Nyitókép: Körkép.sk

 

Egyre kínosabb az a politikai kommunikáció, ami az egységesülési folyamat margóján zajlik.

 

A fő probléma azzal van, hogy a megszűnés szélére sodródott Most-Híd továbbra is erőből próbál politizálni. Az Összefogást le-, az MKP-t pedig nemes egyszerűséggel hülyének nézi.

 

Mindezt azért, mert egyikük sem kér már Bugár Béla tanácsaiból, aki azonban a háttérből továbbra is irányítja a pártot.

 hirdetes_810x300  

 

Távolodó egység: A Most-Híd immár az MKP kárára is nyerészkedik

 

A legfrisebb konfliktus azután alakult ki, hogy Forró Krisztián rendre utasította Bugárt annak egyik, a szlovák sajtóban megjelent nyilatkozata. Bugár ugyanis az MKP nevében próbálta befolyásolni a magyar választókat, amire a Körképen azonnal rámutattunk.

 

Forró válaszul kerek perec kijelentette, hogy nem kérnek Bugár tanácsaiból. Azaz politikai nyugdíjba küldte Bélát.

 

Hogy Bugár nehezen viselte mindezt, mutatja az az ámokfutás, amit Forró Krisztián közösségi oldalán ezt követően leművelt (ITT el lehet olvasni, amíg nem törli).

 

?? Augusztus 20-án a HÍD és az Összefogás elnökével aláírtunk egy szándéknyilatkozatot, amivel elindítottuk közösségünk…

Közzétette: Forró Krisztián – 2021. január 21., csütörtök

 

Aki ismeri Bugárt, és e sorok írójának sajnos 20 éves személyes tapasztalata van vele, az tudja, mit jelentettek ezek a szavak a magyarok szemében ma már csak lesajnált árulóként viselkedő politikusnak. Persze mindezek ellenére még továbbra is vannak, akik áhitattal csodálják őt.

 

A bosszú nem váratott sokáig magára. A Most-Híd tegnapi elnökségi ülésének egyik határozata nemes egyszerűséggel azt mondja, hogy az MKP-t illető listavezetői hely legyen előválasztás tárgya. Mármint a közös pártban, amelytől pont a Bugár félék miatt kerül egyre távolabb a felvidéki magyarság.

 

Kár, hogy még mindig, immár 30 éve egy csődöt vallott, a NAKA-tól rettegő politikai áruló túszai vagyunk.

 

Frissítve: A mai tárgyalási forduló eredménye:

 

Február 15-ig már biztosan nem lesz „zegység“ – Az MKP két javaslata azonban átment

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 25 olvasónak tetszik ez a cikk.