Nyitókép: Körkép.sk

 

A szajkó, népies nevén mátyásmadár Európában, Ázsiában és Afrika északnyugati partvidékén fészkel. A több millió négyzetkilométert felölelő élettere Ipolyságot és környékét is magába foglalja. Még a nyáron történt, hogy e faj díszes és kissé szemtelen példánya bátyám udvarában tette  tiszteletét.

 

 

Már az első percekben feltűnt, hogy nem fél az embertől. Mivel a testvérem az ornitológiai képzések bármilyen formájának a hiányában van, nemét és korát képtelen volt meghatározni. Cserfes, szeleburdi, kotnyeles viselkedéséből arra a következtetésre jutott, hogy gyaníthatóan egy fiatal példánnyal van dolga. Előszeretettel csapdos kis szárnyaival az ember feje körül pár centire, néha-néha nem rest belecsípve.

 hirdetes_400x285  

 

Szajkónk a Jancsika nevet kapta, bár a nemét illetően még itt is voltak kétségek. Később viselkedéséből következtetve arra jutottunk, hogy bizony ez csak egy hím lehet. Tesmag községtől pár kilométerre egy halastó környékén szoktuk múlatni az időt. Egy nyári nap alkalmával egyszer csak megjelent közöttünk és régi barátként üdvözölve több ízben elszállt a fejünk mellett. Majd, mint aki jól végezte a dolgát, a nap hátralévő idejét köztünk töltötte.

 

 

Szeptember környékén hirtelen nyoma veszett, egy csavargós, fiatal hímhez illően. Majd a napokban újfent feltűnt bátyám ablakpárkányán, hogy a csőrével az ablakon kopogva némi élelemért kuncsorogjon.

 

 

Mindent összevetve még az is lehet, hogy Jancsika egy léha nőszemély, mert falunkban már több portán is feltűnt és kellette díszes tollazatát. A titokra talán tavasszal fény derül. Lehet, többedmagával a fiókáival hozza el az első napsugarakat. Amíg mindez egyszer és mindenkorra világossá válik,, Jancsika ugyanolyan szívesen látott vendég és mindig számíthat egy-két finom magra.

 

 

Dian Csaba

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 25 olvasónak tetszik ez a cikk.