Nyitókép: Körkép.sk

 

Furcsa tendencia kezd kirajzolódni a szlovákiai magyar közéletben. Mintha a Most-Híd lassan venné át az irányítást az MKP döntései, kommunikációja felett, miközben egyre inkább zsákutcába lavírozzák Forróékat. Ideje szólni, még mielőtt megismétlődik a választások előtti politikai puccskísérlet.

 

Mint emlékezhetünk, a vegyespárttal kollaboráló akkori MKP tárgyalódelegáció (a dilettantizmusáról elhíresült Menyhárt József és a pénzügyminiszter, örökös kampányfőnök Őry Péter) már mindenben megegyezett a Bugár – Solymos fémjelezte Most-Híddal. Majd az utolsó utáni pillanatban jött az MKP országos elnöksége és megakadályozta a készülő katasztrófát.

 

Ismétlődő forgatókönyv

 hirdetes_810x300  

 

Most mintha hasonló forgatókönyv játszódna le előttünk. Annyi különbséggel, hogy Menyhárt és Őry egy lépést visszaléptek (de továbbra is ott ülnek az elnökségben és hidas ügynökként ugyanazon ügyködnek), a Most-Hídnál pedig csere történt. Formálisan Solymos László a pártelnök, de valójában továbbra is Bugár Béla irányít.

 

Ez a Most-Híd pedig az elmúlt napokban elkezdett megnyilvánulni az MKP HELYETT. Solymos először a január 18-i hárompárti egyeztetésen állította választás elé az MKP-t: Mondván, Forró döntse el, hogy az MKP az Összefogással, vagy a Most-Híddal kívánja folytatni kettesben az egyeztetéseket. Az bizonyára mindenki előtt világos, hogy Solymos részéről ez egy csapda az MKP felé.

 

Kép: Körkép.sk

 

Ketten sehogy sem érik el az 5 százalékot

 

A hárompárti tárgyalások sikertelenségének bejelentését ugyanis semmiképp sem az MKP kezébe kellene helyezni (már csak azért sem, mert az MKP eddig még ragaszkodik álláspontjához, hogy a parlamenti bejutásra csak akkor van esély, ha abban mindhárom párt választóbázisa megtalálja a számításaikat.) Solymos most mégis az MKP-ra hárítaná a kudarc bejelentését, amiből politikailag lehetetlen jól kijönni.

 

Király Zsolt: A Most-Híd az egységgel hazardírozik

 

Solymos természetesen amint ez nyilvánosságra került, érezve, hogy komoly taktikai hibát vétett, azonnal letagadta az általa elmondottakat. Csakhogy a Körkép.sk addigra már utána járt, és kiderítette, hogy a Most-Híd elnöke hazudik. A hárompárti tárgyaláson valóban elhangzott ilyen javaslat Solymos részéről, ezt maga az MKP elnöke erősítette meg közvetve a Körképnek.

 

Továbbra is Bugár irányít

 

Majd jött Bugár Béla (a Most-Híd valódi elnöke), aki két napra rá a szlovák hírügynökségnek megismételte, hogy a pártoknak hamarosan meg kell egyezniük abban, hogy hárman folytatják tovább a tárgyalásokat, vagy csak az MKP a Most-Híddal. Ezt követően ott ütötte és vágta az Összefogást, ahol csak érte, szinte ugyanazzal a szóhasználattal, mint nemrég Solymos az egyik év végi interjújában. Végezetül le is kiskorúsította az MKP-t, amikor azt mondta, hogy az MKP és a Most-Híd illetékesei már mindenben megegyeztek.

 

Csakhogy Bugár ezzel figyelmen kívül hagyja az MKP felépítését és kongresszusi határozatát, mely kimondja, hogy az egységről az Országos Tanács illetékes dönteni. Bugár azonban már eldöntötte, hogy mi a jó az MKP-nak.

 

Szembe a választói akarattal

 

Az MKP tehát ugyanoda jutott, mint volt a választások előtt. Túl közel engedte magához a korrupciógyanús ügyek sorával vádolt, a NAKA és saját túlélése miatt rettegő Most-Hidat, akik dörzsöltségüket, országos politikai tapasztalatukat kihasználva igyekeznek átvenni az irányítást és a kommunikációt az MKP felett.

 

Jó lenne, ha a magyar párt tanulna a választások előtti leckéből. Jó lenne, ha figyelembe vennék választóik akaratát, akik túlnyomó többsége, 10-ből 8-an, – ahogy azt több felmérés, szavazás, illetve a közösségi oldalakon olvasható reakciók is visszaigazolják -, egyszerűen nem kérnek a Most-Hídból. Főleg nem tandemben.

 

Kivel kössön inkább kétpárti egyezséget az MKP?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

Ha a Körkép.sk olvasóink múlna, hogy állna fel az egyesült (magyar) párt 18 fős országos elnöksége?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

Ki legyen az MKP, Most-Híd, Összefogás által létrehozandó új párt elnöke?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

Ha Forróék hagyják, hogy továbbra is Bugár és Solymos beszéljen helyettük, arra nemcsak a magyar egység, de az MKP tábora is rámehet. Ébresztő!

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 17 olvasónak tetszik ez a cikk.