Nyitókép: Körkép.sk

 

Az MKP a Most-Híddal közösen úgy döntött, hogy az Összefogás kizárásával viszik tovább az egységesülés projektjét. A három párt próbálja saját érdekeinek megfelelően kommunikálni a döntést, ami nem feltétlenül fedi a valóságot. A Körkép.sk most feloszlatva a ködöt, a pártok által nem kimondható tényeknek megfelelően igyekszik megvilágítani olvasóinak, mi is történt valójában és mi várható az elkövetkező években.

 

Kérdezz-felelek.

 

Mit jelent, hogy immár az Összefogás nélkül, csak az MKP és a Most-Híd folytatja az egyesülési tárgyalásokat?

 hirdetes_810x300  

 

Az MKP és a Most-Híd taktikát váltott. Míg eddig „karámon belül“ próbáltak dűlőre jutni a mindkettőjükre valós politikai veszélyt jelentő Összefogással, mára levetették a kesztyűt. Forró és Solymos döntése azt is jelenti, hogy továbbra is marad a politikai többpártrendszer a Felvidéken.

 

Az MKP és a Most-Híd új pártot hoz létre. Ez azt jelenti, hogy megszűnik az MKP?

 

Igen, azt. És ez az a lépés, melyet nem biztos, hogy kellően átgondoltak a magyar párt boszorkánykonyhájában. Ráadásul maga Forró Krisztián, az MKP elnöke lesz az, aki megszünteti a magyarok pártját, és összemossa egy vegyessel. Ez minden, csak nem hálás feladat, bevonul a történelemkönyvekbe. A mostosok ráadásul hozzák magukkal a közösbe saját szlovákjaikat, ruszinjaikat és multikulturális értékrendjüket.

 

Berényi a Körképnek: A kétpárti egyezség kevés lesz az 5 százalékhoz (Interjú)

 

Ne feledjük, hogy eddig az MKP maga volt a gyűjtőpárt. Ahogy a nevéből is adódik, a magyar közösség pártja. Azzal, hogy egyesülnek a Most-Híddal, tetszik vagy sem, maguk is vegyespárttá válnak. Magyar pártnak innentől kezdve az Összefogás lesz nevezhető, annak minden előnyével és hátrányával együtt.

 

Az MKP választóiban ráadásul erős szentimentalizmus uralkodik az MKP, mint márka iránt. A leghűségesebb választói az idősebb generáció tagjai közül kerülnek ki, akik még megélték az MKDM – Együttélés – MPP fúzióját és az MKP megalakulását. Az annak helyébe lépő új vegyespárt elbizonytalaníthatja az MKP törzsválasztóit, nem beszélve azokról, akik nem fogják tudni lenyelni a bugári békát.

 

Hogy jutottunk idáig?

 

Ez a kérdés hosszabb választ igényel. Az biztos, hogy a történetben mindenki felelős. Az első politikai hibát az Összefogás követte el. Amikor a tavalyi farnadi tisztújító kongresszuson, ahol – egyébként helyes döntésként – nem a Bugárral már akkor megegyezett Őry Pétert, hanem Forró Krisztiánt választották elnöknek, Forró azonnal be is jelentette, hogy megkezdi a tárgyalásokat az Összefogással. Tehát azokkal, akikkel az MKÖ (Magyar Közösségi Összefogás) nevű pártlistán a parlamenti választásokon együtt indultak.

 

Az Összefogás azonban pimaszul megpróbált előzni. Kivette a nálánál minden tekintetben jóval nagyobb MKP kezéből az irányítást, és Gombaszögre hárompárti közéleti pikniket hívott össze. Ezzel felrúgta az íratlan politikai szabályokat, amit nehezen viseltek az MKP-ban. Az MKP ugyan eljött a piknikre (naná, hogy a hidasok is), de igencsak megorrolt az Összefogásra. Ezért jelentette be Forró a pikniken, hogy nem kétpárti, hanem hárompárti tárgyalások indulnak az egységről. Az Összefogást leforrázta a hír, a Most-Hídnak meg több se kellett, azonnal lecsapott a kínálkozó lehetőségre. (A Körkép.sk már ekkor megírta, hogy a vegyespárt nyerte a közéleti pikniket. Kaptunk is éte hideget-meleget a később ébredőktől.)

 

Meglepetés Gombaszögön: A Most-Híd “nyerte” a Közéleti Pikniket

 

Innentől kezdve már nem volt megállás. A Most-Híd átvette az irányítást, és feszes határidőkhöz kötött konkrét politikai lépéseket sürgetett. Emlékezzünk csak az augusztus 20-i komáromi koszorúzásra, majd a karácsonyi, illetve 2021. február 15-i határidőre.

 

A mostani fiaskó magja lényegében már akkor el lett hintve.

 

Miben hibázott az MKP és miben az Összefogás?

 

Az MKP abban hibázott, hogy ahelyett, hogy először az Összefogással egyezett volna meg az egyesülésről, és vehette volna fel megerősödve a harcot Bugárral, féltékenységből „bevették a buliba“ a vegyespártot is. Az Összefogás pedig ott számította el magát, hogy túlságosan pimasz volt. Méretük, káderhátterük, választási eredményük egyáltalán nem jogosította fel őket arra a szerepre, amit megpróbáltak eljátszani. Ez okozta a bizalom megrendülését a frissen megválasztott Forróban az Összefogás iránt. A többit pedig már elvégezték a dörzsölt hidasok.

 

Az Összefogás tehát nagyban hozzájárult a mostani helyzethez. Az már egy másik kérdés, hogy nem biztos, hogy túlságosan búslakodnak miatta.

 

Kinek jó és kinek rossz a kétpárti egyezség?

 

Aki örülhet, az mindenképpen a Most-Híd. Lényegében ismét sikerült átmenteniük magukat. Többségében ugyanazok, akik anno kiléptek az MKP-ból, miután Csáky legyőzte Bugárt. Most a NAKA nyomozások árnyékában, komoly értékrendbeli különbségek ellenére mégis elérték, hogy az MKP vörös szőnyeget terítsen eléjük.

 

Solymos László látszólagos vezetésével, Bugár (és köre) irányításával csak idő kérdése, mikor kerítik hatalmukba a majdani új vegyespártot. Az MKP országos elnökségében ráadásul több potenciális „áruló” is ül (elsősorban a már említett Őry Péter és a politikai együgyűségéről, emberi gátlástalanságáról elhíresült Menyhárt József), akik az új vegyespártban inkább a hidas kvótát erősíthetik majd. Nincs kizárva az sem, hogy mások az MKP-ból meg épp a Most-Híd miatt igazolnak majd át az Összefogásba.

 

Jó az Összefogásnak is, mert lehetőséget kaptak az építkezésre. Arra pedig egy közös pártban nem lett volna annyi lehetőségük, mint külön. Mondhatni tehát, hogy elérkezett számukra az igazság órája. Eddig leginkább az MKP által keltett hullámokon lovagoltak, mostantól viszont már csak saját magukra számíthatnak. Kezdődik a munka neheze. A választók számára pedig jön a való világ. Kiderül ugyanis, képesek-e egy erős váltópártot felépíteni és elnyerni a választók bizalmát, vagy „csak“ civilkedni.

 

Aki egyértelműen veszít az egység elmaradásával, az az MKP. A magyar párt ugyanis felhígul, a nagypolitikában járatlan, zöldfülű, gyakran reménytelenül naiv és későn ébredő, magukat annál komolyabb kalibernek képzelő tagjait a dörzsölt, de hiteltelen hidasok könnyen az ujjuk köré csavarhatják. Az MKP választóinak 72 százaléka (Körkép.sk felmérés) ráadásul nem ért egyet a párt mostani döntésével, ami újabb komoly kihívás Forróék számára.

 

Az MKP és a Most-Híd úgy döntött, az Összefogás nélkül hoz létre új pártot. Egyetértesz ezzel?

Betöltés ... Betöltés ...

 

Mit jelent az egység befuccsolása a 2022-es összevont, megyei és helyhatósági választásokra nézve?

 

Azt, hogy ha csak addig nem sikerül megegyezniük, külön indul az Összefogás (és a függetlenek), illetve az új vegyespárt. Aminek komoly ára lesz az MKP-ra nézve. Le fog kelleni mondaniuk ugyanis a hidasok javára egyes befutó helyekről a majdani közös listán. Például a Dunaszerdahelyi járásban, ahol 4 éve a megyei választásokon az MKP hengerelt (8-ból 8), de ugyanúgy a Galántai, Érsekújvári, Lévai, Komáromi, Rimaszombati, stb. járásokban is. Nem beszélve a polgármester-jelölti lehetőségekről, amik szintén szűkülnek. Akik most petícióban üdvözlik az Összefogás kizárását, azok lényegében polgármesterek, illetve politikai szereplők, akiket vélhetően nem érint majd a kompromisszum.

 

Egyetértesz az MKP megszüntetésével és hogy helyébe az átnevezett MKDSZ lépjen?

Betöltés ... Betöltés ...

 

Az Összefogásnak a mostani kikosarazás után nem érdeke a gyors megegyezés. Inkább időre van szükségük, hogy kiépítsék saját struktúráikat és minél több helyen saját jelölteket állítsanak.

 

Az biztos, hogy míg a „zegység“ az arányokon bukott el (az Összefogás 25 százalékot szeretett volna elérni a közösből, míg az ajánlat 17 százalékra szólt), addig egy esetleges újabb tárgyalásnál már 50-50 százalékról fognak akarni indítani.

 

Mihez kezdjenek most a választók?

 

Mást nem nagyon tehetnek, mint hogy kivárnak. Az új vegyespárt nevében afféle barba-trükként várhatóan szerepelni fog majd a magyar megnevezés. De hogy mit jelent a magyar a vegyespárt számára, azt jól láttuk eddig is (himnusz betiltása, kettős nemzetiség erőltetése a népszámláláson, kettős állampolgárságról való lemondás, az Orbán-kormányhoz fűződő viszony, a Most-Híd politikusainak a magyar ellenzéki tüntetéseken való rendszeres megjelenése, Népszabadság melletti kiállás, pártsajtójukban a Fidesz-KDNP gyalázása, stb., stb.)

 

Az MKP-Most-Híd által létrehozott új pártban rengeteg olyan értékrendbeli, ideológiai időzített bomba lesz, ami csak idő kérdése, mikor robban.

 

Kérdés, mire lesz képes ilyen helyzetben az Összefogás.

 

A kérdéseket és a válaszokat összeállította: Király Zsolt

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 47 olvasónak tetszik ez a cikk.