Hol vagy, magyar értelmiség?

Nyitókép: pinterest

A címben szereplő értelmiségi kifejezés ne tévesszen meg senkit: nem a kommunista „értelmiségi-munkás-paraszt” terminológia egyik kategóriájáról van szó. Maga az értelmiségi szó elfuserált, nem kifejező szóhasználat, hiszen nem a társadalom valamilyen felsőbbrendű rétegéről van szó. Talán némely esetben annak is lehetne nevezni, ha az elmúlt évtizedekben nem csalódtunk volna mélységesen – viselkedésforma, emberi tartás, nemes ügy mellett való kiállás, magyarság, jellem, műveltség, kreatív gondolkodás tekintetében – a magyar értelmiségben. Persze itt is vannak kivételek, akiknek minden esetben kijár a tisztelet. A kivétel viszont erősíti a szabályt.

Mi is az, hogy értelmiség? Ki is az az értelmiségi? Akinek főiskolai vagy egyetemi oklevele van? Aki különböző tudományos fokozatokat visel? Aki orvosként, mérnökként, tanárként vagy bankárként stb. mutatkozik be? Aki fehér vasalt ingben, nyakkendőben, öltönyben jár? Vagy aki vezető pozícióban van?

    

Tekintettel arra, hogy főiskolai, egyetemi végzettségű karrierista féltehetségekkel tele van az ország, különböző „doktori címmel rendelkezők” hemzsegnek tétlenül a térségben, számos orvos, mérnök, tanár, bankár stb. pedig kivonja magát a közügyekből, és a vezető pozícióban lévők arra törekszenek, hogy szerepkörük négy-nyolc-tizenkét éve alatt meggazdagodjanak, nem őket nevezem értelmiséginek. Az egoizmust, közömbösséget, sznobizmust, felelősség-elhárítást képviselőket nem lehet igazán értelmiséginek nevezni. Miért szerepel mégis írásomban, mégpedig a címben?

Azért, mert úgy gondolom: az igazi értelmiségi a szellemiek ébresztője, a közösséget érintő, egybeterelő, összekovácsoló, segítő, előrevivő ötletek, tevékenységek „értelmi” szerzője, megvalósítója. Ettől értelmiségi. Persze az értelmiség, mint olyan, feltételez bizonyosfajta műveltséget, ismereti-lexikális tudást, alapos felkészültséget, ezt azonban a főiskolai, egyetemi tanulmányok, valamint a doktori cím csak befolyásolhatja, de nem határozhatja meg. Az értelmiségi valódi rendeltetése: közszolgálat.

A kilencvenes évek elején az új demokráciában írók, történészek, professzorok, színészek lettek a politikai színpad legfeltűnőbb szereplői a közép-kelet-európai országokban (ma már plágiumgyanús diplomával is lehet valaki miniszterelnök!). Nem hiszem azonban, hogy ők tartósan ki akarnák szorítani a helyéről a képviselőt és a managert, a forradalmárt és a titkosszolgálatost, a hivatalnokot és a papot. Nem hiszem tehát, hogy az értelmiség főhatalmi aspirációja, politikai-szakmai törekvése a közvetlen gazdasági vagy politikai uralom lenne.

Az értelmiség megmarad a természetes médiumainál – szavak, képek, jelképek hatalmi eszközénél, majd mindezt értelmes tevékenységgel tölti meg. Az értelmiség a legitimációk birtokosa. Ő adja a lelkiismereti igazolást, a jogi magyarázatot, a vallási argumentumot, az etikai példázatot, a politikai elemzést és a szakértői tanácsot. Az értelmiségiek jólelkiismeretet és lelkiismeretfurdalást árulnak. Abból a fajtából, amit igazi értelmiségnek nevezünk, nincsen sok, nem is kell talán. De szükség van rájuk. Égető szükség, a közéletben és a politikában egyaránt.

Iskola? Egyetem? Igen, a tanár tanárt nevel. Ha minden jól megy, felnőtt embert. A felnőtt ember a maga módján idealista: tudja, hogy kötelessége van, az, amit magára mért. Ellentéte a plasztikus ember, a képlékeny egyén, aki olyan formát vesz fel, amilyenre átgyúródnia előnyös. Átvedlésünk évadán – szinte a szemünk előtt – egy kis tréninggel átképezték magukat egy új szótárra, és kiderült, hogy ők maguk is alkatrészekként szétszerelhetők és kicserélhetők. Ez a plasztikus ember előnye: rendkívül gazdaságos. Hogyan lesz a használt spicliből vadonatúj erkölcscsősz? Ez most veszélyes idő, mert minden összekeveredik, jellemsaláta, a szavak és a tettek a hamisság bűnébe esnek.

Az iskolák, egyetemek értékeket közvetítenek. Nem elég viszont, hogy közömbös szakembereket „állítanak elő”, mert a kár, amit ezek produkálhatnak – és produkálnak is –, mérhetetlenül meghaladja a kompetenciájukat. Gondoljunk azokra a mérnökökre és üzletemberekre, akik pénzért mindenféle gyilkolószert adnak felelőtlen zsarnokok kezébe. Közönyre, professzionális értékmentességre kell a diákokat nevelni ahhoz, hogy az emberellenes, emberiségellenes nagy bűnök megtörténhessenek.

Én a tanítványaimat „kevésbé gyakorlatias” értékek birodalmába hívnám, s leginkább a személyes felelősségre hivatkoznék. A felelősség többnyire szembejön, csak fel kell ismerni. Az egyetem adhat a világgal szemben valami ellenanyagot is. Nem elég, ha akadémikus, doktor vagy. Nem elég, ha bármilyen általános normának megfelelsz. Nem elég olyan hivatásos szakembereket nevelni, amilyeneket rövid távon a piac vagy az állam igényel. Sokkal többre van szükség. Érző-gondolkodó, művelt, közösségi lényre, aki komoly, kézzelfogható és továbbfejleszthető, továbbadható értékeket hoz létre. Nemcsak a fizetéséért dolgozik. Annál sokkal többet tesz. Különben mitől értelmiségi?

S hogy mit mondanék diákjaimnak, mint a jövő értelmiségének? Azt, hogy ne azonosítsák a 21. század felelősségvállaló individualizmusát a 20. század második felének az anyagi fogyasztásban eltompuló tömeg-individualizmusával. Nem jár nektek semmi – mondanám –, csak az egész világ, amelyről egyszemélyes tapasztalati világnézettel rendelkeznetek tanulói és értelmiségi hivatásotok. Maradjatok diákok – javasolnám –, kereső, kutató, mindent újragondoló lények tanult felnőttként is, hogy képesek legyetek ellentmondani mindenféle zsarnokság és beteges eszme incselkedéseinek. Bírjátok ki a sors gonosz tréfáit – nyilatkoznék –, és soha ne essetek pánikba.

A legnagyobb nyomás alatt sem adjátok fel azt, amit a legfontosabbnak tartotok. A legnehezebb egyéni megpróbáltatások közepette is maradjatok meg embernek, magyarnak. A magyarság legyen számotokra küldetés, hivatás, viselkedésforma és világnézet. Ezt a szellemiséget adjátok tovább gyermekeiteknek, tanítványaitoknak is. Legyetek cselekvő, önállóan gondolkodó emberek. Nem vagytok kötelesek szolgálni az igazságtalanságot, a butaságot, semmilyen absztrakciót vagy ideológiát, semmilyen terminológiát. Hogy miért? Hogy megteremthessük az értelmiség valódi hatalmát: az egészséges, anarchiamentes szabadságot és az ezen alapuló közösségi gondolkodást, közösségi cselekvést.

Tarics Péter