Az Orbán-jelenség

 Nyitókép: Orbán Viktor Fb-oldala

Megszületett. Igen, megszületett a megállapodás az Európai Unió hétéves költségvetéséről, illetve a hozzá kapcsolódó helyreállítási csomagról az Európai Tanács ülésén. A huszonhét tagország vezetői által elfogadott megállapodás a rendelethez olyan záradékot csatol, amely szerint az uniós pénzek felügyeletét szolgáló jogállamisági mechanizmus csak akkor lesz elindítható, ha egy tagállam intézkedései az Európai Unió pénzügyi érdekeit sértik. Ez azt jelenti, hogy a mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.

Győztesnek kiáltottuk ki Magyarországot és Lengyelországot ebben a teljesen felesleges jogállami vitában és küzdelemben, illetve és magában az egész folyamatban. Joggal, hiszen a magyar és a lengyel kormányfő elérte, amit akart, nevezetesen: ebben a különleges helyzetben, a világjárvány kellős közepén mindenekelőtt a járványt kezeljük, az emberi egészséget, az emberi életeket mentsük, és ne meddő politikai vitát folytassunk az Európai Unióban sohasem definiált jogállamiság fogalmáról, éppen akkor, amikor emberek millió betegednek meg a COVID 19 vírusban és emberei százezrei halnak meg általa.

A győzelem azonban nemcsak Magyarországé és Lengyelországé, nemcsak Orbán Viktoré és Mateusz Morawieckié, hanem az Európai Unió valamennyi tagállamáé, hiszen az Európai Unió szervezete, közössége csak a tagállamok szövetségeként, a tagállamok közösségeként képzelhető el. Ennek nincs semmilyen politikai alternatívája, hiszen különben minden bizonnyal szétesik a szervezet. Tehát a mostani döntéssel valamennyi tagállam csak nyert, így Szlovákia is.

   

Ezért is volt teljesen indokolatlan a szlovák köztársasági elnöknő, illetve a szlovák külügyminiszter korábbi nyilatkozata, miszerint Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki vétója hátrányos Szlovákia számára. Nos, bebizonyosodott, hogy ez nem igaz. Nyilvánvaló, hogy a hála és a bocsánatkérés nem politikai kategória… (Pozsgay Imre megfogalmazása), így nem várható az sem, hogy a két szlovák politikus esetleg megkövetné a magyar kormányfőt. Sőt: megköszönné, hogy egyelőre Szlovákia esetleges jogállamisági deficitjét sem bírálja majd Brüsszel…

„Megküzdöttünk a jogainkért, visszautasítottuk a zsarolást és mindazt, ami nem elfogadható nemzeteink számára, a vita ugyanis nem csak a jogállamisági mechanizmus körül folyt, tétje az Európai Unió jövője volt”

– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben. A tét valóban az Európai Unió jövője, az Európai Unió egysége volt, ezt az előtárgyalásokon minden bizonnyal a német elnökség is belátta, ezért ment bele a magyar és lengyel álláspont bizonyos mértékű elfogadásába.

Persze a küzdelemnek – sem gazdasági, sem pedig politikai értelemben – nincs még vége, de a további harcban szükség lesz a Visegrádi Négyek még erőteljesebb és szorosabb összefogására, amihez már az sem lesz elég, amit Miloš Zeman cseh köztársasági elnök tett a napokban, hogy utólag (!) üdvözölte Orbán Viktor harcát… Előtte kellett volna megtenni, tisztelt köztársasági elnök úr! De tudjuk, hogy a világtörténelemben nem ez az első eset, hogy valaki kikaparja magának és társainak a gesztenyét, a többi pedig csupán élvezi a már kedvező helyzetet…

„Vedd meg, és ne add el az igazságot, a bölcsességet és intést és az értelmet”

– olvashatjuk a Bibliában. Nos, ez történt most a két keresztény értékeket képviselő állam, Magyarország és Lengyelország magatartása esetében is. Az igazságot képviselték, megvédve nemzeti értékeiket, pontosan tudva, hogy a vétó nem a politikai törekvések kifejezésének eszköze, hanem az európai szerződésekben rögzített törvényes és jogos eszköz. Sajnos a tagállamok többsége nem vette tudomásul, hogy a megalkuvás nagyságrendekkel nagyobb kockázattal jár, mint a bátorság. Még ha több tagállam nem is volt megalkuvó, de gyáva volt, hiszen annak ellenére, hogy egyetértettek Magyarországgal és Lengyelországgal, nem vállalták a konfrontációt a brüsszeli zsarológépezettel és a pénzügyi háttérhatalom zsarnokaival.

Egy kicsi és gazdag történelemmel rendelkező nemzet erős miniszterelnöke viszont vállalta. És győzött. A politikai küzdelem egyelőre tehát lezárult. A bosszúvágy viszont megmaradt az Európai Bizottság, az Európai Parlament, illetve a magyarországi ellenzék részéről. Az Európai Bizottságnak és az Európai Parlament több képviselőjének ugyanis nem az az érdeke, hogy az Európai Unió tagállamainak közössége megmaradjon és jól működjön. A magyarországi ellenzéknek viszont nem az az érdeke, hogy Magyarország minél hatékonyabban valósítsa meg érdekérvénysítő képességét.

Jönnek majd újra és újra a vádak, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, hogy diktatúra van, hogy nem független az igazságszolgáltatás. Megint jönnek a Tavares- és Sargentini-jelentésekhez hasonló habzószájú, hazugságokkal teli tanulmányok, melyeknek szerzői összekeverik Budapestet Bukaresttel. Jönnek majd megint a Jourová asszonyok, Martin Schultzok, akik eszközökben és vulgáris szavakban nem válogatva mocskolják a magyar embereket, nyilvánosan, következmények nélkül – az „erkölcs” és a „jogállamiság” elvének szigorú betartásával – csak azért, mert van egy erős, nem köpönyegforgató, nem megalkuvó miniszterelnökük, akit úgy hívnak: Orbán Viktor.

A pénzügyi háttérhatalom bosszúja sem marad majd el, hiszen már most hatalmas magyar győzelemként emlegetik Orbán Viktor érdekérvényesítő tevékenységét a magyarok számára, és kritizálják Angela Merkel német kancellár „gyengeségét” a „legrosszabb javaslatváltozat” beterjesztése miatt az Európai Tanácsba. Nyilvánvaló, hogy megpróbálják majd csalással és minden eszközzel befolyásolni a 2022-es magyarországi és a 2023-as lengyelországi parlamenti választásokat egyaránt, természetesen abba az irányba, hogy a nemzeti erők ne tudjanak nyerni.

Tekintettel arra, hogy most az igazság győzött, a zsarolás politikája elvesztette a csatát, s egyelőre megbukott, felmerül a kérdés: a jövőben győzhet-e az igazság a pénz és a hazaárulás ellen? Kiderült az is, hogy az Európai Unió megosztásának és feldarabolásának kísérlete egyelőre kudarcot vallott. Kérdés, hogy meddig tartható fenn ez az állapot. Mert senki ne higgye, hogy az Európai Bizottság és az Európai Parlament nem fog újabb és újabb támadást indítani Magyarország ellen. És Lengyelország ellen.

Bárki bármit mondhat, kommentálhat, kritizálhat, mocskolódhat, mindenképpen el kell ismerni Orbán Viktor mostani és az elmúlt tíz/harminc évben folytatott tevékenységét. A magyar kormányfő eredményeit az ellenfeleknek, az ellenségnek is tisztelni kell. Az Orbán-ellenes gyűlölet és a gyűlöletbeszéd most sem lehet megoldás, különösen akkor nem, amikor a magyar miniszterelnök nem engedte „eladni” Magyarországot, és ismét – ki tudja, már hányadszor – megvédte Magyarországot, a magyar nemzet érdekeit. Igen, a magyar nemzet érdekeit, hiszen a mostani brüsszeli döntés nemcsak Magyarország polgárainak, hanem a határon túli magyaroknak is kedvező. Hiszen anyaország nélkül nem létezhet határon magyarság sem (!) S végre olyan miniszterelnöke van Magyarországnak, aki szereti a hazáját és ez konkrét tetteiben, áldozataiban is megnyilvánul.

Nem beszélve arról, hogy 2020. december 2-ától Orbán Viktor a magyar történelem leghosszabb ideje kormányzó miniszterelnöke. Ő az 59. magyar kormányfő, és az említett napon 5261. napja tölti be hivatalát, megelőzve ezzel az addigi első befutót, Tisza Kálmánt, aki 1875 és 1890 között 14 évig és 144 napig, összesem 5260 napig vezette a magyar kormányt. Természetesen ez is azt jelenti, hogy a magyar emberek nagy része (legalább kétharmada) tartósan bízik Orbán Viktorban (nem véletlenül!), nem beszélve arról, hogy három parlamenti választáson kétharmados többséget szerzett ő és kormányzó pártja.

Politikai teljesítményéről 2022-ben mondanak véleményt a magyar állampolgárok, a magyar választópolgárok. Remélhetőleg elismerik majd a miniszterelnöknek ezekben az emberpróbáló időkben kifejtett nemzetféltő, nemzetmentő és rendkívül eredményes érdekérvényesítő tevékenységét. S talán majd azt sem felejtik el a választópolgárok, amit Orbán Viktor fogalmazott meg a napokban:

„Szeretem az országomat, szeretem a népét, s ha bármilyen eredményt érünk el, az csak annak köszönhető, hogy motiváltak vagyunk és céltudatosak. A magyar egy nagyszerű nép, amely megérdemli, hogy tisztességesen bánjanak vele.”

Úgy vélem, ehhez nem kell kommentárt fűzni…

Tarics Péter