Nyitókép forrása: körkép.sk

 

Vannak a politikában is törvényszerű dolgok, például, hogy a pénznek nincs szaga, kutyából nem lesz szalonna, liberálisból pedig nem lesz nemzeti közösségért felelős politikus.

 

Amikor a Most-Híd megalakult és utána még évekig, élesen elhatárolódott az olyan kijelentésektől, hogy kisebbségi párt lenne. Ez csak a Kuciak-gyilkosság után változott meg, mert olyan mélyre süllyedt a népszerűségi indexe, hogy hirtelen közös nevezőt kellett találnia az MKP-val, és persze ott volt a valódi B-terv, a romák mozgósításának elképzelése.

 

Ha valaki elolvassa a korábbi programjukat, abban világosan le van írva, hogy még az olyan szavakat is száműznék a közbeszédből, mint a „Felvidék”.

 

 hirdetes_810x300  

És ma, tizenkét évnyi identitásromboló politizálás és minden lehetséges árulás elkövetése után az MKP szövetségre lépett velük, és létrehozták a Szövetséget.

 

Sólymos és gárdája egyértelművé tették, hogy nem változtak. Sem ideológiai vonalon, sem az eszközök megválogatásában. Így én most a következőket jósolom:

 

Ha a Szövetség eljut parlamentig (amit erősen kétlek), akkor az első adandó alkalommal a Most-Híd átvedlik újvegyespárti entitássá, és azt fogja csinálni, mint Richard Sulík az elmúlt hónapokban az aktuális kormányban.

 

Mikor majd a magyar témák felmerülnek – ha ugyan felmerülnek – akkor hirtelen össztűz alá veszik majd a Szövetséget a szlovák pártok, irredentának fogják titulálni még azt is, ha az uniós pénzek igazságosabb elosztásáért emelnek szót. És akkor a Most-Híd megteszi, amihez egyébként a legjobban ért.

 

A folyamatos támadások alatt a vegyespárt majd az MKP és az összefogás platformját fogja beállítani radikális idiótáknak, akik nem tudnak tárgyalni a szlovákokkal, és haszon helyett csak kárt okoznak. Miközben a balliberálisok majd piedesztálra emelik Sólymosékat – ha már segítették Pellegrini pártalapítását meg Matovič szekálását.

 

És a sajtó majd őket állítja be azoknak, akik ténylegesen „képviselni tudják a magyarokat”, mert ők tárgyalóképesek. Az MKP és az Összefogás platformja meg mehet a levesbe, még frakciójuk sem lesz. Miért?

 

Mert akkor majd a vegyespártiak lazán átigazolnak egy progresszív erőhöz. Hisz ott is csak platformban működnének, ahogy a Szövetségben.

 

Ha nem lesz identitása a Szövetségnek, ha nem vállal fel egyértelmű irányvonalakat, ennek a jóslatnak a valóra válása több mint valószínű lesz. Mert ha valakit nem köt sem az adott szava, sem a mögötte álló közösség számonkérő ereje, akkor mégis miért ne verné át a palánkon szövetségeseit – hiszen ebben már nagy gyakorlatra tett szert.

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Komjáthy Lóránt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 53 olvasónak tetszik ez a cikk.