Ármin, Pálma
  • HUF: 357.92
  • USD: 1.22
  • 13 °C
  • 28 °C
Vélemény

Édes Enikő: Játék a számokkal – Avagy a tankönyvpiacról és az iskolaügy liberalizációjáról

Nyitott tankönyvpiac van, választék meg nincs.

Nyitókép: minedu.sk

 

Beköszöntött a liberalizmus az iskolaügybe, mégpedig a tankönyvpiacra. Történt ugyanis, hogy a tavalyi évtől az iskoláknak kell megvásárolniuk a tankönyveket és a munkafüzeteket, melyekre a minisztériumtól támogatást kapnak. „A jó minőségű oktatás egyik legfontosabb eleme a nyitott tankönyvpiac” – mondta a miniszter, sőt, a 2020-as év legnagyobb sikereként könyvelte el a nyitott tankönyvpiac beindítását.

 

Liberalizmus akkor lenne, ha…

 

Szögezzük le, hogy nyitott tankönyvpiac van, választék meg nincs. Csak a minisztérium által meghatározott tankönyvekből és munkafüzetekből lehet választani, azok meg eddig is ugyanazok voltak. Továbbá azt nem lehet liberalizmusnak nevezni, hogy egy adott pénzcsomagból gazdálkodja ki az iskola a tankönyveit és a munkafüzeteit. Ez egyelőre még csak szimpla matek.

 

Liberalizmus akkor lenne, ha többféle kínálatból rendelhetné meg az intézmény a taneszközcsomagját. A meghatározott pénzösszegben az mindenképpen ráció, hogy nem eszetlenül rendelik az iskolák a könyveket, mert hát ingyen van, rendeljük. De!

 

Učebnice musia zohľadniť sociálno-kultúrne prostredie | Školský portál
Kép forrása: skolskyportal.sk

 

Tavaly az elsősökre 66,-€, a 2–5. osztályra 48,-€, a 6–9-re pedig 22,80,-€-nyi könyvpénzt kaptunk. A szlovák iskolákhoz képest a magyar iskolák magasabb dotációt kapnak, ugyanis a magyar gyerek plusz egy tantárggyal többet tanul, továbbá a tankönyvek és munkafüzetek drágábbak. Bár számomra nem teljesen világos, miért van ekkora különbség az árak között. Lehet a darabszám nyomtatásának különbsége miatt?

 

Konkrét példák

 

Álljon itt egy-két példa: 4. osztályos matematika munkafüzet szlovák nyelven 3,40,-€, magyar nyelven 6,90,-€; 3. osztályos honismeret munkafüzet 3,85,-€ és 6,50,-€; 3. osztályos természetismeret munkafüzet 4,84,-€ és 7,26,-€. A magyar nyelvű munkafüzetek másfélszer vagy kétszer annyiba kerülnek, mint szlovák nyelvű társaik. Zömében ezek a munkafüzetek sima fordítások. Visszakanyarodva a tavalyi évre az elmondható, hogy a kapott összegbe bele lehetett férni.

 

Az idén már nyilvánossá tették a különböző évfolyamokra járó támogatásokat. Sajnos az összeg jelentősen csökkent. Az elsősök taneszközeire 51,-€-t, a többi évfolyamra pedig 25,50,-€-t kaptunk magyar iskolaként. Sőt meghatározták a tankönyvekre és munkafüzetekre fordítható összeg arányát is: könyvekre az összeg 40%-a, míg a munkafüzetekre a 60%-a fordítható.

 

Súlyos mínuszok

 

Mi egyelőre az alsó tagozattal foglalkoztunk, a kollégák által összeírt jegyzék összegének megjelenésekor realizálódott a csökkentett összeg valósága. Az első osztállyal még akkora baj nincs is, itt 55,-€-ba kerülne a csomag, tehát négy eurós mínuszban vagyunk fejenként. A 2–4. osztály esetében csak a munkafüzetek 42,-€, 58,-€ és 64,-€ -t nyomnak. Ha a kapott összeg 60%-val számolok, súlyos mínuszokkal találom magam szembe: -27,-€, -43,-€, -49,-€ fejenként.

 

Egyelőre arról nem szól a fáma, hogy a százalékos elosztás kőbe van-e vésve vagy átcsoportosítható-e, de eme utóbbi nagyon jól jönne. Azért azzal igazán számolhatott volna a kritériumokat eldöntők társasága, hogy az alsón rengeteg munkafüzetre van szükség, és tantárgyanként – magyar, matematika, szlovák, természetismeret, honismeret – kettő is kell belőlük, egy-egy félévenként. Az angol munkafüzetből csak egy kell. Ez is valami…

 

Hol a varázspálca?

 

Ha ez így marad az elkövetkezőkben, akkor minden évben a munkafüzetek egy részét tudjuk csak majd megvenni, és a tönkrement könyvek cseréjéről vagy új kiadású könyvek beszerzéséről csak álmodozhatunk. Természetesen más forrásból is lehet könyveket és munkafüzeteket venni. Itt csak az a gond, hogy úgy eldugtam a varázspálcámat, hogy nem találom. Vagy esetleg a varázspálca a szülő pénztárcája?

 

Édes Enikő

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket