Nyitókép: pravda.sk

 

Új esztendőt kezdtünk, s úgy érzem, várakozással, ugyanakkor nagy reménységgel, kíváncsi érdeklődéssel, tenni akarással. Mert nincs más lehetőségünk, ha nem akarunk depresszióba, búskomorságba esni. Akármi is történt és történik, terveket kell szövögetnünk 2021-re is, s azokat lehetőségeink szerint meg kell valósítanunk. De milyen is lesz az új év?

 

Évfordulókban gazdag lesz az idei esztendő. Többek között az idén lesz gróf Széchenyi István születésének (1791. szeptember 21.) 230. évfordulója, Liszt Ferenc születésének (1811. október 22.) 210. és halálának (1886. július 31.) 135. évfordulója, Erkel Ferenc Bánk bán című három felvonásos operája ősbemutatójának (1861. március 9., Nemzeti Színház) 160. évfordulója. És 120 éve született Németh László (1901. április 18.), 150 éve született Heltai Jenő (1871. augusztus 11.), az idén lesz Latinovits Zoltán születésének (1931. szeptember 9.) 90. és halálának (1976. június 4.) 45. évfordulója, valamint 20 éve halt meg (2001. január 18.) Sinkovits Imre, 15 éve adta vissza lelkét a Teremtőjének Sütő András (2006.szeptember 30.), illetve öt éve temettük el Csoóri Sándort (2016. szeptember 12.), és 500 éve halt meg Bakócz Tamás (1551. június 15.).

 

1956 évfordulója

 hirdetes_810x300  

 

Nem beszélve arról, hogy ebben az évben – az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján – emlékezünk meg 1956 dicsőséges harcairól, áldozatairól. S ebben az évben emlékezünk meg a New-York-i terrortámadás (2001. szeptember 11.) 20. évfordulója is, illetve 80 éve lesz annak, hogy 1941. december 7-én az amerikai politikai és katonai vezetés tudatosan hagyott meghalni 2400 amerikai katonát a Pearl Harbor-i japán támadásban, csak azért, hogy a második világháborúban előkészítsék a megfelelő közhangulatot a Csendes-óceáni hadműveletekhez, s hogy az USA beléphessen a háborúba. És folytathatnám.

 

EU, járvány, migránskérdés

 

2020-ban az alattomosan lopakodó vírus megállásra kényszerítette az egész világot. Bebizonyosodott, hogy az emberi civilizáció sérülékenyebb, mint azt valaha is hittük. Bebizonyosodott az is, hogy az Európai Unió ebben a hatalmas nagy próbatételben megbukott, mint ahogy számos politikai és gazdasági kérdésben is. Abban sajnos biztosak lehetünk, hogy a koronavírus-járvány – mint ahogy a migránskérdés is –2021-ben meghatározó jelentőségű téma lesz az egész világon, emberi, gazdasági és politikai szempontból egyaránt. Csak reménykedni tudunk abban, hogy az emberek tömeges beoltása megoldhatja a jelenlegi lehetetlen helyzetet. Csak reménykedni tudunk most, 2021 legelején, abban, hogy alábbhagy a vírus terjedése, és megindulhat valamennyi országban a gazdaság.

 

Putyin és Biden

 

Ami pedig a világpolitikát illeti, Vlagyimír Putyin orosz elnök már tavaly év végén jelezte, hogy új alapokra akarja helyezni az orosz-amerikai kapcsolatokat, ami érdekes lesz Putyin következetes, kemény politikáját, illetve Joe Biden leendő amerikai elnök határozatlan, ingatag, a pénzügyi háttérhatalom által irányított politikáját ismerve.

 

Németországban és Oroszországban 2021 őszén parlamenti választásokat tartanak, s a jelenlegi politikai konstellációban mindenképpen forrongó hangulatra számíthatunk mindkét országban.

 

Brüsszel, migránsterrorizmus

 

Mint ahogy forró lesz a hangulat Brüsszelben is, hiszen az Európai Unió tovább kísérletezik majd saját felszámolásával, csődbe juttatásával, illetve továbbra is folytatja rágalomhadjáratát, egészséges párbeszéd helyetti szópárbaját. És folytatja az illegális migránsbetelepítést, melynek végzetes következményei lesznek a nyugat-európai tagállamok számára, illetve azon tagállamok számára, amelyek engednek ennek a beteges felfogásnak, mármint a migránsok, és ezen keresztül a migránsterrorizmus terjeszkedésének Európában.

 

Brexit után

 

Érdeklődésre adhat számot az is, hogy a Brexit után miként fog boldogulni az Egyesült Királyság, hiszen 2020. december 24-én megegyezett ugyan az Egyesült Királyság és az Európai Bizottság a jövőbeli együttműködés legfontosabb elemeiről, egy fontos kérdés azonban egyelőre még nem rendeződött: a brit felségterületnek számító Gibraltár és Spanyolország között húzódó határ átjárhatósága. Ha nem sikerül megegyezésre jutni, radikálisan megváltozhat a félszigeten élő, többé nem uniós állampolgárnak számító, mintegy harmincezer itt élő brit élete. Az Ibériai-félszigetről a tengerbe benyúló, mindössze 6,7 négyzetkilométer nagyságú terület a 18. század legelején még a Brit Birodalom tengeri és katonai hatalmának egyik jelképe volt, ma már azonban sokkal inkább az Európai Unióból való kilépés egyik kibogozhatatlan mellékfejezete.

 

Magyarország: készülés 2022-re

 

Forró lesz a helyzet Magyarországon is, hiszen az ellenzék – külföldi anyagi és politikai segítséggel – már a 2022-es parlamenti választások elcsalására készül, nem akármilyen eszközökkel. Erre kell most nagyon vigyáznunk, és arra, hogy a magyarság eddig felhalmozott rendkívüli szellemi, gazdasági, társadalmi értékei megmaradjanak a hazaárulás okozta káoszban is. Hatalmas bölcsességgel és előrelátással kell megvédenünk mindazt, ami a miénk, magyaroké, a magyar nemzeté – határoktól függetlenül. Emellett jó lenne, ha Ukrajnában, Romániában és Szerbiában egyaránt végleg megszűnnének a magyarellenes atrocitások, hiszen ezek nem vezetnek semmi jóra. E tekintetben is hatalmas diplomáciai harc várható Magyarország és a szomszédos országok között.

 

Erdélyi barátaink

 

Jogos óhajunk az is, hogy az RMDSZ, mint az új román kormány fontos tényezője – Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes vezetésével – beteljesítse azt a politikai rendeltetését, amit eltervezett. Kívánjuk emellett, hogy a 2013-ban indult Minority SafePack európai polgári kezdeményezés közelmúltbéli sikerét követően sikeres és eredményes legyen a nemzeti régiók felállításáért folytatott aláírásgyűjtő akció a határokon túl élő magyarok jogairól.

 

Felvidéki kihívások

 

Itthon, a Felvidéken is komoly elvárásaink vannak és lesznek 2021-ben és az azt követő időszakban. Mindenképpen arra vágyunk, hogy legyen végre egy etnikai alapon szerveződő, erős legitim politikai képviseletünk. Meg kell erősíteni tehát a Magyar Közösség Pártját, mert ennek nincs egészséges alternatívája. Lehet, hogy a nemrég divatossá vált hybrid személygépkocsik sikeresen megállják a helyüket a világban, de a „hybrid politikai mozgalom” sosem lesz működőképes (mint ahogy ezt már több kísérletezés is bizonyította), különösen akkor nem, ha már az egyik tényező politikailag prostituálódott, elárulta a magyar nemzeti közösséget és alig mérhető százalékokban a támogatottsága.

 

Azt kívánjuk, hogy végre szűnjön meg a mocskolódás, az egymásra mutogatás, a kishitűség, és az egyéni politikai és gazdasági érdekek végre kerüljenek háttérbe a nemzeti közösség egyetemes érdekeivel szemben. A magyar „közösség iránt elkötelezett tisztességes politizálásnak” van csak jövője, ahogyan Csáky Pál fogalmazott és fogalmaz. Óriási szüksége van tehát a felvidéki magyarságnak arra, hogy a legitim politikai képviselet hitében is megerősítse. Ehhez erős párt kell, hathatós és működőképes programmal.

 

Tovább az orbáni úton

 

Létfontosságú, hogy az Orbán Viktor által képviselt magyar nemzeti és nemzetvédelmi politika 2021-ben is rendkívül erős és eredményes legyen, biztosítva ezzel egyrészt Magyarország biztonságát, függetlenségét és szuverenitását, másrészt a határon túli magyar közösségek erős és biztonságos anyaországi hátszelét. 2021-ben is folytatni kell a Nemzeti Összetartozás Évének (2020) szellemiségét, hiszen az összetartozás nem egy évre szól, nem időfüggő, ennek állandó eszmeiségként kell működnie a magyar emberek és a magyar közösségek lelkiismeretében, életvitelében és tevékenységében.

 

Meggyőződésem, hogy meg kell találnunk az új esztendőben is azokat a lehetőségeket, amelyek összekötnek bennünket azokkal, akiket ránk bízott az Isten, akik keresik a szeretetünket. És akikre nekünk is szükségünk van. Mert szeretet nélkül semmi sincs. S mert „egyedül nem megy”! Az ember társas lény, közösségi lény, ezt kamatoztassuk a jövőben. Érdemes, mert mindez hitünkben is megerősít mindnyájunkat.

 

Tarics Péter

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 9 olvasónak tetszik ez a cikk.