amatőrök gyülekezete – Megint egymásnak ugrottak az egységet hirdető pártok

 

Amiben már sikerült dűlőre jutnia a két magyar és a vegyespártnak, az a következő:

 

Új, sorozatban hatodik párt alakul, melynek nevében szerepelni fog a magyar szó. Ez Magyarország felé is fontos, hiszen így garantálják, hogy marad a magyar etnikai jelleg, ami az új párt túléléséhez szükséges magyarországi támogatás egyik feltételét is jelenti. A vegyespárt szlovák, ruszin, cigány, multietnikus, stb. tagozata platform formájában működhet a közös szubjektumban.

 

A párt elnökét az MKP adja, ő valószínűleg Forró Krisztián lesz (legalábbis az első tisztújításig). Az Országos Közgyűlés (Országos Tanács) elnökét a szlovák-magyar vegyespárt nevezheti meg, melynek várományosa Solymos László (már ha addig nem viszi el őt a NAKA.)

 

A közös pártot 18 fős Országos Elnökség irányítja majd, melyben az MKP 9, a vegyespárt 6, az Összefogás pedig 3 személyt jelölhet. Ezzel biztosítaná magát az MKP, hogy a párt egyes szerveiben megkapják az 50 százalékot. (Itt kell megemlíteni, hogy az MKP országos vezetésében továbbra is ott ülnek azok a személyek, akik korábban már összeálltak Bugárral, és csak az OT akadályozta meg a pártot saját katasztrófájától.)

 

A három párt tehát 3:2:1 arányban egyesülne. És épp ez jelenti a problémát az Összefogás számára.

 

Vitás kérdések

 

Az Összefogás számára elfogadhatatlan a 16 százalékos arány, ők inkább a 25 százalékot garantáló 2:1:1 súlyozást szeretnék elérni. Azzal, hogy az MKP által kért 50 százalék így is biztosított, de a másik két párt megegyező, 25-25 százalékos súllyal szerepelne.

 

A komáromi nyilatkozat aláírása 2020. .augusztus 20-án. Kép: Körkép.sk

 

Ennél a kérdésnél viszont komoly nézetkülönbségek vannak. A Körkép.sk értesülései szerint az MKP és a Most-Híd lényegében már megegyezett a 3:2:1-ben. A kérdés az, hogy mit lép erre az Összefogás.

 

A három pártnak december 4-én kellett volna asztalhoz ülnie, de a találkozó az Összefogás kérésére elmaradt (hivatalosan COVID miatt.)

 

Tartalmi kérdéseket, elveket, értékrendet illetően egyfajta laza szövetséget jelentő platformok próbálnák közös ernyő alá hozni az eddig is szinte áthidalhatatlan különbségeket.

 

Nyertesek és vesztesek

 

Amennyiben marad a 3:2:1 súlyozás, az egyértelműen az MKP és a Most-Híd győzelmét, illetve az Összefogás vereségét fogja jelenteni. Miért is?

 

Az MKP országos elnöksége jelenleg 13 főből áll, közülük 9-en folytathatnák az új vezetésben, ami közel 70 százalék. A szlovák-magyar vegyespárt elnökségét 9 fő alkotja, közülük 6-an tudnák átmenteni magukat az újba, ami esetükben szintén közel 70 százalék. A gond az egyébként a közvélemény-kutatásokban is legalacsonyabban mért Összefogás esetében jelentkezik, akik 11 fős vezetést választottak maguknak, de közülük csak 3-an kapnának helyet a „zeggységben,“ ami alig 27 százalék. Ez a három személy vélhetően Mózes Szabolcs, Orosz Örs és Nagy József lenne, a többiek pedig hoppon maradnának.

 

Hogy ez miért gond? Azért, mert ugyanez a leosztás köszönne vissza mindenhol, így az Összefogás nehezen tudná motiválni, egyúttal összetartani önmagát. Így az elégedetlenkedők könnyen átszivároghatnak a két másikba, ami az Összefogás felszívódását eredményezheti rövid időn belül.

 

Azt ugyanis ne gondoljuk, hogy ha létre is jön az új politikai alakzat, azzal automatikusan megszűnnek az eddigi törésvonalak. Egyáltalán nem, ami a helyhatósági, megyei választások jelöltjeinek kiválasztásánál is sokat számíthat.

 

Azaz, aki most nem bokszolja ki magának a minél kedvezőbb pozíciót, az később már hiába fogja verni az asztalt.

 

Itt tart tehát jelenleg a három párt közti tárgyalássorozat. Mint látjuk, ismét csak az egyéni ambíciók, hatalmi kérdések azok, melyek gátolják a folyamatokat.

 

Hogy sikerül-e végül kompromisszumra jutniuk, az legkésőbb karácsonyig kiderül.

 

Ki mennyi pénzt keresett legutóbb?

 

A parlamenti választásokon, az MKP – Összefogás – Magyar Fórum alkotta közös választási párt 3,9 százalékos eredményt ért el. Ez a választási eredmény 2,46 millió eurót ért a választási listának, melyből a Körkép.sk számításai szerint az MKP 1,67 millió euróval, az Összefogás 530 ezer euróval, a Magyar Fórum pedig 207 ezer euróval részesült. A Most-Híd, mivel nem érte el a 3 százalékos küszöböt (alig 2,05 százalékot szerzett), nem jogosult állami támogatásra.

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 13 olvasónak tetszik ez a cikk.