Nyitókép: teraz.sk

 

Újabb iskolaügyi miniszter feje hullt a porba. Immár a 20. minisztert búcsúztatjuk a rendszerváltás óta az oktatásügy éléről. Ez lehet a legnehezebb miniszteri poszt kicsiny országunkban. Valahogy nem megy nekik. Az eltelt 30 év távlatában ez átlagosan másfél éves regnálást jelent miniszterenként. Lehet, hogy Guinness-rekordra pályázunk?

 

Eddig két olyan iskolaügyi miniszter volt, akinek sikerült a négyéves megbízatási idejét kitöltenie: Eva Slavkovskának és Ján Mikolajnak. Mindkettejük az SNS tagjaként töltötte be ezt a pozíciót, és nem sok jót köszönhetett nekik a magyar iskolaügy. Tőlük kaptuk a kétnyelvű oktatás bevezetésének lehetőségét, miszerint nem jó dolog egy magyar iskolában mindent magyarul tanítani és tanulni. Legalább a történelmet és néhány szaktantárgyat államnyelven kéne oktatni. Hála Istennek és az erős tiltakozásnak, nem sikerült megvalósítaniuk ezt a koncepciót.

 

Tehát a huszadik miniszter is lelépett. Nincs stratégia az oktatásügyben, minden miniszter belekap valamibe, az utód vagy megtartja, vagy elveti. Rosszabb esetben még „jobb” reformot talál ki. Természetesen a reformokat próba nélkül szokták bevezetni az iskolákba. Kedves szlovák kormány! Nem a Szputnyik V oltóanyag oltásánál játsszátok a kísérleti nyulasdit a lakosokkal, hanem hosszú évek óta a gyerekekkel és a pedagógusokkal.

 hirdetes_810x300  

 

A fejkvótarendszer teljesen tönkretette az oktatást. Sok az iskola (főleg a közép- és főiskolák), kevés a diák. Szinte mindenki bejut az általa választott középiskolába vagy egyetemre. Az érettségi devalválódott, és a diploma is ezen az úton jár. Az alapiskolákban integrált, olvasással és írással küszködő gyerekek tömege érettségizik le később a középiskolákban.

 

Pár éve a Kossuthon egy matematikaérettségihez kötődő tiltakozás kapcsán hallottam egy szakembert a témával kapcsolatosan nyilatkozni. A tiltakozás – Magyarországról van szó – a nehéz matekpéldák miatt robbant ki. A szakember csak annyit mondott, hogy a matekpéldák semmivel nem voltak nehezebbek az elmúlt évekhez képest, csak míg 30 éve a középiskolai diákság 40% érettségizett, addig ma a tanulók 70–80%-a akar érettségizni. Hasonló cipőben járunk a felsőoktatás terén is. Szépen fokozatosan csökken az egyetemek tananyaga igazodva a hallgatói képességekhez.

 

Sajnos egyre többször találkozom én is a munkám során hiányos tudású pedagógusokkal: problémát okoz egy magyar szakos tanárnak, hogy a dátumok írásánál a napot jelölő számjegyek esetében elmarad a pont a szám után, ha azt toldalékkal látjuk el, vagy Jókai regényének egyik női főszereplője (Plankenhorst Alfonsine) keresztnevét nem Alfonznak ejtjük, vagy a lánc szót nem lehet szótagolni, vagy a szlovákban a kollégának újdonságot mondtam azzal, hogy y betű magánhangzó és nem mássalhangzó.

 

Erről a kialakult helyzetről nem az intézményekben (alap-, közép-, főiskola) oktató pedagógusok tehetnek. Ők is áldozatai ennek az áldatlan állapotnak, amiben idestova harminc éve élünk. Egy kényszerpályán evickél a teljes oktatói és pedagógiai társadalom, úgy ahogy tud. De átfogó koncepció és stratégia hiányában ez valószínűleg így is marad. Az oktatásügybe anyagilag is be kell fektetni, elvégre a jövő nemzedékét neveljük itt. Itt nem szabadna a diáklétszámhoz igazítani az anyagi támogatást, ugyanis ezzel a kormány rákényszeríti az intézményeket szinte minden jelentkező felvételére.

 

Sulík nemrég a mágiaügyi miniszteri posztot javasolta Matovičnak. Ha szabad egy ajánlással nekem is élnem: Javasolnám az Azkabant az egész kormánynak ellenzékestül együtt.

 

Édes Enikő

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 10 olvasónak tetszik ez a cikk.