Ilyen lehetett az az idő is, amikor a Megváltónk megszületett

Hosszú idő óta csak késő délután érkezem haza, s a napok, hetek, hónapok előrehaladtával akarva-akaratlanul érzékeltem, hogy kaptak vagy inkább nem kaptak ünnepibb hangulatot Losonc utcái. Lehet, hogy csak én érzékeltem így, de a fényük elmaradt attól, amit az utóbbi években megszoktam.  Láthatóvá váltak ugyan a karácsonyi díszek, a főbb tereken a helyükre kerültek a fenyőfák, a fényfüzérek, angyalkák, mikulások, állatfigurák… Mégis, a fényeik tompábbak, szomorúbbak.

Ha nehezen is barátkozom vele, de az elmúlt sok-sok év alatt kénytelen voltam megszokni, hogy a gyermekkori emlék, a „fehér karácsony” már inkább csak az álmaim világában jelenik meg. Akkortájt a Losonc határában húzódó kisebb-nagyobb dombokat, a Losonci Fürdőben, a Szőlőhegyen, a temetők mellett vastag hótakaró fedte, melyeken szánkók siklottak reggeltől estig. Sokszor már Mikulás (Tél)apó szánkón érkezhetett. Emlékeimben él az az év is, amikor a mai Gácsi utca (akkor Szlovák Nemzeti Felkelés) új kivilágítást kapott, s az éjféli misére indulva a lámpák fényében fehérben ragyogott.

Barangolva a mostani utcákon alig találok olyan kirakatot, amely igazi ünnepi hangulatot árasztana, ragyogna. A díszek inkább csak maguknak világítanak, a karácsonyfák magányosan állnak, s úgy tűnik, az ő  fényeik is sokkal tompábbak, mint akár egy évvel ezelőtt. A Köztársaság téren felállított faragott Betlehemben is csend honol, alig van ember, aki megállna mellette. Nem egyszer jutott eszembe, hogy talán ilyen lehetett az az idő is, amikor a Megváltónk megszületett Betlehemben. Csendes és elgondolkoztató.

Különös érzés most az üres utcákon járkálni. Úgy is, hogy tudom, mindig is tudtam, hogy az ünnepet nem a lámpák fényei teszik ünneppé, hanem a lélekben élő, láthatatlan fények. Amelyek ott ragyognak, azokkal szemben a vírus tehetetlen. Talán tehetetlen, mert érzem, látom és tapasztalom, hogy a romboló vírus,  ha nem is a covid, de oda is gyakran bejutott.

Anyum az idén is figyeli, hogy milyen a napi időjárás Luca napja óta. Minden, azóta eltelt  nap egy-egy hónapot jósol előre. Ma éppen a novembert, amely eszerint vizes és morcos lesz jövőre is. Holnap azt is megtudjuk, hogy a december milyen lesz.

Különös érzés most az üres utcákon járkálni. Eszembe jut az égi „felsőbb hatóság”, amely úgy tűnik, megunta az emberi nyüzsgést, a felesleges hajszákat, a fényfüzérek fényének hidegségét, a belső lélek nélküli üzletjárást, a vásárlást és sok egyebet. Üzent, hogy álljunk meg, hogy a gyertyák fényeit ne azért gyújtsuk, hogy azt a szomszédok lássák,  hanem azért, hogy a lelkeinket melegítse fel.

Különös érzés most az üres utcákon járkálni. Sok évtizeddel ezelőtt a gyermek már akkor boldog volt, ha a karácsonyfa alatt egy mézeskalácsot, egy szaloncukrot talált ajándékként. Boldog volt, mert az asztalon égő gyertya fényének melege a lelkét töltötte ki.

Puntigán József